08.05.15

Ezerjó rally, Pusztavám

Ezt tito irta a Csináltuk rovatba, 12:00 -kor

Hat hónapot rallysport nélkül megélni, hasonló tüneteket produkál, mint amikor valakinek gerincvelő-rákja van, és megakad a morfium-utánpótlás. Az én fájdalomcsillapítóm Petra e-mailje volt, aki újfent felkért, hogy pehelysúlyommal borítsam fel a Suzuki Gti egyensúlyát. Egyből fülig ért a szám, a versenyhétvégéig rohamos kedélyjavulást produkáltam. A versó a most már szokásosnak mondható Ezerjó Rallysprint bajnokság idei első futama volt, a darabjaiban már jól ismert Pusztavám-Oroszlány szakaszon. Háromszor ebbe az irányba, kétszer pedig fordítva (nyald a seggem ordítva) kellett teljesíteni a pályát, de ne rohanjunk ennyire a dolgok elébe.

A hosszú téli szünet alatt volt idő a kocsi felkészítésére, így a szokásos verseny előtti kapkodás most elmaradt. Mivel a csápos emelő körüli lábatlankodásom nem volt indokolt, szombaton reggel Fehérváron találkoztam az amatőr sorozat egyetlen női pilótájával. Felkészületlenségem ékes bizonyítékaként sem navigátorfüzet, sem írószerszámot nem vittem magammal, gondoltam, a tehetség és lelkesedés elég útravaló lesz, a többit a szervizparkban pótolom… Így is lett, egy Trabantos csapattól kaptam néhány papírlapot és tollat, és miután a versenyautót Pali System gondjaira bíztuk, hogy rugodossa át a gépátvételen, rongyoltunk is pályát bejárni…

Több versenyzőtársunkhoz hasonlóan nekünk is kisebb gondot okozott, hogy elszoktam az itinerolvasástól, és néha csak nehezen sikerült a gumilassítók pontos helyét megtalálni… Mentségemre legyen mondva, hogy mind oda, mind visszirányban ugyanazzal a színnel voltak felfestve a lassítók, ebből később még bonyodalmak is származtak. Igaz, használhattam volna az itinert is, ahol méterre pontosan meg voltak jelölve a helyek, vagy akár a fejemet is, hiszen józan paraszti ésszel belátható, hogy gumikat a kanyarok ELÉ szoktak tenni, nem pedig utánuk… Mivel egyik segítséget sem vettem igénybe, könnyen sikerült egy elég kesze-kusza itinert összehozni, amit a pályabejárás második-harmadik körében András instrukciói alapján tovább bonyolítottam. :) A másik irány már simábban ment, mindkettőnknek jobban tetszett ez a változat, tempósabb, és végre ritmusa is akadt.

A friss levegő és a lőporszag szinte minden energiát kiszívott belőlem, így este nem kellett bárányokat számolgatnom, ágyba ájultam, mint akit fejbevertek. A hajnali ébredést az színezte, hogy elmértem az ébresztőóra beállítását, ennek köszönhetően egy WRC gyorsulásával összemérhető tempóban kellett (f)elkészülnöm, smink, haj, sapka, sál, és persze az első három gyorsasági itinerének letisztázása. A gyomorgörcs menetrend szerint érkezett a hármas vágányra, mert a konyhaasztal felett nyilvánvalóvá vált, hogy az előző nap jegyzetelt szankszrit itiner megfejtéséhez pár percre Indiana Jones-szá kell válnom. Mivel Indy-ből csak egy van, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: az átírás után idegességem egy kutyakiállításon tébláboló postáséval vetekedett. Úton Pusztavám felé sem hagyott nyugodni az átláthatatlan jegyzetek miatt érzett aggodalom, de aztán az első szakaszt megelőző tennivalók elterelték a figyelmemet. A szervizparkból kigurulva az a disszonáns helyzet állt elő, hogy Petra nyugtatott engem, nem pedig én őt, így mire a rajtba beálltunk, többé-kevésbe megbékéltem a helyzettel. Élesítettem a rögtönzés-módot, és vártam a visszaszámlálást…

Baseball-ban évekig azt hajtogattuk: amilyen az első ütés, olyan lesz a szezon… Szerencsére a rally egyenlete ennél több ismeretlenből áll, ezért nem kellett nagy jelentőséget tulajdonítani a kacskán sikerült első szakasznak. Úgy kezdődött, hogy a rajt után első kitérő szalagozását valamelyik előttünk rajtoló páros szépen elintézte, ami Petrát megtévesztette, és így rossz irányből kerültük a gumikat. Reméltem, hogy a baki miatt nem száll le a lila köd sofőröm szeme elé, és így is történt, pár másodperces, kocsisokat megszégyenítő káromkodással túltette magát a dolgon, és robogtunk tovább. Néhány száz méterrel feljebb eljött az én pillanatom, egy tempósabb egyenes utáni balos kanyar előtt nem diktáltam a bukkanó jobbost, a sors egy megforgással jutalmazta a bénázásomat. Petra megmentette a helyzetet, a csikorgó gumik hangjával aláfestett piruett végén leszálló porfelhő után jóleső érzéssel láttuk, hogy jobbára menetirányban állunk, alig néhány másodpercbe került a funkcionális diszlexiám. Ezután már csak egyszer tévesztettem az itinerben, és egyszer bizonytalankodtam, de ez elég volt ahhoz, hogy kimondhassam: navigátori hobbim legszarabb gyorsasásági szakaszát diktáltam, teljesítményemet egy laza egyes alával értékelném.

A szervizparkba gurulva sok tennivalónk nem akadt, Petra kuplung-paráját a család gyorsan eloszlatta, én pedig kipattintottam a belső kamerát, és összefésültem az itinert a felvétellel. Miután minden, hibásan diktált kanyart és gumilassítót kijavítottam, angyali nyugalom szállt rám, és sokkal magabiztosabban szíjaztam magam a J1-be. A második gyorsaságit sajnos nem versenytempóban teljesítettük, mert egy versenyautóból olaj ömlött a pályára, és annak eltakarítása sok időbe tellett. Megragadtuk a alkalmat és sétatempóban ellenőriztük az újjászületett bibliát.

A harmadik kör elég kalandosra sikerült. Iszonyú jól kezdtünk, jól ment a rizsa, és Petra is nagyon magabiztosan terelgette a Suzukit. Eltalált féktávok, pontos levágások, ritmusos lassító-vételezés, minden rendben volt, amíg…


BE BH

Egy kétszáz méteres egyenes után kétsoros lassító állta utunkat. A féktáv a fehér aszfalt ellenére jól sikerült, még befelé is jók voltunk, de amikor az árokparton gyorsítottunk, egy 30 cm-es betontuskó ugrott elénk. Bal első kerékkel sikerült telibe kapni, aztán a bal hátsó is átrongyolt rajta. Megdobta a kocsit rendesen, de Petrának sikerült az úton tartani a gépet. Szétszakadt futómű, eltört stabilizátor és cafatokra szakadt gumi képe rémlett fel előttem, de csodák csodájára az autó irányítható maradt. A kormányközép ugyan elment és nehezebb lett az irányítás is, de le tudtunk evickélni a pályáról. A jobbos kanyarok előtt óvatosságra intettem a pilótát, így egészen a célkanyarig el tudtunk botorkálni, ahol viszont a bal hátsó gumi visszaadta a lelkét a teremtőnek, ezért csikorgó lemezfelnin, keresztben érkeztünk a célba. Az utolsó métereken az abroncs módszeresen elkezdte szétverni a kerékjárati dobot, tehát a beíró után azonnal félreálltunk felmérni a károkat. A bal első OZ felniből mindössze egy kis darab tört ki, a nyomás is megmaradt, viszont hátul a lemezfelni konkáv sokszöggé amortizálódott. Mivel három kör után a pályát át kellett rendezni, nekünk is volt időnk a gépészettel foglalkozni. Rekordidő alatt lecseréltük a hátsó kereket, aztán rohantunk a szervizparkba futóművet igazítani. A szünet alatt a mezőny nagy része fent maradt a szakasz Oroszlány felőli végén, nagy zsibongás nem volt a szervizben. Pali System gyorsan diagnosztizálta a problémát, és rém egyszerű megoldást talált ki a futómű helyrerángatására. Egy kölcsönzött sodronykötéllel fához kötötték az autó elejét, és a kocsi saját erejét kihasználva húzatták ki az elgörbült alkatrészeket. Jó érzés volt, hogy mennyien odajöttek segíteni, köszi szépen! A futóhangolás után csak a fekete mágia kérdését kellett tisztázni, de mivel a szervizkocsiban nem álltak hegyekben az abroncsok, ezen is gyorsan túlestünk, mehettünk vissza a balettba rajtba.

Visszirányban csak kétszer kellett teljesíteni a szakaszt. Mivel már kezdtünk bemelegedni, és jobban is tetszett ez a változat, leeresztettük rendesen a masinát. A beíróban én teljesen elégedett voltam a menettel, de Petra persze talált még pár másodpercet a lazán teljesített ívekben. Ennél nagyobb bajunk ne legyen, legalább az utolsó körben lesz min javítani!

Így is történt, az ötödik gyorsot úgy teljesítettük, hogy arra már ő is csettintett. A tempós részeket is bátrabban vállalta, egyre közelebb voltunk a csúszáshatárhoz. Egy hiba csúszott csak bele, egy kapun akadozva találtunk be, a többi érzésre nagyon rendben volt. A beíróban kíváncsian vártuk, hogy mennyit gyorsultunk magunkhoz képest, szerény becslések szerint is 5-6 másodpercre tippeltünk. Ehhez képest csalódás volt, hogy mindössze 1 szekundumot hoztunk magunkon…

A délelőtti malőrök miatt tisztában voltunk vele, hogy sokat nem érdemes várni az eredményhirdetésre. Tetemes hátrányt kulcsoltunk be, a kategóriánk elejébe beleszólni esélyünk sem volt. Becsületből azért jó darabig vártunk az ideiglenes eredményre, aztán elfogyott a nyáj türelme, és útra keltünk. Internetről értesültünk a végső helyezésünkről: a kategóriában hatan értünk célba, ebből az ötödik helyen végeztünk. Úgy látszik, másnak még a mienknél is több gondja volt…

Mindent egybevetve, frankó hétvége volt. Hiányzott már a rallyval kapcsolatos nyüzsgés, a versenyláz, a hangulat, a jó zene. Ami nem hiányzott, az a szervizparkban szakszerűen összeszedett megfázás, aminek utórezgései még a futam után két héttel a is tartottak.

2 Comments »

  1. grizli said,

    May 15, 2008 at 8:07

    szép post, titi!
    3 hónapig megint nem kell erre járni… :(

  2. A kiraly said,

    May 15, 2008 at 10:32

    Igazabol utana sem, mert itt ez volt az utolso! :)

Leave a Comment

It sounds like SK2 has recently been updated on this blog. But not fully configured. You MUST visit Spam Karma's admin page at least once before letting it filter your comments (chaos may ensue otherwise).