05.15.08
Ezerjó rally, Pusztavám
Hat hónapot rallysport nélkül megélni, hasonló tüneteket produkál, mint amikor valakinek gerincvelő-rákja van, és megakad a morfium-utánpótlás. Az én fájdalomcsillapítóm Petra e-mailje volt, aki újfent felkért, hogy pehelysúlyommal borítsam fel a Suzuki Gti egyensúlyát. Egyből fülig ért a szám, a versenyhétvégéig rohamos kedélyjavulást produkáltam. A versó a most már szokásosnak mondható Ezerjó Rallysprint bajnokság idei első futama volt, a darabjaiban már jól ismert Pusztavám-Oroszlány szakaszon. Háromszor ebbe az irányba, kétszer pedig fordítva (nyald a seggem ordítva) kellett teljesíteni a pályát, de ne rohanjunk ennyire a dolgok elébe.
A hosszú téli szünet alatt volt idő a kocsi felkészítésére, így a szokásos verseny előtti kapkodás most elmaradt. Mivel a csápos emelő körüli lábatlankodásom nem volt indokolt, szombaton reggel Fehérváron találkoztam az amatőr sorozat egyetlen női pilótájával. Felkészületlenségem ékes bizonyítékaként sem navigátorfüzet, sem írószerszámot nem vittem magammal, gondoltam, a tehetség és lelkesedés elég útravaló lesz, a többit a szervizparkban pótolom… Így is lett, egy Trabantos csapattól kaptam néhány papírlapot és tollat, és miután a versenyautót Pali System gondjaira bíztuk, hogy rugodossa át a gépátvételen, rongyoltunk is pályát bejárni…
Több versenyzőtársunkhoz hasonlóan nekünk is kisebb gondot okozott, hogy elszoktam az itinerolvasástól, és néha csak nehezen sikerült a gumilassítók pontos helyét megtalálni… Mentségemre legyen mondva, hogy mind oda, mind visszirányban ugyanazzal a színnel voltak felfestve a lassítók, ebből később még bonyodalmak is származtak. Igaz, használhattam volna az itinert is, ahol méterre pontosan meg voltak jelölve a helyek, vagy akár a fejemet is, hiszen józan paraszti ésszel belátható, hogy gumikat a kanyarok ELÉ szoktak tenni, nem pedig utánuk… Mivel egyik segítséget sem vettem igénybe, könnyen sikerült egy elég kesze-kusza itinert összehozni, amit a pályabejárás második-harmadik körében András instrukciói alapján tovább bonyolítottam. 
A másik irány már simábban ment, mindkettőnknek jobban tetszett ez a változat, tempósabb, és végre ritmusa is akadt.
A friss levegő és a lőporszag szinte minden energiát kiszívott belőlem, így este nem kellett bárányokat számolgatnom, ágyba ájultam, mint akit fejbevertek. A hajnali ébredést az színezte, hogy elmértem az ébresztőóra beállítását, ennek köszönhetően egy WRC gyorsulásával összemérhető tempóban kellett (f)elkészülnöm, smink, haj, sapka, sál, és persze az első három gyorsasági itinerének letisztázása. A gyomorgörcs menetrend szerint érkezett a hármas vágányra, mert a konyhaasztal felett nyilvánvalóvá vált, hogy az előző nap jegyzetelt szankszrit itiner megfejtéséhez pár percre Indiana Jones-szá kell válnom. Mivel Indy-ből csak egy van, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: az átírás után idegességem egy kutyakiállításon tébláboló postáséval vetekedett. Úton Pusztavám felé sem hagyott nyugodni az átláthatatlan jegyzetek miatt érzett aggodalom, de aztán az első szakaszt megelőző tennivalók elterelték a figyelmemet. A szervizparkból kigurulva az a disszonáns helyzet állt elő, hogy Petra nyugtatott engem, nem pedig én őt, így mire a rajtba beálltunk, többé-kevésbe megbékéltem a helyzettel. Élesítettem a rögtönzés-módot, és vártam a visszaszámlálást…
Baseball-ban évekig azt hajtogattuk: amilyen az első ütés, olyan lesz a szezon… Szerencsére a rally egyenlete ennél több ismeretlenből áll, ezért nem kellett nagy jelentőséget tulajdonítani a kacskán sikerült első szakasznak. Úgy kezdődött, hogy a rajt után első kitérő szalagozását valamelyik előttünk rajtoló páros szépen elintézte, ami Petrát megtévesztette, és így rossz irányből kerültük a gumikat. Reméltem, hogy a baki miatt nem száll le a lila köd sofőröm szeme elé, és így is történt, pár másodperces, kocsisokat megszégyenítő káromkodással túltette magát a dolgon, és robogtunk tovább. Néhány száz méterrel feljebb eljött az én pillanatom, egy tempósabb egyenes utáni balos kanyar előtt nem diktáltam a bukkanó jobbost, a sors egy megforgással jutalmazta a bénázásomat. Petra megmentette a helyzetet, a csikorgó gumik hangjával aláfestett piruett végén leszálló porfelhő után jóleső érzéssel láttuk, hogy jobbára menetirányban állunk, alig néhány másodpercbe került a funkcionális diszlexiám. Ezután már csak egyszer tévesztettem az itinerben, és egyszer bizonytalankodtam, de ez elég volt ahhoz, hogy kimondhassam: navigátori hobbim legszarabb gyorsasásági szakaszát diktáltam, teljesítményemet egy laza egyes alával értékelném.
A szervizparkba gurulva sok tennivalónk nem akadt, Petra kuplung-paráját a család gyorsan eloszlatta, én pedig kipattintottam a belső kamerát, és összefésültem az itinert a felvétellel. Miután minden, hibásan diktált kanyart és gumilassítót kijavítottam, angyali nyugalom szállt rám, és sokkal magabiztosabban szíjaztam magam a J1-be. A második gyorsaságit sajnos nem versenytempóban teljesítettük, mert egy versenyautóból olaj ömlött a pályára, és annak eltakarítása sok időbe tellett. Megragadtuk a alkalmat és sétatempóban ellenőriztük az újjászületett bibliát.
A harmadik kör elég kalandosra sikerült. Iszonyú jól kezdtünk, jól ment a rizsa, és Petra is nagyon magabiztosan terelgette a Suzukit. Eltalált féktávok, pontos levágások, ritmusos lassító-vételezés, minden rendben volt, amíg…
BE BH
Egy kétszáz méteres egyenes után kétsoros lassító állta utunkat. A féktáv a fehér aszfalt ellenére jól sikerült, még befelé is jók voltunk, de amikor az árokparton gyorsítottunk, egy 30 cm-es betontuskó ugrott elénk. Bal első kerékkel sikerült telibe kapni, aztán a bal hátsó is átrongyolt rajta. Megdobta a kocsit rendesen, de Petrának sikerült az úton tartani a gépet. Szétszakadt futómű, eltört stabilizátor és cafatokra szakadt gumi képe rémlett fel előttem, de csodák csodájára az autó irányítható maradt. A kormányközép ugyan elment és nehezebb lett az irányítás is, de le tudtunk evickélni a pályáról. A jobbos kanyarok előtt óvatosságra intettem a pilótát, így egészen a célkanyarig el tudtunk botorkálni, ahol viszont a bal hátsó gumi visszaadta a lelkét a teremtőnek, ezért csikorgó lemezfelnin, keresztben érkeztünk a célba. Az utolsó métereken az abroncs módszeresen elkezdte szétverni a kerékjárati dobot, tehát a beíró után azonnal félreálltunk felmérni a károkat. A bal első OZ felniből mindössze egy kis darab tört ki, a nyomás is megmaradt, viszont hátul a lemezfelni konkáv sokszöggé amortizálódott. Mivel három kör után a pályát át kellett rendezni, nekünk is volt időnk a gépészettel foglalkozni. Rekordidő alatt lecseréltük a hátsó kereket, aztán rohantunk a szervizparkba futóművet igazítani. A szünet alatt a mezőny nagy része fent maradt a szakasz Oroszlány felőli végén, nagy zsibongás nem volt a szervizben. Pali System gyorsan diagnosztizálta a problémát, és rém egyszerű megoldást talált ki a futómű helyrerángatására. Egy kölcsönzött sodronykötéllel fához kötötték az autó elejét, és a kocsi saját erejét kihasználva húzatták ki az elgörbült alkatrészeket. Jó érzés volt, hogy mennyien odajöttek segíteni, köszi szépen! A futóhangolás után csak a fekete mágia kérdését kellett tisztázni, de mivel a szervizkocsiban nem álltak hegyekben az abroncsok, ezen is gyorsan túlestünk, mehettünk vissza a balettba rajtba.
Visszirányban csak kétszer kellett teljesíteni a szakaszt. Mivel már kezdtünk bemelegedni, és jobban is tetszett ez a változat, leeresztettük rendesen a masinát. A beíróban én teljesen elégedett voltam a menettel, de Petra persze talált még pár másodpercet a lazán teljesített ívekben. Ennél nagyobb bajunk ne legyen, legalább az utolsó körben lesz min javítani!
Így is történt, az ötödik gyorsot úgy teljesítettük, hogy arra már ő is csettintett. A tempós részeket is bátrabban vállalta, egyre közelebb voltunk a csúszáshatárhoz. Egy hiba csúszott csak bele, egy kapun akadozva találtunk be, a többi érzésre nagyon rendben volt. A beíróban kíváncsian vártuk, hogy mennyit gyorsultunk magunkhoz képest, szerény becslések szerint is 5-6 másodpercre tippeltünk. Ehhez képest csalódás volt, hogy mindössze 1 szekundumot hoztunk magunkon…
A délelőtti malőrök miatt tisztában voltunk vele, hogy sokat nem érdemes várni az eredményhirdetésre. Tetemes hátrányt kulcsoltunk be, a kategóriánk elejébe beleszólni esélyünk sem volt. Becsületből azért jó darabig vártunk az ideiglenes eredményre, aztán elfogyott a nyáj türelme, és útra keltünk. Internetről értesültünk a végső helyezésünkről: a kategóriában hatan értünk célba, ebből az ötödik helyen végeztünk. Úgy látszik, másnak még a mienknél is több gondja volt…
Mindent egybevetve, frankó hétvége volt. Hiányzott már a rallyval kapcsolatos nyüzsgés, a versenyláz, a hangulat, a jó zene. Ami nem hiányzott, az a szervizparkban szakszerűen összeszedett megfázás, aminek utórezgései még a futam után két héttel a is tartottak.
Permalink Eddig 2 szakértő szólt hozzá
