Tegnap este azzal a feltett szándékkal dőltem a kanapéra, hogy az osztrava-i atlétikai nagydíjat nézzem, és fél vödörnyi nyálat csorgassak a magasugrás királynője, Jelena Iszinbajeva látványára. Helyette sokkot kaptam, amikor Szabó Gábor és Kovács Dusán negyedórás kifakadását hallottam…
Az előzményekről pár szót. Gyulai István két fia, Miklós és Marci fejébe vette, hogy saját zsebből, saját erőből emlékversenyt rendez a papa tiszteletére idén nyáron, Debrecenben. Ehhez kérték a Magyar Atlétikai Szövetség segítségét, majd amikor elutasítást kaptak, már csak a hozzájárulását. A MASZ-nak nem igazán tetszett, hogy nélkülük rendeznének versenyt (megint a kibaszott pénz), ezért a hozzájárulást is megtagadták, a Gyulai-fivérek pedig nem haboztak, bíróság elé vitték az ügyet. Egészen a Legfelsőbb Ügyészségig jutott a procedúra, de annak döntését a MASZ nem fogadja el. B plusz.
A szövetség elnöksége akkor semmisítette meg magát erkölcsileg, amikor azon az ülésen, aminek egyetlen napirendi pontja a Gyulai István Emlékverseny lett volna, egyszerűen nem jelentek meg. Kérdezem én: ki a fasznak képzelik ezek magukat, hogy az IAAF volt főtitkárának emlékét így meggyalázzák? Ennyire fáj, hogy nem csurog a zsebükbe egy rohadt fillér sem? Tényleg nem hajlandóak tudomást venni arról, hogy a magyar atlétika mennyivel többet köszönhet Gyulainak, mint a regnáló szövetségnek? Belegondoltak egyáltalán, hogy a család mit érezhet? Ezek után még tükörbe tudnak nézni? És vajon mit szóltak, amikor a cseh nagydíj szervezői saját ötletük nyomán megkeresték a fiúkat, hogy legnagyobb magyar sportdiplomata emléke előtt tisztelegve a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét Gyulai Istvánról szeretnék elnevezni? Így is lehet csinálni, csak éppen 2007-ben, Magyarországon nem?
Többször írtam már nektek a rally szépségéről, kívülről-belülről, most elérkezett az idő, hogy HTML-be ültessek néhány gondolatot a sötét oldalról is. Az autóversenyzés nem csak játék és mese (hallottatok a gonoszról?), tengernyi pénz van benne, és mint ilyen, sok embert érzékenyen érint, ha egy csóróbb versenyző egy elavult vassal elkalapálja a szabad szemmel is jól látható összegért vásárolt/bérelt űrtechnikát. Aki jártas a magyar rallybajnokságban, ebből a pár sorból már tudja, hogy Aschenbrenner Györgyről lesz szó.
Finoman szólva, Asi a rajongók körében sokkal népszerűbb, mint a versenyzők között. Több éves múltra visszatekintő technikai csalások, útvonalelhagyások, pályalevágások armadájával szolgált rá erre, de ugyanilyen (hacsak nem nagyobb) súllyal esik latba az is, hogy gyorsaságának, precízségének, és megszállottságának köszönhetően gyengébb kocsival is képes megverni a WRC-k volánjánál ülő milliomospalántákat. Az úrigyerekek (de még inkább a kedves papák, navigátorok, csapatvezetők) ezért rendszeresen összedobják az óvás többszázezres árát, és megpróbálják az eredményeit semmissé tenni. Ez gyakran sikerül is nekik, mivel a szövetséggel is jobb barátságot ápolnak (értsd: pénz), mint a magyar rally fekete báránya. Mindenesetre, kiharcolta magának, hogy két éve mindenki árgus szemmel figyeli, hogyan-mit csinál, hogyan lehetne megfogni, azóta a szabálytalanságok száma is lecsökkent (a gyorsaság maradt).
A aktuális sztori a szombati Savaria Rally-n kezdődött, ahol a 12 gyorsasági szakaszból Asi 7-et, Benik Balázs 4-et, Turi Tamás pedig egyet nyert. Ezeket a számokat nézve mondhatnám, hogy leiskolázta a mezőnyt, de túlzás lenne, az órák nagyon szoros eredményeket mutattak, az első három versenyző szinte végig 5 másodpercen belül volt, és köztük a különbség gyakran csak tizedekben volt mérhető. Az áskálódás már a délelőtti órákban megkezdődött, amikor látszott, hogy a zirci krumpliműves jobb lábbal kelt fel, és sorra hozza a gyorsasági szakaszokat. A kérdés csak az volt, hogyan fogják meg Asi-t? A válaszra a verseny végéig várni kellett, amikor kiderült, hogy Asi-t a Mitsubishi EVO VI-os túl alacsony tömege (1380 kg helyett 1315 kg) miatt kizárták a versenyből, és második helyezését megsemmisítették. Hoppá!
Légiesen könnyű?
Egy (megérett a meggy): Az első szervíz bejárata után minden kocsit megmértek, méghozzá a következőképpen. A mérlegpapucsokra való felálláskor faéket raktak le, hogy könnyebben fel lehessen állni az eszközre. A nagy sietségben (mindenkinek a saját, 25 perces szervízidejét rabolták) viszont ezeket az ékeket nem vették ki, így jónéhány kocsinál az abroncsok szépen felfeküdtek rájuk, és a mérés alacsonyabb értéket mutatott a valósnál. Érdekes módon ennek következménye csak emberünknél volt. Konkrétan kizárták, míg a többiek pezsgőztek.
Kettő (csipkebokor-vessző): Asiék a verseny előtt kisúlyozták a kocsit, és akkor 1412 kg-ot mértek. Közvetlenül a verseny előtt még bekerült az autóba egy extra pótkerék, belső kamera, GPS, és extra védőlemezek az aljára, ez mind plusz tömeg. A legkisebb tömeg, amit ezzel a kocsival valaha elértek, a miskolci aszfaltos futam előtt (3 kg-mal könnyebb magnézium felnikkel, védőlemezek nélkül), 1382 kg volt. Ennél kevesebb tehát csak akkor lehetne, ha kiveszi az üléseket és a bukóketrecet… A mérés szerint 1315 kg volt, hogyan is? Lásd első pont.
Három (A szövetség egy barom): Amikor Asi a verseny után megtudta, hogy kizárták, azonnal fellebbezett, lévén őt nem értesítették az őt hátrányosan érintő mérés eredményéről. A MNASZ azóta egy hivatalos mukkot nem szólt, a kocsi pedig egy leplombált garázsban várja, hogy újra mérlegre állhasson. A szövetség Technikai Bizottsága a füle botját sem mozdítja. Ha minden a szabálykönyv szerint ment, akkor most mire is várunk?
Tegnap volt négy éve, hogy a valaha volt legnagyobb magyar sportriporter itthagyott minket. Knézy Jenőre emlékezünk ezzel a felejthetetlen video-részlettel.
Hát, ha csupa jót akarunk írni a szombat esti meccsről, akkor a társasággal és a programmal kellene kezdenem, de ez gondolom, senkit nem érdekel, úgyhogy inkább mégis fanyalognék egy kicsit. Illetve akkor fanyalognék kicsit, ha ez a Görögország-Magyarország meccs nem úgy pörög le, hogy nincs helyzetünk, mert így nagyon fogok.
Szóval a 10. percben Gera lőhetett volna egy gólt, amivel kétségtelenül szebben festene a helyzet, mert akkor nem 2-0-ra, hanem 3-1-re kapunk ki, aki már erre begerjed, azt irigyeljük. Mi arra gerjedtünk volna be, ha mondjuk van néhány szép támadásunk, meg tudjuk tartani a labdát a mérkőzés döntő szakaszaiban (az, hogy 2-0 után hagytak minket a kapujuktól veszélytelen távolságban labdázgatni, csak a kapitányt érdekelte), vagy esetleg olyan felállásban lépünk pályára, amiből a lehető legtöbb kihozható. Ez a csapat ugyanis nem lélektelen, meg beijedős, meg összeszokatlan. Hanem ennyit tud és ez Várhidi kritikája! Bodor tévedés (nem baj, ki kellett próbálni), Juhász nem képes összetartani a védelmet (ez sem baj, tényleg nincs nála jobb), a kapuban pedig Végh benne volt az egyikben, de fogott néhány szépet, úgyhogy igazából nem a hátsó traktust szeretnénk elemezgetni, két kapott gól a görögöktől egyébként sem a világ vége.
A világ vége a középpályánk. A Huszti-hiszti (TM: Gabesz) után a balszélső posztját Tőzsér örökölte meg, akinek a hannoveri légióstól eltérő módon a leghalványabb fogalma nincs a védekezésről. Ezt nyilván lehetett tudni korábban is, ezért nem értjük, hogy ha már Husztit elzavarta, miért nem valaki olyan játszott a helyén, aki levédekezte volna a görög jobbszélt. Gyorsan kaptunk is onnan két gólt még az első félórában, a még a szünet előtt lecserélt Bodor teljesítményéről mindent elmond, hogy Vanczák később elég jól megoldotta a feladatot. Tőzsér gyenge játékát is alul lehetett múlni, ezt a jó ég tudja minek erőltetett Vadócz mutatta be leglelkesebben, hiszen labdához nem ért, így sem passzolni, sem védekezni nem tudott. Hajnal egy ilyen csapatban soha nem fog tudni jól játszani, amennyiben ilyen összetételben lépünk pályára, ő soha nem fogja tudni megvalósítani, amit várnak tőle. Kellene mellé valaki, akivel összjátékot tud kezdeményezni, aki lemozog neki, akitől vissza is tudja kapni a labdát. És itt a kapitány legnagyobb hibája: nem húzza vissza Gerát a középpálya jobb szélére, hanem feltolja előre, ahol teljesen haszontalan a csapat szempontjából. Ahogy a beharangozóban is írtuk, nagyon várjuk, hogy mikor lesz először annyira támadó a csapatunk, hogy ezt a lépést meghúzza a kapitány, mert egy 2-0-s vereségből roppant sokat lehet tanulni és készülni, de nem akkor, ha azt úgy érjük el, mint ezt a szombatit. Ez ugyanis csak egy előre kalkulált, gyenge játékkal elért vereség volt, ahol nem derült ki, hogy mit is szeretnénk csinálni, csak annyi, hogy nem tudjuk megcsinálni.
A mezőny legjobbja az a Tóth Balázs volt, aki néhány szép szerelése mellé még felpasszokra és felfutásokra is vállalkozott, rajta legalább látszott, hogy szeretne valamit teljesíteni. Harcolt, ütközött és tényleg hasznos volt a játéka. Ám ha egy csapat legjobbja a védekező középpályás, akkor ott vannak gondok. Szegény Priskin például szinte nem is ért labdához.
Javaslatunk: tartsuk akkor együtt ezt a keretet, maradjon ez a védelem, mert itt nagyságrendileg nem fogunk tudni jobb játékosokat kiállítani, mint a jelenlegiek. A középpályás játékunkat viszont alakítsuk át, de nagyon durván. Kapjunk ki inkább 5-2-re, de támadjunk, tartsuk meg a labdát, mert a játékosok egyénileg képesek erre. Erre pedig találtak már ki nálunk fejlettebb futballkultúrájú országok taktikai hadrendet, nevet is adtak neki: ez a gyémánt-alakú középpálya, nevesítve két szélső, egy irányító feljebb és egy szűrő hátrébb. Huszti (mert leszarom a jellemét, ha a ő a legjobb, játsszon ő!) és Gera mellett én változatlanul Lipcsei Pétert hívnám be, irányítani pedig akár Hajnal, akár Buzsáky, Kanta, Gera (?), Filkor vagy akárki. Most szerdára pedig csak annyit kérek, hogy talán most ne 25 méterre a kaputól vegyük fel a labdást, hanem mondjuk már legalább a félpályánál. Vagy ezt már az ifiknél is tudni kellene?
Nem is volt olyan régen, hogy játszottunk a görögök ellen egy cseppet sem szép emlékű meccset, amit az utolsó percekben kapott góllal sikerült elveszítenünk. A blogon hamarosan végbemenő változások miatt azonban némi hangvételváltás is tapasztalható lesz, ennek előjeleként szeretném egy pozitív hangvételű beharangozóval meglepni azokat, akiket egyrészt még érdekel a magyar válogatott, másrészt nem jönnek ki hozzám sütögetni és mocskosul berúgni.
Muszáj mégis fanyalgással kezdenünk, pedig nem szívesen tesszük. A keret legjobb formában lévő, talán egyetlen európai szinten is jegyzett játékosa, Huszti Szabolcs egy mutatós jaguárhiszti után fogta magát és elhagyta a tatai edzőtábort. Az indoklás: nem látta biztosnak a helyét a kezdőcsapatban. Hát először is, mi hittel valljuk, hogy egy sportoló pályafutásának a csúcsa (mi több, az értelme!), hogy hazáját képviselheti nemzetközi szinten, így zsigerből elutasítjuk a nem sérülés, vagy egyéb akadályozó tényező miatt lemondott válogatottbeli fellépést. Sándor Tamást pont ezen ok miatt kezeljük az egysejtűekkel és csalánozókkal egy szinten, úgy látjuk, ez a sors vár Husztira is, hiszen az általa előadott magyarázattal nem tudunk mit kezdeni. Mi, akik mindenünket odaadnánk, ha csak egyetlen egyszer a mi tiszteletünkre játszanák el a magyar himnuszt, nem fogadhatjuk el, hogy az egykor Puskás által viselt válogatott mez bárki számára nyűg legyen, még akkor sem, ha Várhídi részéről valóban érthetetlen húzás a balszellő kihagyása. Na, erről ennyit.
És Szabolcs repült… illetve nem repült.
Az előzetes hírek szerint a Moldova ellen látott csapattal fogunk pályára lépni,
melytől elvitathatatlan, hogy leverte a még nála is szarabbul játszó ellenfelet, egyéb jót viszont csak Priskin gólerős játékáról és Hajnal néhány szép megmozdulásáról tudnánk elmondani. Gera megint csatárt fog játszani, amivel mi sem ezelőtt, sem ezután nem fogunk tudni azonosulni, mivel már többször bebizonyosodott, hogy a jobbszélről indulva sokkal jobb teljesítményre képes, mint centerként. Ennek oka is roppant egyszerű: míg előbbinél ő adja a zsugát, utóbbinál nincs kitől labdát kapnia, így muszáj visszafele mozognia, egyedül hagyva ezáltal csatártársát. A személyi kérdések között felmerülhetne még a vesszőparipánknak számító „mit keres…?” rovatban Tóth Balázs és Vadócz neve is, valamint a darabos Balogh Béla és nem nagyon szép Csizmadia is minimum kérdőjeles lenne. Végh Kuka legalább veszprémi…
Mi, akik töretlenül hiszünk abban, hogy a mostani (igaz, már 20 éve tartó) állapot csak átmeneti és leszünk még olyan magasan, ahol korábban már jártunk, nem adjuk fel most sem a reményt és hazafias lendülettel fogjuk hülyére zabálni és inni magunkat a meccs alatt, amiről természetesen várható post is. Addig is szurkoljunk, hogy ne szarják össze magunkat ifjoncaink és játszanak legalább egy jó meccset, ha ki is kapunk, mert nincs szarabb látvány, mint amikor az ellenfél a második gólja után megalázó passzolgatással és cselezgetéssel hozza tudtunkra, amit egyébként is sejtünk: egy csapat van a pályán.
Na, ez szinte pont 20 éves sztori:
De majd most nem így lesz, meglesz a döntetlen és ezen felbuzdulva szerdán leverjük a norvégokat idegenben, bosszút állva az első fordulóban elszenvedett megalázó vereségért. Ha pedig így lesz, akkor megindulhat kedvenc szórakozásunk, a számolgatás.
