Magyar bajnok 2007-ben a Pick Szeged. Kurvára fáj!
Nem maga a tény, hiszen már tavaly sem volt valami meggyőző a fölényünk, hanem sokkal inkább az, hogy teljesen megérdemelten. Nem foghatjuk senkire, egyszerűen egy jobb csapattól szenvedtünk vereséget és ez az, ami miatt különösen nagyot sebzett a tegnap meccs.
Lazarov kidőlésével töketlenné váltunk elől, Lapac térdének szétszakadásával pedig hátul, ennyit a magyarázkodásról. Tény, Charlie egy-egy meccsre még képes átvenni a felmegyek-tízről-és-bebaszom szerepkört, de ez csak az első szegedi meccs szorossá (?) tételéhez volt elegendő, úgy passzolni, ahogy Kiro tud, ő nem képes. Bebizonyosodott az is, hogy a lelazázott elődöntő utáni egy hetes gyíkütés hatalmas Spencerként vágódott a pofánkba a játékban lévő, felpörgött Szeged ellen, akit az első meccsen képtelenek voltunk leszakítani magunkról, a végén pedig ledoktoráltunk balfaszságból, Eklemovics egyetlen rossz passzával semmissé tette az egész évünket.
A mindent eldöntő meccsről nincs nagyon mit mondani, gyakorlatilag 10 percig voltunk meccsben, utána átrohant rajtunk a Pick úgy hogy köpni-nyelni nem tudtunk. Nemhogy vezérünk nem volt a pályán, aki kicsit összekapta volna a tanácstalanul támadó és harmatgyengén védekező csapatot, de pont a húzóemberek csődöltek be. Perics hiába fogott büntetőket, ha nincs Tatai Peti, úgy megaláz minket a Szeged (ezúttal valós téttel bíró meccsen), hogy haza sem találunk. Puljezevicset naggyá tettük a szar, gyenge, helyezetlen lövésekkel, Perez összes lövése ugyanoda ment, Vujin szintén rengeteget hibázott, Gergő az év végére pályafutása legmélyebb gödrébe zuhant, Gyulánk pedig a döntőben kizárólag a pofázással és reklamálással tűnt ki. Ha bűnbak kell, az most biztosan Gulyás Peti lesz, elképesztően nem ment szegénynek a játék, de Sesum és Eklemovics sem csinált szinte semmit. Az említett Tatai mellet az a Pásztor vette a hátára a csapatot, akit többen már leírtak, szinte egyedül tartott minket meccsben – már amennyire meccsben voltunk.
Borzalmas volt látni, hogy a képzetlen, ügyetlen futóbolond Vadkerti aláz meg minket (tegyük hozzá, védekezésben megint kutya volt, Gulyásnak 6-8 gólt kellett volna lőnie róla, megindulnia pedig egyszer sem lett volna szabad, ám csodaszépen kiállíttatta Vujint, aki hozzá sem ért a fejéhez a 10 percig fetrengő kis színésztanoncnak). A nyilvánvalóan fáradó Szegedet vitte előre a szíve, mi pedig a korrekt játékvezetés ellenére sem tudtunk közelebb férkőzni egészen a végéig, amikor 5 perccel a vége előtt feljöhettünk volna két gólra, de Gergő kihagyta a ziccert. Aztán még egyet, de már az elsőnél eldőlt, nincs bennünk annyi, hogy kihasználjuk, ellenfelünk szinte már lépni sem tud.
Elveszítettük a trónunkat, nagyon bízom benne, hogy ez a fiatalítás szükségszerű következménye volt, nem egy korszak vége. Azért hisszük, hogy nem szegedi aranykorszak következik, mert tehetségek dolgában még mindig sokkal jobban állunk: Sesum, Putics, Iváncsik(ék?), Tatai, (Vujin szerintem nem…) mind klasszisok lesznek, míg a Szegedből visszavonul néhány meghatározó játékos, helyettük harmadosztályú románokkal töltötték fel a keretüket, akikről élő ember nem hallott még. Hogy európai renoménk mennyire sínyli meg a következő időszakot, azt egyelőre nem tudjuk, de talán olyan edzőnk lesz nemsokára, aki nem csak védekezni tud, hanem támadásban is hozzá tud tenni a játékunkhoz.
Nagyon hiányzik nekem Buday Dani, az pedig minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a Cozma-Myrhol csere elképesztően nagy baki volt, a colos román gyerek olyan ügyetlen, hogy késsel-villával nyúl a labdához, ami nem lenne baj, ha legalább védekezni tudna. De azt sem… Jöjjenek a nyáron az új emberek, Ilyés és Mocsai szinte biztosan, KisIváncsikban csak reménykedni tudunk és személy szerint nagyon várom, hogy a jelenleg Tatabányán játszó Markovics mit tud, mert egyrészt csupa jót hallani róla, másrészt pedig baromi nagy szükségünk lesz rá, lévén Vujin szerintem nem az, akinek sokan hiszik. Cáfoljon rám!
További margós megjegyzések:
- Gabesz, köszönjük, király volt!
- Puljezevics pont annyira szimpatikus, mint amilyen szép
- Méhes Gábor, olyan mélyen szégyelld magad, te kis pondró, ahogy csak tudod!
Valamiért az elmúlt két évben kizárólag Szegeden volt szerencsénk Pick-MKB meccseket látni, így kitörő örömmel fogadtuk a megfelelően másnapos Airdeevel, hogy élőben lesz lehetőségünk megtekinteni a döntő 3. meccsét. Mivel egyikünkben sem merült fel még gondolati szinten sem, hogy kikapunk, meglehetősen nyugodtan foglaltuk el a helyünket a B-közép fölött és megállapítottuk, hogy a Szeged pont úgy el fog bánni a szurkolóival, ahogy a Veszprém szokott hasonló esetekben, aminek ugyebár néhány alkalommal már tanúi is voltunk.
Ha Zsenya is beköszön, nem lehet baj
Így is lett, de amíg idáig eljutott a történet, azért történt néhány dolog. Még a meccs előtt megállapítottuk, hogy amíg meccsben lesz a Pick különösebben nagy erőfeszítés nélkül, addig tétmeccset látunk, amint elmegyünk 4-5 góllal, edzéssé silányul a döntő. Pontosan ez történt, amíg a kezdő volt fent, nem tudtunk elhúzni, nem sikerült megroppantani őket, mert Krivokapics szinte már Kiróra emlékeztetően tette a dolgát jobbkettőben, Mezei Ricsivel meg soha nem tudtunk mit kezdeni, így nem volt meglepetés, hogy most sem. Támadásban Sesum elég jól mozgatta a társaságot, de távolról sem voltunk meggyőzőek annak ellenére, hogy végig vezettünk. Perics sem brillírozott az első félidőben, arról pedig már egy sort sem érdemes írni, hogy mennyire hiányzott a falunkból Lapac, akit talán már soha többet nem látunk veszprémi mezben.
A második félidő elejére összejött a kíván különbség és Matics mester (nehezen elítélhető döntést hozva) lekapta a kezdőjét és felküldte a Pick ifit, amit már elég simán legázoltunk, de a nagy össznépi ünneplés közepette mi inkább csak ingattuk a fejünket, hogy ez így semmit nem jelent, sőt, még annál is kevesebbet. Perics is belelendült, Vujin jó százalékkal elég sok gólt lőtt, Gyula megcsinálta a hát mögöttit Puljezevics ellen és a szurkolók is kitettek magukért, úgyhogy igazából semmi okunk fanyalogni, mert a végeredmény azért csak 13 gólos győzelem lett.
Tíz, tíz, tíz(enhárom)!
Szerdán Szegeden eldől minden, ha hosszú idő után újra nyerni tudunk idegenben, akkor megnyerjük a bajnokságot, ráadásul meg is érdemeljük, mert az említett eredményt nem sok csapat képes elérni náluk. Ha viszont úgy fogunk játszani, ahogy eddig tettük, akkor semmi esélyünk nem lesz és a meccs mellé a trónunkat is elveszítjük. Szeretném hozzátenni, egyáltalán nem érdemtelenül…
Hogy megyünk –e, azt egyelőre nem tudom megmondani, hiszen aznap BL döntő is lesz, amit ugyebár muszáj lenne nézni, viszont ahogy Gabesz rávilágított, soha nem bocsátanám meg magamnak, ha nem lennék ott, amikor nyerünk Szegeden. Mindenesetre János nem mehet a csarnokba, gondolom, ebben egyetértünk.
Reggeli kávékavargatás közben megállt a kezemben az evező. Köszöhetően Roger Federer-nek, hogy egy korty koffeinbomba nélkül is beállt a keringésem üzemi nyomása. A férfitenisz svájci Terminátora tegnap este Hamburgban véget vetett Rafael Nadal giga-hyper-übersorozatának, ami 81, salakon sorozatban megnyert mérkőzésből állt!
Szíven ütve
Nem is egyszerűen legyőzte a vörös borítás uralkodó bajnokát, hanem vesztes állásból fordítva megtömte, mint Buday Péter a töltött paprikát. Sportbuzi testvéreim biztosan tudják, hogy ez mekkora dolog (nem a töltött paprika), ha pedig pár napot előretekintünk a kalendáriumban, akkor elkezdhetjük elégedetten dörzsölni a tenyerünket. Apa, kezdődik! Vasárnaptól a fehér sport szerelmesei vigyázó tekintetüket Párizsra vetik, hiszen a francia főváros salakos pályáin a szezon második Grand Slam tornáját rendezik. A tegnapi meccs fényében mindenki egy kérdésre vár majd választ: sikerül-e Federer-nek megismételnie ezt a sporttörténelmi teljesítményt?
A keddi Pool-Csjelszi futballhorror után tegnap önfeledt tapsikolásba fordult a hitevesztett, horogra akadt pontyszemmel végigszenvedett elődöntőzés. Az első elődöntő leírásához segítségül hívnám a Sportközhely Szótárt, miszerint nagyrészt a mezőnyben folyt a játék és elsősorban a játék küzdő jellege dominált, de kárpótolhatott minket a pályán folyó nagy taktikai harc. Közérthetőbben ez úgy hangzik, hogy egy szar, unalmas meccsen a semmit nem akaró Liverpool ellenfelével nagy egyetértésben végigverte a futballszeretők tömegét 120 perc Onedin Család ismétlésen, egy gyökértömésen és egy különösen kegyetlen bélzuhanyon. Nagyon köszi utólag is, Mourinho mondhat bármit, ebben csúnyán benne volt ő is, így minden korábbi esélylatolgatásunkat visszavonva várjuk a 2005-ös döntő visszavágóját. A Liverpoolról még annyi, hogy aki kiveri a Chelseat és a Barcelonát is úgy, hogy egyik meccsen sem kap egy gólnál többet, attól ne vegyük el, hogy jogosan jutott idáig.
Tegnap pedig a Milan a mindenki által bombabiztos esélyesnek kikiáltott MU ellen olyan parádés játékot mutatott be, amit (nem túlzás!) még soha nem láttunk a milánóiaktól. Ancelotti csapata egészen elképesztően ötvözte a fegyelmezett középpályás védekezést a villámgyors támadásokkal, bár tegyük gyorsan hozzá, hogy a manchesteri védelem (Wes Brownnal a tengelyében, röhej…) mindent megtett, hogy a szezonban először csordultig telt San Siro népe boldogan ázhasson szarrá.
Hiába volt minden varázslat, mágia és bűvészkedés!
Ha az volt a kérdés, hogy Kaká, vagy CéRonaldo –e a világ legjobb játékosa, akkor erre most választ kaptunk, méghozzá olyat, ami elég nagyot csattant a pumába oltott patkány csodaszép pofikáján. Már az első meccsen is látszott, hogy csak az Alcatraz fegyőreihez mérhetően szigorú olasz védők dorgáló célzatú szabálytalanságai enyhén elbizonytalanították a területvédekezés nagymesterei ellen, az pedig csak hab volt a milánói makarónin, hogy támogatást szinte semennyit nem kapott szegény. Scholes betli, Giggs halvány, Rooney pedig a világ egyik legjobb középső védőjével találta szemben magát, aki ráadásul egy fejjel magasabb is nála.
Nagy kár, kedves sporttársak, hogy az európai topliga kieséses szakaszában öt meccsből egy, maximum kettő hoz ehhez hasonló játékot. Soha nem hittem volna, hogy leírom ezt (főleg azután, hogy zsenge ifjúságom első csapata a Pool volt), de azt szeretném, ha a Milan nyerné meg a Bajnokok Ligáját. Hogy miért?
Azért, mert Kaká játékát egyszerűen öröm nézni, Seedorf egyszerűen nem hajlandó megöregedni (a második félidő elején volt a vonal mentén egy olyan visszahúzós csele, hogy a kanapéba mélyesztett metszőfoggal ajánlottam a bal herémet a futball isteneinek) és egyáltalán, a csatársorát leszámítva egy nagyon szerethető csapat alakult Milánóban.
Egy gondolat: a két elődöntő nagy vesztese Andríj Sevcsenko. Egy mocskos szar szezont produkált a Chelseaban, az elődöntőt megelőző edzésen összeveszett Mourinhoval és így nem is játszott, viszont a londoniak kiesésével eldőlt, hogy nem kell a döntőben volt csapata ellen játszania. Hogy milyen érzés lesz neki nézni a Milant a döntőben, azt sejthetik azok is, akik nem tudják, hogy a Pool elleni 2005-ös finálé tizenegyes párbajában ő hibázta el a mindent eldöntő büntetőt.
Az egyik szemem sír, a másik nevet… Amit tegnap este láttam a Fradi-pályán, az nekem is sok volt, pedig túl vagyok már néhány ZS-kategóriás akciófilmen. Telefonos segítséggel, és hites feleségével foglaltunk helyet a lelátón, természetesen a Lúzer FC szurkolók között. A másik csapatot 300 fős zöld-fehér majomcsapat buzdította, így jött ki a kb. 1500 fős nézőszám. A szervezők megpróbáltak mindent a tv-műsor érdekében megtenni, pl. csak két szektort nyitottak a vendégeknek, odarángatták Buzánszky Jenőt kezdőrúgni, megnyerték kommentátornak az isteni Hajdú B. Istvánt, szünetben Hooligans-„koncerttel”, és foci freestyle bemutatóval kedveskedtek a nézőknek, arra viszont már nem jutott ész, hogy az eredményjelzőt bekapcsolják… Vagy az inkább szándékos volt?
Ja, igen… A nézők… Valamikor dr. Kárpáti Gyuri bácsi (helyett Peterdi Pál, de ez most nem fontos) írta, hogy a 60-as években a japánok mennyire meg voltak veszve a baseball-ért, viszont a focit csak ugatták. Tapsoltak a becsúszásnál, őrjöngtek egy nagy kirúgásnál, és megbolondultak, amikor valaki lyukat rúgott, és földet fogott… Ez tetszett nekik, miközben magáról a játékról fogalmuk sem volt. Nos, ilyen emberek között ültünk a lelátón mi is. Többségében családtagok, haverok, a sarki fűszeres, és persze mi, a fociszerető balekok… Az történt, amire számítottunk, mi pofára estünk, a parasztok pedig rém jól szórakoztak, zúgott a hajrá Lúzer FC!
Korpa közé keveredve
Az FTC összeállítása még a mi várakozásunkat is alulmúlta. Látatlanban arra tippeltem, hogy a tarcsit küldik fel, egy-két sztárral dúsítva, ehhez képest a Fradi U19 tartaléka szaladt ki a gyepre… Nem kellett hozzá két perc, hogy bebizonyosodjon, ezek a zöld-fehér csikók hülyét fognak csinálni a szerencsétlen amatőrökből. Nem tiszteltek senkit és semmit, XXL-es pofával rontottak Urbán Flóri csapatára… Színezték, amennyire tőlük tellett, gyorsan betömtek hármat, aztán teli szájjal röhögve nézték, hogy a bénák gyülekezete hogyan keresi a bőrt… A labda zokogását még a Nagyvárad téren is hallani lehetett… Minden pillanatban történt valami, ami újabb és újabb sportközhely hangos beszólására késztetett minket, szóval legalább magunkat elszórakoztattuk. Kicsit már meg is sajnáltuk a botcsinálta TV-sztárokat, amikor a Fradi lazított a gyeplőn, és egy kis teret engedett át a vendégeknek. Ugye mondanom sem kell, hogy nem bíííírtak élni a lehetőséggel, ami nehéz is, ha az ember egy egyeneset nem tud a labdába rúgni. A küzdeni tudással nem volt gond, kergettek a labdát, ahogy csak tudták, próbáltak jófocista módjára cselekedni, de a foci gyalázásán nem tudtak túllépni. A fekete párduc a kapuban viszont elég jó napot fogott ki! Egy idő után a bíró is a Lúzer FC segítségére sietett, a fault-okat elengedte, a hazai csapatot pedig lapokkal büntette. Ez is kevés volt… A 25 perces félidőt 30 (!) perces szünet követte, majd kezdődött a következő felvonás (térfélcsere nem volt, hehehe, első a közönség! :)). Színre lépett Véber Gyuri (pofázásért jutalma 10 guggolás – és ez nem vicc), játékba avatkozott a hüjebíró, rúgattak három szabadrúgást, és egy megúszásos gólt a lúzerekkel. Legalább nem kellett mászniuk…
Kifelé menet azt kérdezgettem magamtól, hogy a rákot kerestem én itt… Azzal a válasszal nyugtattam meg magam, hogy nem focit nézni, hanem szórakozni jöttem. A Viasat is erre buzdít.
Figyelem, figyelem! Este 19.00-kor az Üllői úton röhögőgörcsöt osztanak! 2×30 perc alatt kivégzik őket, utána még simán el tudtok csípni egy kis igazi focit is. (M1. 20.45) Akinek van kedve, csatlakozzon hozzánk, telefonos elérhetőségem jobbára közismert.
Tegnap Benyokával beszélgetve szóba került, hogy fel kellene eleveníteni a fehér sportra vonatkozó emlékeinket. Utoljára kb. akkor fogtunk teniszütőt a kezünkbe, amikor egy aligai bulin összeállt a Fireballs Rock Band (gg – dob, Benyoka – szólógitár, Tito – basszus), és az őrjöngő közönségnek előadtuk a Bodycount Born dead című nótáját. A teniszhez kötő szálak –az ütők húrjaihoz hasonlóan- azóta kissé meglazultak, de fél szememet azért így is sportágon tartom, sőt, egy-két meglepő hírre, vagy eseményre még a szemöldökömet is felvonom. Mint például ma reggel, kávézás közben a következő képet látva:
Hibrid pálya
Igen, jól látjátok, ez egy felemás borítású teniszpálya, amin ma este Federer és Nadal játszik egy bemutató meccset. A teniszben kevésbé járatosak kedvéért el kell mondanom, hogy Federer a fű bajnoka (muhahaha), Nadal pedig salakon uralkodik. Öldöklő csatára nem, de szórakoztató játékra annál inkább számíthatnak a szerencsés nézők, nekünk pedig marad a youtube-vadászat.
Kicsit már meg is sajnáltuk a botcsinálta TV-sztárokat, amikor a Fradi lazított a gyeplőn, és egy kis teret engedett át a vendégeknek. Ugye mondanom sem kell, hogy nem bíííírtak élni a lehetőséggel, ami nehéz is, ha az ember egy egyeneset nem tud a labdába rúgni. A küzdeni tudással nem volt gond, kergettek a labdát, ahogy csak tudták, próbáltak jófocista módjára cselekedni, de a foci gyalázásán nem tudtak túllépni. A fekete párduc a kapuban viszont elég jó napot fogott ki! 
