04.27.07

Managerképzés, LOL

Ezt tito irta a Gondoltuk, Néztük rovatba, 7:26 -kor

Nem sokat szomorkodott az MLSZ vezetése az elvesztett EB pályázaton, és ez így van jól. Tudomásul vették, hogy győztek a piaci érdekek (vagy a politika, már nincs jelentősége), és mivel az idő kerekét nem lehet visszaforgatni (khszótár, 3. oldal), nem is tehetnek mást, csak előre tekinthetnek. Első lépésként Kisteleki már hétfő reggel Platini ajtaján kopogtatott, hogy egy kávé mellett megvitassák, hogyan is történhetett ilyen malőr, de ami még fontosabb: hogyan tovább?

Könnyű belátni, hogy most egy ideig nem célszerű kontinens-bajnokságra pályáznunk, hiszen a lengyel-ukrán torna után Kelet-Európa legalább 2020-ig nem lesz ilyen esemény házigazdája. Akkor miről is beszéltek a briós és a fekete között? Az MLSZ elnöke nem volt rest kihúzni a zsebéből a bélést, és könnybe lábadó szemekkel ecsetelni, hogy milyen nagyratörő tervei vannak a szövetségnek a magyar foci felzárkóztatására, de sajnos forrás híján ezek csak üres Excel-táblák… Platini megvehette a dumát, vagy talán szánalomból tette, de kijelentette, hogy az UEFA méltányolja a magyarok törekvéseit, és támogatásul egy kisebb összeget is hajlandó kilátásba helyezni… Több, mint egymilliárd forintnak megfelelő aranyrudat kaphatunk Svájcból, amiból a honi labdarúgás új ékszerei, a telki edzőközpont, az OLLÉ-program, bíróképzés készülhetnek… Hehe, eddig ez nagyon ünneplendő, de az ember szeme megakad a táblázat E6-os mezőjén, ahol 400.000 svájci frank szerepel, „a szövetségen belüli minőségi menedzsment” fejlesztésére. Muhahaha! Amíg ezt nem tudtam, nem volt számomra kérdés, hogy az ezernyolvan gurigából sokan fognak jól járni, de hogy ilyen pofátlan névvel illessenek egy pénzügyi fekete lyukat, az durvább még Tarzan talpánál is. Kérdezem én, mi az, amit még nem tudnak a kőérberki lakóparkban, milyen képességen tudnának még faragni? Eddig azon ment a sírás-rívás, hogy a szellemi tőke rendelkezésre áll a magyar foci vezetésében, csak éppen az igazi hiányzik… Nnna, most megkapják, már csak annyit kell kitalálniuk, hogy hogyan fogják a főkönyvek kiadási oldalán feltüntetni az új rózsadombi villákat és luxusautókat. Ez aztán a fájdalomdíj az elvesztett pályázatért! :)

Más. Tegnap este a Zuhanyhíradó stúdiójába beszabadult a szaknévsoros Bodnár György, aki nem igazán puszipajtása Kisteleki Istvánnak. Fröcsögött-köpködött, óriási celebrity deathmatch van kilátásban. Amint egy adásban is lehet látni a két arcot, a nepsportblog természetesen beszámol róla!

elvalaszto

04.24.07

ST emlékére

Ezt tito irta a Gondoltuk, Néztük rovatba, 10:02 -kor

Telefonos segítség fedőnevű lelkes olvasónk felesége itt, a kommentek között hívta fel szíves figyelmünket arra, hogy az FTC Simon Tibi emlékére egy tornát szervez. Gabeszt sikerült rávenni az újabb önkínzásra, és fél kilenc előtt már a népligeti aluljáróban söröztünk. Már akkor gyanús volt, hogy parkolóhely rogyásig volt, és egy zöld-fehér szurkoló sem lézengett a stadion körül. Az igazi meglepetés a bejáratnál ért minket, ahol a jegyszedők helyett csak a szotyiárusokkal találkoztunk. Így hogyan támogassuk a Simon Tibor Gyermekeiért Alapítványt? A létesítmény kongott az ürességtől!
Rendesen ment fel bennem a pumpa, a durrogást a meccs végéig nem is hagytam abba… :( Ti, kedves Fradi szurkolók, akik Világvége-Alsóra (Tuzsér) is a csapatotok után mentek, arra nem voltatok képesek, hogy kitoljátok zöld-fehér pofátokat az Üllői útra, amikor arra a Simon Tibire emlékezhettetek volna, aki szívét-lelkét kitette a klubért? Ennyi volt? 5 év alatt sikerült elfelejteni az emlékét? Gratulálok!


Simon says: szurkoljatok!

Sokat mondok, ha 150-re taksálom a nézőszámot, ennek is a fele olyan utánpótlásjátékos volt, aki délután még a füvön játszott. Van valami lehangoló abban, amikor az üres stadionban, megyefoci-módra a pályára lépő játékosoknak még a zihálását is hallani lehet… Ha ez nem lett volna elég, a Fradi öregfiúk-Sopron-Reac meccsen, 0-3-as vendégvezetésnél még a maroknyi nézősereg is elkezdett hazaszállingózni. Mi kitartottunk a 2×25 perc végéig, de erre a meccsre nem a közönségszórakoztató játék miatt fogok emlékezni… Óriásbénázás ment a pályán, a megkopott sztárok sem vették komolyan, amiért meghívták őket. Egyedül a Loser FC pályaedzőjét, Véber Gyurit említhetem meg, mint aki focira emlékeztető tevékenységet folytatott, girbe-gurba lábain a pálya minden szögletében felbukkant. A meccs végére magához tért a zöld-fehér társaság, és 4-4-es döntetlent hozott.

Remélem, Simon Tibi nem látta ezt a szánalmas produkciót odafentről.

elvalaszto

04.23.07

Chelsea vs. REAC

Ezt benyoka irta a Olvastuk rovatba, 7:58 -kor

Nagy csata volt, hogy kit válasszanak az év labdarúgójának Angliában, végül CéRonaldo megelőzte Drogbát és nyert a pumába oltott patkány. Csak sovány x jött össze hétvégén a MU-nak az ellen a ‘Borough ellen, amely leverte anno a Chelsea-t is. Ment is a para, hogy most aztán feljönnek rájuk a kékek egy pontra, de hatalmas mázlijuk van Fergussonéknak, mert a Chelsea is pontokat vesztetett, méghozzá Newcastleban.

De a post apropója nem ez, hanem még szombaton olvastam egy beharangozót a választáshoz, amiben kiemelten foglalkoztak a két nagy esélyessel. Bla-bla, szokásos szar, hol született, hány testvére van, stb, majd egyszer csak ezt olvasom Drogbáról:

“A Tito becenevű játékos 2004-ben igazolt az OM-től a kékekhez (…)”

blog13
Titó Tito mezében

elvalaszto

04.20.07

Megszólal a pénz

Ezt tito irta a Gondoltuk, Hallottuk rovatba, 2:26 -kor

A meg nem nyert 2012-es foci EB pályázat okán már kifejtettem a gondolataimat az okokról és indokokról. Vélt igazam egy Cardiff-ban jelen lévő MLSZ-közeli tagnak köszönhetően újabb igazolást nyert. Amíg más forrásból nem nyer megerősítést, kezeljétek nyugodtan összeesküvés-elméletként, én mindenesetre komoly rációt látok benne.

Ha megnézzük a következő időszakban az UEFA által rendezett kontinensesemények támogatóit, a következőt láthatjuk: JVC, vagy Sony, Carlsberg, vagy Heineken, KIA Ford, vagy Hyundai, plusz egy-két rendezvény erejéig a maradék: Vodafone, Adidas, Coca-Cola, McDonald’s. Van azonban egy cég, amely 2012-ig minden egyes UEFA rendezvényen képviselteti magát:


Ez kell a népnek?

A lényegre térve, az UEFA főszponzorai közül a MasterCard volt annyira előrelátó, hogy belenyúljon a lapokba. Egy kis kutatást merészeltem folytatni a cég stratégiáját illetően, és a hivatalos oldalukon szabad fordításban a következőket találtam:

“A MasterCard célpiacain a futball az egyik legnépszerűbb sportág. Ezt szem előtt tartva, együttműködésünk az UEFA-val remek kiindulási pont a MasterCard márka megerősítésére, különös tekintettel a 350 millió európai kártyatulajdonos mennyiségének növelésére, a lehető legtöbb potenciális ügyfél bevonásával.” Kiemelés tőlem.

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy nekik Olaszország nem pálya, hiszen ott már most boldog-boldogtalannak kártya lapul a zsebében, a horvát-magyar piac pedig méretében nem veheti fel a versenyt a lengyel-ukrán 85 milliós lakossággal. Így áll a dolog, a MasterCard ezért a pályázata, jelenlegi infrastruktúrája, belpolitikai helyzete, stb. ellenére a legnagyobb piacra voksolt, és a növekedés érdekében gyakorolt nyomást az UEFA-ra. Hogy a szavazás a gyakorlatban hogyan valósult meg, arról nincs konkrét információ, de hogy Michel Platini rábeszélőkészségének rengeteg köze van hozzá, abban biztosak lehetünk. Senki se lepődjön meg, ha a MasterCard platinakártyát hétfőtől Platinikártyának fogják hívni, ha értitek, mire gondolok. :)

Ez van, tudomásul kell vennünk, hogy elkurvult a sportág. Kíváncsian várom, hogy a szponzorok meddig merészkednek el a sportág irányításában, például nem szívesen néznék olyan EB döntőt, ahol a két csapatot az a cég jelöli ki, akinek a legkomolyabb üzleti érdeke fűződik hozzá. A legtöbb, amiben bízhatunk, hogy az UEFA tisztségviselők zsebe mellett olyanra is jut az óriástámogatásból, ami már tényleg a foci hasznára válik.

elvalaszto

04.19.07

Puli vs. Kalasnyikov

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 10:00 -kor

Végünk van, kinyírtak minket.

Nagyon sok gondolat kavarog a fejemben, először is déja vu érzésem van, mert ez egy kicsit olyan volt, mint amikor megtudod, hogy nincs mikulás, a tojást nem a nyuszi tolja és a nők is élvezni akarják a szexet. Elhittem, hogy ezt a döntést olyan szempontok alapján hozza majd meg az UEFA, hogy ki érdemli meg, kié a legjobb pályázat és ki nem bizonyította be az alkalmatlanságát. Itt viszont egészen más történt, mert egyszerűen nincs logikus magyarázat – és nem a vereségünkre, hanem a 0 kapott szavazatra.

Azt mondja erre a Kórus: hát ilyen szarok vagyunk fociban, persze, hogy nem kaptuk meg. Szögezzük le, hogy ez hatalmas baromság, a két dolog szinte semmilyen szinten nem függ össze (Dél Afrika rendezi a következő VB-t), ezen nem múlt, nem múlhatott a döntés.

A Kórus második érve a futball közege, itt már van is némi igazuk. Gazdaságilag pillanatnyilag egyetlen dologra alkalmas: a pénzmosásra. Élnek is vele néhányan, néhány szent őrültet kivéve ilyenekből áll a futballunk csúcsa. De ki mondja, hogy ez nem változik meg mindennel együtt, ha 7 év múlva EB-t kell rendeznünk? Ide nagyon sok pénz áramlana, méghozzá nagyrészt ellenőrzött feltételek mellett, ami kizárólag jót tehet ennek a velejéig romlott, utolsókat rúgó sportágnak Magyarországon. A szemlélet változásának tényét senki nem vitatja, ezt pedig természetes következményként követnék személyi változások. Hatalmas pénzek mozdulnának meg a közvetlen utánpótlás még feljebb hozására - akik egyébként is ötödikek az európai rangsorban – hiszen ez a korosztály képviselné az országot 2012-ben. A mostani válogatottunk tökéletes korban lesz 5 év múlva, nem is beszélve az időközben szintén ígéretes, ma még csak 16-17 éves srácokról. Fel tudod fogni, mit jelent egy ilyen kisembernek élőben látni Tottit, Lampardot és CéRonaldót? És hogy mit jelent ugyanez egy 8-10 éves mégkisebbembernek? A dicsőséges múlt még kevesebbet számít, mint a szánalmas jelen, de most tőlünk a jövőt vették el.

Átbasztak minket, talán többen is.
Valószínűleg soha nem tudjuk meg, hogy a horvátok Gyárfása, Markovic tényleg csak ennyire hülye, vagy egészen másról van szó. Azt sem kötik majd az orrunkra, hogy milyen szerepe volt az ukrán UEFA küldöttnek abban, hogy elhittük, mi nyerjük, miközben nem volt esélyünk egy percig sem. A legkevésbé pedig azt fogjuk megtudni, hogy az Italian Job című remekműben mennyi igazsága van az ukrán maffiához kapcsolódó kijelentésében az embernek.

„I know 3 things: don’t mess with your mother, with mother nature and with the mother-frickin’ Ukraines”

A cél ilyen esetekben mindig szentesíti az eszközt, de hogy ennyire kilógjon a lóláb, az azért egy EB rendezésnél példátlan. Az első körből egyetlen szavazattal továbbjutó Lengyel-Ukrán pályázatot biztos előnnyel verte az olaszok mögött második magyar is, azóta gondolom nem építettek stadiont, autópályát és szállodát, úgyhogy minimum furcsa a végeredmény. És még egyszer: nem a győzelmük, hanem az aránya.

elvalaszto

04.18.07

2012

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 10:40 -kor

Lengyel-ukrán… No comment.

elvalaszto

04.17.07

Give us the chance!

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 3:14 -kor

Holnap fél tizenkettő körül már csak egy mosolygó vagy éppen szomorú smiley-t szeretnék postolni, ezért inkább most essünk túl a 2012-es EB-pályázattal kapcsolatos gondolatokon…

Igazából az esélylatolgatás kb. annyira értelmetlen, mint egy 240 cm-es vuki az Endor bolygón, mert a döntést már fejben meghozta a 12 szavazásra jogosult UEFA-bizottsági tag. Ha hinni lehet a már Cardiff-ban söröző és zabáló előretolt helyőrségnek, most aztán meleg a pite! A matekházit nézve, az egyenletből kapásból kihúzhatjuk az ukrán-lengyel közös pályázatot, mert a nagy (de fizetésképtelen, muhahaha :)) tömegbázison kívül semmi nem szól mellettük (csak a balalajka, muhahaha)…

Maradunk mi, és a mocskos tésztazabálók. A döntőbizottság fele egyáltalán nem bízik a kelet-európai közös szervezésben, így érthető, ha azoknak az olaszoknak adnák, akik akár már jövő héten meg tudnák rendezni az EB-t. Igaz, hogy volt már náluk számos világverseny, olimpiák, VB, EB, de éppen ezért mehetnének biztosra… Az EB-rendezés nem jótékonysági esemény, aminek odaítélésével a döntőbírák a mennyországba juthatnának. Ezek az emberek a biztonsági játékosok, akik nem akarnak kockáztatni egy számukra balkáni csapat megbízásával. Lelkük rajta.

A másik hat ember a reformok híve, akik azt vallják, hogy a futballnak nyitnia kell kelet felé… Persze szintén nem jótékonykodásból, vagy éppen a segíteni akarás vágya miatt mondják ezt, hanem a mögöttük álló érdekcsoportok hosszabb távon gondolkodva komolyabb üzletet látnak benne… Ebben a régióban még olyan üzleti potenciál van, amihez hasonlót az olaszok nem tudnak produkálni. Hagyjuk a kamu dumát arról, hogy Kelet-Európa fociját fel kell zárkóztatni, muszáj fejleszteni az infrastruktúrát… Bullshit! Ez egy olyan szűz régió, ahol a futballhoz köthető üzletekből szabad szemmel is jól látható euro-hegyeket lehet kivenni… Pénz beszél, kutyaszar táncol, ahogy a régi dakota közmondás tartja…

Ha tényleg így állunk, és 6-6, a mérleg nyelve a döntőbizottság elnöke, Michel Platini lesz… Ez nekünk kétszeresen is rossz hír, hiszen a francia futballzseniről köztudott, hogy sós vízben főtt csiga mellé tésztát fogyaszt köretnek… Olasz-szimpátiáját pedig az a tény biztosan nem fogja csökkenteni, hogy az UEFA elnökválasztásakor mi éppen ellene szavaztunk… Gabesz az O2 kondicentrum női zuhanyzójában azt hallotta, hogy hiába hordjuk kamionszámra a herendi porcelánt a bizottsági tagok zsebébe, az olaszok valami übertitkos fegyvert vetettek be… Potyoghat a tarhonya.

Az eszem azt mondja, hogy a rengeteg, számunkra kedvezőtlen körülmény fog győzedelmeskedni, de a szívem hangosabban dobogja: meg fogjuk nyerni!!! Kedves focibuzi kispajtásaim! Holnap délben csatlakozzatok a nepsportblog önfeledten ünneplő szerkesztőihez! Térkoordináták később!

elvalaszto

Egyéb labdák

Ezt benyoka irta a Gondoltuk, Néztük rovatba, 9:50 -kor

A kézilabda kupa visszakerült a helyére.

Tavaly aljasul ellopták tőlünk egy olyan meccsen, ahol történt, ami történt, ám idén a tolvaj pórul járt, mert a 8 között a tök esélytelen Tatabánya lezúzta őket. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy miénk lesz a trófea és bár a döntőben nem szaggattuk szét magunkat, igazából elég simán meg is nyertük.

Az Acél Birkáknak viszont tényleg jó kis csapatuk van (volt?). Császár nagyon ügyes, Nagy Kornél már most szinte kész játékos, beállóban az alkati hiányosságait technikával pótoló Zubai, a két szélen pedig Törő és KisIváncsik szorgoskodik nagy hatékonysággal (ketten 15 gólt dobtak Pericsnek). Sajnos ez a csapat jövőre nagyon sokat fog gyengülni, Császár Dániába igazolt, Tomi jön hozzánk (?) és szerintem mindent megtesznek Szegeden, hogy a távozó Ilyés helyére odavigyék Nagy Kornélt.

Rólunk nem sokat tudok mondani, meggyőzőek távolról sem voltunk, de elég simán vertük azt a Dunaferrt, amelyik 10-el alázta a Szegedet. Három hét múlva indul a döntő, jó lenne lemenni megint, hátha most nem vernek minket laposra. Búcsúzzon szépen Zovko és induljon az új, Mocsai „végjáték” Lajos nevével fémjelzett, remélhetőleg legalább ugyanilyen eredményes időszak.

blog12
A magyar kupa ismét a helyén

Megy már közben a Divízió 1-es hoki világbajnokság is, az első meccsünkön elég simán levertük Litvániát, de sajnos tegnap a másodikon a feljutás és köztünk nagy falként tornyosuló házigazdák ellen gyakorlatilag esélyünk sem volt. Szlovénia jobb nálunk és a fák sajnos nem nőnek az égig még akkor sem, ha évek óta csak egy csapat van, aki jobb nálunk, itt pedig ugyebár a második hely már semmit nem fizet. The Second is the First Loser

Nem baj, hogy nem jutunk most fel, ezt a csapatot igenis nagyon lehet szeretni. A sanyarú körülményekből kinőtt Ocskay-Palkovics-Ladányi generáció így is nagyon messze túlteljesített, ha a következő generáció hozza ugyanezt tehetségben, elhivatottságban és játéktudásban, csak mondjuk két-három sornyit kitesznek számban, akkor reális esélye lesz az A csoportnak.

Tegnap hallottam, hogy az Alba Volán el akar indulni az osztrák bajnokságban. Mielőtt kiröhögnénk a labancokat, évek óta stabilan A csoportosok és a bajnokságuk is erős, egy ott edződő Alba a válogatottnak is csak jót tehetne, reménykedjünk benne, hogy így lesz.

elvalaszto

04.14.07

Nou San Trafford

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 6:25 -kor

Tisztelt Sporttársak!

Azok, akik megtisztelték figyelmükkel a Népsportblogot, azok tegyék meg, hogy a mai naptól egy hangyányival nagyobb figyelmet szentelnek ennek az oldalnak, hátha tetszeni fog. Ha valakinek kedve támad kommentelni odaát, kérem, kizárólag az írást kommentálja, muchas gracias! Pont úgy, ahogy az első számú hozzászóló tette…

elvalaszto

04.11.07

A Roma is 1-7-ig maradt Manchesterben

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 8:42 -kor

A Manchester – Roma meccs minden magyar futballrajongónak olyan volt, mintha hájjal kenegették volna: lám, nem csak minket tudnak belealázni a gyepbe! Mert amit szegény Roma kapott, attól megroggyant volna Leonidasz király is (300 mindenkinek kötelező!), pedig ő 7 nyílvesszővel a mellkasában még virgoncan aprította az ellenséget. Doni kapus hathatós közreműködésével elég gyorsan lerendezték a meccset az angolok (és ez itt most komolyan értendő, mert a mai futballban nagyon ritkán látunk olyat, mint a MU kezdője: 6 angol, összesen 8 brit) és bár a mezőnyben nem játszottak rosszul az olaszok, a védőik és a kapusuk egymást múlták alul, aminek nem is lehetett más következménye, mint ez a rettenetes megaláztatás. A MU meg a Chelsea elleni meccs előtt feltűrte az ingét és bemutatta London felé a bicepszét…

blog11
Hannibal máját lóbabbal ették meg és jó Chiantit ittak hozzá!

A Chelsea szót sem érdemel, véletlenül ismét a rendes játékidő lejárta után szerzett góllal jutottak tovább, ami csak azért érdekes, mert a többek között emiatt is utált Milan jó szokását vették át – a rühelletes csapatok trónjával együtt. Sheva kezdi megtalálni a helyét, végre játszott Joe Cole is, úgyhogy ne vitassuk el, ez egy qurva jó csapat, de hát a csúcson lévő olaszokat sem azért utáltuk, mert botlábúak voltak. David Villa-ra meg csodálkozzunk rá: elképesztő nagy játékos lesz belőle, a nyáron nem fogja tudni megtartani a Valencia, arra már most ráteszek egy Big Mac menüt. Valaki?

elvalaszto

04.10.07

Egy megvalósult és több elmaradt feltámadás

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 8:55 -kor

Sonkás hidegtálas tormás jó reggelt mindenkinek, hombres!

Gondolom, mindenki nagyjából úgy volt vele, mint én, aki a konyha-nappali tengelyről csak a mellékhelység kedvéért tértem le néhány üdítő perc erejéig, így meglehetősen sok sporteseményt volt lehetőségem megtekinteni a kanapén fetrengve. De kezdjük a legfontosabbal, hiszen élő esemény tanúi is voltunk: Gábor és Gábor bíróként, GG pedig játékosként vett részt a Vamos-Sopron meccsen. Nyert a Vamos, Bálint - amíg láttuk - mellre vett egy CS gyanús labdát, pálcával a kezében pedig egy véleményes 4-3 akciónak esett áldozatul. Este aztán előadta, hogy utána a holdra zúzott egy csavartat, de messziről jött részeg ember…

És akkor foci: kiszopott a Barca és mivel a Sevilla sem tudott otthon nyerni, így kicsit összetömörült a mezőny eleje, még simán lehet bajnok a Real is, ami azért lenne érdekes, mert ebben az idényben még nem sikerült jól játszaniuk. Visszatérve a katalánokra, muszáj megjegyeznem, hogy Ronaldinho minél több reklámban szerepel, annál inkább kerékkötője a Barca amúgy sem túlságosan gördülékeny támadásainak.

Kikapott a MU, így már csak három pont az előnyük a pontjaik nagy részét a 80. perc után szerző Chelsea előtt. Izginek ígérkezik a vége, jövő héten Londonban vizitálnak a vörösök, ott sok kérdésre választ kapunk. Lent is nagy a nyüzsi, Priskin vezérletével (kiharcolt tizi, gól és aktív játék) győzött a Watford és a West Ham is megindult egy kicsit, így a hátsó traktusban a szokásoknak megfelelően kialakulni látszik az utolsó forduló utolsó percéig tartó gigászi küzdelem az első osztályban maradásért.

blog10
Toronto-Montreal 6-5, itt még volt minek örülni!

Na, és akkor a fekete hír: nem jutott be idén a rájátszásba csapatom, a Toronto, pedig kialakulhatott volna a Gábika által óhajtott Sabres-Maple Leafs csata a playoff első körében (én annyira nem örültem neki, de ha már bent vannak, miért is ne). Az úgy volt, hogy két meccs volt hátra és a a 8-9-10. helyeken a Montreal bejutóban, a másik két pozícióban a Toronto és a NY Islanders. A sors úgy akarta, döntsék el egymás között, hiszen a 81. fordulóban Kanada büszkesége New Yorkban vizitált és ha győz, nem csak megelőzi a még éppen bejutó hazai riválist, de leszakítja három ponttal az Isles-t. Nem így lett, 5-2 gyufa a vége, apró öröm, hogy közben a Montreal is kikapott… így érkeztünk el az utolsó fordulóhoz, amikor Toronto-Montreal meccs, majd egy nappal később New Jersey – Islanders összecsapás szerepelt az étlapon. A Leafs hozta, amit kellet és infarktusos meccsen 6-5-re megverte a Canadiens (népnevelés: nem kenédiensz, hanem kenédiaan), majd egész Kanada egy emberként a Devils csarnokára szegezte tekintetét. A képlet egyszerű, ha nyer a NY, ők a 8.-ak, minden más esetben a Leafs játszik a Buffaloval. A mákos bödön egy darabig kitartott, hiszen 1 másodperccel a meccs vége előtt egyenlített a New Jersey, de sajnos a rávezetésnél érthetően jobban koncentráltak az Isles játékosai és kiütötték a Torontot. Mindez egy 82 meccses alapszakasz utolsó fordulójának utolsó percében, amihez konkrétan csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy bassza meg.

elvalaszto

04.04.07

Búskomor forduló

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 9:07 -kor

Milan – Bayern München 2:2

A Milan és a Bayern meccse melankólikus hangulatban érte kis kommunánkat. Mivel mindkét csapatot konkrétan rühelljük, T-man meg is jegyezte a kivonuló játékosok láttán: ha lehetne, kapjanak ki mindketten. Nos, nem nyert egyikük sem, de hogy ezzel a németek boldogabbak, az nem is kérdés, főleg annak fényében, hogy két csatáruk, Makaay és Podolski összesen 3 labdaérintésre volt képes (ebből Podolski 0) a nekik jutó játékpercek alatt. A másik oldalon Gillardino pont ugyanilyen szar volt azzal a különbséggel, hogy ő kifejezett károkat is okozott a csapatának, mert például az ötösről azért illik nem mellbe fejelni a középen kétségbeesetten tollászkodó kapust. A németek azonban bevetették a csodafegyvert: a kapanyelet, ami el is sült. A muflák középső védő a kutya szájából hozta vissza az egyik pontot, bár tegyük hozzá, én már a 2:1-es vereséggel is esélyesebbnek tartottam volna a bajorokat. Így meg aztán pláne, mert ebben a Milanban nem érzem, hogy nyerni tudna Münchenben.

blog9
93. perc: akcióban a kapanyél

PSV – Liverpool 0:3

Nem világrengető meglátás, de ez lefőtt. Meglepetésnek is csak annyiban nevezhető, hogy az Arsenal kiverése után ennél lényegesen többet vártunk a szmókerektől, bár ez ellen szól, hogy a Liverpool tök simán legyalulta a hétvégén hazai bajnokin a londoniakat, most meg a legyőzőiket. A vörösök tehát ismét a négy között lesznek, a helyzet pedig kísértetiesen hasonlít a két évvel ezelőttihez, amikor otthon bukdácsolva, de a BL-ben nagy esélyeseket és náluk sokkal jobb csapatokat kiverve (persze, elsősorban a Barcelonára gondolok. Meg a muffra.) jutottak egészen a trón tetejéig. Már nem merek semmit jósolni, de az biztos, hogy talán a MU mellett ők vannak a legjobb formában a négy felé tartó nyolcak közül.

elvalaszto

04.03.07

Ha kedd, akkor… (holnap szerda)

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 10:37 -kor

Helló! Ez a post nem ide szánódott (szééép!), de itt van, ami vagy rossz hír, vagy nemtom. De az biztos!

Milan - Bayern München

Milánó vörös felét nem szaggatja szét az öröm mostanában. Bár Maldini-t sikerült lebeszélni a Pécsre igazolásról, Sevcsenko elengedése és minőségi pótlásának elmulasztása nagyobbat sebzett rajtuk, mint az olasz szövetség büntetése a bírók masszírozásáért. Még csöpögött a festékes víz a TV székház homlokzatáról, amikor már látszott, hogy idén a BL-ben kell nagyot domborítania a makacsul unalmasan és eredménytelenül játszó milánóiaknak. Az esély adott volt, hiszen az Anderlecht-AEK-Lille hármas csoportbeli leaprítása után sem fogyott el a mák: a kieséses szakaszt a Celtic ellen kezdték. A skótok elleni csörtét behúzták, de olyan volt nézni a pályán történteket, mint a ducipornót, ami ugyebár roppant látványos, de kevésbé szórakoztató. Kaká vezeti a góllövőlistát, de mivel a frissen igazolt (és egyébként is hódba oltott cocára emlékeztető) Ronaldo nem játszhat a sorozatban, komoly kétség merül fel az idei milánói BL álmokat illetően. Egyék meg, amit főztek az Oliveira-Inzaghi-Gillardino sor összekufárkodásával!
Münchenben meg nem csak a bőrgatya és a szokásos nagy elvárások, hanem a hazai bukdácsolás is szorítja a golyókat emberül. Ugyan csak 6 fával jár előrébb a Schalke, de így is csak negyedik a bajor kirakatklub, amit még Magath-nak sem bocsátottak meg. Hitzfeld (tegye fel a kezét, aki tudja, mit csinált az elmúlt két évben!) járt már a csúcson a Bayernnel, ráadásul a Real kiverése az előző körben mutatós antré volt - ki ne emlékezne Van Bommel Tiborc-biturbó gólörömére az odavágón – de a vergődő madridiaknál két klasszissal összeszedettebb Milan ellen a hagyományos német malac mellett már jó lenne játszani is valamit.
Azt jósoljuk tehát, hogy Lucio néhányszor aljasul rácsúszik Gillardinora, amire bosszúból Gattuso a tőle megszokott precizitással élve boncolja a kezdőkörben Kakát. Erre válaszul a csapatok elhatározzák, hogy akkor is továbbjutnak rúgott gól nélkül, ha Cafú fogai még az odavágón kihullanak az eszeveszett rágózástól.

PSV – Liverpool

Utoljára Vágási Feriék házasságát láthattuk olyan kiegyensúlyozottan boldognak, mint Cocu és a PSV frigyét. A Barcelonából levezetgetni hazatért Phillip a róla elnevezett gyár csapatában apuka, vezér, agytröszt és Nagy Testvér egyszerre, hogy tőle ilyen jó ez a csapat, az nem lehet kérdés. Kifejezett bravúrkapusuk mellé egy marcona liberó és egy ügyes csatár társul, így ne legyünk meglepve, hogy kiverték az Henry nélkül egyenletesen töketetlen Arsenalt. Otthon 5 ponttal hasítanak az Ajax előtt és nem látom okát, hogy miért ne nehezíthetnék meg jelentősen a Liverpool dolgát.
A Liverpoolnál eggyel biztos nem lesz gond: a címvédő Barcelona skalpjával az övükön eléggé rendben lesz az önbizalmuk, ami nem sok jóval kecsegtet egy Anfield Roadon történő látogatás során. A vörösök lendületből leverték az Arsenalt, ráadásul a természet furcsa szüleménye, Crouch mesterhármast vágott és a többi csatár is jó formában van. Benitez személyében olyan edzőjük van, aki teljesen feleslegessé teszi, hogy intelligens játékkal nyűgözzék le az ellenfelet és a közönséget, így ezt sohasem teszik.
Kettőjük tusakodása inkább a visszavágón lesz érdekes, de kár lenne azt hinni, hogy igazam van. Lehet, hogy a szmókerek simán hármat gurítanak Reinának még a félidő előtt, ugyanakkor azt is elképzelhetőnek tartom, hogy Riise mesterhármasára alapozva a vörösök bucira verik a sajtfejűeket. Hidd el, nem tudom!

elvalaszto

04.02.07

Grizli overkills Stinky Sox

Ezt benyoka irta a Olvastuk rovatba, 7:41 -kor

Figyeldoda, hogy az Overkill alatt a csávó mit művel. Bizony, a mi almunk szülötte a formás seggét észvesztő sebességgel cipelő home-stealer! (Zene: Overkill-fast junkie)

elvalaszto

04.01.07

Black Sabbath és vasárnap

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 12:49 -kor

Horvátország világbajnok, teljesen megérdemelten – hogy a legfontosabbal kezdjem.

Éhgyomorra infarktust tessenek parancsolni a hajnalban a tévé előtt kuvikoló szurkolóknak. Óriási meccset játszottunk, a végjáték pedig csak azért meglepetés, mert a pólósokról van szó, tőlük meg ugye megszoktuk, hogy akkor is nyernek, ha esetleg nem fut úgy a szekér, ahogy kell (lásd még: HUN-ESP elődöntő). A két kapus elképesztő volt, amit művelt, az látszott, hogy nem itt dől majd el. Mindkét csapat kőkeményen, de nagyon eredményesen védekezett és mindkét csapat gyengén lőtte a fórokat, evidens volt, hogy hosszabbítás lesz a vége.

Hogy tényleg az lett, az sajnos viszont csak nekünk köszönhető. Arról beszéltünk Tanult Kollégámmal, hogy jók ezek a fiatalok, mernek is lőni, meg tényleg világsztárok, pedig a tojáshéj a seggükön. Tényleg így volt, de Varga Dani és Szívós Marci ma keserű szájízzel fekszik le, az biztos. Döntő állásnál, ziccerben, csak a kapussal szemben egyikük sem tudta bevinni a győztes tust és ez nagyon rondán visszaütött. Mínusz kettőről visszajöttek a horvátok és egyenlítettek, majd egy hihetetlen hibánk után eldöntötték ott a meccset. Összeestünk, mint a sáfrányos-chillis alsógatya, kiteljesítve a fekete hétvégét, ami miatt kicsit már kezdek örülni, hogy holnap már hétfő és újra meg lehet markolni a gályalapátokat.

blog8
Gergő, a döntők specialistája - ma hiába!

elvalaszto