Emil jött Gabesztől, nézzem már, mire bukkant. Ehun:
A következő lehetne az Égetett a tüzes labda!
Akárhogy töröm a fejem, azt kell mondjam, ez volt a csapat legnagyobb sikere, amit 10 év alatt elért. Mármint nem az, hogy volt egy jó ütésem (muhaha), hanem az Ajka Kupa megnyerése, méghozzá a nagy hullámvasúton éppen lefele zuhanó Ajka, a mindig komoly ellenfél Fehérvár és a szomszédvár, Vámos előtt.
Voltunk egy másik nagy siker kapujában is, mert a Békéscsabai Augusztus 20 kupát is kis híján elhódítottuk, hiszen a Villámokat szoros meccsen levertük (pedig kubai dobójuk volt!), majd mivel a Debrecen nem tudott kiállni rendesen, a legjobb helyiekkel kiegészült csapattal szemben szoros meccsen alul maradtunk. De az a túra nem arról emlékezetes, hanem Titó pólós fejvédőjéről, cölöp két napig tartó delírium trémens-éről, Bálint enyhén csípős paraszt-burgerjéről és természetesen a héliumos lufi ismételt felfedezéséről. Na, sztorizni tudnánk még sokáig, egyelőre ennyi, de az ötlet megfogant, jönnek hamarosan a fireballs-sztorik ömlesztve!
Számunkra véget ért a VB, én meg személy szerint leszarom, hogy ki nyeri, mert a favoritom, Grönland is kiesett. Itt az ideje, hogy kézilabdailag magasan képzett kollégáim után a Népsportblog is megmondja a frankót.
Igazából nem kell ám nagyon fanyalognunk, mert a 8 közé jutott csapatok mind jobbak nálunk. A dánok elleni káprázat után kicsit elhittük, hogy a lyuk is sajt, a bab is hús és a recska is szex, aztán sajnos rá kellett ébrednünk egy csomó mindenre. Először arra, hogy átlövők nélkül akkor sem nyerünk, ha a többiek mindent kihoznak magukból. Nagy 1.09 Lászlót úgy megzavarta a felirat a tévében, hogy elhitte: ő tényleg csak métertíz magas, így nincs esélye a szaggatottról hálót szaggatni, míg párja, Ilyés egy akkora rakás szar volt, hogy nem tudtuk nem meghallani a szurkolók óhaját, miszerint helyette a korábban a sporttól elforduló, de vitathatatlan tehetségű (ám többek számára még ismeretlen) Brecska Pétert kellett volna játszatni. Ugyan csak az elbeszélésekből tudjuk, hogy ő volt a Király, de ha csak a fele igaz a meséknek, már előrébb lettünk volna Brecsivel…
Fuxos Stanyicli meg pont annyit ér szövetségi kapitányként, mint a hullaházban a reggeli torna. Nem akarom ragozni, de az oroszok elleni meccs előtt biztosan kézbe vette Mocsai Lajos A végjáték lélektana c. művét és ebből készítette fel a játékosait arra, hogy eszükbe ne jusson szabálytalankodni, amikor már csak annyi a feladat, hogy lepergessük a homokot és önfeledt ünneplésbe kezdjünk a középkörben. A kapitányról még egy pár gondolat: Katzircz, Vadkerti, Tombor, Herbert nem válogatott szint és erről nem a játékosok tehetnek, mert szerencsétlen vadkörte is fut, mint Forest, csak a labdát hagyja el közben… szóval az a hülye, aki kiviszi, nem az, aki kimegy.
Gyulánk, a VB legjobb magyar játékosa
És akkor a jókról. Kezdjük mindjárt a dánverő Puljezeviccsel, aki bebizonyította, hogy a benne lakó pondrót el tudja takarni a válogatott mez. Csodálatos dolgokat csinált a kapuban, sajnos ő volt a jobb, mert Fazék nem tudott lendületbe jönni. A mezőnyben Gyula elsőrangú volt, jó százalékkal lőtte be a helyzeteit és teljesen jogosan durrogott a szlovénok elleni meccs után, hogy vannak, akik nem tesznek meg mindent a csapatért. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy ki(k)re gondolt, de az biztos, hogy én is ideges lennék a 10 pofon utána, aminek a felét legalább más(ok)nak kellett volna kapnia.
Ivo Diaz kellemes meglepetés, nem csak azért, mert jól osztogatott és sok gólt lőtt, hanem azért is, mert rajta látszott egyedül, hogy minden helyzetben nyerni akar, hogy szépen fogalmazzak, szenvedélyesen játszott. A két Iváncsik nagyon komoly érték, remélem, a bazilika-kilincs orrszerkezetű öcsi is hamarosan nálunk játszik majd. Megütötte az elfogadható szintet Császár és Mocsai is, de a döntő pillanatokban ők sem voltak képesek kirúgni a követ a szekér kereke alól.
Szóval voltak itt szép pillanatok, voltak keserű csalódások, volt szerencsénk is, meg nagy pechünk is (szerintem inkább kikaphattunk volna a dánoktól, de a középdöntőben 0 pontról indulva megfoghattuk volna az oroszokat, ha nem utoljára kell velük játszanunk), összességében kicsit keserű ez a 9. hely, de legalább volt egy kis izgalom és végre postolt GG is, akit elsőszámú kézilabda-szakértőnknek tartunk.
Tibor megmondta: ez az a magyar válogatott, amit a vb előtt vártunk, hogy pályára lép. Elöl töketlen, ügyetlen, hitetlen, hátul zavarba hozható és hiába fog nemrosszul a Fazék, ha tudjuk, hogy győzelem és vereség között kell döntenie, amihez kell a bravúr.
Ha magyar csapat hetes kap, Éles Józsi visszavonulása óta infarktust kapok, hogy épp melyik balfék fogja kihagyni. Gergő kapufára, öccse mellé, Császár a kapus mellébe (műanyag, bazzeg!)… és még nem beszéltünk a rengeteg kihagyott ziccerről, bár lássuk be, nagyon nagy napja volt a horvát kapusnak, mindent fogott. Azon már ne lepődjünk meg, hogy a két átlövőnk ilyen gyalázatos teljesítményt nyújt, Ilyés 4/0-ja felfogható matekpéldaként is (a kézilabda halmazán belül nem értelmezhető), Nagy meg a szokásos, bár nagyon megünnepeltük, hogy egyszer felment 9ről és betette, ahova kell.
18 góllal akkor sem lehet meccset nyerni, ha Puljezevics delíriumos állapotban fröcsköli a habot a szájából a megalázott lövők arcába, hát még úgy, hogy védegetett Fazék, de pont nem akkor, amikor nagyon kellett volna.
A keret legjobbja a tegnapi estén
És akkor a lényeg, mert sajnos nem kerülhetjük ki. Jobb csapat a horvát, ez anélkül is igaz, hogy a mocskos szlovén patkányok ilyen szemérmetlenül tolták volna a szekerüket. Nem nagyon feltűnően, de mindig a legrosszabbkor tévedtek a kárunkra és volt köztük néhány olyan, amit nem lehetett elnézni. A vereség nem tragédia, a világ egyik legjobbja ellen játszottunk, de lehetett volna ebből szoros meccs is és akkor sokkal jobb lenne a szánk íze. Nem jött össze, szarul is játszottunk és a bírók is fogtak, maradjunk annyiban, hogy megérdemeltük a vereséget.
De én aztán megnéztem a Dánia-Spanyolország meccset is. A dánok olya simán verték le a spanyolokat, hogy gyakorlatilag végig vezetve, szinte izgalom nélkül hagyták állva a védekezésüket nem nagyon találó Uriosékat. Mindkét kapus parádézott, a vége előtt nem sokkal feljöttek 2-re a spanyolok, de onnan nem volt tovább, az ellenünk a végére széteső dánok szétvédekezték őket, a gyenge lövéseket meg lenyelte Hvidt, mint képviselő a költségtérítést.
Építők! aláírással futott a képernyő alján közismert, közkedvelt zsírarcú megakirály űberfaszogányos szakértőnk (én) véleménye, miszerint hagyjuk már, hogy EZT a dán csapatot megvertük, inkább nézzük a spanyolokat, akiknek nincs szélük, az átlövőik gyenge százalékkal lőnek, ha kilépnek rájuk és úgy le lehet róluk fordulni, mint a pinty. Ha így lesz holnap, akkor fasza, ha nem, akkor baj lehet, mert Dánia megérezte a vérszagot és ha a következő körben leverik a cseheket (leverik, ne legyenek kétségeink), akkor annyi fog dönteni, hogy az oroszok ellen ki-mit játszik. Kivéve, ha megcsináljuk a spanyolokat, ugyebár…
A meghirdetett hírzárlat annyit ért, mint bikán a tőgy. Persze, nekem sem kellett volna felvennem a telefont, de nem gondoltam volna, hogy kedvesem, aki életében nem nézet még végig egy sporteseményt sem, felhív és elújságolja, hogy nézte az utolsó 5 percet és nyertünk, örülök, ugye?
A meccsen megint Puki-parádé, amit meglovagolva elúsztunk egy medencével és mire szegény csehek eszméltek, hogy a cseresor áll velük szemben, már nem maradt eldöntendő kérdés. Végre fogott valamit Fazekas is, bár még mindig fényévekre van Puljezevicstől, nagyon reméljük, hogy nem azon fog múlni az olimpiai kvótánk, hogy sikerül –e kipaszírozni a tumort a szerb portás derekából.
A meccs jelenete: Császár kettőbe törik!
Sokkal izgalmasabban alakult a Dánia-Horvátország meccs, ott végig szoros küzdelemben nyertek a horvátok, ami egyből éles vitát generált, hogy ez most jó –e nekünk, én azt mondom, ez majd ma dől el, amikor mi indulunk csatába a menzás asztalterítő-mezesek ellen. Szerintem ezzel a győzelemmel ott vagyunk a legjobb 8 között, már csak az a kérdés, hogy sikerül e megelőznünk az oroszokat, ami várhatóan a csoport 3. helyéhez lenne elég – és a negyeddöntőben a másik ág 2. helyezettjéhez, aki sajnos nem Grönland, vagy Angola lesz.
A meccs után az úri közönség pókerezésbe fogott és számtalan alkalom után ismét bebizonyosodott, hogy a mi szintünkön ez a remek játék pusztán a szerencsén múlik, a gép most Dávidnak és Szenyónak adta ki, mert valami megmagyarázhatatlan okból Gábikának nem segített a river. Elfogyott jó sok sör, jó hangulatban együtt néztünk egy győztes válogatott meccset és elloptam két öngyújtót, ezzel köszönve meg a házigazdának a 25 Év Aranyban c. könyvet (amire ígérem, úgy vigyázok, mintha az enyém lenne. Tényleg, nem lehet az enyém?)
Thank you, muchas gracias, danke schön (és gyekujem peknye)!
Tegnap ücsörögtünk otthon és Titóval és Gyurcikával osztottuk a rengeteg meglévő tudást egymásnak, miközben a tévében hang nélkül gyömöszölték egymást a New England-Indianapolis NFL konferencia-döntő szálfatermetű gladiátorai. Gyuri Indiana államban lakik, így természetesen tisztában volt a mérkőzés végeredményével, de a vasfüggöny mögé még nem jutottak el a hírek, így felszólítottuk a 6000 km-re söröző sporttársat, hogy csak akkor mondja meg a végét, ha rezisztens az ős-szittya rontásokra, melyeknek természetesen mindketten mesterei vagyunk szerzőtársammal.
Ebben maradtunk, ment az okoskodás, amikor egy szép Indianapolis akciónál azt akartam kérdezni, hogy milyen a hangulat a stadionban egy ilyen meccsen, de valahogy furcsán tettem fel, mert Gyurci félreértette és ami még nagyobb baj, meg is válaszolta:
„A városban? Most kurva jó, mindenki készül a Superbowl-ra!”
Készülnek a Superbowl-ra!
Szóval tudjuk, hogy kellene pár sort szösszenteni az NFL szezonjáról, de megmondom őszintén, ugyan nem kapcsolom el, de nem is követem igazából, a játékhoz meg nagyjából annyit értek, mint a fénymásolókhoz és a reklámgrafikai eszközökhöz. Azért a tegnapi meccsről egy pár gondolatot, ha megengeditek…
21:3-ról fordítva megnyerni egy meccset, na, az komoly cucc. Óriásit küzdöttek a hazaiak, de mivel én a New England-nek drukkoltam (nemtom, miért), egyből meg is találtam a felelőst. Caldwel állítólag remek játékos, nagy sztár, meg minden, de tegnap kicsit elmérte a Coke-adagját, mert két olyan egyértelmű passzt ejtett ki, hogy Cölöp másnaposan simán lerohanta volna velük a Szürkebarát-Bárka távolságot. De az a fránya +1 csík kedélyjavító emberünk orrában megtette a hatását, elment rajta a meccs, de úgy, hogy már-már bunda szaga volt a dolognak.
Na, hamarosan Superbowl, szerintem nézzük együtt valahol, nem?
Alig kéthónapos szünet után új szezon kezdődött a rally VB-n. A hagyományosan szezonnyitó Monte Carlo rally érdekes dolgokat vet fel…
Tavaly a Citroen egész évben a háttérben ekecsölte a C4-esből átalakított WRC-t, gyári csapatként ezért nem is indult. A VB-t egy 2005-ös vassal ugyanúgy Loeb nyerte, mintha abszolút top technika lenne a fokhagymasegge alatt. A vetélytársak persze loholtak a francia gyár után, vajmi kevés sikerrel, nem maradt más, csak a reménykedés a 2007-es szezonban… Erre jött a pofon a hétvégén. Az új fejlesztésekre jellemző kezdeti műszaki problémáknak nyoma sem volt a Citroen-nél, a C4 WRC helyből átugrotta az egész mezőnyt, beleértve a csúcsra járatott Ford Focus, és az új BFGoodrich abroncsokon futó Subaru WRC-ket is.
Loeb a tavalyi bringabaleset után sokat kihagyott, aztán szép lassan visszaszokott a bukócsövek közé. Először a Bajnokok Tornáján szerepelt, aztán pedig lehúzott párszáz kilométert a Citroen C4 WRC-ben, amikor időjárás és abroncs-szimulációkat hajtottak végre, Monte Carlo-hoz hasonló pályákon. A tesztek jól sikerülhettek, hiszen a Citroen csúnyán lelépte összes vetélytársát, Loeb és Dani Sordo az első két nap összes gyorsasági szakaszát megnyerték. (A UFO persze többet :)) A második nap végére megnyugtató volt az előnyük, így hátradőlve nézhették, hogy a távolban fehér vitorlaként Grönholm lobog a harmadik helyen, a negyedik pozícióért pedig veszett kutyák módjára Atkinson és Hirvonen marja egymást.
Az idei VB első futama tehát átütő C4 sikert hozott, pár szóban lássuk, mit várhatunk idén a többi csapattól. A legnagyobb rivális a címvédő Ford, a kormányoknál a langaléta Grönholm-mal és a nyitott-szájjal-vezetés bajnokával, Hirvonen-nel. Az oválkarikás márka felveheti a harcot a Citroen-nel, bár ahhoz az is kell, hogy Hirvonen feljavuljon.
A Subaru követheti a két nagy harcost, de nekik most elég sok gondot okoz, hogy a kocsit összebarátkoztassák az új abroncsgyártó termékeivel. A hatcsillagos csapat évek óta azzal a problémával küzd, hogy hiába tolnak le egy ütőképes kocsit a trélerről, a papucsok miatt valahogy mindig hátrányban voltak…
A futottak még kategória tagjai: a félgyári csapattal induló Mitsubishi (Galli-val és Gardemeister-rel), a többi pedig már privát csapat: Skoda Fabiá-val, Peugeot 307-tel, és Citroen Xsará-val küzdenek a világbajnoki pontokért.
És hogy ezt bizonyítsa, megosztja Veled a Dánia-Magyarország mérkőzés utolsó 5 percét, azaz a lényegét. Jó munkát a mai napra, post úgysem lesz az Angola elleni vértizzadós/nyögvenyelős borzadály után.
Bokros teendőim miatt csak most és most is főleg a dánokról, mert sajnos a tegnapi Norvégia elleni meccsnek csak az első félidejét láttam. Amit nem hittünk volna: csoportelsőként vagyunk a középdöntőben, természetesen visszük a 2 pontot és igencsak meggyőző védekezésünknek köszönhetően most azt mondom, bármi lehet!
Kezdjük akkor a legfontosabbal: Puljezevics, akit a pécsi kupadöntő óta a moszatoknál is alacsonyabb osztályba sorolok, valami hihetetlen, amit művel. Egyértelmű, hogy miatta vagyunk ott, ahol. A kapusbravúr ugyanis nem csak azért jó, mert nem kapunk gólt, hanem lehetőséget teremt a lerohanásokra is, amikre viszont azért van szükség, mert lássuk be, felállt fal ellen nem vagyunk valami acélosak. A két átlövőnk teljesítménye egyszerűen nem vb szint, bár állítólag tegnap azért nem voltak annyira szarok, ráadásul amíg Ivo és Csaszi hozza magát középen, talán még ezt is elbírjuk. Gyula nagyon jó százalékkal lődözi be a helyzeteit, mivel ő az egyetlen beállónk, védekezésben már többet hibázgat, de nem vitás, világklasszis teljesítményt nyújt. Az Iváncsik bros. nagyon ott van, Gergőről tudtuk, Tamásról most tanulgatjuk, a szuper nemzőnedv tulajdonosa, Iváncsik apuka meg otthon ül és holtrészegen vigyorog a tv előtt.
Már akkor hadd fanyalogjak egy kicsit a nagy népi hurrá közepette.
Nagy Laci lelkében egy 160 centis primadonna. Valaki mondja már meg neki, hogy Lacikám, sámli nélkül le tudsz cidázni egy zsiráfot, ember, legyél már olyan jó és ugorjál fel, amint meglátod a szaggatott vonalat és basszad be a labdát abba a tetvedék kapuba! És akkor Ilyés, aki lehetne simán húzóember is, de pocsék formában van és ezt sajnos tudja is, idegesnek tűnik és bár védekezésben (adjuk meg, Lacikával együtt) elég jól muzsikálnak a falban, támadásban a két kezdő átlövőnk elég kevés veszélyt jelent a kapura.
Ideje spanyol és/vagy német nyelvleckéket venni, Puki!
A dánok elleni meccs végjátékában kiborult egy üveg sör, kis híján összetört egy notebook és átkopogott a szomszéd. Ilyen eufóriát sportesemény tud csak okozni, az is elég ritkán, szóval becsüljük meg, én legutóbb akkor jártam el az elejtett mamut legyőzését ünneplő ősi táncot, amikor Koplárovics megelőzte Neville-t… hogy két perccel a vége előtt -2-nél Pulje véd és nem ünnepelteti magát, hanem indít. Elég szarul, de kisiváncsik összekaparja és beveri, éledeznek a remények, főleg akkor, amikor nagyiváncsik bevágja a hetest. Megint Pulje, majd a támadásnál Nagy odaszerencsétlenkedi a labdát a dánoknak, akik fordulnak belőle, de a kancigány kiszedi a ziccert. Itt már üvöltök, mint a sakál és féltérdre rogyva ünneplem az egykori közellenséget valahogy így: bazzzzzeeeeeeeg, te patkány, te nagy vaaaaaaaagy!!!! És még hátra van Gyuszmusz csodagólja, majd biztos, ami biztos, Puljezevics még egy hetest is kiszed és innentől kezdve tőlem úgy válik majommá, ahogy akar, vele rikoltozok én is a kanapén szintén elragadtatottan tapsikoló Susitát ölelgetem. Lefújják, égnek a vonalak, Grizli és Paya egyből gyorsértékel, Tanult Kollégám csak az én tolmácsolásomból tudja meg, hogy a megszorító csomagnak áldozatul eső Sport1 kikapcsolásával mekkorát bukott, majd skype-on Titóval is megszakértjük a dolgot és bőszen egyetértünk: ez valami elképesztően nagy volt!
„Horvát János kubai nagykövetté való kinevezése miatt a Korda György mellett megüresedő pókerkommentátori helyet… eseti jelleggel Balázs Klári töltheti be” Az info a poker.blog oldalról származik (én a comment.com-on találtam).
Mindig érdeklődéssel figyelem egy élsportoló vergődését a pályán, persze nem kárörömből, hanem puszta kíváncsiságból: hogyan jön ki a hullámvölgyből?
Az Australian Open első körében Maria Sarapovát a csigazabáló Camille Pin-nel sorsolták össze. Kettőjük közül a franciának volt kevesebb veszítenivalója, míg az első helyen kiemelt szuperbombázónak hátrakötött kézzel is simán hoznia kellett volna a meccset.. 6:3, 4:6, 5:0-ig minden a papírforma szerint zajlott, de aztán hiba történt a mátrixban, és a feje tetejére fordult a világ. A kis francia liba sorra hozta a pontokat, Sarapova pedig sorra rontotta el a legegyszerűbb játékokat is… Láthatóan megviselte a hőség, sokat alibizett az árnyékban, úgy mozgott, mint egy lassított felvétel… 5-5-nél látta, hogy jön a vonat, valamit ki kellene találni, de mivel nem volt kraft a kézben, megpróbálta fejben legyőzni Pin-t. Először ütőcserével bíbelődött, aztán a kizökkentés újabb momentumaként, 6-5-ös francia vezetésnél, amikor Pin a meccsért adogatott, bekérette az edzőjét… A kis szenyó, nem volt egy sportszerű húzás, de az a pár perces szünet sokat segített neki. Szemernyit sem javult a játéka, viszont Pin összetört, mint a nógrádi ropi. Ezen a ponton csatlakozott hozzám BTK, aki az állást látva sem kezdte el temetni az oroszlányt, ennyit fűzött hozzá: úgyis megnyeri!
A különbség: 61 hely, és másfél fej
Én nem fogadtam volna rá nagyobb összegben, de kíváncsian vártam, hogy mi fog történni a végjátékban. Camille Pin jobban rettegett attól, hogy esetleg megnyerheti a meccset, mint Maria Sarapova a szégyenteljes kieséstől, végül a világranglistavezető idegei és rutinja győztek. Érdekes meccs volt, egy szarul játszó Sarapovával, aki ezzel a játékkal nem fog messzire jutni Melbourne-ben.
Valamilyen oknál fogva eddig meglepően kis terjedelmet szenteltünk az egészségvédelemnek, ezen belül is a helyes táplálkozásotokat elősegítő rovatnak. Susi bemondta a napokban, hogy fogyózni akar, majd a nagy bejelentése után elfogyasztottuk a szigorúan 24-es Norbi kódú, az anyja által remek ütemérzékkel pöstre kűdött abált szalonnából és jóféle parasztkóbászbú, meg a hozzá dukáló gigantikus halom hagymából, valamint némi sajtból álló estebédünket, melynek negyed kiló fehérkenyérrel ágyaztunk meg.
Ezen sorokat nyomorult kis féregként írom a kanapén punnyadva, büffögöm fel a pokol bugyrainak feneketlen bűzét a beleimből és egy doboz sörrel szemezek. Atombüfik!
És akkor Susi tippje Önöknek, kedves olvasók! Az említettekhez fogyasszatok paradicsomot, mert finom és egészséges!!!
Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk…
Ez a gól nem 5 meg 10 éve született, hanem három hete egy spanyol bajnokin. Én erről beszélek, nem arról, ami a Színes Mai Nap olvasóit érdekli. Megdugnám a csaját, cserélnék vele bankszámlát, sőt, a kecómat is bedobnám az üzletbe… de legjobban a lába kellene. (Ha nincs türelmed, 24 másodpercnél van a gól)
Fikagép vagyok, vállalom. (Bármit mondasz, elbírom!)
Saját meggyőződéseim rabja is vagyok, ezt is vállalom, de neszójjábe mer’ megjárod nemszépen! Meggyőződésem például, hogy minden idők legjobb jobbszélsője David Beckham (lehet, hogy Sándor Csikar jobb volt, de én Marx Materializmus c. művével a párnám alatt alszom: hiszem, amit látok).
Mondhatod, hogy nyálas kis buzi, meg hogy csilli-villi celeb és hogy csak a zsugára megy már, sőt, még előjöhetsz a divatos Spice-boy névvel is, engem nem érdekel. Engem az érdekel, hogy ha egy edző a saját posztján játszatja, akkor bátran lehet köré egy egész csapatot építeni, mert amit ő tud jobbal, azt senki más nem tudja. Nem ifjonc már, a gyorsasága is megkopott, ezek tények, de ha egyszer a kaputól 16.1-30 méterre (igen, nem véletlen, hogy nem 16-nál közelebbről) szabadrúgáshoz jut a csapatod, vagy van egy jól fejelő csatárod, akit meg kell találni hajszálpontos centerezésekkel, akkor bizony nem árt, ha a csapatodban tudod Becksit.
A (mindenki másénál) jobb láb!
Teljesen logikus döntés volt annak idején elmennie a Realhoz. Neki ott volt a helye, arról meg már nem tehetett, hogy Carro védekező középpályást akart belőle csinálni, meg feltűnt már a pálya közepén is, pedig az ő helye a mészcsík mellett van. Ott tudja megmutatni, hogy a pályán kívül hiába egy agyatlan kis köcsög, a zöld gyepen minden percben bizonyítja Gazsi igazát és nem viccel.
Most elmegy a Madridból. Nem fog nagyon jó szívvel visszaemlékezni az ott eltöltött évekre, hiszen egy zászlócskát sem nyert ott és a nézők sem zárták a szívükbe, de én emlékszem a Real legrosszabb évére, amikor boldog-boldogtalan meggyalázta őket és egyetlen játékosuk volt, aki küzdött, hajtott és soha nem kapkodta a lábát: bizony, David volt az. Hogy mi lesz vele Los Angelesben, én leszarom, az ő pályafutása véget ért, Beckham gyakorlatilag visszavonult. Merthogy kit érdekel, ha 40 góllal gólkirály lesz (nem lesz), arra is csak azt fogjuk mondani, hogy ez az MLS kritikája. Pont ezt fogjuk mondani akkor is, ha a felesége feltűnik valami filmben, merthogy sokak szerint emiatt cuccolnak át a pocsolya túloldalára.
Búcsúzzunk attól a jobb lábtól, ami nem nőnemű egyeden került elhelyezésre, mégis heteroszexuális férfiak ezreit örvendeztette meg hosszú éveken keresztül. Jó pihenést, David.
