Buday Dani cundergólja a Montpellier elleni BL negyeddöntőn, amit Titóval volt szerencsénk élőben megtekinteni és osztozni a 2500 patrióta verejtékgőzös eufóriájában, amit Danika csodagólja generált a szokás szerint marhavagon-szerűen tömött lelátón. Egyébként sem zárt rossz évet a csapat, csak kívánni tudjuk, hogy a 2007-es év is ilyen jól sikerüljön, Nektek meg, kedves kommuna, még jobban. Kívánunk nektek boldog új évet és mindent, amit magatoknak kívánnátok!
Sajnos képet nem találtam róla, de itt is Buday és itt is gól:
Főleg BTK behatásának köszönhetően, minden évben felkerül néhány újabb sportág a szívesen nézett műsoraim listájára… A MotoGP és Nascar közvetítések után a téli sportok következtek, a lesiklás és a sífutás után idén a síugrás az újonc… Ahogy azt kell, egyből embert is választottam, és nem is rosszul, mert az ember is engem választott
‘nepsportblog’ jobb lett volna
Nézzétek csak az apró feliratot Morgenstern térde alatt… Emlékeztet valamire?
(természetesen csalás van a dologban, de magamtól nem fogom elárulni, viszont a helyesen tippelők között kisorsolok egy 5 EUR-t érő bet-at-home regisztrációs kódot :))
Egyszer már biztosan ünnepeltem a dolgot, de nem tudom megkeresni a postok közt, így nem tudom belinkelni, a lényeg, hogy éppen a tavalyi Chelsea-Barca meccset nézem. Velem van szakértőnk, Joe Bácsi, együtt izgulunk, pedig tudjuk, hogy Del Horno-t mindjárt kiállítják, aztán hiába szerez vezetést nyomorult Motta öngóljával a Chelsea, Terry öngóljával és Eto’o fejesével fordítanak a katalán félistenségek és otthonában gyűrik le a patkánybandát.
A kiállítás meg azért tényleg lehet, hogy sok volt egy kicsit, de azért azt látni kell, hogy elsőre (a bírónak nincs videója, hehe) elég durvának tűnt és ahogy már korábban is írtam, nem is nézte a labdát, simán elrúgott mellette vagy fél méterrel, mert ott állt a célszemély, Messi.
Na, mindegy, szép volt, szerettük, bár idén megint a Chelsea nyerte kettejük párharcát, mint két éve, de reméljük, még egyszer összecsapnak ebben az idényben, mondjuk az elődöntőben, a másik ágról meg már várja őket a… na, ki is?…
Még 2006-ban tuti, hogy lesz valami normális post, de addig is háromszoros muhaha, bruhaha és nyihaha a Chelsea-nak, akiket ugyan a Vol 1. óta már egyszer kihúzott a malac a kátyúból, de most végre nem! A király csapatát a Wigan leckéztette meg londonban, nekem mindig szimpatikusak voltak, emlékszem, amikor Gábika Arsenalját csapták ki a ligakupából.
A lényeg, hogy a MU előnye megint kicsit nagyobb, már 4 pont, tehát az egészen biztos, hogy a Manchester kezdi 2007-et a dobogó tetején. Kíváncsi vagyok, Murci hogy kommentálja a dolgot.
Csak nekem tűnik fel, hogy a Chelsea átvette a Milan ocsmány szokását és minden meccsét a hajrában dönti el? Elég bosszantó, hogy mindig az utolsó fertályórában lövik a győztes gólokat, amikor Te már hűtőd a pezsgőt és falhoz tolod a bútorokat az örömtánc miatt.
Barcelona, egyenlítés a 93. percben.
Arsenal, egyenlítés a 77. percben
Newcastle, győztes gól a 79. percben.
Everton, egyenlítés a 81., győztes gól a 87. percben
Newcastle, győztes gól a 78. percben.
No, azért azt be kell látnunk, ezt elég jól eltalálta:
Most jöhettek a kiváló erőnléttel, meg a taktikával, de azért megjegyezném, hogy ezek a gólok jórészt átlövésből születnek, amiből 12 egy tucat. A fele a stadion mögötti metróállomásnál pattan le először, de max minden 5. megy kapura, az meg hogy gól legyen belőle elég nagy szerencse. Más szóval mázli, röfi, mák.
A következő fejezetben Mourinho nyilatkozatai közül csemegézünk.
Kb. három hete egy online fogadásra buzdító reklámanyagot találtam postaládámban, sőt, nemcsak az enyémben, hanem a házban lakó nyugdíjasokéban is… A bet-at-home.com oldal 5 EUR-t használt etetőanyagnak a szerencsejátékra hajlamos egyének tavában, ezért nem voltam rest egyből 5-öt összegyűjteni. A módszer a szokásos, regisztrálni kell, aztán az azonosító kódot begépelve, már el is verhetjük ezt az irtóztató összeget.
Az első fogadásomat különös gonddal választottam ki. Esetleges bukta esetén nem szerettem volna magamat okolni, ezért Gábimanó hokicsapatára vetettem szemet, mert ha kikapnak, a világ legjobb hármasbaseman-jét még mindig le tudom kapni a körméről.
Lássuk csak, mit kínál a fogadóiroda… Buffalo-Montreal, hazai győzelem 3.15-szörös zsugát termel… Nosza, biztosan magyarosan írták, és a Buffi tolja otthon, akkor mehet!
Keresse a postaládákban!
A meglepetés nem akkor ért, amikor olvastam az eredményt, (Buffalo-Montreal 2:5), hanem amikor megkaptam az értesítést, hogy nyertem :). Ezek szerint a vendéget vették előre, így bejött a félrekattintásom, és Küszöbnek sem én leszek az alkalmi pedikűröse
Győztes csapaton ne változtass, olvastam reggel a sportközhelyszótárban, így én is maradok a Buffalo-nál. A bújtatott oximoronért én kérek elnézést. A mai napra rendelt kombi fogadás a Nashville-Sabres meccs (2.25 a vendéggyőzelem) lesz, és mellé betettem a Barca-Atletico Madrid meccset (1.45 a hazai), hogy ha esetleg nem nyerne a Barca, akkor lebaszhassam benyokát. Ha nyernek, úgy is jó, eredő odds 3.26. Bon jour, Monsieur Trichet!
Titó az előbb azt mondta, hogy máá kicsit kezd sok lenni a Chelsea-fikázásból, úgyhogy hagyjam abba, mert úgysem tudom vele felidegesíteni. Mondom neki, de hát ki a tökömnek mondjam, Titó, nem írhatom le minden nap, hogy mennyire utálom a Chelsea-t. (Pont arról értekeztem, hogy egy Milan-Chelsea meccsen már a digóknak szurkolnék, muhahaha.)
Szóval mától minden nap: Rühellem a Chelsea-t post!
Kalandos életutam legújabb állomása egy reklámgraFIKAi cég, ahol mindenféle reklámhordozó gyártásával foglalkoznak jó sokan. Ide tartozik a kocsik grafikázása is, a mindenki által jól ismert bugyikék UPC verdáktól kezdve a Tescho kamionokon át minden itt készül. Néha feltűnik egy-egy érdekesebb téma is, ilyen pl Paliklacika Dakarjárója a kamionjával együtt.
Elkészült a verda, ma reggel már itt is volt Lacika (úgy jár, mint akit seggbe rakott egy különösen jól fejlett hegyi gorilla) és elvitte a parkolóban egy próbakarikára a kamiont. A vadon hőse, a kietlen pusztaság lovagja, a lankák közt megbúvó beduin rablókkal dacoló bátor harcos kezdetnek patentül beletolatott az egyik kolléga Renault Twingo-jába, lebontva ezzel a nyomorult kis jármű bal hátulját. Ha ez nem mega-giga-ultra LOL, akkor mi, kérdem én?!
Azt meg el is felejtettem mondani, hogy Titóval a westend tetején a shopping frenzy kellős közepén mit láttunk. Hát ezt:
Nagyon durva élményben volt részünk, a kiscsávók fullra beöltözve, mezben, sisakban és halál ügyesen tették-vették a pakkot. Láttunk mindent, gólt (gólöröm az egyik, halálos letargia a másik oldalon), kiállítást (az egyiket túlzott keménységért egy palánk mögötti csetepaté után, megőrűsz!), meg mindent. Nem esküdnék meg rá, az egyik csapat az Alba volt, a másik is klubmezben, de minden hobbisportoló rémálma, a megkülönböztető mez takarta a lényeget. Óriási volt, na!
Várhidi Péter megkapta a magáét: nem vállalta más, hogy megtanítja az elefántot vajat köpülni, úgyhogy a szimpatikus trénerek utolsó mohikánja, a bundesliga-frizut 20 évvel később is büszkén viselő Péter maradt a szövetségi kapitány. Szerintünk felesleges itt milliókat költeni egy csillogó-villogó külföldi labdarúgó szaktekintélyre, mert sarkítva a helyzetet, löncshúsból nehéz tatárbifszteket csinálni. A legjobb az, hogy az elnök bemondta a nagyon durva élest: 2010-re készülünk, addig az összes eredmény másodlagos. Azt persze még egy átlagos Kossuth téri tüntető is belátja, hogy az összes hátralévő tétmeccsünk addig olyan lesz, mint az alkoholmentes sör, a szója, vagy a szilikonmell, azaz hiányzik belőle a lényeg. Merthogy tétje tényleg nem lesz, csak annyi, hogy ez a jelenlegi (kétségtelenül ígéretes, bár fele annyira sem, mint a többség gondolja) keret megcombosodjon a mezőnyben és esetleg a következő selejtezősorozatra már valóban eséllyel fusson ki.
Tiszta Nagyferó, nem?!
A baj csak az, hogy erre megint semmi garancia nincs. Hányszor, de hányszor hallottuk, hogy a jövőt építjük, aztán amikor jelen lett a jövőből, mindig visszasírtuk azt, ahol 2-3 évvel korábban jártunk. Röhej, de a púpos, darabos, kőlassú Kiprichre néhány pajtás jó szívvel emlékszik, Kovács Kálmán a tizenhatos légterén áthasító bajusza is szép emlékké vált, hogy ne is említsem az utolsó valamire való magyar középpályást, Bognár Gyurit, aki azóta az üzleti életben ért el jelentős sikereket (letartóztatták sikkasztásért).
Mondok okosat: azért hiszel valamiben, mert nem tudod biztosan sem megcáfolni, sem bizonyítani. Én hiszek benne, hogy Gabesszal a tolószékünkben tolnak minket körbe a Puskásban 2054-ben a világbajnok magyar csapat fogadásán, ahol a lelátón az apukák büszkén mutatják a gyerekeiknek: az a két bácsi mindig tudta, hogy így lesz egyszer. Gabesz reszkető kézzel ciccenti a sört, Benyóka rádörrent egy blázra és egy hegyeset pökve gondol vissza a 21. század első évtizedére, amikor Málta 2:1-re megvert minket.
A tavalyi Mikulás-rallyn aratott kategória győzelem után a Tammax istálló újra felkért, hogy közreműködjek az év utolsó versenyén, és Petra mellett próbáljam kiegyensúlyozni az amúgy nagyon borulékony Trabant 601 RS Evo III-at. Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, hiszen a nyári nagyvelegi futam óta nem ültem csövek között, és a versenyzés-elvonási tünetek már kezdtek rámenni az egészségemre.
Rohamléptekbenfejlődő pilóta (Petra), egyszerű technika (Trabant aus DDR), lehetetlent nem ismerő szervízháttér (Pali Service Systems), OB1-es pályák (Kislőtér és Bánta), többezer néző, szóval minden adott volt ahhoz, hogy egy nagyszerű hétvégét töltsek el a kedvenc sportom milliőjében. A legkisebb géposztály utolsó helyére sorolt versenyzőpárosaként vérmes reményeink nem voltak, csak hogy fejezzük be a versenyt, autózzunk egy jót, érezzük jól magunkat.
Már pénteken délután elkezdett minket kóstolgatni a technikai ördöge, hiszen úton hazafelé Petra utcai Suzukijában elszakadt a kuplungbowden, így a versenyek előtti szokásos műhelyben eltöltött órákat egy kis maszek javítással kellett kezdeni. Pali 8 kezében hegesztőpisztoly, villáskulcs, gyorskötöző, csavarhúzó, szigetelőszalag, komplett crova-készlet váltogatta gyorsan egymást, hiszen nemcsak András Suzukiját és Petra Trabantját, hanem az istálló többi kocsiját is versenyképes állapotba kellett hozni. Miközben ő a technikával foglalkozott, mi, a szorgos törpék az ülések előkészítésével, matricázással, kamerabeépítéssel, és rengeteg egyéb aprósággal töltöttük az időt, egyszóval folyt a szokásos rohammunka, hogy a másnapi gépátvételre minden rendben legyen. Közben a kispajtások éppen a PTK első 45 cikkét sértették meg, amelyik buliból fájó szívvel ugyan, de kimaradtam Rally 4ever!
Tammax műhely
A szombati napfelkelte a versenyirodán ért, ahol felvettem a pályabejáráshoz nélkülözhetetlen papírokat, és amíg a csapat jött értem, tartalmas bandázással töltöttem az időt. A magyar rallytársadalom krémje mellett sok régi ismerőssel találkoztam, jó volt közös élményeket feleleveníteni, sztorikat hallgatni, teljesen a hangulat hatása alá kerültem, és hamar újra forrásponton lobogott bennem a rallyszerelem. Az idilli állapotnak a szigorú óra vetett véget, mennünk kellett a Kislőtérre, felírni a hosszabbik gyorsasági szakaszt. A tréning első köre jól sikerült, gyorsan teltek a jegyzetfüzet-lapok, el sem tévedtünk, sőt, azt mondhatom, hogy kitűnő pályaismeretem sok mögöttünk poroszkáló párosnak jelentett mankót. Azonnali ellenőrzésre sajnos nem volt időnk, menni kellett a gépátvételre. A műhelyben átpattantunk a versenyautóba, és leszaggattunk a versenyirodára. Gond és komolyabb kötözködés nélkül letudtuk a kötelező programot, a két versenyző és az egy szem versenyautó minden paramétere megfelelt a kiírásban megköveteltnek, így folytatjattuk a pályabejárást. Finomítottunk a kislőtéri itineren, majd a másik szakasz, Bánta felé vettük az irányt. Ez a pálya is ismerős volt a tavalyi futamról, úgyhogy hamar felírtuk a szükséges infókat, sőt, még egy kis segítségnyújtásra is maradt időnk, hiszen Jászvári Sütiék egy elegáns orronátfordulás közben defektet kaptak, és mi tetszeleghettünk a rescue car szerepében.
Az vasárnapi időtervet, és várható rajtidőket böngészve arra a megállapításra jutottunk, hogy nem árt a kislőtéri pályát a másnapi fényviszonyokban is végigjárni, ezért még egyszer átrongyoltunk Márkóra, és utoljára végigcsapattunk a 22 km-es gyorsasági szakaszon. A szürkület nem zavarta Petra látását, így a fényszóró-parát is kezdtük kiverni a fejünkből. Akkor még nem tudtuk, hogy nem ez lesz a legnagyobb bajunk, de ne menjünk ennyire a dolgok elébe
Eljött a vasárnap reggel, és miközben Gigi Galli, Turi Tomi, és a többi nagyarc már a lőtéren csapatott, mi még a műhelyben végeztük a legutolsó simításokat. Bőven a rajtidőnk előtt értünk ki az első szakasz rajtjába, így maradt egy csomó időnk a többiekkel bandázni, és a mögöttünk rajtoló tereprallys versenyzők figyelmeztetését átvenni, miszerint ne ijedjünk meg, ha elporolnak mellettünk a harckocsikra emlékeztető hangjukkal. Biztosítottuk őket, hogy csak miattuk szereltünk extra tükröket a Traguárra, hiszen mi sem akarjuk a malomkerekek alatt végezni.
Mire a rajthoz kerültünk, el is felejtettem minden fáradtságot, csak a pálya járt a fejemben, Petra is felspannolta magát, forgott a belső kamera, Tehel Karesz átbeszélője kifogástalanul üzemelt, készen álltunk a versenyre! 5-4-3-2-1-RAJT, nagyon jó tempóban kezdtünk, egészen apró hibákkal haladtunk a cél felé, és még az égiek is velünk voltak. Egy balos visszafordítóban borulás helyett egyszerű megforgást adott a gép, és egy bukkanó jobb2-ben jónéhány méter kétkerekezés után is négy lábra dőltünk vissza. Az hagyján, hogy mi megünnepeltük a szerencsénket, de a nézők egyenesen megőrültek a nem mindennapi látványtól. Valószínűleg ez a kaland vert oda az elfogadható időeredménynek, hiszen párszáz méter után Petra defektre kezdett panaszkodni, a jobbos kanyarokban eléggé kezelhetetlen volt a gépsárkány. Innen kezdve azon tanakodtunk, hogy megálljunk-e kicserélni a kereket, vagy menjünk ki a szakaszról a defekttel, de mire alkalmas helyet találtunk volna, Petra fejében eldőlt a kérdés: megyünk tovább, akár a felnin is! Egyre sűrűbben nézegettem a tükörbe, hogy mikor érnek utol a száguldó terepjárók, és a pálya vége előtt el is engedtük az első delikvenst. Már csak pár kanyar volt vissza a pályából, amikor a semmiből előbukkant a második tereprally-s, és egy balos kanyarban Gál Baba előzött meg minket óriási kőzápor közepette.
Dávid és Góliát
A szakasz után párszáz méterre kezdődött a nézők kedvéért kialakított körgyorsasági, de addig ránk még várt egy villámgyors kerékcsere is, azonnal kiugrottunk a kocsiból, és 3 és fél perc alatt lecseréltük a bal első kereket. Paya és Szenyo katasztrófa-turistákat megszégyenítő alapossággal fényképezték az akciónkat, amit a belső kamera meg is örökített. A körgyorsaságit két perc késéssel kezdtük, és a karikát háromszor teljesítettük sokszáz néző szurkolása közben. Jöhetett a szervíz!
Fotós hiénák
A szervízparkban sok dolga nem volt Pali Service Systems-nek, felpattintotta az extra lámpákat, megjavította az ablakmosót, mi addig békésen szendvicseztünk, bandáztunk a többi versenyzővel, Petra pedig ülésmagasítót fabrikált egy napellenzőből és egy fél évfolyam Magyar Hírlapból… Az utolsó percekben még szimmetrikusra cseréltük az első gumiszettet, aztán irány Bánta! Jó szoros volt a kiszabott idő, szegény Trabival üveghangon haladtunk a rajt felé, de szerencsére pár percünk még így is maradt a felkészülésre. Maga a szakasz érzésre nagyon jól sikerült, alig volt benne hiba, talán a tempós kanyarokat tolhattuk volna egy kicsit jobban el, de ez is csak a célban derült ki, amikor láttuk, hogy a 9 perces pályán 20 másodpercet kaptunk a kategóriatársaktól… Elsőre azért nem volt rossz, irány újra a Kislőtér. Ösküről Márkóra átérni megint nem volt egy leányálom, főleg, hogy Petra autó-hipochondriája (az orvosi szakirodalom így nevezi a sofőr által a kocsiba képzelt hibákat) kezdett valóságot ölteni. A 8-as úton először defektre gyanakodtunk, de miután megálltunk a kerekeket ellenőrizni, kiderült, hogy egy nagyobb ütéstől ’csak’ a futómű ment el. Komoly kerékszéttartással érkeztünk a rajthoz, ahol még gyorsan akksit cseréltünk egy töltéssel nem rendelkező sporttárssal, majd pár perc bandázás után rajthoz álltunk. Ez a kör talán még jobban kezdődött, mint az első, Petra vérszemet is kapott, és megpróbálta még jobban áttolni a kanyarokat. Ennek csak két-három túlcsúszás, pálya melletti csapatás lett az eredménye, és persze még nagyobb nézői ováció. A lelkesedés sajnos csak a pálya kétharmadáig tartott, ahol a motor elkezdett gyengülni… Rögtönzött kupaktanácsunk nem esett pánikba, nem álltunk azonnal félre, hanem hívtuk a szervízt, és Palitól a motorhangot túlüvöltve instant motorcserét rendeltünk. Ahogy a féltérdre ereszkedett motorral cammogtunk kifelé a gyorsaságiról, Petrának az a mentő ötlete támadt, hogy hátha csak a gyertyát köpte be a gép, és egy félperces gyertyacserével talán új erőre kaphat az erőforrás. A pálya végétől kb. egy kilométerre félreálltunk, cserélgettük a gyertyákat, próbáltuk indítani a gépet, tologattuk, húzogattuk, a végén már sportbírói segítséggel is, de aztán be kellett látnunk, hogy a versenyünknek itt van vége, a Traguár már nem hajlandó tovább menni. A kezdeti csalódás persze nagy volt, és a rallyközhelyszótár második paragrafusa sem vigasztalt bennünket: ez egy technikai sport.
Miután a mezőny letakarodott a pályáról, egy ladás páros segítségével bevontattuk a Trabit a párszáz méterre lévő szervízbe. Andrásék még komoly harcban voltak a kategóriájuk első helyéért, ezért két csapatra oszlottunk, az A csapat (Pali és Petra) utánuk rohant egy tartalék akksival, B csapat (Endre és Tito) pedig elvontatta a műhelybe a faparipát. Sok üresjárat még a verseny után sem jutott, mert a díjkiosztón és a Tammax családi rallyvacsorán volt jelenésem. A két rendezvény mérlege: egy nagyon fincsi rallygulyás, és Andráséknak két kupa, egy a kategóriagyőzelemért, egy pedig az amatőr kiírás negyedik helyéért, ezúton is gratula hozzá! Mindent egybevetve, egy nagyon fárasztó, de annál élménydúsabb hétvége volt ez. Nagy kár, hogy a versenyt nem tudtuk befejezni, mert a kategória bronzérmet elhozhattuk volna, de amíg mentünk, nagyon élveztük minden pillanatát, talán legközelebb jobban sikerül.
Tisztelt sportbarátok, fogadjátok sok szeretettel Zachar kolléga munkájának gyümölcsét, melynek köszönhetően másfél év után új bannerrel hasítunk. Szerintünk nagyon szép lett, a kommentek között lehet okoskodni, változtatni úgysem fogunk rajta, mert nekünk így tetszik, ti meg olvassatok, ne nézelődjetek!
A kiscsávót meghagytuk, mert úgy érezzük, remekül kifejezi fikázásra és anyázásra mindig kapható kommunánk ars poeticáját a zsenge kora ellenére méretes fakkal büntető sitter. Az aranycsapathoz nem kell kommentár (bár Gabesz már jelezte, hogy a kispöcs mintha nekik intene be, de szerintünk nem merne…), az év kézilabdázója hivatott kifejezni veszprémi kötődésünket, míg a Peugeot TDI WRC azért került fel, mert a háttérben megkezdődtek a tárgyalások a Tóth Rally Team és az ígéretes navigátor, C. Tibor Jr. között. Külön felhívnám a figyelmet a gyönyörű nemzetiszínű dekorra, István, köszönjük még egyszer, fogadd sok szeretettel az egy éves Népsportblog előfizetést.
Közben élőben tekintem meg a kézilabda bajnokok ligája sorsolását, ahol kiderül, hogy a fent látható Gyula melyik csapat beállósának képét szegezi a bokszzsákra a következő két hónapban. Nos, tippek elhangzottak szép számban, sokan a Barcát akarták, én a Valladiladdal lettem volna elégedett, vagy a Gummerbachal, de a Kiel-t kaptuk! Kicsit jobban utánanézek a dolognak, aztán írok róla egyet. A további párosítások:
Valladolid-Gummerbach (ennek a győztese jöhet is a négy között!
Flensburg-Barcelona (egyiktől sem szarnék be, német továbbjutást várok)
Ciudad-Pamplona (muhahaha, aprítsátok egymást, gyerekek!)
Na, még egy fontos dolog: két hete vettem, azóta kicsit betörtem, játszottam benne kurva szarul és elfogadhatóan, adtam néhány gólpasszt és lőttem kapufát is, nem is egyet (a kihagyott ziccereket fedje a feledés jótékony homálya), de tegnap megtört a jég. 3:0 bukónál, 20 másodperccel a vége előtt egy visszatett labdát a kapus mellett bevertem, mint a tököt. Vele:
Mozgalmas kis hétvége volt, szerteágazó kis kommunánk szinte minden rovatba alkotott valamit, úgyhogy ez a kis hétvégi összefoglaló is elég sok mindenről fog szólni. Miközben A csapat ivott, focizott, kártyázott, temetett, meccseket nézett és megsérült, B csapat a Mikulás Rally-val töltötte az egész hétvégét, remélem, hamarosan T-man is blogra veti az élménybeszámolóját.
Szóval úgy kezdődött, hogy pénteken hiába volt nagyon csábító AggresSteve sporttársunk invitálása a Libások-Futballkurvár (gy.k.: MTK-ZTE) derbire, muszáj volt hazavágtatnunk Veszprémbe. Otthon ugyanis ritkán látható mennyiségben gyülekezett a Fireballs Baráti Kör Airdee otthonában, hogy némi pókerezés után keltsen riadalmat a belváros 2 nyitva tartó szórakozóhelyén. Meg is volt a zsugázás, alaposan elintéztük magunkat és az alsó szomszéd hangzatos feljelentem a kisköcsögöt belépője ellenére jó kis móka volt. Air egyébként mindent megtett, hogy kuss legyen az erkélyen (a lényeg olvasható)
Aztán szombaton temetés, ahol bántóan kevés ember jelent meg, különös tekintettel arra, hogy két éve a brazil válogatott edzésén 45 ezer ember volt (köztük én, hogy száradt volna le előbb a lábam, ami odavitt). A szertartás szerintem szép volt, én legalábbis elérzékenyültem a végén, amikor a 6 lovas kocsi hozta a koporsót és elengedték a galambokat (nem úgy). Ehh, elment, jó utat neki…
Aztán vasárnap még Tanult Kollégámmal gyújtottunk egy gyertyát a Bazilika előtt is minden idők legnagyobb magyar játékosának, mert a menet második fele sajnos kimaradt.
Hogy miért? Mert mentünk a Stefánián a menettel és azt vettük észre egy kocsma ablakán át, hogy a tévében kezdődik a Kolding-MKB második félideje 14-14-ről, úgyhogy engedélyeztünk magunknak egy sört. Perics hihetetlen volt megint, Lazarov meg megint szar százalékkal, de meglőtte a 10 gólját. Nem játszottunk valami jó, legalábbis amennyit láttunk belőle, az elég szar volt, kedden sorsolnak, reméljük, hogy a Barca-Gummersbach-Valladolid-Kiel négyesből kapunk ellenfelet.
A vasárnap a Chelsea-Arsenal meccsel támadt ránk, amit már csepelen néztünk gábival (egy pizzával sikerült kicsábítani a számító kis pamacsot), ahol vezetett az Arseanal, majd egyáltalán nem érdemtelenül egyenlített a Chelsea, aki nem látta Essien gólját, annak kötelező ma megtekinteni az összefoglalót, ilyet ugyanis ritkán lát az ember. Még ritkábban rúg.
Aztán este a Nimfas Corporation is csatába indult, kifejezetten csontzenés meccsen fogtunk egy döntetlent (3:3), olykor kicsit elszabadultak az indulatok, de legalább mozogtunk egyet. Nekem viszont cipóra dagadt a térdem, asszem a mai meccset ki is hagyom. Helyette otthon összefoglalók, még egyszer mondom: Essien gólja miat K-Ö-T-E-L-E-Z-Ő!
A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert. (Vas István Zoltán)
Tudtad-e, hogy:
A magyar!!! Borsay Szabolcs tartja 2002. július 2-a óta a menetiránynak hátrafelé ülve motorozás Guiness rekordját. Szabb a Balaton Airport repülőtéren állította fel a 200,7 km/h-ás csúcsot Sármelléken.
Rally 4ever! 
