09.29.06

MKB 2006-07

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 1:42 -kor

Szombaton megkezdi idei menetelését a Bajnokok ligájában az MKB Veszprém KC. Jövőre más rendszerben, új csarnokban és várhatóan Kiro és Csárli nélkül egy egészen más csapatot látunk, de idén még egyszer nekirugaszkodunk, hogy megmutassuk: ott a helyünk Európa tetején.

A keret szerintem erősebb, mint a tavalyi. Elment Sola, aki ha jó napja volt, csaknem Árpi szinten cerberuskodott, de ha mondjuk makacs fél hat volt előző éjszaka, kilencről is benyelte a cundert. De most itt van az átigazolási szezon nagy durranása, a világ legjobb 5 kapusa közt számon tartott Perics. Nekünk mindig állat jó kapusaink voltak, csak remélni tudjuk, hogy ő sem okoz csalódást – ha már a fal többé-kevésbé ugyanaz lesz előtte.

per
Úgy néz ki, jól takar a srác

Maradt Lapaj és Luzsnyikov, valamint Gyúúúúla is, ami azért nem volt végig biztos. Tudtuk, hogy jön a román csávó beállóba és valakinek mennie kell onnan, így Gyula nagy okosan még a télen bedobta, hogy Szegedre igazol, ha három falemberrel kezdjük meg a szezont. Hogy ez, vagy valami más döntött, azt nem tudhatjuk, de tény: Myrhol Bélától köszöntünk el, amit személy szerint nagyon sajnálok. Szimpatikus, bár valóban kissé képzetlen játékost ismertünk meg a norvég srácban, a népsportblog sok sikert kíván neki, bárhova megy is.
A támadó szekció megmaradt, hol Buday, hol Eklemovics irányít majd (mindketten játszanak lövőt is, ha kell), tehát ezen a poszton rendben vagyunk és nem kell attól félni, hogy mi van, ha az egyiknek nem megy. Ezt a gondot jobblövőben is megoldottuk (?), hiszen Kiro mögé érkezett a kétségkívül tehetséges Vujin azzal az egyértelmű céllal, hogy jövőre (amikor Lazarov már valahol máshol stíröli a seggeket a zuhanyzóban) ő legyen a kezdő jobbegyben. A másik oldalon Pérezben még van egy szezon, de jó lenne már most gondolkodni, hogy mi lesz a következő szezonban, mert az ifjú Putics egyrészt úgy néz ki, üvegből van, másrészt azt hiszem, nem is annyira jó, mint amennyire fontos poszton játszik.
A két szélen elég ellentmondásos a helyzet, mert míg a már öregecske Pásztor még mindig elég jó alternatívája a magyar kézilabdázás legnagyobb ígéretének, Iváncsiknak, addig a másik oldalra megint nem hoztunk játékost. Pedig ha megint megsérül Gulyás, akkor egyedül maradunk Tomborral, akinek játékától soha nem látott méretűre dagadt Grizligéza nyakán a verőér. Adjuk meg, voltak neki jó meccsei is a szezon vége felé, de ott azért nagy űr tátong.

Szóval szombaton Pamplona, ha szűken csöcsölünk, már az is jó, mert itthon simán kloákán püffentjük majd őket, így meglesz a csoportelsőség is.
Sporttársak, drukkoljunk a szalámisoknak is, davaj magyar kézilabda! (Ugye nem csak én gondolom úgy, hogy Ilyés Feci azért nem írja alá a szerződését a Pick-el, mert hozzánk készül?)

elvalaszto

09.28.06

BL - 2nd round

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 9:59 -kor

Paya, Essien lőtte az elsőt a Werdernek!

Na, nézegetitek, ki-hogy-merre áll a tippversenyben? Tényleg komoly díjazása lesz a dolognak, úgyhogy lehet izgulni, mert néhány tipp már most elszállóban van. Két forduló után ugyan még bármi lehet (Sportközhelyszótár, 1. old.), de vaskos meglepetéseket azért már regisztrálhattunk itt-ott.

Az első csopiban hasít a Chelsea, most sem kegyelmeztek idegenben a Levszkinek (1-3), Drogba mesterhármast lőtt. (Van egy kurva jó sztorim a Levszkiről, majd elmesélem.) A Barca viszont nagyon megszenvedett T-man újdonsült csapata ellen, csak az utolsó pillanatban mentettek pontot a Werder otthonában. Nagyobb baj, hogy Eto’o megsérült, legalább két hónapig nem feketéllik a centerposzton. Hajjajajjj…

ser
Két hónapig fog hiányozni

A Bayern és az Inter pont olyan ocsmány, gusztustalan meccset játszott, amilyenre gondoltatok, miközben a Barcát néztétek. Az olaszok szarok, a németek meg nem akartak semmit csinálni, így Ibrahimovicsra várt, hogy színt vigyen a meccsbe. És vitt is: pirosat. A 10 emberrel játszó Inter aztán be is szopta, Grosso előbb lemaradt Pizzaroról, majd ő is kiállíttatta magát. A vége 0-2, égett-szag terjeng a San Siro kék-fekete része fölött…
A Sporting megfogta az X-et Moszkvában, amiért odament. Ha az Inter nem szedi össze magát, tovább is jutnak a zöldek, úgy sejtem.

Crouch olyan gólt ollózott a törökök hálójába, hogy beszarol-befosol tőle. Nyert is a Liverpool (3-2) a magát jól tartó Galata ellen, de azért nem kell nagyon ünnepelni a Mersey parján, mert a védelem megint elég szarul teljesített. A másik továbbjutó, az évről-évre jó PSV a nagy ellenfél Bordeaux otthonában győzött (0-1), ami gyanús, hogy a kieséses fázisba löki sajtfejű sporttársainkat.

ollo
Oximoron: ez röhejesen szép

A Valencia erős idén, ezt jelentsük ki nagy nyugalommal. Most épp a szintén nem pitiáner Romát gyalázták meg és hibátlanul vezetik a csoportot. A szülinapos Totti gólt lőtt és nem kell elkeserednie a vereség miatt sem: az egymással ikszelő Sahtar és Olympiakosz nem szól bele a bordók továbbjutásába. Ez a David Villa valami állat…

A Lyon idegenben sem kímélte a szőröstalpú katonacsapatot (0-3), míg a Real a harmatos Dinamo Kijev elleni parádéval igyekezett csitítani szurkolói jogos durrogását. Raul gólt lőtt, gratu-gratu, rég láttunk ilyet. Azért csend nem lett Madriban így sem, mert pályára lépett Ronaldo, aki hajszálra úgy néz ki, mint Bácsi Sanyi – és ami még rosszabb: úgy is mozog. Itt nincs több kérdés, sztem.

Az, hogy a MU továbbmegy, nem téma, sima lesz, mint a fireballs pécsi győzelme, ám a második helyért óriási csatát vív majd a Köbenhavent leverő Celtic és a hagyományosan Brit-specialista Benfica (nyírták már ki a poolt és a Unitedet is). Én úgy emlékszem, a skótokra tettem, mert bár nem nagyon szép, amit csinálnak, de roppant látványos. Tudjátok, mint a duci-pornó.

Gábika vörösei (nem a nemzetvesztő liberálbolsevikek) is nyomulnak, simán be is húzzák a csoportot, itt is csak a második továbbjutó személye kérdéses. Én aszontam, a ruszkik lesznek azok, most így is állnak, de még nagyon sok van hátra. A Hamburg ugyan gyengusz, de a Porto mindig jó és most is az. Mondjuk az Arsenal elég simán lepofozta őket, de azért a londoniaknak elitcsapatuk van, míg a portugálok a második vonal elején tanyáznak. Bár, ha jobban belegondolunk, nem volt ez másképp akkor sem, amikor felültek Európa trónjára az akkor még Mourinho vezette kékek…

A Milan a moslék arcát mutatva is uralja a csoportot, a többiek meg pont ugyanolyan szarok, így nagy tusakodás várható a két magyart is foglalkoztató csapatok között. Tőzsér AEK Athénja és Juhász Anderlechtje barátságosan meg is osztozott a pontokon, ám Roli az előző fordulóban elkövetett döntő hibája óta nem játszott. Márpedig a középső védőket nem szokták rotálni, de ne legyen igazam…
A Lille-ről meg az jut eszembe, hogy még tovább is juthat akár, de a hétvégi fordulóban olyan simán zabáltak egy négyest a Lyon otthonában, hogy csak na. Allez Lyonnais! (vagy valami ilyesmi)

elvalaszto

09.18.06

Sunday bloody sunday

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 4:47 -kor

Kerek kis hétvége volt, bár a szélesebb lett volna a kényszeredett hétfői vigyor, ha a Pool meggyalázza a Chelsea-t. De nem tette, mert a nyomorult Beniteznek csak 10 perccel a vége előtt esett le, hogy ott tornyosul mögötte a padon Crouch, így tök hiába ívelgetik az ötösre a labdákat az emberelőny tudatában a vörösök. Szóval nyertek a londoniak, méghozzá Drogba valószínűtlenül gyönyörű góljával. Aki vett már le a kapunak háttal állva labdát, az tudja, milyen nehéz lövés volt (én nem olyan rég a BKV pályán megpróbáltam valami hasonlót, de a meccs utáni fél órás labdakeresés a villamos-depóban meggyőzött róla, hogy gyakoroljak önkritikát, mielőtt legközelebb elhiszem, hogy a bab is hús.)

dro
Beverte, mint a szart!

Aztán megérkezett az ország legjobb hármasbéze, a befejező csatár mintapéldánya, a jóképű, de szar dumájú Gábimanó (holland mintás zokniban!), aki mintegy 15 perces késése miatt lecsúszott a csapatának ajándékozott büntetőről, valamint annak kihagyásáról. Viszont megzabálta a csokimat, megvedelte a teámat és artikulálatlan hangon ünnepelte a lefújás előtt nem sokkal esett Arsenal találatot. Meg kell hagyni, Henry nélkül nem hittem volna, hogy meglesz nekik, de kiválóan védekeztek és a patkány Lehmann védett a végén egy olyat, hogy a tízedik ismétlésnél is csak hitetlenkedve csóváltuk a fejünket.

A spanyolok is már a harmadik fordulót gyűrik, a Barca megint parádézott, de hiába pofozzák hármasával a gólokat, még így sem elsők, mert a Sevilla egyel még náluk is többet lőtt. A Real is nyert, bár az első félidőben nem nagyon ment nekik a játék. Reyes közelről megnézve tényleg dzsippo, pedig azt hittem, AggreSteve csak azért mondja, mert tényleg elég jó játékos. A szokásoktól eltérően elég jó az Atletico Madrid is, és bár tényleg baromság 3 forduló után ilyet mondani, de a Barca-Real-Valencia-Sevilla-Depor-Atletico-Villareal csomag nagyon komolynak tűnik. Ja, és bemutatkozott a másodosztályban Éger, aki addig gyömöszölte az emberét egy bedobásnál, míg az a saját kapujába fejelt. Szép volt, Laci. 

Az olaszoknál meg tök mindegy, mi van, mert nehéz reálisan szemlélni a történéseket. Nyomul a Roma, ami azért furcsa, mert hiába nagy divat mostanában az egy csatáros játék, ők még azt is sokallják és csatár nélkül állnak fel. Vicces, de még így is jók. Főleg az Inter szemszögéből, ahol aztán annyi csatár van, hogy őrület, mégsem megy nekik. Most is csak x-eltek és ha a hétközi furdulóban nem nyernek Rómában (sztem nem fognak), akkor fejek fognak a porba hullani. Konkrétan egy.
A Fiorentina szarul kezdett, a Lazio detto (hiába védi a kapujukat remekül a Titó hasonmás Peruzzi) és a Juve sem kezdte valami baromi motiváltan a másodosztályt. Röhej lenne, ha nem tudnák megcsinálni legalább az osztályozót.

Németországban elkezdődött az Oktoberfest, ezen felbuzdulva ki is kapott a Bayern, de a dolog kedvezményezettje nem a Hamburg, nem is a Bremen, hanem a Dárdait újra rendszeresen foglalkoztató Hertha. Paja jó formában van, legalábbis ő ezt állítja.
A másik magyar csapat is nyert, a Hannover idegenből hozta el a három pontot, Huszti egészen jól játszott, bár most nem lőtt gólt.

elvalaszto

09.14.06

BL nyitány - 2. szeánsz

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 9:22 -kor

Az első forduló második bulinapja is hozott egész jó meccseket, elsősorban az M1 által jó érzékkel kiválasztott Lyon-Real volt komoly. Születtek meglepő eredmények is, de nem kell betojni a tippek miatt, még sok van hátra.

Dinamo Kijev – Steaua Bukarest 1:4
Ez pl mindjárt elég vaskos meglepetés, nem olyan rég még a kontinens közvetlen elitjében találtuk az ukránokat, bár az is igaz, hogy a keleti blokk egyetlen kupagyőztes csapata meg pont a szőrösöké. Most viszont nem segített semmi, szép gólokkal, az összefoglaló alapján simán megérdemelten győztek a románok. Egy tegnap előcitált sztorit kell még megosztanom: egy kárpátaljai magyar kollégám volt egy egyszer egy Dinamo – Juve bl meccsen a kijevi stadkában, mondom neki, szép nagy csarnok az, Szása. Mire ő: most azt képzeld el, amikor gólt kap a csapat és 80 ezer ember egyszerre gyújt rá. Az az igazi atomfelhő!

Olympique Lyon – Real Madrid 2:0
Na, nem mintha nem lehetett volna akár 4, vagy akár 5 is a vége. Cassillas nagyokat fogott, így megmentette csapatát a totális szétalázástól, de nem hiszem, hogy Capello megsimogatta volna Cannavaro buksiját a meccs után. Ha még mindig akad, akinek mondani kell, az olvasson a számról: a Lyon beszarás jó csapat, igenis az egész sorozat egyik esélyese! És ami a legdurvább, annak ellenére, hogy csigazabálók, igenis lehet kimondottan szeretni a játékukat. Ki emlékszik, mikor rúgott Juninho szabadrúgást, ami elkerülte a kaput? Én most így hirtelen nem tudok egyet sem felidézni…

lyon_01
A smacizó győztesek megint jók voltak

Manchester United – Celtic 3:2
Odatettem a Celtic-et továbbjutónak, persze nem azért, mert leigazolták Gravesent, hanem azért, mert szerintem az ő szívós (muhaha) játékuk jobban érvényesülhet ebben a csoportban. Majdnem meg is lett az első siker, mert azért lássuk be, nekik az is nagy dolog, hogy a MU otthonában végig szorosan tudtak tapadni. Azért a szorost ne úgy tessék érteni, mint pl egy baseball gatya alatt meghúzódó szuszpenzor elfehérítő szorítását, de két gólt lőve, egy fával ki lehet kapni az Old Traffordon. Amúgy nem tudom, most mitől ilyen erősek a vörösök, szerintem tele vannak szar játékossal és igazolni sem tudtak nagyjából senkit. De ha így is megy, minek csesszék el a pénzt, igaz –e?!

FC Koppenhága – Benfica 0:0
Nem tudok mit mondani, kérem, kapcsolja ki. Lehetett ez akár jó meccs is, bár nagy helyzetet csak kettőt láttunk az összefoglalóban. A dánok az Ajax testén át jutottak be, ráadásul idegenben, szóval ne intézzük el őket annyival, hogy böcsületes északi böllérek. A Benfica jó kis csapatnak tűnt tavaly, idén még nem láttuk őket, de Fehér Miki miatt is muszáj szorítanunk nekik. A MU mögötti továbbjutást a Benfica és a Celtic dönti el egymás közt, UFF!

Porto – CSZKA Moszkva 0:0
Ez a ruszki banda nem egy bohóctársulat, az már a nevekből látszik. Ráadásul két éve UEFA kupát nyertek, tehát nemzetközileg is jegyzett csapat, arról meg ne is beszéljünk, hogy Abramovics bevásárlókocsinak megtartotta őket is a Chelsea mellé, szóval nincsenek filléres gondok a csapat háza táján. Megfogták most is a pontot idegenben a Mourinho elvesztését két éve feldolgozni képtelen FC Porto-tól, bár az összefoglaló alapján nem rágta tövig a körmét egyetlen néző sem. Nem rossz kis csoport ez, itt még lesznek nagy csaták, én aszondom.

Hamburg – Arsenal 1:2
Végre összekapta magát kicsit Gábika csapata, nagyon kell a jó Fegyvertár (gg rulez!) a BL fogyaszthatósága miatt és mondjuk Rosicky gólja után ez az érzés még erősebb lett, mert ilyet azért ritkán lát az ember (T-man azonnal a forduló góljának választotta, nagy valószínűséggel jogosan). Aztán hiába szépített a végén a Hamburg, egyenlíteni már nem sikerült, így a nagy múltú északiak megint nem a legjobban futottak neki a serleges vitrin reaktiválásának. Nem feladni, ha felépül Van Der Vaart, lesz itt még sansz bőven. És tudjuk, hogy a németek… szóval tudjuk róluk.

Anderlecht – Lille 1:1
Ezt be kellett volna húzniuk Roliéknak, ha tovább akarnak jutni. De x lett, az összefoglalónál pedig hiába lestük hárman is árgus szemmel, hogy a Lille egyenlítésénél vajon Juhász késett –e le roppant csúnyán középen a csatárról. Ettől függetlenül ez nem igazán lépéselőny senkinek, kivéve persze a csoport toronymagas favoritját, a Milant. A többiek az ezüstért hajtanak, szerintem ez a két csapat dönt majd később egymás közt.

Milan – AEK Athén 3:0
Ha már tök jogtalanul ott van a Milan, legalább focizzanak. Most csinálták is, láttunk szép gólt, jó cselt, hátul gyenge, de elöl egész jó tekerő görögöket és persze Kaká-t. Szóval a Milan behúzta a kötelezőt, nincs is nagyon miről beszélni, a kérdés csak az, hogy ha következő fordulóban, Lilleben is nyerni tudnak, vajon az összes többi meccsen nem a zs. csapatot játszatják –e majd?! Kitelik az ocsmány bandától… 

pacs
Agyegyötöst, fater!

elvalaszto

09.13.06

BL nyitány

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 11:47 -kor

Remélem, Agent T-n kívül senkit nem érintett a UPC terrortámadása a fociszeretők ellen, mert aki nem látta az összefoglalót, az bizony sokat vesztett. Beindult tehát az idei sorozat, lássuk, milyen eredmények születtek az első fordulóban.

Chelsea – Werder Bremen 2:0
Hát, megérdemelték az angolok, bár benne volt, hogy más eredmény születik, Klose kétszer is nagyon közel járt a megfejtéshez, de végül nem sikerült a gólszerzés. Összejött viszont a fényévente beköszönő Essien-nek, aki egy védelmi megingást használt ki, majd Ballack büntetőből (amit megadott, nem volt az, de korábban egy szabálytalant simán továbbengedett a spori) szúrta mélyebbre a bökőt. Erős a Chelsea, visszatért Joe Cole, legalább 8 ember képes gólt lőni a csapatból és Mourinho is visszavette a szürke vámpírkabátot. Csókoltat mindenkit.

Barcelona – Levszki Szófia 5:0
Katalán parádé a nyitónapon, szegény bolgárokat hiába kísérte el rengeteg szurkolójuk, csak azt láthatták, ahogy az idén is bivaly barcelonaiak (immár több millió nélkülöző gyermek szponzoraként – 5 évig lesz látható az Unicef logo a gránátvörös-kék mezen, amiért még a Barca fizet: költségvetése 1.5%-át évente) széttépik a csapatukat. Eto’o gólpasszokkal és egy szép góllal, Ronaldhinho remek játékkal és a végén egy filóba tekert brióssal, a többiek pedig a kettőjük parádézásához történő asszisztálást tették a közösbe. Nagyon várjuk a Chelsea – Barcelona meccset!

bar
Ilyet látunk még idén!

Bayern München – Szpartak Moszkva 4:0
Nem olyan erős ám a bőrgatyás banda, mint szokott, ezért is kell nagyon megbecsülniük az ilyen eredményeket, mint a tegnapi. Olyanok is gólt lőttek, akik nem is játszanak máskor, úgyhogy most gondolom nagy az öröm tokklandban. Na, adjuk meg nekik, Van Bommelnek sok volt a Barca, de ebben a csapatban talán megtalálja a helyét és ha villogni nem is fog, azért lehet egy jó szezonja. Tegnap adott egy óriási zsugát Santa Cruznak, bravo, bravo…

Sporting – Internazionale 1:0
Hehe, az Inter a szokásos. Bombaerős keret, mindenhol világsztárok, ráadásul idén végre posztra igazolva, nem csak úgy össze-vissza. Gondolom, elég szép méretes arccal érkezett Lisszabonba a Vieirával, Ibrahimoviccsal és Grossóval felturbózott aligolasz egylet, amit Caneira egy bődületesen nagy bombával plasztikázott normál méretűre. Az, hogy Vieirát kiállították, már nem is olyan meglepő ezek után.
Jegyezzük meg, a Sporting hozta azt a meccset, amivel tovább lehet jutni a csoportból, most már ők és a bajorok az esélyesek, főleg, ha mindketten győznek a fagy beállta előtt Moszkvában.

int
Óriási gól volt…

PSV – Liverpool 0:0
A jó édes anyját Rafa Beniteznek. Hányszor kell még bebizonyosodnia, hogy Gerrard nélkül nincs Liverpool??? Olyan bűn rossz meccs volt, amilyet csak a pool tud produkálni az utóbbi években, egyszerűen nincs is miről írni, a második felesre morgolódva kapcsoltam át a South Park-ra. A PSV-ben nem játszott Fehér, a lelátóról nézte, amint a posztján játszó Krommkamp a mezőny legjobbjaként nyomul.

Galatasaray – Bordeaux 0:0
Ez a halál csoport. Halál itt mindenkire!
Az összefoglalóban a mérkőzés egyetlen helyzeteként megmutatott akció egy lecsúszott, pontatlan beadást követő csukafejes volt, ami cirka 3 méterrel ment fölé-mellé. Remélem, mind a négy csapat kiesik. Ja, az úgy nem…? Akkor meg játszanak valamit, mert hisztis leszek!

Olympiakosz – Valencia 2:4
Jót tett a hazatérés Morientesnek. A Mór gólt lőtt a bajnokság nyitányán, majd tegnap mesterhármassal keserítette el a szokás szerint szép számban kilátogató görögöket. Amúgy is állat jó meccs lehetett, vezettek a cserpákosok, egyenlítettek, majd átvették a vezetést a spanyolok (gyors kérdés: mi a Valencia címerállata? Beszarol: a denevér). Innen még visszakapaszkodtak egálra a házigazdák, de a hajrában még kétszer eredményes vendégcsapat végül egyből az első fordulóban nagy lépést tett a továbbjutás felé. Visszatérve Morientesre, nem ötven méteres szlalom után köszönt be, viszont újra láthattuk tökéletesen helyezkedni és mintaszerűen érkezni a kapu elé. Éljen, éljen!

AS Roma – Sahtar Donyeck 4:0
Nem így indult, de sima lett a vége. Totti gólja miatt marad emlékezetes a derbi, aki ballal nagyon kilőtte a hosszút, majd a végén Pizzaro is kipókhálózta a sarkot, így a szünetig helyzetekig is eljutó ukránok a végén kimondottan csúnya zakóval távoztak az Olimpico-ból. A Roma amúgy megint egyetlen csatárral állt fel, furcsa, hogy még így is fut a szekér nekik – emlékezhetünk rá, hogy ebben a felállásban bokrosodtak meg tavaly is, amikor hihetetlen hajrával egészen az 5. helyig rakétáztak.
Az ukránoknak hiába vannak jó játékosaik, úgy néz ki, nem idén fogják megmutatni magukat a világnak. Tanult Kollégám nagy bánatára…

elvalaszto

09.12.06

Spiel mit Mir

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 3:39 -kor

Itt az idő, hogy mi is játékot hirdessünk!

A kommentek közt tippeld meg az első forduló végéig, hogy szerinted kik és milyen sorrendben jutnak tovább a csoportokból. A telitalálatért (csapatok és sorrend) 3 pont, a csapatokért 2 pont, az egyik csapatért 1 pont jár (az indoklásért + 1 pont adható! Muhaha)

Az Népsportblog egyik felének tippjét is egyből tartalmazó csoportbeosztás:

A: Barcelona, Chelsea, Werder Bremen, Levszki Szófia

B: Internazionale, Bayern München, Sporting, Spartak Moszkva

C: Liverpool, Bordeaux, PSV, Galatasaray

D: AS Roma, Valencia, Sahtar Donyeck, Olympiakosz

E: Lyon, Real Madrid, Dinamo Kijev, Steaua Bukarest

F: Manchester United, Celtic, Benfica, FC Köbenhavn

G: Arsenal, CSZKA Moszkva, Hamburg, Porto

H: Milan, Anderlecht, AEK Athén, Lille

A győztesek közt egy Életre Szóló Boldogság és Adómentesség kupont sorsolunk ki. Jó mulatást! :)

elvalaszto

09.11.06

SER-HUN 9-8 (bassza meg, megint nem sikerült)

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 11:26 -kor

Pedig én tökre aszittem, aztán kiderült, hogy dehogy.
A masszív hétvégi program (céges móka zánkán, aztán Forgács-Milus frigy megfelelő megünneplése) miatt Horst Tappert szemekkel és Larry Hagman lehelettel omlottam le a kanapémra, hogy megtekintsem a póló EB döntőjét. Persze, mindettől függetlenül még lelkesedhettem volna jobban, hiszen remekül játszva meneteltünk a fináléig, meg sem közelített minket senki, de sajnos ugyanez állt szerb pajtásainkra is, akiket ráadásul a hazai pálya minden előnye (szurkolók, bírók) segített. Azt már ne is emlegessük, hogy az utóbbi időben nem sok babér termett ellenük, még Budapesten is megvertek minket, igazából az olimpiai döntő óta vertek minket, mint a kétfenekű dobot. (Az már rohadt nagy szemétség lenne tőlem, ha azt írnám, hogy az athéni döntő is kurvára nekik állt végig, csak túlizgulták a végét, mi meg higgadtak tudtunk maradni.)

Szóval indul a meccs, persze elhozzuk a sprintet (4-ből 3 a végére, sovány vígasz) és az első negyed nem is rossz, mert bár vezetnek a szerbek, előbb egyenlítünk, majd elmegyünk két góllal. Itt volt az, hogy aszittem… Szécsi jól védett, egész jól védekeztünk, a négy szerzett gól egy negyed alatt meg elsősorban azért király, mert a döntő előtt Sapics azt mondta, hogy csak akkor nyerhetnek, ha 8 gól alatt tartanak minket, szóval innentől azt kívántam, legyen igaza.
Aztán beindult a balfaszkodás előnyben. Persze, hogy baromi jól védekezik az ellenfél, de ez nem mentség a siralmas 14/3 előnykihasználásra. Főleg fórban, de egyébként is rettenetesen hiányzott Biros (sérülés miatt nem játszott), mert Kiss Gergő erejét nagyban lefoglalta Sapics őrzése, a többiek pedig nem úgy lőttek, ahogy a fotex fészekben nevelődött Fácán.

kas
A torna legjobbja Kása, a férfiistenség

Aztán kiszállt Kiss Gergő (Sapiccsal párban, bármiben lefogadom, hogy ez része volt a taktikánknak), és a harmadik elejétől már látszott: itt a legutolsó pillanatokig nem lesz döntés. Elmentek ugyan kettővel is szerbek, de innen még aránylag simán visszajöttünk meccsnullra, innen indult az utolsó negyed, ahol már az előrevetítette a szomorú végjátékot, hogy a ráúszást nem mi nyertük. Ment a tusakodás a vízben (és főleg alatta), de mindenki roppant ideges volt, kimaradtak az előnyök itt is, ott is, míg mi inkább a kapufát forgácsoltuk, addig nálunk Szécsi halmozta a bravúrokat, majd amikor akárkics a kígyó térről beköszönt, még egyáltalán nem hittük, hogy nem esik több gól a döntőben. Pedig így volt, hiába támadtunk még háromszor, nem sikerült bevennünk a szerb kaput, az utolsó támadásunk meg amolyan minden mindegy alapon már nem hozott, nem hozhatott gól.

Szerb örömünnep a vízben és a parton, én pedig otthon már nem csak a pálinkától nyelem a keserű epét, hanem azért is, mert eszembe jut, hogy Tanult Kollégám tanít egy ifiválogatott pólós srácot, aki simán bevallotta: az ő korosztályuk nincs partiban a szerbek hasonló korú ifjoncaival, minden világversenyen 3-4 góllal kikapnak tőlük. A jelen még nagyon kiegyenlített, és hiába játszott most úgy a csapatunk, hogy ha nem Belgrád a helyszín, akkor miénk az arany, a közeljövő és még inkább Peking már szorongással töltheti el a vízilabdáért szorítók népes táborát.

elvalaszto

09.07.06

Sikeres gerincműtét

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 2:28 -kor

Ahogy szombaton, most is igyekeznünk kell a helyén kezelni a történéseket és nem elszállni magunktól, hiszen az igazság, mint legtöbbször, most is valahol középúton keresendő. Nem vagyunk otthon három fával gyengébbek a norvégoknál, ugyanakkor azt is baromság lenne elhinni, hogy a bosnyákoknál ennyivel jobbak vagyunk.
Visszatérnék az eredeti gondolatomhoz: ez egy nem rossz kis válogatott, persze szigorúan magyar mércével nézve. Nem esélyes a továbbjutásra (akkor sem lenne az, ha most az előre kalkulált négy ponttal hasítanánk!), nem lesz képes óriási bravúrokra, de egyelőre nem is ezt várjuk tőlük. Talán majd a most 16-18 éves korosztály lesz az, amelyből lehet valami, de addig is lehet relatív sok örömünk ezekben a srácokban – hangsúlyozva, hogy ez nem a brazilok Rióban és az angolok Londonban történő leigázását jelenti. A tegnapi meccs például egészen kerek volt…

Ez a ciprusi bíró megcsókolta az öltözőben a Puskás képet miután Unikummal lekísérte a gulyást a meccs előtt, majd hazafias lendülettel futott ki a pályára, hogy befújjon egy röhejes büntetőt, majd kiállítson egy bosnyákot, amivel el is döntötte a meccset. Ezek ugyanis feleannyira sem jók, mint hitték magukról a Málta elleni alázás után, de hát ilyen a sport: hol kijön a lépés és minden bejön, hol meg nagy semmi, hiába küzd az ember fogcsikorgatva.

kuzd
Megharcoltunk a sikerért

Puskás szerint „lehet a futballt önbizalom nélkül játszani, csak minek?!”. No, ez látszott a mi fiainkon is, miután megszerezték a második és a harmadik gólt, mindenki meg merte húzni a cselt, ami ilyenkor általában be is jön, ráadásul azokat az erényeket csillogattuk, amivel évek óta tök jogtalanul vértezzük fel magunkat: gyors és pontos rövid passzok, az ellenfél középpályájának gyors átjátszása, pengés megoldások. T-man nagyokat bődülve ünnepelte Torghelle produkcióját, Gera és Huszti tényleg átlag felettit nyújtott, a Lothar által méltatlanul mellőzött Dárdai pedig legszebb napjait idézve játszott. Tóth is hasznos volt, a védelem is stabil volt és Királynak is volt néhány fontos védése – bár bravúrt csak egyszer kellett bemutatnia. És akkor el is érkeztünk Molnárhoz, aki miatt kifejezetten dühös vagyok Bozsikra. Nem is ragozom, úgyis tudja, látja mindenki, aki még leült megnézni a meccset.

Ha bűnbocsánatot nem is oszt olyan könnyen az egyszeri szurkoló, hogy máris teltházas meccset vízionáljunk a törökök ellen, azért a gerincünk legalább a helyére került és valamelyest szebbnek látjuk a világot mi, akiket néha azért meglepnek a futball istenei ilyen ajándékokkal. Hogy ez is csak azért van, hogy még nagyobbat sebezzen a következő égés, azt nem tudhatjuk biztosan, de ahogy Gabesz mondta, most „egyszerűen örülök hogy nyertünk, baromi jó érzés volt, és kész!”

elvalaszto

09.05.06

Bosznia-Magyarország beharang

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 1:08 -kor

Még potyog a fogzománc a csikorgatástól a szombati esti frász miatt, holnap máris újabb selejtezőt játszik sokra hivatott aranylábú válogatottunk. Nehéz dolga van az egyszeri bloggernek, amikor pozitív hangvételű beharangozóban igyekszik összefoglalni gondolatait, ugyanakkor tartom magam a korábban elmondottakhoz és nem vagyok hajlandó eleve feladni a szerdai meccset.
A várhatóan 30 ezer ocsmányságokat rikoltozó bosnyák előtt nem lesz könnyű dolga a becsületéért ringbe szálló válogatottnak, mely várhatóan hasonló összeállításban kezd, mint a Megyeri úti mészárlás során.

civil
Civilek a pályán

Nem lesz ez így jó, elvtársak. Az rendben van, hogy négy védővel állunk fel, még az is, hogy előttük egy szűrő elősöpröget (persze, csak ha nem Molnár lesz az, akiről még az ős-ZTE fan AggresSteve is elismerte, hogy sosem volt válogatott képességű játékos), szóval én oda egyértelműen Lipcsei Pétert tenném be. Punktum.
A középpálya összetétele viszont nagyon komoly kérdés, hiszen számtalanszor bebizonyosodott, hogy ha öt középpályás játszik (Gera is az, bárhova rajzolja is fióklapunk, a Nemzeti Sport), akkor semmiféle veszélyt nem jelentünk a kapura, ha meg négy és előttük két csatár, akkor talán meg tudjuk időszakokra tartani a labdát az ellenfél térfelén, de egy párszor tutira átrohannak rajtunk, mi meg olyankor szoktunk reszkető kézzel az öngyújtó után nyúlni a tv előtt.

Talán az Újváros-szurker sporttársunk által propagált rendszer lehet üdvözítő egy ilyen idegenbeli meccsen, valahogy így: Buffon – Zambrotta, Terry, Cannavaro, Sagnol – Makalele – Ronaldinho, Kaká, Veira – Henry, Eto’o. Már csak a honosításukat kell elintézni, Bástya elvtárs. Hogy a reklámfeliratos gallérok királyát, Tornyi Barnabást idézzem, a mi fiaink nem biztos, hogy ugyanazzal a tartalommal tudják megtölteni a játékot, mint a fent említett tizenegy, de ha ebben a szisztémában mindenki csak egy kicsit többet fut, mint általában szokott, talán eredményre vezethet.

gol
Gera Zoli, lőjj egy gólt!

Csillagvirágaim! Várjuk meg a fikázással a csütörtök reggelt. Ígérem, ha lesz rá okunk, úgy fogok anyázni és fröcsögni, ahogy még soha korábban.

elvalaszto

09.04.06

Andre, Andre

Ezt tito irta a Gondoltuk, Néztük rovatba, 10:23 -kor

Vasárnap heveny sportmérgezést kaptam. Nem kellett hozzá más, csak végigasszisztálni a Nike félmaratont, utána letelepedni a TV elé, és rally VB-t Japánból, Golden League-et Berlinből, túraautó bajnokságot Brno-ból, női és férfi Európa-bajnoki pólómeccset Belgrádból, kerékpáros körversenyt Spanyolországból, EB selejtező focimeccset pedig felvételről nézni. A fenti sportágak közül több is a szívem csücske, de ezt a szívet igazából az esti teniszközvetítés facsarta meg igazán. A US Open-en Andre Agassi karrierje utolsó profi meccsét játszotta… :(

Hogy én kezdtem-e el Andre Agassi hatására, vagy ő az én hatásomra teniszezni, arra már nem emlékszem pontosan, elég legyen annyi, hogy kettőnk teniszkarrierje együtt kezdődött. Igaz, ő a profi pályán nyomult Bolletieri-nél, én pedig a veszprémi Felszabadulás útra jártam Fülöp Tamás teniszsulijába. Miközben fakeretes ütőmmel én ütöttem a legnagyobb fals labdákat a Kiserdőbe, Andre már az ATP pontokat gyűjtögette. Hamar feladtam a profi vágyálmokat, innentől kezdve pianoban gyakoroltam a kétkezes fonákot :)). Tanulmányaim miatt nem tudtam annyi energiát fektetni a teniszbe, mint kellett volna, ezért André-t már csak az Eurosporton láthattam játszani, a háló másik felén nem… :) Mi az, hogy láthattam, látni akartam! A nyári szünetekben rendszeres programom volt a négytusa, ami abból állt, hogy lebringáztam Almádiba, a megyei tanács strandjára, ott gyorsan vesztettem egy-egy kólát a strand aktuális ping-pong és tollasbajnoka ellen, majd bringa fel Veszprémbe (Vörösberénynél kiemelt kategóriás hegy :), otthon redőny le, dobozos tej a kézbe, és mehet az utolsó tusa, a teniszbámulás, amíg csak bírtam… Remegve vártam Agassi minden meccsét, micsoda derbik voltak McEnroe, Lendl, Chang, Stich, Ivanisevics, Sampras, Becker ellen… Ez volt a kedvenc Agassi-időszakom. :)

h_c_02
Homo sapiens, homo ludens

Amikor 1997-ben megroppant, és a Mariana-árok mélységéig zuhant vissza a világranglistán, nem hittem benne, hogy még valaha visszatér. Tenisz helyett valami vízisportot találhatott magának, ezt a derekára növesztett úszógumiból gondoltam. Egy év kesergés után azonban magára talált, visszafogyott, és elkezdte újra elkalapálni a világot. Elment a fodrászhoz (ami nyitva is volt :)), a játékát a piaci igényekhez igazította, beújított egy-két bombaszervát, így tért vissza az élvonalba. Ez a stílus már nem tetszett nekem annyira, a remegés elmúlt, de azért még figyelemmel kísértem a meccseit. Annyival mindenképpen tartoztam gyerekkori kedvencemnek, hogy élete utolsó Grand Slam tornáján az összes meccsét megnézem… Benjamin Becker-nek (csak névrokona a kese Boris-nak), ennek friss diplomás srácnak jutott osztályrészül, hogy a harmadik meccsen visszavonultassa a paradicsommadarat.

A nosztalgikus hangulatot félretéve, nem kell bánni, hogy ez a vége. Szomorú, hogy nem látjuk már többet a pályán, de ez a világ rendje. 36 évesen már nehéz felvenni a versenyt a fiatal titánokkal. Ez az ember megnyert mindent, ezt nem sokan mondhatják el magukról. 4 Grand Slam, Davis-kupa győzelem, olimpiai arany, minden, amit csak nyerni lehet.

Példát mutatott küzdeni tudásból az utolsó tornáján is, két olyan meccsel, hogy beszarás. A rajongók az első találkozó előtt arra gondoltak, hogy olyan játékos győzze le, aki méltó rá, de sorsolást nem lehet irányítani. A harmadik, utolsó meccset sem Becker nyerte meg, hanem Agassi dereka vesztette el… A sors iróniája, hogy pont egy Becker győzte le, de ez tökmindegy, annak a realitása, hogy Sampras-módra, tornagyőzelemmel vonuljon vissza, a nullához konvergált. Ennyi, így lett vége, a legenda elbúcsúzott.

Köszi, Andre!

elvalaszto

Spanyolország világbajnok

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 12:39 -kor

Világbajnok az atom-játékot nyújtó Spanyolország!
A döntőben két veretlen csapat találkozott, de a várt nagy csata elmaradt, ami legkevésbé sem a legjobbjukat (P. Gasol) az elődöntő során elveszítő spanyolok hibája volt, hanem az amcsik kipofozásától picit túlságosan lelazuló görögöké.

gasol
Sérülten is a legjobb lett

Persze, jogosan érezték magukat az istenek fiainak Hellasz nagyorrú szülöttei, hiszen a Team USA kiverése komoly fegyvertény még egy Európa bajnoknak is. Ott nagyot játszottak, szétvédekezték a rugólábú jenkiket, támadásban pedig úgy dobták a triplákat az amcsik feje fölött, mintha dobóedzésen lettek volna. Még azt sem mondanám, hogy szoros lett volna a derbi, szegény Dream Team megint meg kell, hogy elégedjen a bronzzal, amit közben az argentinok kárára szereztek meg.

Akiket a spanyolok izgis kis derbin nyomtak le egy árva fával. A legutolsó percig kiélezett csatában sérült meg a spanyolok kirakatembere, de még így is nagy kő gördült le a szívükről, hogy az argentinok legjobbja az utolsó támadásuk során, miután megverte az emberét passzolni próbált tiszta dobóhelyzetből. A döntő előtt mégsem az olimpiai bajnokot megverő, de legjobbja nélkül kiálló spanyolokat tartották esélyesebbnek, de abban egyetértettek a szakértők, hogy sok pont, az tutira nem lesz. Csak félig lett igazuk…

Mert a spanyolok megdobhatták volna a 90 pontot is, ha játékra kényszerítik őket, így azonban 15 perccel a lefújás előtt már hát mögötti passzokkal és a centerek által eldobált triplákkal szórakoztatták magukat, mert a cserpákos görögök annyi ellenállást sem tudtak kifejteni, mint a lengyel lovasság a náci tankok ellen. A félidőben 20 dobott pontnál jártak a kékek, semmi nem jött össze, a legjobbjaik is betliztek, így nyugodtan virgonckodhatott a spanyol cseresor is, győzelmüket semmiféle veszély nem fenyegette.

spain
Lábuk előtt a világ

Közben a magyar kosárválogatott is csatába indult a szintén nem világverő csehek ellen, de a hazai pálya előnye sem kompenzálhatta a hungarikumnak számító hajrábeli töketlenkedést, melynek eredményeként négy ponttal kikaptunk. Ez nem fáj annyira, mint a megyeri úti gyalázat, pedig ha az erőviszonyokat nézzük, kosárban sokkal jobbak vagyunk. De ott sem eléggé, úgy látszik…

elvalaszto

HUN-NOR 1:4 Ellenvélemény

Ezt benyoka irta a Láttuk rovatba, 9:11 -kor

Kicsit ülepítettem a dolgot magamban, így az első harag elmúltával már kicsit józanabbul és talán reálisabban látva a dolgokat pötyögöm ezeket a sorokat.
Szóval nagyon megaláztak minket, ami elsősorban azért fájt tegnap annyira, hogy szokásunktól eltérően a meccs vége előtt 10 perccel leléptünk, mert ezek a derék norvég srácok valami olyan ügyetlenek voltak, hogy zokogott a labda, ahogy hozzáértek. A meccs elején kétszer is szépen kerültünk a védelem mögé, tökéletes helyről láthattuk Gera Zoli gigantikus bőrjét, szóval bizakodtunk és szurkoltunk erősen, míg az élete legrosszabb meccsét játszó Éger nem rúgatott gólt Solksjaerrel. Tippjétől függően mindenki értékelte a gólt, de még nem adtuk fel – és a pályán lévők sem. De rögtök azután, hogy a Király-Lőw páros összehozta a másodikat, bizony néhányan igen. A borzalmasan megzavarodott csapat percekkel később megkapta a harmadikat is, innentől kezdve pedig lehetetlen értékelni a pályán történteket. Szemernyi önbizalma nem maradt a védelem tagjainak, a középpályások még láthatatlanabbak lettek, csatárunk meg nem is volt. És itt álljunk meg egy pillanatra…

negy
Égtek, mint a rongy!

Ez a mérkőzés reálisan 1:1-re végződött. Egy jól eltalált lövésből gólt szereztek a norvégok, mi meg vért izzadva egyenlítettünk. Merthogy Éger még soha életében nem játszott ilyen szarul, Király ennyire soha nem volt dekoncentrált és hátul ilyen zavar Juhász csatába küldése óta nem fordult elő. Ez most egy ilyen nap volt, ezek a fatökűek meg persze, hogy kihasználták az ordas hibákat, de nagyon fontos, hogy a harmadik gól nem azért döntötte el a meccset, mert onnan nincs visszaút. Hanem azért, mert onnantól kezdve 8 ezer ember (és nem 13, erről később) folyamatosan anyázta és fütyülte a csapatot, úgy meg nagyon nehéz, hogy a saját közönséged gúnyosan üvölt és téged fikáz, ahogy labdához érsz. Persze, ezt érdemelték, ez nem vitás. De nem is reális!

Igen, vérlázító. Tegnap mi is nagyon ki voltunk akadva, szemét utolsó rohadék bandának tartottuk a csapatot. Ma is azt mondom, akik szembeköpték a bennük bízó szurkolókat, megérdemelték, amit kaptak.
DE!
Ezek nem ennyire rossz játékosok, ebben biztos vagyok. Nem szánt szándékkal követték el azokat a hibákat, amelyekért a futballbajnokságok legaljának számító céges vetélkedésben is leüvöltöd a vétkes haját az öltözőben. Óriási bakik voltak ezek, rengeteg embernek okoztak hatalmas csalódást, én most mégis azt mondom: a Matthaeust éltető, Kistelekit anyázó szurkolók mehetnek a picsába!

És akkor a körítésről egy gondolat. Megint ki volt az, aki kurvára nem számított semmit sem? Hát persze, hogy a szurkolók! A meccs előtt legalább 5 ember állított meg, hogy jegyet vennének, amikor meg nagy nehezen bejutottunk, azt láttuk, hogy a 2500 norvég szurkoló kedvéért 6000 szurkoló elhelyezéséhez elegendő szektort zártak le (a sport persze behazudta a 13 ezer nézőt). A magyar szektorokba történő bejutáshoz pedig megnyitottak 1 (azaz egy) darab kbszt kaput, így aki nem indult el legalább a meccs előtt egy órával, az beszopta. Hogy ott leszünk –e szerdán a tévé előtt és a következő hazai meccsen a lelátón? Tuti, pedig tudjuk, hogy úgyis megint beszopjuk.

elvalaszto

09.01.06

(Rest in) Peace

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 1:14 -kor

Nem mindenki békül!

Az agyatlan suttyó-bunkó-paraszt horvát szurkolók emlékezetes horogkeresztes mutatványa után az MLSZ kitalálta, hogy ellenkampányként egy élőképes peace-jellel villantsunk a norvégok elleni meccsen. Ez nem rossz ötlet, bár kb. annyit ér, mint halottnak a szájfény, de legalább látják, hogy kaparunk.

beke
Na, ez nem lesz

Erre jönnek a fradisták, hogy semmilyen formában nem kívánnak együttműködni az ő szeretett csapatukat „jogszerűtlenül kizáró” vezetéssel, úgyhogy nem lesz élőképes béke-jel a lelátón. Ha valaki korlátolt és hülye, az egy dolog. Ha sértve érzi magát, mert nem hajlandó az MLSZ a Fradikának mindent elnézni, az egy másik. De hogy amikor végre esélyünk lenne elnyerni egy rangos esemény rendezési jogát, ami persze nem utolsósorban az ő szaros klubjuknak is csak jót tehetne, akkor sem képes felülemelkedni a szokásos magyaros kicsinyeskedésen, attól a falnak megyek.

Tisztelt Fradisták! Megtisztulást akartok? Ennek elsődleges feltétele, hogy legyen egy szabályokat betartató vezetőség, ami nem kivételez, nem nézi, ki ellen kell szankciókat alkalmaznia, mert csak így lehet rendet teremteni.

elvalaszto

Selejtezés Vol. 1 - ilyenkor még jók vagyunk!

Ezt benyoka irta a Láttuk rovatba, 12:21 -kor

Persze, hogy meccsre megyünk holnap, Agent T-vel már teljes meccslázban égünk, mint általában minden selejtezősorozat elején. De hát (hehe) most kell lelkesedni, amíg ki nem futnak aranylábúink a gyepre, mert utána már ritkán van miért. De hátha most!
Így gondolja rajtunk kívül Telefonos Segítség és Segítségné, valamint Gabesz és Gabeszné is, így Tanult Kollégámmal kiegészülve (nemtom, Gábi jön –e végül) támadjuk meg a kapu mögötti csórószektort. A jó hangulatról várhatóan a telt ház, a reménykeltő eredmények és a nem túl combos norvég válogatott fog gondoskodni, merthogy ki merem jelenteni, a mostani magyar válogatott itthon igenis esélyes észak goromba rozmárjai ellen.

Egészen kerek kis védelmünk van, Juhász zsenge kora ellenére príma kis centerhalfá fejlődött, párja, Éger pedig immár a spanyol bajnokságban töri a lábakat nagy lelkesen. Ők ketten vitán felül a legjobb választás a védelem közepére, rajtuk várhatóan nem fog múlni a siker. A két szélen a felépült (?) Halmosi és a meccshiánnyal küzdő Fehér Cs. játszik várhatóan, de ezt még a holnap reggeli kaksi közben is megváltoztathatja a máster. Ha a debreceni reménység nem épül fel teljesen, várhatóan Vanczák játszik a helyén (ehh…), a másik oldalon pedig a klubjában állítólag jó teljesítményt nyújtó Bodnár az alternatíva. Az ő szereplése azért is valószínűbb, mert kiszivárgott hírek szerint a védők mögé tért ölelő labdákkal tervezünk betörni a két szélen, ami sokak szerint Bodnár erőssége. Szerintem a kisfröccs-paraszt kolbász kombó az erőssége…

horv
Ha megint beköszönne…

Középen Dárdai csk. szereplése biztos a szűrő szerepében, míg a bal oldal levegőjét Huszti igyekszik majd megkeverni. Eddig rendben is vagyunk, innentől viszont még mindig elég sok kérdőjel van a kezdőben. Sanszos, hogy a labancok ellen góllal debütáló Horváth kapja meg a jobbszellő posztját, jó formában van és az önbizalmával sincs gond, remélem, nem terít betlit az első meccsen bemutatott hajtó nélküli négylapos ultija után. Van egy olyan rossz érzésem, hogy minden idők leglassabb magyar játékosa, Molnár is a kezdőben kap helyet (megnéznék egy futóversenyt közte és a fénykorát élő Bácsi Sanyi között). Ő közvetlenül a védelem előtt fog tevékenykedni és a labdát felhozó játékost kell megtámadnia. Egyen sok fokhagymát és ne borotválkozzon, valamint készüljön fel norvég faviccekből, mert képességei alapján egy mozgalmi dalokat éneklő úttörő-őrsöt sem tud megállítani.
Kicsit hátrébbról indulva (mint Rocco Sigfredi…) irányít majd Gera Zoli, de hogy kit, azt még nem lehet tudni, mert Szabics nem jött rendbe, Torghelle sosem volt rendbe’, Sowumni meg a rák tudja, mit csinált az elmúlt három évben, mert nem láttuk játszani. Szerintem játsszon az, aki legalább két gólt lő közülük. Én azt sem bánom, ha két öngóllal nyerünk, de gondoljunk bele, milyen szép lenne behúzni az elsőt és önbizalomtól túlcsordulva pályára lépni szerdán az addigra a törököktől 5 gombócot benyelő bosnyákok ellen. Mondtam, hogy most kell álmodozni, nem?

elvalaszto