08.29.06

Vasember ultradurva

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 9:34 -kor

3.8 km úszás, 180 km bringa, és levezetésnek egy maratoni táv futás - ez egy hagyományos Ironman triatlonverseny távja. Az ember azt hinné, hogy ennél nagyobb önkínzás nincs is, de létezik két további kategória az Ultra Ironman versenyeken, nevesül a Dupla Ironman (szorozzatok csak be mindent kettővel), és a Tripla Ironman (értelemszerűen háromszoros Ironman táv). Háromszor a fenti táv, megvan? Ússzál át Révfülöpről Boglárra, és vissza, onnan bringázz el Kiskunfélegyházára és vissza (természetesen Pest felé, autópálya leállósáv, csak semmi shortcut! :)), majd fussál fel Érdre. Még végiggondolni is sok, de léteznek hús-vér emberek, akik ezt meg is csinálják! Cirka 46 óra, ez még gombócból is sok… :)

Azért írom ezt, mert az előbb láttam a Sport1-en egy interjút az egyik fent említett UFO-val. Ha én mennék promózni magam valamelyik médiumhoz, ugyanilyen amatőr lennék. Tamás Zsolt egy bonyhádi fószer, úgy néz ki, mint egy töritanár, és az egészet kb. ilyen szinten menedzseli is. Írt egy színtelen-szagtalan bemutatkozó levelet, egy kezdetleges weboldalt, és azzal kalapozik pártízezer forintokért a helyi vállalkozóknál. Amikor nem dolgozik, akkor éppen díszmadarakat tenyészt (!), a versenyzését szervezi, este-éjjel pedig edz… Sokat láthatja a családja…:)

h_c_02
Ezt a sportot lehet ásványvízzel csinálni?

A teljesítménye több, mint elismerésre méltó. 10 év alatt 25-ször megcsinálta. Egy ilyen végtelen versenyen akkora terhelést kap a szervezet, hogy 4-5 hét a regenerálódási idő, az évi 8 Világkupa is kb. ilyen időközökre van egymástól… Az eredményéről csak annyit, hogy három verseny után első tízben van! Az egyik futamon úgy végzett a 14. helyen, hogy a hajrában ő támogatta célba a megtérgyepült sváci versenyzőtársát… Ez még mind semmi, mert emberünk legújabb ötlete, hogy novemberben elindul a Mexikóban rendezendő 10 nap-10 Ironman versenyen. Kicsit rágjuk ezt meg… 10 napig ez a menü: reggelire hagymás bab, ebédre Ironman, vacsorára krumplis hal. Esetleg valaki kedvet kapott hozzá? :)

Sok sikert, Tamás Zsolt!

elvalaszto

Kosár VB

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 12:10 -kor

Kosárlabda. Nagydarab szerecsenek 20 centivel a gyűrű fölött repkednek alacsonyabb társaik labdái után. Ez ugyebár elég faszán hangzik, oszt mégse’ volt róla szar sem eddig, pedig köztudomású benyókáról, hogy egyrészt az öltözőfolyosóról beveri a trojkát, másrészt, hogy szívesen nézi a színvonalas dobálózást.

carm
Ki állítja meg őket?

No, most meg VB van a kosár nagyhatalomnak jóindulattal sem nevezhető Japánban, ahol gyönyörű csarnokokban tapsikolnak az amúgy tök csöndben ücsörgő japók (ninjaaa!) és tátott szájjal nézik, ahogy a címvédő (Szerbia) momentum nélkül zuhan ki a nyolc között, ahogy az amcsik végre nemcsak arcoskodó sztárokat, hanem igazi csapatot hoztak magukkal, ahogy a spanyolok szépen és eredményesen játszva aprítják eddigi ellenfeleiket, vagy az olimpiai bajnok argentinokat, akiktől még a Team USA is citerázik egy kicsit. Szóval elég színvonalas kis hepening folyik a napokban, ráadásul már a legjobb nyolcnál tartanak, sőt, ma hajnalban az is eldőlt, vajon a Nowitzki-vezette németek megállították –e a jenkiket, és hogy a hagyományosan erős Litvánia mire ment a Spanyol armadával. Gyanús, hogy semmire, de nem akarok szakértőnek tűnni, majd szakértek, ha már a fox-on és az nbcsports-on elolvastam, mi történt.

elvalaszto

08.28.06

Beragadtak a rajtnál

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 11:25 -kor

Nem úgy indult a szezon a nagymenőknek, ahogy remélték, az fix.
A Barca ugyan csak ma kezdi meg a szezont, de az európai szuperkupa döntőjében a Sevilla csúnyán odatolta a bilit a katalánok keze alá (3-0), akik idén hat trófeáról álmodtak. A Real sem vett nagy startot, bár az otthoni 0:0 a Villareal ellen nem vészes, hiszen az ellenfél is combos bagázs. Ettől még azért nem arról kellene beszélnünk, hogy jól szűrt Emerson és szokás szerint hibátlan volt Cannavaro az újak közül, szóval adjunk még egy kis időt a blancoknak. Egyből az első meccsén beköszönt a hazatérő Morientes, hátha újra régi fényében látjuk. Hajráf!

bec
Becksi kutyában

Utálom a mumusozást, szerintem baromság, de valami lehet a Middlesborough stadionjának levegőjében, amit nem bírnak a Chelsea játékosai, hiszen a tavalyi mészárlás (3:0) után idén is kikaptak a Riverside-on a kékek. Ez persze semmit nem jelent, de idén eddig négy meccséből kettőt elbukott Mourinho bandája, amitől máris pökhendi mosoly ül a manchesteri vörösök orcáján. Ők ugyanis eddig legázoltak mindenkit, aki szembejött, vezetik is a tabellát erősen. Az Arsenal még durvábban beragadt: csak döntetlen a stadionavatón otthon, majd csöcs a középszerűség zászlóshajójától, a ManCity-től. A Pool sem valami meggyőző, de ők legalább az újonc otthonában (egy alibi tizivel) kiharcolt x után győztek otthon. Egger, a fiatal balbunkó külivel akkora treffet ragasztott a jobb filóba, hogy még a mai sportban is ezen lelkendezett mindenki.

cr
Táncolj, Petya!

A németeknél az irányító nélkül maradt bajorok úgy tűnik, Hargreaves-t is elveszítik, az összes nagy reményükkel együtt. Schweinsteiger nem ügyetlen, de még kevés egy ilyen feladathoz. Így szerintem a megint remekül igazoló Werder a legfőbb esélyese a bajnokságnak, de talán a kezdőbe magát visszaküzdő Dárdai Herthája is ott lehet idén. A Hamburg is megaludta a rajtot, a fellángolt kiscsapatokra meg kár szót vesztegetni. A Hannoverbe igazoló Husztit pedig már három kanyar után a közröhej fenyegeti: tavaly a francia Metz-el lett tökutolsó, reméljük, idén nem esik, mert a bélyeg könnyen ragad az emberre.

elvalaszto

08.23.06

Igazolt távollét

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 3:32 -kor

Bazze, másfél hónap alatt annyi minden történt, hogy nem is tudom, miről kellene írnom. Most jöjjek elő azzal, hogy Zidane mekkora patkány volt a döntőn? Vagy hogy Sheva és Ballack ment a Chelsea-be, Henry maradt az Arsenalban és a Juve legnagyobb ászait tesco gazdaságos áron vitték el a másodosztályba alámerülő torinói egylettől? Cseh Laci és Kovács Ági? Kovács Kati és Janics Natasa? Kovács Zoltán (UTE) és a luxemburgi kaland? Általános magyar fociégés, szíven döfött EB pályázat, MOB elnöki puccs és másodosztályú Fradi? Ehh, nem sorolom tovább, inkább csapongok kicsit a magam örömére.

Ezt a világbajnokságot megnyerte Olaszország, de megnyerhette volna akár Franciaország, akár Németország, még talán Brazília is, de egy biztos: Argentína veszítette el. Remélem, a szövetségi kapitányukat kizavarják a pampákra bikát herélni, mert a németek elleni meccsen a saját csapatát is mintaszerűen kasztrálta.

Cseh Laci egy medencényit alázott a világra vegyesen, Ágikától is szépen csillog a bronz, a többi viszont elég elkeserítő. Gyurta Dani nem is került döntőbe, pedig nekem sokkal szimpatikusabb, mint a Darnyi-utód. Viszont legalább volt medence, meg lelátó, mert pár héttel a verseny előtt még ez sem volt biztos. Biztos az a kurva puli az oka a parának…

Magyar foci monnyon le izibe’!
Helyzetünkből adódóan elég korán kezdjük a kupaszezont, hiszen már a selejtezők elején be kell kapcsolódnunk a sorozatokba. Égtünk mi már nagyon durván korábban is, de hogy az UTE itthon négyet kap egy luxemburgi csapattól, az már nekünk is sok – pedig nekünk a magyar fociból leginkább a vérvörös arcpír, a száj szélét kikezdő hab, a potyogó fogzománc és a kidagadó erek által okozott aortarepedés jut. Az már csak a hab volt a pacalos-velős tortán, hogy a tavaly hatalmas bravúrt bemutató Loki is elvérzett a BL-ben a Rabotnyicski Szkopje ellenében. Ha ez magában nem elég fájdalmas, akkor még elmondom azt is, hogy tök megérdemelten mentek tovább a délszlávok. A Vidi még áll, de pillanatnyilag 1:1-ről kellene továbbmenni a Grasshoppers ellen – idegenben.

A kajak és a kenu nem hiszem, hogy ősi magyar szállítóeszköz lett volna, mi mégis annyira durván alázzuk velük a világot, mintha az Urál bérceitől lapátoltunk volna idáig. Nekem itt is van kedvencem: Kolonics Gyuri, aki pályafutása során annyi aranyat nyert mindenféle világversenyen, hogy simán betársulhatna a Klapkához (Vámház krt. 9)

Meg persze még rengeteg más dolog volt, amik most kimaradnak, de igyekezni fogok nem eltűnni és jól megmondani mindenről.
Hamarosan elkezdünk EB selejtezni, 2.-án Norvégiát fogadja válogatottunk, a pólósok Nándorfehérvár (a.k.a. Belgrád) felé veszik az irányt, hogy saját büdös vizükbe fojtsák a patkány szerb bandát, női és férfi kéziseinkre is nagy megmérettetések várnak mind klub, mind válogatott szinten és persze a már futó bajnokságok (Premiership, Bundesliga, Ligue 1) mellett reszketve várjuk a Primera Division és a Calcio kezdetét is.

Stay tuned for more!

elvalaszto

08.14.06

Budapest Rally 2006

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 5:55 -kor

A hétvégén két fontos eseményt sikerült abszolválni, az egyik Dr.Flinky születésnapja, a másik pedig a Budapest rally. Az előbbivel kapcsolatban mindenki el tudja képzelni, hogy milyen egy olyan buli, ahol van 5-6 üveg fehér rum, közel 40 adag saslik, és egy kivilágított medence, ezt tehát nem kell elmesélnem, viszont arra nagy összegben fogadnék, hogy az olvasók közül kevesen láttak annyit a Budapest rallyból, mint én…

Pénteken a prológgal kezdődött a verseny, a budapesti műjégpályán. Petrával toltuk ki a biciklit, és kíváncsian vártuk, milyen szolgáltatást bírnak nyújtani a rendezők 2200 forintért… A legrosszabb sejtéseink igazolódtak be, hiszen a lehúzás-szagot már a Hősök terén is érezni lehetett. A betonra felrakott gumik és szalagok között nehezen találtak el a kocsik, ráadásul a poros burkolat miatt egetverő tapadással sem számolhattak a versenyzők. Üde színfolt volt az előfutók között bohóckodó Talmácsi Gábor, aki előkapott egy kis robogót a csomagtartóból, és egy kis egykerekezéssel vidította fel a közönséget. Mivel az értékelésbe nem számít bele, számomra a prológ csak egy kérdésre adott választ… Mennyire sikerült összebarátkoznia Asinak a Super 1600-os Suzukival? Azt mondhatom, hogy nem okozott csalódást, három cseh vendégvitéz mögött a legjobb magyarként végzett. A szlalomversenyzős rutinnak nagy hasznát vette, mert amíg a 300 lóerős, összkerekes gépcsodák csak szenvedtek a gumik között, addig a zirci krumplibáró szépen átfűzte a méregzsákot.

zemplen
Video: Tagai Tamás csapassa a farát
3.6 MB, 0:58 perc (jobb gomb a letöltéshez)

Másnap reggel Benyoka Tanult Kollégájával indultunk a Mátra felé, ahol három kört jelöltek ki a mezőnynek. Először egy olyan helyre gyúrtunk, ahol már voltunk két éve, Szuha falva mellett, egy hosszú jobbosból dobálós féktáv után kellett abszolválni egy gumilassítót. Az erdőben egy szlovákiai magyar társaság gondoskodott a jou hangulatroúl, és a boukáig érő szaotyihéjroúl, akik a sportbíroú hozzájárulásával egy villanyfa mellől osztották az észt. Volt miből… :) Kaland nem nagyon volt, Janika mindenféle trükk vette a lassítót, Benik nem alakított akkorát, mint két éve, Spicinek viszont eléggé gépészkednie kellett, hogy a Mitsubishi WRC-t beterelje a gumik közé. A gyorsasági sztárja nálunk Bútor Robi volt, aki hatodik teligázon repesztett a lassító felé, de a féktávon lévő bukkanó kicsit megtréfálta, és kb. fél méter magasra feldobta a Suzuki seggét… Möbel ügyesen megfogta a kocsit, mi pedig az állunkat szedtük a földről… :)

Ezután az akciótervünk az volt, hogy egy körön belül kétszer csípjük el a mezőnyt, ezért Szuha után Zagyvaróna felé vettük az irányt. Két éve már jártunk itt is, de akkor csúnya bozótjárásba fulladt a gyorsasági nézése… :) Nem kívánom senkinek sem, hogy autózzon 150 km-t azért, hogy néhányszáz méter távolságból hallgassa az autókat, de semmit ne lásson belőlük. Így jártunk akkor, ezért most nem akartunk túljárni saját eszünkön, inkább magán a pályán gyalogoltunk felfelé. A rajt után két kanyarral fogtunk egy jobbos visszafordítót, ahol a tarjáni parasztok már belepték a domboldalt. Fél füllel hallottuk, hogy Janika kocsijában megállt a középső diffi, ezért őt már nem is vártuk (a nagy favorit Turi Tomi különben is nagyobb formában volt, nyerte az első kör mindhárom szakaszát). A felfelé menet még a WRC-knek is sok volt, ezért tempó nélkül, íven vették a jobbkanyart, gyorsan el is határoztuk, hogy legközelebb akkor jövünk ide, ha meg lesz fordítva a pálya, és a hegyről szakadnak rá a visszafordítóra. Ehhhh, legalább hallgattunk egy kis durrogást.

h_c_02
Benik Balázsnak végre kijött a lépés

Utolsó helynek a Mátraszentimre-Mátrakereszt gyorsasági végét szemeltük, ki, ahová példás szervezőkészségemnek köszönhetően kényelmes tempóban kocoghattunk át. :) A kocsit a hegy aljában kellett hagynunk, így egy kiemelt kategóriás sétának néztünk elébe. A cél elé egy lassítót raktak, de abból nekünk már megvolt a napi adag, így tovább caplattunk felfelé. A mezőny a hegyről érkezett, ezért az utolsó visszafordítót jó választásnak vettük. Sajnos a népek addigra már annyira belakták a hegyoldalt, hogy csak a kanyar feletti meredek részen verhettünk tábort. Pár perc után már úgy éreztük magunkat, mint az alpesi tehenek, akiknek egy oldalon lévő lábaik 20 centivel rövidebbek, mint a másik oldalon. :) Rövid várakozás után jöttek is a srácok, bár a lombok eléggé betakartak, nem volt rossz a látvány. Főleg Spici tett ki magáért, aki előírásszerűen körzőzte le a hidas jobbkanyart… :)

zemplen
Video: Vegyes felvágott a Mátrából
5.8 MB, 1:33 perc (jobb gomb a letöltéshez)

Sajnos a hetedik szakaszon Turi motorja megadta magát, így Benik Balázs ölébe hullott a győzelem, mögötte Spici, és nagy meglepetésre Herczig Norbi végzett. Ez azt jelenti, hogy az utolsó, mecseki futam előtt csak nyolc pont Janika előnye Benik előtt, mindenképpen nagy csata lesz! :) Ami még külön szót érdemel, a Super 1600-os kategória. Bútor magabiztosan nyert, ezzel bezsákolva a bajnokságot, nekik már nem kell Pécsen fellépniük. Viszont Asi hamar beleszokott a tuttiba, és egyáltalán nem volt elanyátlanodva a fronthajtású sárga veszedelemben. Nem mondhatom, hogy oktatott, de egyszer legalább megverte Bútort, és többször is csak egy-két másodpercre végzett mögötte. Ígéretes versenyzés, főleg, hogy első alkalommal ment ezzel a kocsival, míg Bútor a kategória születése óta gépészkedik az 1600-os kocsikkal. Sajnos Mecseken már nem fognak vívni, mert a bajnok valószínűleg inkább egy VB futamra nevez, a kategória többi résztvevőjét pedig nem lehet egy lapon említeni Aschenbrennerrel. :)

Mindent egybevetve jó kis futam volt, BTK 6-os osztályzatával szemben tőlem 7-est érdemel, de csak akkor, ha nem veszem figyelembe a másodosztály vasárnap reggeli bohóckodását a vízzel pályán bonyolított városligeti gumikerülgetésen. Azért nem volt érdemes felkelni :(

elvalaszto

08.11.06

Perics inda house

Ezt tito irta a Hallottuk, Olvastuk rovatba, 3:42 -kor

Úgy látszik, nem csak mi, hanem Hajnal Csaba is sűrűn forgatja a Közhelyszótár sportfrázisokkal töltött kiadását. Ez alkalommal végrehajtott akcióját egyből az első oldalon található mondat ihlette: végy egy jó kapust! Hát vettünk egy kurva jó kapust, többhetes egyezkedés után sikerült megszereznünk a szerb Dejan Perics-et! Amióta kiderült, hogy Vlado Sola családi okok miatt hazaköltözik, azon paráztunk Benyokával, hogy akkor ki lesz a mi világszintű portásunk? Abban biztosak voltunk, hogy Tatai egyelőre messze áll ettől a jelzőtől, és Stochl Ricsi sem az a játékos, akit Szatyi, Fazekas vagy Sterbik Árpi után nyugodt szívvel látnánk az MKB kapujában. Jabba ezzel az igazolással beadta nekünk a ketamint, most már nem aggódunk tovább az elsőszámú kapuőr személyét illetően. :) Perics polgári végzettsége egyébként agrártechnikus, hehehe, azt hiszem, ez még rengeteg anekdota forrása lesz… :) A második számú kapus miatt is inkább csak a kíváncsiság bújkál bennünk, Zovko vajon kit fog majd megtartani? A kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Tatai Petit, vagy pedig azt a Stochl-t, aki ha jó napot fog ki, akkor nagyon komoly százalékkal véd, de ha bal lábbal kell fel, akkor részeg Fotex-szurkoló jobb nála? A zuhanyhíradó szerint először Tatait adták volna kölcsön Győrbe, de a legfrissebb hírek szerint Stochl lesz az, akinek nem parkolóbérletet vásárolnia Veszprémben… A tuttira már nem kell sokat várnunk, addig is Hajnal Csaba figyelmébe ajánljuk a sportközhelyszótár második oldaláról: végy (még) egy jó irányítót! A Népsportblog tippje: Ivano Balics. :)

h_c_02
Meg fogja tölteni a lelátót

elvalaszto

08.07.06

21 a nyerő szám

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 10:22 -kor

Aki vasárnap délután a Romantic csatornán a Viharos szenvedélyek 57. epizódját választotta, az nagyon sajnálhatja, hogy a XXI. Forma 1 Magyar Nagydíj kimaradt az életéből. Ellőhetném a nyomtatott sajtó összes szuperlatívuszát, de inkább élek a blog adta szabad nyelvezet lehetőségével: ki-bebaszott izgalmas verseny volt! :)

Az alaphangot az adta, hogy Alonsó-t sportszerűtlen viselkedés miatt azzal büntették, hogy az időmérő edzésen minden egyes köridejéhez két másodpercet hozzácsaptak. Amilyen kis különbségek vannak az edzéskörök ideje között, ez alapos érvágás volt a spanyolnak, hiszen ezzel a rajtrács utolsó harmadába űzték a világbajnoki pontversenyt vezető pilótát. Szerintem Ecclestone beszólt versenyigazgatóságnak, mert az időmérő edzés közben kiderült, hogy Schumacher is hasonló büntiben van, ugyanis ő piros zászló alatt alatt előzött meg három másik kocsit is… Salamoni döntés, és talán senki sem bánta, hogy ilyen mesterséges esélykiegyenlítéshez folyamodtak, hiszen a cipész 11. és Alonso 15. rajtpozíciója azt sugallta, hogy izgalmas látványban lesz részünk, amíg a két renitens átverekszi magát a mezőnyön…

h_c_02
A fekete mágia eldöntötte a versenyt

A verseny napján mindenki a pálya feletti esőfelhőket fürkészte, hiszen az előfutamok során az időjárás kitett magáért, és csúnyán eláztatta az aszfaltot. A többség átmeneti esőgumikra voksolt, ami azért volt rizikós döntés, mert idén még alig mentek ezekkel az abroncsokkal… A nedves pályán Raikonnen gyorsan meglépett, és Massá-t is többen állva hagyták. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Ferrari komoly hátrányban van a Bridgestone gumikon, mert a mezőny a Michelin papucsokon sokkal gyorsabb volt, ráadásul Schuminak 8 körbe tellett, mire ráeszmélt, hogy a felgumizott pályaívek vizesen még taknyosabbak, mintha szimplán csak nedvesek lennének. Ez a reakcióidő sokba került neki, mert mire leesett a tantusz, addigra Alonso brutál tempóban gyűrte fel magát mögéje, és egy óvatlan pillanatban simán körbeautózta….

h_c_02
Itt még potyog a tarhonya

A 10-ik körben rázendített az eső, az intermédia gumik is kezdték elérni a teljesítőképességük határát. A gumicseréről visszatérő Fisichella lekoccolta Schumachert, aki elhagyta az első vezetőszárnyat, ezért a taktikánál korábban kényszerült a boxba. Kicsit később Raikonnen is kiment, ezzel Alonso került az élre, aki a 25. karikában meg is adta körhátrányt a csak szenvedő német világbajnoknak. Továbbra sem csökkentek az izgalmak, erről Liuzzi gondoskodott, aki előzékenyen el akarta engedni Raikonnen-t, de olyan szerencsétlen helyen és módon tette ezt, hogy a finn pilóta rámászott a hátsó kerekére, majd egy 25 méteres repülés után feladni kényszerült a versenyt. Safety car be, ugrott Alonso előnye, de legalább minden para nélkül átesett a kötelező kiálláson. A verseny újraindulása után a mezőny tovább oktatta a két Ferrari-t, viszont a lassan száradó pálya újabb fordulatot hozott. Schumi végre rákapcsolhatott, és elkezdett egész emberi köridőket autózni, feléledt a reménye a felzárkózásra, de a verseny fordulópontja csak ezután következett… Az 51. körben Alonso kiment a boxba, de a jobb hátsó kerék rögzítése két kanyar után megadta magát, és Mansell-módra elszabadult a kocsitól. A pontversenyt vezető spanyolnak ki kellett állnia!

h_c_02
Houston, we have a lift-off!

Ekkor már Button állt az élen, és élete első futamgyőzelme felé száguldott. A nagy kérdés mégis az volt, hogy a Ferrari taktikája be fog-e jönni? Vajon kihívják Schumacher-t, hogy a leharcolt intermédia gumikat slickre cseréljék, vagy pedig megrizikózzák a kiállás nélküli célbaérkezést? Előbbi esetben veszthettek volna néhány pontot, de legalább biztosan zsákoltak is volna, míg az utóbbi opció csak rosszat sejtetett… Ha a németnek nem volt elég baja az abroncsokkal, hát attól biztosan nem érezte jobban magát, hogy a lassabb tempó miatt csúnyán ráérkezett De La Rosa, Heidfeld, és Barrichello is… Három körön át tartotta a versenyben maradt McLaren-t (vagy még inkább De La Rosa volt túl óvatos), majd a 67. körben a BMW-s Heidfeld is kis koccanással Schumi elé került. A kaland után a Ferrari gyakorlatilag vezethetetlenné vált, ki kellett állnia. Schumacher a kocsiból egyből a pénztárhoz fáradhatott, befizetni a kontrázott bukott betlit… IJ.

Button megszerezte a saját, és a Honda első győzelmét, mögötte De La Rosa, és Heidfeld csapott célba. Jó volt végre nem csupa sztárpilótát és márkát látni a dobogón, de ez a futam mégsem csak erről lesz emlékezetes. A Hungaroring 21 éves történetének első vizes versenye rengeteg fordulatot hozott, ennyi akciót max. egy éves összefoglalóban lehet látni. A sors pikantériája, hogy mivel a világbajnoki címért versengő mindkét majom kiesett, a pontversenyben szignifikáns változás nem történt, így a következő, török futamon kezdődhet minden elölről… Ezzel csak mi, nézők nyertük a legtöbbet! Thank you, thank you, thank you!

elvalaszto

08.03.06

Kész átverés show

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 1:05 -kor

zemplen
Video: Legális gyorulás és MadMax karika
4.3 MB, 0:33 perc (jobb gomb a letöltéshez)

A Red Bull és a Láger rádió tehet egy szívességet.

elvalaszto