06.29.06

A szünnapon a körítésről

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 9:59 -kor

Ezek a tokosok azért tudnak rendezni, adjuk meg nekik.

Minden stadion tökéletes, szépek és igényesek (egyik jobban, másik kevésbé), még ugye azt is bevállalták, hogy felhúztak egy 40 ezres stadiont Lipcsében, ahol a másod – és harmadosztály között liftező VFB Leipzig játssza majd hazai meccseit 1500 őrjöngő szurkolója előtt.

lipcse
NB III. Celldömölk - Soroksár

Figyelnek a szurkolókra is, láttam a CNN-en egy bejátszást az első angol meccs előtti utcaképről, nagyon tanulságos volt. Felsorakoztak a hullarészeg angolok a főtéren, énekeltek, dalolásztak és látszott, hogy ég a kanóc, mert velük szemben állig felpáncélozott rohamrendőrök álltak bajoros ízesítésű gumiszalámival. De nem történt semmi, mert a rendőrök főnöke egy hangosbeszélővel a kezében járt kelt és barátságos hangon osztotta az igét, valami hasonló stílusban:
Kedves vendégeink, tisztelt angol futballbarátok! Kérjük Önöket, hogy élvezzék kultúráltan a németek vendégszeretetét, hiszen mindenki azért jött, hogy jól érezze magát. Buzdítsák sportszerűen a csapatukat és ne habozzanak segítséget kérni a helyiektől, bármiről legyen szó.
Mivel nem olyan rég sikerült megtapasztalnunk, hogy megy ez itthon, erre csak annyit tudok mondani, hogy nem csak játékban vagyunk durván lemaradva. Aztán azért volt dolga a rendőröknek, mert a lengyel és német szurkeszek csak megtalálták a módját, hogy egy barátságos eszmecsere során vitassák meg a két nép történelmének viharosabb fejezeteit.

Gazsi megmondta: a fűvel nem szabad viccelni. A FIFA is így gondolta, mert mind a fűszálak hossza, mind a vastagsága és sűrűsége szigorúan rögzítve lett, hogy tökéletes játéktéren döntsék el a csapatok, melyik kapu előtt zöldebb a gyep. Erre mit látunk?! Az összes meccsen meg lehet figyelni, hogy csúszkálnak a játékosok. Nem egy-ketten, hanem mindenki és össze-vissza. Volt már gól is így, hogy megcsúszott a védő és a csatárnak már csak a kapuig kellett elsétálnia. Ráadásul szót emelt Henry is a pályák talaja ellen, bár az ő szájából ez magyarázkodásnak tűnt, hiszen pont két vért izzadva elért döntetlen után görbült le a kis szája, hogy nem úgy pattan a zsuga, mint a pihe-puha angol pázsiton. (Egyszer egy hosszú nyári szünet után együtt néztük Agent T-vel az angol bajnokság nyitányát és amikor megláttuk a pályát a napsütésben, teljes egyetértésben akartunk tehénként reinkarnálódni, hogy a zöld szőnyegen eldőlve legelhessünk elléstől vágóhídig.)

Megvédem Léderer Ákost, ha már Újváros szurkesz sporttársunk évődve hozzá hasonlított. Persze, Hajdú B a király, de szerintem ha nem nézzük, hogy soha nincs fingja sem, kinél van épp a labda, akkor egész élvezetesen tudja előadni magát. Én kifejezetten csípem, ahogy két jó passz után fülsértően felrikolt, ráadásul remek ellenpont Kovács „Dörmögő Dömötör” Kálmán, aki egy vasúti forgalomirányító választékosságával és intonációjával osztja a kiporciózott okosságokat.

Minden világesemény előtt várjuk, hogy az Adidas és a Nike milyen reklámkampánnyal virít elő. A mostaniak is ígéretesek, a Joga Bonito inkább látványos, a Kisrácok a grundon meg ötletes, kár, hogy nem látjuk egyiket sem szinte soha. Helyette tömik a pofánkba a szánalmasnál egy polccal még alacsonyabb szintű Pepsi-szarságot, melyben az egymással soha nem jattoló Gera és Henry fejelget. Én, mint fogyasztó, fel vagyok háborodva, hogy ezzel akarják eladni nekem a szarjukat.
Már akkor a Sopronis Sörbarátok sit-com-okról ne is ejtsünk szót, mert a Mikroszkóp Színpad előadásai is viccesebbek nála, pedig azokon 40 éve csak ugyanazt a női röhögést lehet hallani. Netán Maksa Zoltán keze van a dologban?
De üdítő kivétel is van, méghozzá a sajnos elég keveset játszott Borsodis „Mindenkiben van egy kis foci” sorozat, ami nem csak ötletes, de szerintem vicces is, főleg a műtőssegédes, de leginkább a szimulálós rész. Hát, azokon beszartam.

Még egy utolsó gondolat erejéig visszatérnék a közvetítésekhez. Szemét egy csatorna az RTL klub, ez nem vitás, de VB-t ilyen szinten elcseszni a néhai Knézy Jenő emlékének megcsúfolása. Odaültetik a stúdióba Kokót, aki tök hülye a focihoz, meg egyébként is tök hülye, hogy nem a sörözőjében pacsizgat a celebritikkel, vagy még rosszabb, Agent T nagy kedvence Gyulai Balázs. Ölében a közhelyszótárral néha megpróbál okosakat kérdezni, de ezekből lesznek a tipikus 5 perces kérdések, aminek az elejére már senki nem emlékszik, a válaszra meg idő nincs, úgyhogy köszöntük szépen, legalább van idő a szünetekben jaffát csapolni, sört ciccenteni, meg ilyenek. Hát ha még elmondom azt is, hogy nem ő a legrosszabb! Hanem Héder Barna, aki egyszerűen annyira fogalmatlanul ostoba, hogy észre sem veszi magát. Ezek a viccek, amiket a nőknek nyomat??? Hát könyörgöm, nincs ott valaki, aki egy tompa tárgyal mögé lopózna a retyón??? Egy életre hálás lennék neki.

A negyeddöntők után újra okoskodunk, addig is mindenkinek jó szurkolást!

elvalaszto

06.28.06

1/8

Ezt benyoka irta a Gondoltuk, Néztük rovatba, 11:43 -kor

Németország – Svédország 2:0
Pedig aszittük előtte. Aztán kiderült, hogy dehogy. A lesajnált hazaiak ugyanis a csoportmeccsek alatt olyan önbizalomra tettek szert, ami simán elég volt a böszme svédek ellen. Gazsi örömét azonban még mindig nem tudom tovább tüzelni, hiszen csak pénteken fog kiderülni, mit tudnak igazából a házigazdák. Eddigi ellenfeleik ellen nehéz lemérni, hol tart a Nationalelf, de ne vegyük el tőlük: tök jogosan verték le a svédeket, sokkal jobbak voltak, pedig mind a nagyobb nevek, mind a papíron jobb csapat az északiak mellett szólt. De hát úgy nem lehet, kérem szépen, hogy Ibrahimovics az egész vb-n nem csinál semmit, Larsson is kihagy mindent, a többiek meg nem elég jók ahhoz, hogy továbblökjék a kátyúból a Volvót. Még muszáj megemlíteni Klosét, merthogy mi tagadás, a vb előtt én nem tartottam valami sokra. Most viszont meg kell követnem, mert tévedtem: egyszerűen van esze ehhez a játékhoz, ezért tud mindig jó döntéseket hozni, a svédek elleni második gól előtt például gyönyörűen húzta magára a kicsit fejetlen védelmet és tökéletes ütemben tette a folyosóba berobbanó Podolski (őt viszont nem nagyon kedvelem…) elég a zsugát. Szóval Klose király, Schweinsteiger és Ballack jó, a többiek meg elmennek. Pénteken kiderül, hogy meddig.

Anglia – Ecuador 1:0
Anglia monnyon le! Ez a csapat egy darab David Beckham-ből áll, a többiek szarok, szarok és szarok! Rengeteg szurkolójuknak okoznak folyamatos csalódást, remélem, már nem sokáig. Ja, és abcúg Erickson! Szerintem kibaszásból válogatott így eddig, amiért olyan rondán megszopatták.
Ecuadornak gratulálunk, majd értesítjük.

Argentína – Mexikó 2:1 (h.u.)
Argentína annyira elhitte, hogy a lyuk is sajt, hogy majdnem ráfizetett. Ahelyett ugyanis, hogy játszotta volna a saját játékát (és nyerte volna meg vele a meccset egy félidő alatt), felvette a mexikóiak stílusát, ami nagyjából annyit tett, hogy mindenki várt a másik hibájára. Ebből aztán nem kerekedett valami nagy derbi, bár csak fél szemmel láttam, mert a másikkal a folyamatosan érkező Jagereket kellett szemmel tartanom, aminek köszönhetően lemaradtam a vb eddigi legszebb góljáról, melyet a hosszabbításban szereztek a Gauchók. Argentínának jó csapata van, esélyes a világbajnoki címre is, bár a németek ellen sokkal nehezebb lesz, mint a buritófalók ellen. Mexikó ugyanis szar, én nem is értem, mit szopja őket a FIFA a kiemeléssel, meg a világranglista helyezésükkel, mert nem szolgáltak rá. Én jól játszani őket eddig csak a Konföderációs Kupán láttam, se előtte, se utána nem, pedig mindenhova kijutnak, ami a térség focijának erejéből is fakad. Ki ne ismerné a világverő kubai csapatot, hogy Kanadát és Panamát már meg se említsem…

Portugália – Hollandia 1:0
Kiesett a vb legundorítóbb csapata, a holland. Persze, a portugálok sem emlékeztettek pirospozsgás, pufók angyalkákra hurkás lábikóval, de az ocsmánykodási verseny győztesei Gábika sajtfejűi, ez nem kérdés. A hollandok kiesésének legfőbb felelőse Van Basten, aki annyira berágott Horkantó Van Nistelroyra, hogy szerencsétlen Kuyt nem tudott olyan rosszul játszani centerben, hogy becserélje helyette. Persze, az sem segített sokat, hogy Van Persie és Robben akkor sem passzoltak volna egymásnak, ha csak ketten vannak a pályán, Van Bommelt pedig nem tudom, minek erőltetni, hiszen csutkaszar. A portugálok meg közben lőttek egy szép gólt, vezettek néhány ígéretes kontrát, de hiába bombaerős a Ronaldo-Deco-Figo hármas, ha a center Pauleta fényévente kerül csak helyzetbe, azt meg általában elrontja. Így érezhették derék síkföldi sporttársaink is, mert Boulahruz és Van Bommel az első 15 percben felváltva követett el köztörvényes testi sértést szerencsétlen Ronaldo kárára, aki végül zokogva hagyta el a pályát a versenyt egy combra mért talpassal megnyerő jobbhátvédnek köszönhetően. Na, innentől nem kellett több a bordómezes gárdának sem, szerencsétlen bíró annyit nyúlkált a zsebébe, mint Al Bundy a főcímzene alatt, bár én azt gondolom, hiába fikázta mindenki a meccs után, csak egy hibát követett el: nem állította ki az ellenfelét lefejelő Figo-t. A hollandok meg egyék meg, amit főztek, az egész vb alatt rosszul és gusztustalanul játszottak, ez nem az a csapat volt, amelyik maga mellé állította Magyarország legjobb hármesbézét.

h_c_02
Szép munka volt, fiúk!

Olaszország – Ausztrália 1:0
Óva intenék mindenkit attól, hogy egy kézlegyintéssel elintézze az Auszikat. Nem rossz kis csapat ez, nem tudnak ugyan nagyon sokat a játékról, de azt a keveset böcsülettel leteszik a pályára minden meccsen. Persze, a digóknak már az első félidőben el kellett volna dönteniük a fontosabb kérdéseket, de szerencsétlen Toni mindent kihagyott. Foghatnánk a rossz minőségű német kóbor macskahúsra is az európai aranycipős gyengélkedését, én mégis aszondom, pillantsunk csak végig a mezőny sztárcsatárain: Ibrahimovics (elégtelen), Henry (nincs is kedve játszani), Drogba (ennél ő sokkal jobb), Crespo (nagyon kevés), Ronaldinho (0 gól eddig), Trezeguet (nem játszatja a féreg). Mindenki formán kívül, látszik rajtuk, hogy szívesebben elemeznék a kommunista diktatúrák bukásának okait Zuzu Petassal, mintsem a 40 fokban rohangásszanak.
A meccsre visszatérve, a rengeteg kihagyott olasz helyzetet és egyoldalú játékot megelégelte Materazzi és úgy döntött, izgalmasabbá teszi a meccset: úgy csúszott rá szegény Bresciano vádlijára, ahogy a bordás krokodil az itatónál űzekedő nőstény nyársas antilopra, amiért meg is kapta a pirosat. Kicsit feljebb jöttek az ausztrálok, néhány helyzetet is elpuskáztak és már mindenki a hosszabbításra készült, amikor a talján Grosso (asse’ tudom, hogy kerül a keretbe) elment a bal szélen, becsapta az emberét, majd a 16-oson belül átesett a (kétségtelenül elég bután) eléfekvő védőn a 93. percben.
Büntető.
Totti.
Gól.
Forza Italia.

Svájc – Ukrajna 0:0 (büntetőkkel 3-0… vagy 2. kit érdekel?!)
Megcsúfolták, megalázták és sárba tiporták ezt a gyönyörű játékot. Amit az ukránok és a svájciak labdarúgás címszó alatt műveltek, az olyan volt, mint Gábi az országos helyesíróversenyen, Titó a szinkronúszás döntőjében, Paya a 4 x 100m befutójában, vagy mondjuk benyóka a Hogyan Viseljük Sportszerűen a Vereséget előadáson. Nem is tudok mit írni, mert volt ugyan az első félidőben két kapufa (egy itt, egy ott), de a mérkőzés további történéseinek megtekintése mellett mintegy 20 percet töltöttem azzal, hogy a sarokban lévő pókháló körül repkedő szúnyog ellen szurkoltam. Végül nyert Ukrajna, mert 11 méterről már többször is eltalálták a kaput, míg a svájciakat jelképező szúnyogot agyoncsaptam és odavetettem koncnak a szúnyoghálóm miatt jogosan berzenkedő pók apónak.
… és csak most jut eszembe, hogy a következő EB társrendezője Svájc, így őket biztosan látjuk két év múlva is. Mától bojkottálom a svájci termékeket. (Alig használt Festina óra ingyen elvihető a szerkből.)

Brazília – Ghána 3:0
Tiszta volt, mint anyáink híre. Köszönjük Ghánának, hogy aránylag kevésszer találtak labda helyett lábat, Brazíliának, hogy megint megmutatta néhány támadás során, miért is szeretjük ezt a játékot (mert ugye a Svájc-Ukrajnán itt-ott elfelejtettük) és szüleinknek, akik mindig mellettünk álltak, menedzserünknek, aki végig hitt bennünk és kívánjuk a világbékét is. Muszáj továbbá megjegyezni, hogy a dagadt hód megdöntötte a világbajnoki gólrekordot, immár egyedül vezeti a listát 16 góllal, amihez sok szeretettel gratulál a Népsportblog.
Amúgy meg les volt a második brazil gól, de ez még a Palcsó Tomi szakításánál is kevésbé érdekel akárkit is, úgyhogy talán inkább nézegessünk máris előrefelé, ahol a jövő ködéből az elmúlt két VB győztesének heroikus csatája bontakozik ki a 300 Forintos benzin és 290 Forintos euró mögül. Éljen a foci, vesszen a kormány, vagy ahogy Tanult Kollégám fogalmazott: Ide nekem a Fideszt, én nem ilyen lovat akartam!

h_c_02
A hód éppen rekordot dönt.

Franciaország – Spanyolország 3:1
Mélyütés! Fáj is rendesen, bár kicsit gyógyír sebeimre, hogy a harmadik francia gólt maga a mester, Zinedine Zidane szerezte egy mutatós kontra végén. Szóval az úgy volt, hogy a spanyolok kezdtek jobban, de Bartheznek egyszer sem kellett védenie, aztán kaptak egy megadható tizenegyest, amit be is lőttek, majd hátradőltek és várták, hogy a bíró lefújja a meccset. De a bíró nem fújta le. Pernia, a spanyol balhátvéd mindeközben makacsul nem volt hajlandó követni az emberét, aki történetesen a franciák legjobbja volt, Ribéry pedig köszönte szépen, átviharzott a pályán, elsüvített a kapus mellett, belőtte, majd rohant egy irgalmatlan tiszteletkört. Mindezt 8 másodperc alatt. (Anyád!)
A második félidő tehát meccsnullról indult, mindkét fél inkább arra figyelt, hogy ne kapjon gólt, így a VB alatt először összerántott BL-néző pajtásokkal már a megmaradt két sört méregettük a hosszabbítás szemszögéből, amikor Zidane tökéletesen ívelt egy szabadrúgást a remekül játszó Vieira fejére, aki be is bólintotta. Ezzel le is főtt a spanyoloknak, a végén Zizou még beljebb verte a szöget, de az már nem sebzett nagyot. Szóval Spanyolország megint nem, az árgyélusát neki! Hát mi kell még nekik, hogy odaérjenek???

h_c_02
Vieira egy csigát talált és nem akarja megosztani csapattársaival.

És akkor most kinek szurkoljak, bakker???

elvalaszto

06.26.06

VB csoportkör (Mea Maxima Culpa)

Ezt benyoka irta a Hallottuk, Néztük rovatba, 11:34 -kor

Tudom, tudom… bocsi, ne haragudjatok, de vagy meccset nézünk, vagy írunk, a kettő együtt nem megy. Amúgy sem történt ám semmi, majdnem mindenhol továbbmentek, akiktől vártuk, úgyhogy a csoportkört én is ezzel az egy posttal le is zárnám. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de baromi nehéz csapatot választani – mármint azoknak, akik nem elkötelezett hívek, mint pajtásaink közül Herr Gazsi (GER), vagy Gábika (HOL). T-man például egy darabig csapat nélkül (füge neki! Muhahaha) nézte a VB-t, majd amikor először fűre léptek a csehek, lelkesen mögéjük állt. Valahogy így voltam én is, mert bár általában az angoloknak drukkolok, most eszemben sincs, annyira ocsmány produkcióval rukkolnak elő, így kerültek nálam képbe a spanyolok, akik eddig mindig csak nyomorult csepűrágó kapitányaik miatt maradtak le. Erre mi történik: a spanyolokról is kiderül, hogy amikor nem kell, akkor nem is hajlandók játszani, a csehek meg elbukják és tovább sem jutnak… őrület, csoda, hogy nem volt eddig nagy kedvünk írni???

vb2
Eddig nálam ők

A csoport

A németek azért elég simán legyalulták a mezőnyt ebben a csoportban, még akkor is, ha a lengyelek ellen csak a hosszabbításban tudták a maguk javára fordítani a derbit. Az utcán állítólag izgalmasabb csata folyt, melyben a világégés óta vitatott területi kérdések mellett aktuálpolitikai kérdések is előkerültek, minek következtében 200 ember csumcsizott hűvösben aznap. A lengyelek persze jogosan voltak csalódottak, hiszen a legfontosabb meccsüket elbukták az így tovább is lépő Ecuador ellen, így elmondhatjuk, hogy egy kiscsapatnak azért sikerült továbblépnie. Costa Rica nem volt rossz, de mit kerestek ott egyáltalán? Ha ebben a csoportban a török, román, kameruni, vagy ír válogatott szerepel, mindjárt jobb kedvvel ciccentem a borsodit a meccsek előtt. De a lényeg: München rendőrfőkapitányának imái meghallgatásra kerültek: a csoportelső németek elkerülték az angolokat, így Svédország ellen juthatnak a nyolcba a házigazdák, míg Ecuador Angliát próbálhatja meglepni.

B csoport

Tömör kommentárom: pfujj! Az angol banda rettenetes ocsmánykodással lealibizte a kicsik elleni meccset (ugyanígy tettek a svédek, akik még egy szégyenfolttal is gazdagabbak lettek: Trinidad és Tobago 0:0), majd mikor összekerültek, fociztak is valamit, de a 2:2 annyira borítékolható volt, mint Tanult Kollégám 15 perces default késése. Na, ott el is döntöttem, hogy ezeknek aztán nem fogok drukkolni egy percet sem, és titkon reméltem, hogy visszaüt a fake-play, hiszen többször bebizonyosodott, hogy ha az ember délután alszik, este olyan, mint egy rakás szar. (Teccik érteni…)
Szóval hiába vártuk, hogy majd az angolok hihetetlenül erős Joe Cole-Lampard-Gerrard-Beckham középpályája megmutatja, honnan származik a játék, mint ahogy a svédek sztárjai (Ibrahimovics, Ljunberg és Larsson) sincsenek valami kirobbanó formában. Egyikük sem jut messzire, remélem…

C csoport

Úgy sajnálom Elefántcsontpartot, hogy szénfekete könnyeket hullajtottam értük a kiesés után. Tény, ott Argentína az ász, ahogy a szerbeket leverték, sokan egyből a nyakukba akasztották az aranyeremet (muhahaha), de a hollandok ellen később ők is bebizonyították, hogy ezen a VB-n sikert lehet elérni alibizéssel is. A hollandok meg mást sem csináltak eddig, ezért is fáj nagyon afrikai testvéreink kiesése, sokkal szívesebben láttam volna őket a második körben, mint a töketlen narancsos bandát. Van Basten elég furcsán válogatott, ezért a korábban megcsodált villámgyors és eredményes holland játékból szinte semmit nem látunk, van viszont (Van Vischont… elnézést) helyette egymást anyázó csatársor, passzolni képtelen középpálya és egy durva rés a pajzson: Clerence Seedorf.
A szerbekről legyen elég annyi, hogy most legalább megtudták, milyen érzés volt nekünk anno, amikor jöttek és 1-7-ig maradtak. AggresSteve tippje tehát nem ült, viszont bennmaradt a REAC, pánikra semmi ok. Még egy gondolat az Elefántokról: legnagyobb sztárjuk, Drogba, még csak jól sem játszott, mégis így tudtak játszani, számomra sokkal szimpatikusabbak voltak, mint például Gábinak, aki a színek azonossága miatt csak „farmcsapat”-nak titulálta őket a nagy Oranje mögé.

D csoport

Portugália legalább csak egyszer ijesztett el minket a TV elől (Angola, 1:0), a derék mexikóiak pedig ismét csak felerősítették a kérdőjelet világranglista helyezésük mögött. Hogy őket miért tartják mindig jónak, azt nem tudom, mert most is csak annyi derült ki róluk, hogy nem ügyetlenek, de semmivel nem jobbak, mint a térség többi csapata – egyetlen európai játékosuk, Borgetti nem véletlenül nem a Milan játékosa. Meg is nyerték szépen a csoportot a Luzitánok, mert sokkal jobbak, mint a roppant atlétikus, de játékban felejthetőt nyújtó Angola és az Európában játszó sztárjai által hiába noszogatott Irán. Ez volt az a csoport, ahonnan egyszerűen nem juthatott tovább más, mint a végül valóban továbblépő két csapat, így végig az volt az érzésem, hogy ők már a nyolcaddöntőkre fenik a stoplijukat. (Később láttuk, hogy a portugálok tényleg kifent stoplikkal indultak csatába a hollandok ellen…)

E csoport

Az olaszok megint olyan ágra kerültek, hogy szinte kiröhögik őket, ha nem jutnak négybe. A csoport megnyerésében egyedül a csehek akadályozhatták volna meg őket, ám hiába kezdtek remekül (lebombázták az USA-t, vicces, mi?), Ghána ellen elhitték, hogy a bab is hús és talán kicsit nagyképűen szálltak harcba ellenük, a sziklakemény szerecsen gyerekek pedig éltek is az ajándékkal és simán legyőzték őket. Innentől kezdve már csak az olaszok elleni győzelemmel léphettek volna tovább, de mivel egyetlen épkézláb csatáruk sem maradt a mindent eldöntő derbire, sajnos búcsúzni kényszerültek. Az olaszok közben leverték Ghánát (durva meccs volt, szólt a csontzene végig), majd a számomra roppant szimpatikus amerikai válogatott ellen játszottak egy döntetlent és megnyerték a csoportot. Ismét megvan tehát az afrikai csodacsapat, sok szerencsét Brazília ellen, csokifiúk!

vb3
Az olaszok megint ott lesznek

F csoport

Brazíliától azt várta a nép, hogy szépen és eredményesen játszva tegye a fűvel egyenlővé ellenfeleit, ám csalódnunk kellett. A horvátok elleni nyitómeccsen Kaká lőtt egy csodagólt, ám főleg a második felesben a horvátok annyira kijöttek, hogy néha még be is szorították a kicsit fásultnak tűnő királyokat. Aztán a mindenki által második továbbjutónak vélt horvátok jól rá is pacsáltak a Japán elleni töketlen játékra (és a kihagyott tizire), mert közben a szívós (és ivós is…) ausztrálok először leverték a sárgákat, majd szoros meccset játszottak a másik sárgákkal (itt bőr, ott mez). Kettejük meccse döntött tehát a továbbjutásról és a benyóka által lelkesen támogatott Auszik el is érték a számukra kedvező döntetlent. (Most mondd meg, bűnözők leszármazottja vagy, egy töküres szigeten élsz, ahol 5000 féle pók, bogár és kígyó csíphet meg halálosan és a nemzeti jelképed egy olyan állat, melynek az emlősök közül a testméretéhez képest a legkisebb az agya. Welcome to Down Under)
Egy mondat Japánról. Nekem tetszettek, szimpatikusak voltak és néha meglepően szép dolgokat is produkáltak. A braziloknak lőtt góljukat eredményező támadás során a komplett szambás védelmet nullázták le három gyors passzal. Bravó, bravó!

G csoport

Itt is van a másik felesleges csoport. A franciák az öregnek, fáradtnak, kopasznak tűnő Zizou vezetésével olyan szarok, hogy rossz nézni őket, a svájciakat meg nem tudom miért, de nem vagyok hajlandó nézni. A franc tudja, valahogy olyan idegen nekem ez a csapat, pedig ez az olaszos nevű gyerek tényleg nem rossz. Meg valamit tudhat a védelmük is, mert még gólt sem kaptak, bár sem Togo, sem Dél Korea nem tartozik a szűk elithez (még akkor sem, ha Korea legutóbb elődöntőt játszott, mert nem felejtünk és tudjuk, hogy hogyan és miért). Hiába minden, az ilyen VB csoportok miatt van az, hogy néha az ember elmegy a világbajnokság alatt is inni-dugni-vásárolgatni-akármitcsinálni. De hát ilyennek is lennie kell és legalább két európai ment tovább.

H csoport

Viva Espana, ahogy a művelt görög mondja. A spanyolok az első meccsükön úgy megruházták az ukránokat, hogy nem csodálnám, ha kijevben csőre töltődött volna néhány kalasnyikov az emberek zsebében. Aztán fel is fújták az arcukat északkeleti szomszédjaink, mert a folytatásban szépen legyőzték Szaúd-Arábiát, majd nagyon rondán Tunéziát is, miközben a spanyolok erősen visszavettek a tempóból, ám így is halál simán hozták a csoportot. A két arab egész jó meccset játszott egymással, de szokás szerint távozniuk kell a kieséses szakasz előtt. Szóval most ott tartunk, hogy a nyomorult ukránok a nyomorult svájciakkal fognak a nyolcba jutásért játszani. Óriási röhej! De vigyázó szemünket a spanyolokra vessük, mert nagyon jól össze vannak most pakolva, formában is vannak, motiváltak és egyelőre leginkább tőlük láttunk szép játékot. Hajrá ők!

És végül a kedvenc elefántcsontparti szimpatizánsunk:
vb1 01

elvalaszto

06.25.06

Szombathely rally 2006

Ezt tito irta a Olvastuk rovatba, 12:44 -kor

A magyar rallybajnokságban ritka vendégnek számítanak az olyan külföldi versenyzők, akik VB-s tapasztalattal bírnak. Emlékeim szerint eddig csak az olasz Liatti 1998-as mecseki vendégszereplése ment ekkora élményszámba, ezen a hétvégén pedig a cseh Jan Kopecky csapatásának örülhettek a rajongók. A 24 éves tehetség egy félgyári Skoda Fabia WRC-vel érkezett, kimondottan gumitesztelési céllal. Mivel a cseh bajnokságban csak aszfaltos futamok vannak, Kopecky a szombathelyi murvás pályákon szerette volna megtalálni a megfelelő gumikeveréket az augusztusi finn világbajnoki meccsre. A szervezők örömmel fogadták a nevezését, az élmezőny pedig hetekig fente a fogát Jan skalpjára. A WRC-s számlagyárak az utolsó bokorig ismerik az őrségi pályákat, a cseh tehetségnek viszont megszámlálhatatlan versenykilométer volt a szervezetében. Nagy csatára volt kilátás!

kopecky
Video: Kopecky vérplazmát szállít
4.99 MB, 0:51 perc (jobb gomb a letöltéshez)

A pénteki nap végre úgy kezdődött Turi Tamás számára, ahogy azt már a szezon kezdetén is szerette volna. Az első, dzsuvás szakaszt simán hozta, a másodikat viszont Kopecky nyerte. A harmadik gyorsaságit egy pályaépítő autó halálos balesete miatt kivették, de ez nem zavarta meg Turiékat, és megnyerték a negyedik gyorsaságit. A napi utolsó előtti szakaszon egy lassú defektet kaptak, és mire a Fabia WRC jobb első féktárcsán kibicegett a pályáról, az óra 54 másodperces hátrányt mutatott. Ezt a gyorsaságit Janika nyerte, begyűjthette egyetlen szombathelyi szakaszgyőzelmét. Az utolsó gyorsra helyreállt a világ rendje, Turi újra megmutatta, hogy kinek hol a helye, Kopecky pedig még mindig a megfelelő abroncs kiválasztásával ügyködött. A nap végén Janika állt az élen, mögötte 8-ra Benik, és alig 11 másodpercre a cseh vendégmunkás. Izgalmas szombatra volt kilátás!

h_c_02
Turi alatt sokáig szárnyalt a Fabia

Szentivánéj napján már csak a két Fabia WRC-nek jutott szakaszgyőzelem. Az első és harmadik gyorsot Turi nyerte, de aztán jöttek a menetrend szerinti műszaki problémák, és Kopeckyre várt a Skoda csapat becsületének megmentése. A fiatal cseh pilóta élt is a lehetőséggel, és a megfelelő gumit megtalálva az összes többi szakaszon elkalapálta a magyar mezőnyt. A 9-es szakaszon sajnos komolyat hibázott, 20 másodpercel visszavetette magát, így az élen Janikának és Beniknek csak egymás között kellett eldönteni az első hely sorsát. Kopecky-n kijött a rutin, hiszen a világbajnokságon sem mehetnek 2-3 alkalomnál többet a pályákon, ezért a második kört már jól meg tudta nyomni. Szemtanúk szerint UFO módjára közlekedett a számára ismeretlen pályákon, bár ehhez az is kellett, hogy a kocsija felkészítése is VB-szintű volt. Turi Tomi sajnos a már-már megszokott Skoda-betegségnek titulálható hidraulika problémával küzdött, amit a szerelők nem is tudtak elég gyorsan orvosolni, így a két perces késésért járó 20 másodperces időbüntetés az abszolút 4-ik hely elvesztését is jelentette.

Abszolútban ifj. Tóth és Benik nagyot vívott egymással. A szombati napon végig Janika vezetett, de a legnagyobb előny, amit össze tudott szedni, 7.8 másodperc volt. Benik mindent megpróbált, többször is közel került Janikához, de az utolsó gyorsasági előtt még mindig 2.1 mp volt a hátránya. A laktanyai szakaszon sem sikerült a Peugeot-ot megelőzni, a Ford mindössze egy tizeddel korábban tudott célba csapni, így a versenyt Janika nyerte, Benik, Kopecky, Spici, és Turi előtt.

elvalaszto

Forza Serie B!

Ezt tito irta a Olvastuk rovatba, 8:47 -kor

Tudom, hogy nem szép dolog a káröröm, de amikor azt olvastam a tegnapi Nemzeti Sportban, hogy az olasz ügyészség végre befejezte a bundabotrány vizsgálatát, és vádat emelt a négy szóban forgó klub ellen, hát elengedtem egy halk fuck, yeah-t. A sors végre megbünteti a macskazabálókat az unalmas bunkerfociért, és persze lendít egy nagyot a 2012-es EB-pályázatunkon. :)

Az olasz sportnapilap megszellőztette, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a Juventus-t lezavarnák a másodosztályba, a Milan-t pedig annyi pontlevonással sújtanák, hogy utolsó olasz csapatként indulhassanak a Bajnokok Ligájában. Ezzel ugye az Inter lenne a bajnok, de ők nagyon szimpatikusan már jelezték, hogy ilyen körülmények között nem tartanak igényt a scudetto-ra. A Fiorentina annyi ponttal kapna kevesebbet, hogy az UEFA kupába még nevezhessen, a Lazio pedig lemondhatna az UEFA-kupás helyezéséről. Furcsa módon a digók az UEFA kupa hátsó kapujának nevezett Intertoto kupát semmire sem becsülik.

Egy másik alternatívát is olvastam… Az öreg hölgyet a Serie C-be sorolnák, a Milan-t a Serie B-be, esetleg hagynák az első osztályban, de 9 pont hátránnyal indulnának, a Lazio és a Fiorentina pedig maradna Serie A-s, de ők is 9 pont mínusszal kezdenék a következő bajnokságot. Ez sem rossz! :)

h_c_02
Elsőosztályú olasz bunda

Szóval teszi a dolgát ügyészség, bár a módszer az általános iskolai osztályfőnököm eljárását juttatja eszembe (Czirfusz Tibort és Varga Leventét külön kell ültetni, mert jobbára csak együtt rosszalkodnak). A fő bűnös Juventus fog a legrosszabbul járni, de én egy percig sem féltem őket. Annyi játékosuk van kölcsönben Európa-szerte, hogy nekik nem fog gondot okozni egyből visszajutni az első osztályba, főleg, ha Del Piero tényleg a csapatnál marad. Capello-nak ugyan nem pálya a megyefoci, de önjelölt edzőkből nincs hiány, a szóbeszéd szerint a padot Donadoni fogja örökölni.

Bár a Barátok közt szünetel a nyáron, a fogadási botránynak köszönhetően mégsem maradunk szappanopera nélkül. A tárgyalás június 28-án kezdődik, az elsőfokú ítélet a VB-döntő hétvégéje előtt várható, míg a másodfokú ítéletnek július 20-ig meg kell születnie. Az UEFA kijelentette, hogy ha az olasz szövetség a július 27-ig nem tesz pontot az ügy végére, egy itáliai klub sem indulhat az európai klubsorozatokban. Kíváncsian várjuk a folytatást!

elvalaszto

06.19.06

2nd place is the 1st looser

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 5:46 -kor

A nepsportblog dream-weekjének méltó zárásának szántam a vízilabda Világkupa-döntőt, sajnos ebbe a trófeába most nem pezsgő, hanem sós könnyek kerültek. Megintcsak nem bírtunk gyerekkori kispajtásainkkal, a szerbekkel. :(

A nagyszünet előtt, 3-5-nél kapcsolódtam a közvetítésbe. Két gól bukóban nem a világ vége, gondoltam magamban, és vártam, hogy egyenlítsünk, aztán pedig ünnepelhessünk. Hiába, nagyon el lettünk kényeztetve! Sajnos hamar rájöttem, hogy ez a pite frissen került ki a sütőből, a szerbek erőfocija ellen alig tudtunk valamit kezdeni, csak futottunk az eredmény után. Vártam a robbanást, mint az olimpiai döntőben, de a szerb csapat egyszerűen elvágta a gyújtózsinórunkat. A húzóembereink formán kívül, dekoncentráltan játszottak, az ideges játék pedig csak több kapkodást szült. :( Dedikált védők nélkül felállni a szerbek ellen, hát ez komoly kockázat volt, de csak egy a vereség okai közül… :(

Már a meccs alatt is kerestem a választ a fakó magyar játékra, de sajnos nem értek annyira a pólóhoz, hogy valami megalapozott technikai vagy erőnléti hiányossággal magyarázzam. A medencén kívül viszont… Könnyen el tudom képzelni, hogy Kásásék úszónacijából potyogott a tarhonya, amikor a mumusok ellen vízbe szálltak, hiszen az elmúlt időszakban egyszer sem sikerült megverni őket. Ráadásul a Margit-szigeten ott volt ötezer iszonyú lelkes ember, akik a szeretett csapatot a győzelembe akarták hajszolni, ezért a fiainkon rajta volt a bizonyítási kényszer, rendesen. Úgy látszik, a hazai pálya inkább rossz ómen, mint előny… :(

Ha már a sors… Magyar válogatott (sportágtól függetlenül) mérkőzéseken ritkán látható módon, a medence inkább felénk lejtett, fontos pillanatokban kaptuk az előnyöket, többször is fel tudtunk állni a hátrányból… Az is szép volt, amikor a kapitány rafkós módon, egy időkérésnek látszó mozdulattal megzavarta déli testvéreinket, és így lett esélyünk a hosszabbításban fordítani, mégsem tudtam tiszta szívből örülni, hiszen mindez kevés volt… Pezsgett a medence, a fiúk tényleg kihajtották magukat a medencében, de a szerbek eltökéltsége nagyobb volt. Mondhatnám, hogy nem sokon múlott, hiszen a jegyzőkönyvbe került egy gólos különbségből ez gondolható, de sajnos nem így volt. Az az igazság, hogy fenti szerencsés körülményeknek köszönhetően lett csak egy gól a diffi, azok nélkül két számmal nagyobb lett volna a zakó. Hajós Alfréd mellszobra nem fogja helyettünk bedobni a póló alfájának és omegájának számító emberelőnyt!

h_c_02
A fejekben rendet kell rakni

A sportember egyik fő ismérve, hogy elismeri, ha jobb az ellenfél. Bármennyire is nehéz, most nekünk is ezt kell tennünk. Nyilván mindenki csalódott, hiszen a hazai közönség révén adott volt az a plusz, ami az aranyat jelenthette volna, de ez most nem sikerült. Egy dolog hinni a győzelemben, és egy másik dolog meg is nyerni a döntőt. A szerbek egy tarcsi csapattal, komoly elvárás nélkül érkeztek, míg Szecskáéktól mindenki az első helyet várta. Vajon a túlzott megfelelni akarás húzta keresztül a számításainkat?

Pedig a közönség is megérdemelte volna, hogy ünnepelhessen. Még a TV-n keresztül is átjött, hogy a hangulat többszörös fokozaton lobogott, mint pl. az olaszok elleni nyitómeccsen. Végre jól hallhatóan zúgott a hajrá magyarok, és felemelő volt látni, hogy az emberek az elveszített meccs után sem indultak hazafelé, hanem állva tapsolva ünnepelték a mieinket. Biztosan jól esett a csapatnak, hogy az ezerszemű ennyire mellettük áll!

Ha pedig a jövőbe tekintünk, két dolog jut eszembe. A belgrádi EB-re Kemény Dénesnek össze kell raknia a védekezést, mert ez a játék a mezőny ellen elég lehet, de a jelenleg a világ legjobbjának számító szerbek ellen egészen más taktikára van szükség. Ugyan távol áll a magyar csapattól déli szomszédaink brute force játéka, de ha fel akarjuk venni a kesztyűt, akkor ehhez alkalmazkodnunk kell. A másik gondolat kicsit hosszabb távra mutat előre… Két év múlva Peking, ahová egy olyan csapattal fogunk utazni, ahol már többen az ’A’ oldal végét hallgatják? Kapitány úr, nehogy ezen múljon!

Bizakodásra Molnár Papesz (akit ezúton is üdvözlök az alteregóim klubjában, Gigi Galli és Angelo Peruzzi mellett) egyik gondolata adhat okot. Jeles pólósunk fogai kerítésén a következő szavak röppentek át: „Akkor lenne komoly gond, ha most csúcsformában játszva kaptunk volna ki a szerbektől. Így legalább tudjuk, hogy merre kell fejlődnünk, ha Belgrádból aranyéremmel akarunk hazajönni.”

Ámen.

elvalaszto

06.14.06

Világbajnokok lettünk!

Ezt tito irta a Olvastuk rovatba, 9:56 -kor

Köszönjük az összes magyar szavazatot, aminek segítségével az 1954-es magyar fociválogatott lett az elmúlt évszázad csapata!

h_c_02
Mi vagyunk a legjobbak!

elvalaszto

Világkupa, fuck, yeah!

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 8:52 -kor

Tegnap belecsaptunk a lecsóba, és megkezdtük a 2006-os év egyik legkomolyabb programokból álló hetét. Kedd délutáni programnak a vízilabda Világkupa első magyar meccsét néztük ki, amit az olaszok ellen játszottunk. Szégyenszemre még soha nem láttunk szabadtéri pólót, pláne nem válogatott mérkőzést, ezért nagyon vártuk a parádét.

Fél órával a meccs előtt terveztük a találkozást Benyokával és Szenyóval, méghozzá a Margit-szigeti élményszökőkútnál. A várakozás 20 percét egy ír szetter trió abajgatásával, és három doboz sör elfogyasztásával töltöttem, ezért mire mire beestek a sporttársak, már megvolt a megfelelő alapjárat a fejemben. Benyoka 180/100-as vérnyomással, Szenyo pedig egy kutyagyros-szal érkezett, aztán pár perces bandázás után a Hajós Alfréd uszoda felé vettünk az irányt. A Himnuszra érkeztünk az ojjektumba (Küszöb, nem késtünk! :)), ahol a tömegen magunkat átverekedve remek helyet fogtunk a VIP páholy mellett, a lelátó tetején. Feltűnő volt az egy négyzetméterre jutó debasz nők ipari mennyisége, amit talán csak a VEN-hez tudok hasonlítani.:) A magaslesről körbenézve szagolgattuk a magávalragadó uszoda-hangulatot (vízcsobogás, a napfény játéka a hullámokon, csak a klórszag hiányzott), a szurkolók viselkedése viszont egyáltalán nem tetszett. Élek a gyanúperrel, hogy a nézők felét alkotó női szabadcsapatot főleg a pólós srácok kidolgozott teste vonzotta oda, és számukra a játék maga csak egy kellemes extra. Ahogy Benyoka megfogalmazta, ezek az emberek meccset nézni jöttek, nem pedig drukkolni. Válogatott meccsen egy sportbuzi társaságnak, ez elég bosszantó tud lenni… Néha-néha megjött a férfi szurkolótábor hangja, ilyenkor az egész közönség rákezdett, de a hangulatot nem lehetett összehasonlítani pl. egy kézilabdameccsel.

h_c_02
Itt ért minket a Himnusz

Az igazsághoz tartozik, hogy a medencében látható játék az első negyedtől eltekintve nem tartogatott sok izgalmat. A Kemény Dénes által támadó szellemben összeállított válogatott meglepően jól védekezett is, ezért nagyon sima lett a meccs. Néhány szép jelenetet így is megünnepelhettünk, az igazán rossz választásnak bizonyuló James Brown-féle I feel good néhány taktusára. Dolgozott a sör! :)

Dolgoztak a fiúk is a vízben, a remek akusztika miatt Szecska minden egyes utasítását jól hallottuk. Remekül fogta össze a csapatot védekezésben, ráadásul bravúros védései az olasz csapatot hatékonyan demoralizálták. Mivel a medencében hamar nyilvánvalóvá vált, hogy itt ma csak mi győzhetünk, celebrity-spottinggal töltöttem az időt. Jó volt a felhozatal, bár valamilyen módon mindenki lógós volt. Csapó Dudinak a sörhasa lógott, Szántó ‘Radar’ Dávidnak a két füle, az öreg Szívósnak két unoka a nyakában, Dobrev Klárának pedig a feneke…

h_c_02
Ember a vízben!

10-6 lett a meccs vége, és mivel volt egy kis időnk a szerb-spanyol csatáig, megpróbáltunk újabb söröket szerezni. Sajnos minden helyen csak sörcsapnak álcázott Pepsi-csapokat találtunk, az egyetlen hely, ahol folyékony kenyérhez juthattunk volna, az emeleti büfé volt. A kínai fal hosszúságú sor láttán feladtuk az első szándékot, és inkább helyet foglaltunk a medence napos oldalán. Egy negyedet adtunk a spanyoloknak, hogy megruházzák déli szomszédainkat, méghozzá a fekete mezes kubai vízilabdázó, Ivan Perez vezetésével. Ez a benga néger jó formában volt, de a szakértő közönségnek a svédcsavarnál is sokkal jobban tetszett, amikor végigslattyogott a parton… Potyogtak a gólok, áztak a bugyik, és a negyed alatt hatszor hallhattuk a Ricky Vaughn bevonulózenéjét, a Wild Thing-et… :) 4-2-es spanyol vezetést nyugtáztunk, amikor elindultunk haza, megnézni a brazil-horvát focimeccset…

Olaszország-Magyarország 6-10

elvalaszto

06.12.06

VB mezőny

Ezt tito irta a Olvastuk rovatba, 1:08 -kor

Brazília: Pinnochio - Libero - Placebo, Memento, Borneo, Tango - Cheerio, Porno - Scenario, Fellatio - Portfolio
cserék: Polio, Benjo, Brasso, Stereo (Jobb), Stereo (Bal), Hydrochlorofluoro, Aristotle

Szerbia-Montenegro: Nemsportszeruvics - Alattomovics, Gancs, Notactics, Reklamalovics - Bazics, Nagyics, Bekeaznincs, Verekedics - Magyarutalovics, Piroslapics
Cserék: Nagykepics, Letsgetrich, Fuckinbitch

Oroszország: Kesztyusev - Hatvedev, Kapitanyov, Szarakov - Slalomsky, Kapucnij - Sokvodkov, Tobbvodkov, Csakvodkov - Fuckov, Youfuckov
Cserék: Bunkocska, Sarlov, Kalapacsov

Románia: Ehescu - Bazdelorescu, Meglatjukmilescu, Thankyou - Jobeadascu, Elbascu - Fujdasipotscu, Aztmenjanyadbascu, Rohadtmagyarscu - Timisoara, Tibisoara
Cserék: Holakaja, Szortalpu

Olaszország: Elcapone - Silenzio, Nemdolgozo, Maffiozo - Mezazio, Hareio, Piaggio - Rajatszo, Maccharoni-Zaballo - Csajochi-Vannachi, Vendetta
Cserék: Gondolazo, Ragazzo, Anyunallako, Tomato, Oregano, Frutta di Mare

Mexikó: San Francisco - Costa Brava, Don Juan, San Benedetto - Manuel Gearbox - Don Crajformi-Argentina, Skrewdigalz, Lopez-Redcarte, Sombrero - Chihuahua, Jose
Cserék: Jesus Maria Don Key, Burrito, Speedy Gonzalez, Tequila, Caramba, Manuel Café

Hollandia: A van Dgaard - Van Tulipan, Van Szelmalom, Van Fapapucs, Van Sajt - Ad van Tagus, Hertz van Rental, Transit van Dors - Van Coover, Van De Minek, I van Hoe
Cserék: Van Liberal, Van Cserenk, Van Morrison, Paul van Dyke, Itt van Mindenki

Svédország: Hanygoltkaptamson - Nemszamoltamson, Tisztahason, Gyerehatrason, Miafasom - Nefocisson, Inkabbhokisson, Engemneszivasson - Gyorsanfusson, Hajatmosson, Neugasson
Cserék: Csupaszon, Es Ven Goran Eriksson

Lengyelország: Golvonalski - Grabowski, Metropolski, Velemnemtolski - Megkaptukanemeteketnabaski - Csakvodkanowiski, Gyereaztcseleski - Emilheski - Kispolski, Nagypolski, Jolneski
Cserék: Elbaski, Aztmennipolski

Németország: Fosch - Fosch, Fosch, Fosch, Fosch - Fosch, Fosch, Fosch, Fosch - Fosch, Fosch
Cserék: Fosch, Fosch, Fosch, Fosch, Fosch

elvalaszto

Héber ‘poénok’

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 10:29 -kor

Gondolom, másnak az agyvize is felforr, amikor Héder Barna a nőket hüjének nézi, és idióta vicceket nyomat. Nnna, álljon itt egy csokor, hogy tudjátok, mire számítsatok a következőkben:

* - Szöglet kerek vagy ovális stadionban is van.
* - A bedobást nem a szurkolók végzik.
* - A pálya szélén hiába emelik fel a zászlót, attól még nem indul el a vonat.
* - A plexitető alatt ülő játékosok nem a buszra várnak.
* - A 11-est nem csak a 11 számú játékos rúghatja.
* - A VB abban különbözik a Bajnokok Ligájától, hogy a VB-n a Real Madrid játékosai a spanyolok ellen játszanak.
* - A VB abban hasonlít az EB-re, hogy egyiken sincsenek ott a magyarok!
* - A pálya közepén futó kapus, a bíró.

elvalaszto

VB 2006 - Zsenge nyitány

Ezt benyoka irta a Gondoltuk, Néztük rovatba, 9:20 -kor

Na, akkor beindítom a fikagépet! Tök jogosan, nem…?

Tegye fel a kezét, aki eddig egynél több meccset nézett végig élvezettel. Gazsi örült, hogy nyertek a németek a nyitómeccsen, de őt is igyekeztem lehűteni, hogy ezzel a védelemmel egy Costa Ricánál hajszállal erősebb válogatott is szakajtónyi gombócot gyömöszöl le a házigazdák torkán, meg egyébként is: az eddig látott sztárcsapatok közül egyedül Elefántcsontpart mutatott valamit. Anglia rémisztően szar meccsen nyert egy mázlis öngóllal Paraguay ellen, a csoport másik meccsén pedig a kelleténél talán nagyobb önbizalommal pályára lépő lengyelek kaptak ki két egységgel a lelkes Ecuadortól. Ebben a csoportban annyi a lényeg, hogy a négyből három válogatottnál a sajtó a kapitány fejét követeli. A svédeket meg hagyjuk, ünnepeljük Trinidadot, akik erre jól rá is szolgáltak! Jó lesz belelendülni, sporttársak!

trin
Szívünk Trinidadé!

A halálcsoport legalább érdekes lesz, bár a szerbek kiszállni látszanak a csatából. No, nem a hollandoktól elszenvedett vereség miatt, hiszen az ott látott játék alapján az Oranje sem vált világot idén, sokkal inkább a töketlen támadójáték és a lassú védelem miatt. Argentina legalább nyert és egy félidőnyit játszott is, ám a másodikban az Narancs II. szénfekete atlétái elég komolyan beparáztatták őket. Állítom, ha még 10 percet tart a meccs, kiegyenlít Elefántcsontpart. Így sincs azonban semmi veszve, én legalábbis nagyon remélem, hogy látjuk a csoportkör után is őket, hiszen a mind a szerbeket, mind a hollandokat meg tudják verni – mindketten. Bocs Gábi és Forgi.

A D csoport bemutatkozása meg olyan lett, amilyenre számítottunk. Hiába láttunk 4 gólt a Mexikó-Irán derbin, a játék elég lapos volt, még talán az arabok csipkedték magukat jobban, de a végén a mindig esélyesként induló zöldek egy ötperces védelmi megingást kihasználva behúzták a mattot. Nem is volt annyira rossz meccs, mint például az esti Portugália-Angola, ami miatt már most utálom a portugálokat. A lényeg, hogy az eddigi meccseken az a tendencia érvényesült, hogy az elején lőtt gól tönkrebassza az egész derbit. Itt is így volt, mert bár az angolai amatőrök egész jól tartották magukat és néha még a bordók kapujáig is eljutottak, ám ez nagyon kevés volt a meccs fogyaszthatóvá tételéhez. Maradt a satnya 1:0, már csak azt remélem, hogy a mexikói-portugál továbbjutó párosnak a nyolcaddöntő a végállomás is lesz és nem kell őket tovább nézni.

De azért láttunk néhány szép megmozdulást, hatalmas gólt és egyáltalán, valamicske már motoszkál bennem az igazi vb hangulatból, de még nem az igazi. Bízzunk benne, hogy még csak keresgélik magukat a csapatok és lesz ennél sokkal jobb is a játék, mert ez egyelőre elég sovány. Az első teljes kör után azt is megmondom, ki fog nyerni, ki ellen és hány góllal. Aztán bemondom a lottó nyerőszámait, visszaviszem a gáz és a villany árát és veszek Titónak egy sörösdobozösszehajtogatóberendezést!

elvalaszto

06.11.06

Cool túra

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 7:21 -kor

Amikor kiderült, hogy a férfi kézilabda válogatottunk Vágbesztercén játsza a Szlovákia elleni VB pótselejtező első meccsét, egyből azon kezdett el kattogni az agyunk, hogy talán a helyszínen kellene kiszurkolni a győzelmet fiúknak. Az elgondolást tett követte, gyorsan bezsákoltunk négy darab jegyet (nevetséges, egy darab csak négy gombóc fagyi árába került), és elkezdtük a logisztikai oldalt szervezni. A transzportban Benyoka Tanult Kollégája a kocsija kölcsönadásával nyújtott villámsegítséget, míg az utazó keret feltöltése az utolsó pillanatig váratott magára. Végül Kapper és Gabesz szállta meg a hátsó traktust a kocsiban, elöl pedig a Népsportblog uralkodott. :)

Fél kettő körül hagytuk el Budapest közigazgatási határát, onnan pedig nagy svunggal Pozsony felé vettük az irányt. Útközben nem is lehetett más, mint a sport a fő téma, hiszen Gabesz már a Népsportblog kommentjei között is bizonyította elhivatottságát, Kapi érdeklődését pedig évtizedes kézilabda karrier igazolta. :) A világot ugyan nem váltottuk meg, és a foci VB győztesét illetően sem sikerült konszenzusra jutnunk, de legalább kellemesen telt az idő a végtelen autópályán. A szlovák fővárost elkerülő szakaszon Benyoka egy étterembe kalauzolt minket, ahol két pizza, némi töltött csirkemell, és néhány Fácán társaságában szenvedtük végig az Anglia-Paraguay VB csoportmeccset. :( A kritikus hangvétel főleg a focira vonatkozik, hiszen a körítéssel nem volt gond: magyarul beszélő-szélesvásznú-színes felszolgáló, baráti árak (esténként az úri közönség verekszik), és az RTL melegKlub gondoskodtak arról, hogy otthon érezzük magunkat. Nem rajtuk múlott, de keserű szájízzel ültünk vissza a kocsiba, és csapattunk tovább Povazska Bystrica felé.

Ahogy közeledtünk a csarnokhoz, úgy nőtt a fejekben nyomás, már nagyon vártuk, hogy az összecsapás helyszínét meglássuk. Óriási meglepetés ért minket, hiszen a tornaterem tetejét Bramac cserép borította, tehát akár hazai pályának is vehettük :) A csarnok körül már gyűltek a szurkolók, a magyarok természetesen éppen az ajtóban fogyasztották el az utolsó korty söröket, és szívták az utolsó slukkokat. Nagyon jó volt látni, hogy klubszínek itt semmit nem számítottak, a szegedi és veszprémi szurkolók együtt latolgatták az esélyeket, és kántálták a ria-ria-Hungáriát. :) Bent a csarnokban viszont több dolog is csalódást okozott… A parkett kb. olyan minőségű volt, mint egy ált. iskolai tornateremben, és a világítás sem égette ki a retinánkat. A magyar B-közepet az egyik sarokba, a szlovák szurkolók mellé telepítették, szerencsére a kis távolság semmilyen zavart nem okozott. A kicsiny magyar tábor (max. 70-en lehettünk) főleg idősebb, feltételezhetően családtagokból állt, viszont hangerőben és lelkesedésben így is magasan felülmúltuk a házigizdákat. :)

A találkozó egy hangulatos bevonuló-show-val kezdődött, a sötét csarnokba egyesével szólította a srácokat a hangosbeszélő, akiket végig követőfény világított meg. Valami hasonlót nálunk is meg lehetne próbálni… A Himnuszt viszont a helyiek tanulhatták volna meg, mert az általuk játszott feldolgozást hallgatva nem a meghatottság, hanem a bosszúság csalt többek szemébe könnyeket. :(

h_c_02
Gyula szlovák orrokat is eltörölt

A meccs krónikáját most inkább kihagyom, hiszen a beérkező SMS-ek arról tanúskodtak, hogy az olvasók nagy része TV-ben követte a magyar válogatott utóbbi két évben mutatott legjobb teljesítményét. Mi Benyokával a magyar tábor első soraiban foglaltunk helyet, és onnan buzdítottuk a Skaliczki-legénységet. Tenyerünkön a bőrt, torkunkban a hangszálakat nem kímélve szurkoltunk, míg a szlovák tábornak mindössze erőtlen kereplésre telt. A pályán és a lelátón is jobbak voltunk! :) A hazaiaknak csak a gumibogyó-szörp jelenthetett volna segítséget, hiszen az első pár perces bénázás után beindult az úthenger, és onnan kezdve nem ismertünk lehetetlent. Formás támadások, szebbnél-szebb gólok, és kiemelkedő kapusteljesítmény szórakoztattak minket, amiért természetesen nem maradtunk hálátlanok, minden egyes megmozdulást óriási ovációval ünnepeltünk. Fazék egyik hihetetlen védése után Benyoka még meg is foghatta a kipattanó labdát, ezzel nagyot nőtt az ázsiója a szurkerek szemében :) Ezen a napon a szlovák válogatott nem volt velünk egy súlycsoportban, persze ez csak annyira érdekelt minket, mint négert a szoláriumbérlet. Nagyon jó érzés volt a maroknyi magyar tábor tagjának lenni, és a helyszínen örülni a vártnál könnyebb győzelemnek!

A meccs után még sokáig a teremben maradtunk, ünnepeltük a gázolást. Megpróbáltuk a csapatot az öltözőből kicsalogatni, de végül csak az interjúra váró Fazekas Nándit sikerült egy pacsira odahívni, aki nagyon kedvesen meg is köszönte, hogy ilyen messzire elutaztunk a válogatottért. Címeres mezt sajnos nem sikerült tőle kunyerálni, hiszen azokra még a jövő heti visszavágón szükség lesz, de ezt a gyenge dumát Nánditól nem vettük meg, hiszen pl. Gál Gyula szakadt meze maximum törlőrongynak lesz használható… :)

h_c_02
Mi köszönjük!

Így történt, hogy a NépsportBlog történetében először végre egy olyan meccsen szurkolhattunk idegenben, ahonnan széles vigyorral az arcunkon térhettük haza, és arra is fény derült, hogy Benyoka és Szenyoka közül az utóbbi a felelős a bukott találkozókért, hiszen most nem volt itt, és fényes győzelmet arattunk. :)

Szlovákia - Magyarország 24-33

elvalaszto

06.09.06

Playball!

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 11:01 -kor

Tengermély tisztelet minden kedves sporttársnak, aki a NSBlog fanaticjaihoz hasonló lelkesedéssel várja a ma délutánt, amikor kezdetét veszi az egy hónapig tartó focifieszta. Rendes férfiember ilyenkor telerakja a hűtőt sörrel, kicseréli az elemet a távirányítójában, elállítja az összes többi tv csatornát, nehogy valaki (significant other?) beleköpjön a non-stop focinézésbe és benevez némi kinccsel egy VB tippjátékba.

map
Nem látszunk a térképen

Persze mindenki szurkol valakinek, mert csak úgy érdemes. Aztán mindenki szurkol a braziloknak, mert nekik aztán igazán érdemes. És persze mindenki csalódott, hogy a magyarokat már egy nyomorult bíró sem képviseli az eseményen, mert egyszerűen nincs senki, aki arra érdemes. De mi csak magunknak hiányzunk, a világ köszöni, egész jól elvan nélkülünk, valamelyik műsorban Tornyi ’90 million’ Tomcsi meg is mondta, hogy az EB-re kandidáló 5 érintett ország közül egyedül mi nem vagyunk ott, tehát mindenkinek hazafias kötelessége a lengyelek és az ukránok ellen szurkolni. Az olaszoknak úgyis csak a csajok szurkolnak, azért nem írtam őket, meg hát nekik van elég bajuk most házon belül is.

Igazából nem az a kérdés, hogy ki nyeri a vb-t, hanem az, hogy kinek van esélye megszorítani a brazilokat. Argentína például feltétlenül esélyes rá, mert finoman szólva rühellik a szambásokat, ráadásul egész jó kis csapattal jönnek a Gauchók. Az ifjonc Messi e.g. azzal a teherrel lép pályára, hogy a Barcának 130 millió eurót ajánlott érte a Real.
Aztán mindenki nagy durranást vár az angoloktól, akiknél kétségtelenül nagyon erős a Joe Cole-Lampard-Gerrard-Beckham fedezetsor, a védelmük is stabil, de valahogy nem érzem bennük, hogy nagyon magasra jutnának. Valamiért nekik nem nagyon jön össze mostanság, még a hazai EB-n is csak egy bronzot tartottak otthon.
Ott vannak továbbá a franciák, akik papíron a legerősebbek közé tartoznak, hiszen Zizou, Henry, Trezeguet, Gallas posztjukon mind a szűk elit tagjai, ám valamiért igencsak recseg a lemez. Talán az a baj, hogy minden játékosuk sztárklubban játszik, így háromnaponta tétmeccset kell játszaniuk a szezon alatt, nem csoda, hogy kiürül a tank az amúgy pihenésre való nyári időszakra.

Valamelyik nap azon gondolkodtam, miért ne nyerhetne Spanyolország, hiszen tökéletes korban vannak a játékosaik, minden posztra megvan a megfelelő ember és mivel évek óta várnak tőlük valami kiugrót, a motivációval sem lesz gond. Aztán tegnap Tanult Kollégámmal arról dumáltunk, hogy minden országnak megvan a maga hiányposztja: az angoloknak nincs kapusuk, az olaszoknak középpályásuk, a németeknek csatáruk – a spanyoloknak meg edzőjük. Na, szóval ezért.

De ha már említettük a németeket, akkor két futballközhelyet is megosztanék, aztán szót se róluk többet.
1. A németeket soha nem szabad leírni, az utolsó leheletükig küzdenek.
2. A futballt 22 játékos játssza és a végén a németek nyernek
Na, jó, egy mondatot talán megérdemelnek: sztem a csoportból simán továbbmennek, mert azt még tudták manipulálni, de aztán a Svéd-Angol páros valamelyik tagján vezet csak út a 8 közé, az már nagy falat lesz, hiába játszanak otthon.

Hollandiának viszont már nagyon illene nyernie valamit, mielőtt Gábika teljesen összeroppan. 94-ben óriási meccsen kaptak ki a braziloktól a nyolc között, 98-ban megint a braziloktól, de most a négy között tizenegyesekkel, 2002-ben viszont ott sem voltak. Most talán nincs olyan erős csapatuk, de bennük azért mindig lehet bízni, hogy előrántanak a kalapból egy 17 éves virgonc kis szerecsent, aki ezret dekázik egy fonnyadt paradicsommal. Lássuk, lássuk…

Az olaszok és a portugálok mindig képesek lehetnek nagy eredményekre, de ne felejtsük el, hogy a digóknál nem a legideálisabb a felkészülés légköre, míg a portugálokon az EB óta röhög a világ (hazai pályán kétszer kikapni a görögöktől… röhej!). Ha jól elkapják a rajtot (egyikük sincs beszarás erős csoportban), akkor egész messzire juthatnak, de sztem ez az esemény most nem róluk fog szólni. A svédekről már inkább, mert ők tényleg jók, sajnos láthattuk személyesen is, mennyire.

És nem is Kelet-Európa jeles képviselőiről, hiába jók mindig a csehek és hiába van egy Shevájuk az ukránoknak, bár reménykedek benne, hogy a csoportból mindketten továbbmennek, ugyanez igaz lehet Afrika képviselőire is, bár Elefántcsontpart tényleg erősnek tűnik (kár, hogy az Argentin-Holland-Jugó csoportból kellene továbbmenni, amihez sok szerencsét kívánunk). A többiekről annnyira nem tudunk semmit, hogy az szinte fáj, Ghána a két belső középpályására (Appiah, Essien) építhet, Tunézia mindig ott van, de soha nem derül ki, minek, Togo és Angola meg annyira sötét folt, hogy még Afrikában sem könnyű észrevenni.

És akkor még nem beszéltünk Ázsiáról és Amerikáról…
Előbbiről nincs is nagyon mit, az arabok és a csíkszeműek nem fognak nagy vihart kavarni most sem, a koreaiak hiába jutottak négybe legutóbb, legerősebb játékosaik (a bírók) most nem lesznek velük. De az igazi vicc a CONCACAF zóna, ahonnan 4 csapat jutott be: Mexikó (elmegy, néha egész szépen játszanak), USA (Japánban egész kultúrált focit mutattak, de ne várjunk tőlük nagyon sokat), Trinidad és Tobago (óriáspoén!) és Costa Rica (he? Ki? Mi? Honnan?). Mindezt úgy, hogy nem lesz ott Kamerun, Uruguay, Nigéria, Törökország, Szenegál, szóval jó volna kicsit átgondolni a rendszer és egy olyat csinálni, ahol pl Magyarország minden világeseményre kijut selejtezők nélkül. Lobbira fel!

Addig is, míg ez megtörténik, válasszunk csapatot és nézzük a világbajnokságot a játék öröméért! Jó mulatást mindenkinek!

elvalaszto

Szolgálati közlemény

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 10:52 -kor

Útitársat keresünk a holnapi férfi kéziválogatott VB-pótselejtezőjére! Amit tudni kell: jegyek már a zsebben, indulás dél körül, érkezés Vágbesztercére az angol-Paraguay VB-meccs kezdő sípjelére, amit egy csarnokhoz közeli kocsmában, knédli-barikádok mögül kívánunk megtekinteni. A lehetőségek ismeretében a T&T-svéd derbibe is beszagolnánk, aztán pedig megcsináljuk a szlovák kéziválogatottat. Indulás haza a meccs után, érkezés éjfél körül Budapestre.

Csatlakozz a Népsportblog stábjához, és hozzál sok pénzt!

elvalaszto

Kezdődik a foci VB

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 9:56 -kor

h_c_02
Four long weeks of WORLD CUP FOOTBALL

elvalaszto

« Previous entries