03.31.06

Egri shakedown

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 11:24 -kor

Nnna, az Eger rallyval végre elkezdődik a magyar I. osztályú rallybajnokság is! :) Én már annyira nem bírtam kivárni a szombati versenynapot, hogy hónom alá kaptam Andrew haveromat, és kimentünk a hivatalos tesztre egy kis benzinszagot és égett fékszagot szimatolni. Ez egy óriási találmány, nem is értem, miért hagytam ki eddig… :) A rendezők kijelölnek egy rövid szakaszt az egyik gyorsaságiból, és azon legalább egyszer mindenkinek kötelező lecsorogni. Szerencsére a többség élt a lehetőséggel, hogy az utolsó finomhangolást a pályán végezze el, 4-szer, 5-ször lejöttek, így remekül szórakoztunk. Amíg kanyarról-kanyarra megfelelő helyet kerestünk, addig a híg fos középmezőny jött, de az utolsó két órában már csak a legnagyobbak, és a legfrissebb technikák köröztek.

zemplen
Video: Ízelítő Bükkszéktetőről
15 MB, 1:22 perc (jobb gomb a letöltéshez)

Elég jó helyet fogtam egy hosszú egyenes végén, bár igazából a főnyeremény a társaság volt. Egy csapat félittas autószerelő-versenyző vidéki srác között táboroztam le, és velük bandáztam, hallgattam a hülye sztorikat. :) A pályán is történtek érdekes dolgok, végre láttam élőben menni Janika új 307 WRC-jét és Turi Fabiá-ját. A katalán rally VB-ról hazaérkező if. Béres olyan dolgokat mutatott be az Ignis-szel, hogy magunk alá szartunk! Mind a WRC-k, mind a Super1600-osok között óriási csata várható, 5 hónap után csapnak össze a pilóták és a technikák, sok kérdésre, találgatásra választ kapunk a hétvégén. Számomra a legnagyobb kérdés, hogy ASI-t engedik-e elindulni, mert a WRC-s lobbisták nem szívesen látnák a pályán. Edzésen elkövetett gyorshajtásra hivatkozva koncepciós eljárást indíttattak ellene, és tegnap este még nem lehetett biztosan tudni, hogy rajthoz állhat-e a mai prológon. Ugyan a rajtlistán rajta van, de az indulása már csak az egri Dobó téren, a rajtdobogón lesz biztos. Ha úgy alakul, hogy valami csoda folytán mégis mehet, a sok nagyképű paragép felkötheti a gatyáját, mert a mezőkövesdi reptér betonján kialakított szlalomgyorsasági a zirci krumplibárónak kedvez… Meglátjuk, mi fog történni, a népsportblog mindenképpen ott lesz a pálya szélén! :)

elvalaszto

03.30.06

Percről-percre

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 8:22 -kor

A népsportblog történetében először a mérkőzés eseményeit online szerű offline közvetítésben olvashatjátok. Ez annyit tesz, hogy a T-junior által George barátjától szerzett laptopon pötyögöm az eseményeket, így az azonnali reakcióinkat olvashatjátok. Szakkomentátoraink: Gábika, Péter és Kapics

gatt
Gattuso rengeteg támadást akasztott meg

18.45: Megérkezett Gábika. Igen, elég korán, de nem azért, mert elfeljtette előre állitani az óráját, hanem Ágikához vendég érkezik és az éles elméjű játékos belátta, nincs helye otthon.

19.07: Most kellene lemondani Pétert… belém hasitott, hogy a XI. kerületi gyepmester a Milannak fog drukkolni. Remélem a dobozos borsodi lesz ma este a legnagyobb öröme.

19.55: Megjött Péter és Kapics. Péter meglátta, hogy mit irok és azt mondta: Na, azonnal kapcsold ki!

20.10: Nem véletlenül mondta.

20.33: Felvezetésként Hamburg – Dortmund összefoglaló csodaszép gólokkal
Kapics: Anyád, a német bajnokságban ilyen gólokat rúgnak?!
Péter: Áhh, ez mind csak véletlen!

20.45: Playball!

00:01: Úristen, nem játszik Juninho!
Gábimanó: Villareal – Lyon döntő lesz.

00.05: 200 St-Etienne szurkoló vett jegyet a meccsre, hogy a Milant biztathassák. Szabadság, Testvériség, Egyenlőség.

00.06: Sheva elfut, Coupet véd. Kicsit ideges a Lyon. Gábika kocsival jött, de nyit egy sört, mi már tudjuk, hogy parkol majd a ház előtt. Tetőn.

11: Sztakurva. Costacurta még együtt játszott Ancelottival.

12: Kaká rásomta. Épphogy mellé, szarban vagyunk…

13: Úristen, mit védett Coupet. Juninho nélkül gyenge a Lyon, a Milan vérszagot érez.

19: A lyoni stadion gyepe kihúzta a szarból a csapatot. Ez a hazai pálya előnye.

23: Gattuso durva szabálytalanságot szenvedett el. Az élet és a kifizetetlen számlák, ugyebár…

27: Dida hatalmas bravúrja menti meg a Milant. Kicsit éledezik a Lyon, de még nem az igazi a játék.

31: Nesta a világ legjobb középső védője, a világválogatottban Terry és Cannavaro hajt a posztjára. Egyikük sajnos kimarad.

40. A futball közhelyszótár idevágó passzusai:
- a játék küzdő jellege dominál
- nagy taktikai csata folyik a pályán
- mindkét csapat elsősorban a gól elkerülésére helyezi a hangsúlyt
- egymás hibáiból élnek a csapatok

44: Sheva gyönyörűen került helyzetbe, szerencsére a lövése már nem sikerült valami jól. Még ebben a percben a Lyon is veszélyeztet, de a kutyán teljesítő és feltűnően lassú Carew gyengén fejelt.

45: Juninho nagyon hiányzik, nincs ritmusa a francia támadásoknak. Döntetlenszagú derbi, ami általában egy gólos Milan győzelmet eredményez.

55. Carew taccsot rúgott ziccerben, szerencsére visszapattant az erre érthetően nem számitó Nestáról, de Tiago nem találta el az üres kaput, egy veszélytelen szöglet lett a vége.

56: Fredet a csapatba Carew helyett!

58: Igéretes szabadrúgás, de nincs Juninho

59: Harmatos… mint általában maga Pedretti. Finoman szólva nem pótolja a brazilt.

61: Gillardino – Inzaghi és Costacurta – Maldini csere.

63. Carew helyett Fred jelentkezik játékra a Lyonban.

65: Diarra lövése után labdát cseréltek a csapatok. Az addigi játékszer darabjait hiába keresik. Még ebben a percben Tiago két szép csel után gyengén lőtt.

68: Pedretti helyett Clément. Rosszabb nem sokkal lehet.

71: Inzaghi lesen. Muhaha.

75, azaz hetvenötödik: A Milan az első szögletét rúgja.

76: Inzaghi másodszor avatkozik játékba. Megint les. Bruhaha

83. Tiago végre lőtt egy szépet. Dida kiszedte, szögi.

90: Még egy rossz hir a végére: az egyetlen lyoni, aki jól játszott, Tiago nem játszhat a visszavágón. Az első meccsen tehát Lyon - Milan 0:0

A másik ágon hiába szerzett az első percben vezetést a Villareal, Forlan gólját már az 5. percben semmissé tette Adriano egyenlítése. Nem volt rossz meccs, egész jól eltusakodtak a mezőnyben a srácok, voltak helyzetek is és hiába volt a pályán rengeteg dél-amerikai, mégsem tört el senkinek a lába a pokróc belépők után. Aztán végül a győzelemhez egy kicsit közelebb álló Inter Martins (enyhén lesgyanús helyzetből elért) góljával megnyerte a meccset, de egyáltalán nincs lefutva a párharc.

vill
Az első percben Forlan beköszönt

elvalaszto

03.29.06

Idézet

Ezt tito irta a Olvastuk rovatba, 11:33 -kor

“Két eset van, amellyel a magyar sport többnyire nem tud mit kezdeni: a siker és a kudarc.”

/Malonyai Péter, NSO/

elvalaszto

Szép volt, fiúk!

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 9:43 -kor

Arsenal – Juventus 2:0

Uhh, ez fájt!
Meg kell követnem mindenkit, sajnos Hajdú B-nek igaza volt: a Juve hiába nyer mindent, a BL nem jön össze nekik. Tavaly ugye a harmatos Liverpool ejtette ki őket, most pedig szintén egy náluk gyengébb, ám akaratban, elszántságban és taktikailag magasan föléjük növő Arsenaltól szenvedtek komolynak látszó vereséget. Most jöhetnék azzal, hogy a két csatár kritikán aluli teljesítményt nyújtott, egy kapura lövéssel nehéz meccset nyerni, meg mondhatnám, hogy Camoranesit nagyon megfogta a sárga az elején, így bátran virgonckodott mellette Reyes, de hagyjuk a Juventust, inkább dícsérjük meg a valóban minden hozsannázást megérdemlő londoniakat. Hátul Touré hatalmasat játszott, Eboué megint tökéletesen fogta a szélsőjét, míg középen Hleb hiába rontott sokat, volt egy gólpassza és rengeteget futott. Henry pedig ismét fantasztikus volt, öröm nézni a játékát, bár tegnap nem örültem annyira (mint pl. Gábika, aki Arsenal mezt és üdvözült arckifejezést viselt magán), hogy ismét bebizonyította, Ronaldinho szintű játékossal van dolgunk – jövőre együtt is megnézzük őket!
Szóval nagyon nehéz visszavágó elé néz a Juve, mert az Arsenal alig kap gólt, a torinóiaknak meg ugye hármat kellene lőniük úgy, hogy nincs Del Pierro és Camoranesi. Mindent összevetve nagyon jó hangulatú, pörgős kis meccset láttunk, ahol – ki kell mondanunk – a minden tekintetben jobb Ágyúsok teljesen megérdemelten gyalulták le a valóban Öreg Hölgyként játszó Juventust.

ars
Visszatérő öltözői élmények (pfujj)

Benfica – Barcelona 0:0

Be kell vallanom, sajnos belealudtam a végébe, pedig nem volt rossz meccs. Ha voltak is félelmeink a Barca tartalékos védelmét látva, azok az első félidő után elpárologtak, hiszen a katalánok gyorsan és szépen játszottak, helyzeteik is voltak, hátul pedig néhány megingástól eltekintve elég stabilnak tűntek. Igazából nem nagyon volt esélye a 60 ezer szurkolója által bíztatott portugáloknak, sőt, még örülhetnek, hogy megúszták vereség nélkül, hiszen a végén kétszer is nagyon közel járt a gólhoz a Barca. A gól nélküli döntetlen nem olyan rossz a Benficának, mert így megmaradt a remény, hogy ha esetleg idegenben sikerülne betalálniuk, akár izgalmassá is tehetnék a párharcot, de a realitás az, hogy Barcelonában 2-3 gombócot legyömöszölnek a torkukon. A csóka, aki Ronaldinhot fogta, elég jó napot fogott ki, kétszer-háromszor teljesen tisztán leszerelte a brazilt (asszem Ő is az), amitől olyan önbizalma lett, hogy a meccs végére elmondhatta magáról, amit nagyon kevesen: a párharcok jó részét megnyerte a pókharapó tízessel szemben. Egy csajos kommentár a végére: annyira undorító a Barca idegenbeli meze, hogy szinte nehézkes szurkolni nekik (azért annyira nem…)

elvalaszto

03.28.06

Négybe tartó nyolcak I.

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 12:51 -kor

Ma este ismét szisszennek a sörök, felizzik a parázs és vörösödnek a szemek a várhatóan éjszakába nyúló futball-szeánsz keretében a Tarcali 3-ban. A mai kínálat is érdekes, hiszen Londonba látogat a Juve, a Barcelona pedig hátvédek nélkül kénytelen szembenézni a (Liverpoolt játszi könnyedséggel kiejtő) Benficával.

Arsenal – Juventus

Mindenki azzal van elfoglalva, hogy Vieira visszatér a Highburrybe, azt meg mindenki elfelejti, hogy Henry is volt a Juventus játékosa – igaz, még csikókorában, de már akkor is termelte a gólokat szorgalmasan. Az azóta eltelt hosszú időben megszerzett minden rutinjára szüksége lesz, ha gólt akar szerezni volt csapata ellen (szerintem akarni fog), hiszen a zebrák védelmében ketten is a világ legjobbjai posztjukon (Zambrotta, Cannavaro), szóval ha sikerül is átpaszírozni a labdát az Emerson-Vieira falon, akkor sem lesz könnyű megcélozni Buffon (te jó ég, de rohadt erős ez a Juve!) kapuját.
Viszont azt is mondjuk ki, hogy a londoni ifjoncok is kezdenek összeszokni, kifejezetten erős csapat benyomását keltették a Real ellen (a madridi benyomásokat inkább hagyjuk…). Eboue nagy vétel és Tanult Kollégánk kedvence, Senderos is egészen megemberelte magát a bizalmi posztnak számító centerhalf helyén. Ettől még persze előfordulhat, hogy Ibrahimovics kutat fúrat vele a tizenhatoson belül, úgy megforgatja, ám én nem várok acélos Juventus rohamokat. Egyrészt nincs Nedved, aki annak ellenére, hogy nincs valami nagy formában, azért fazont szab a torinói támadásoknak, másrészt a sokadfiatalságát élő Del Pierro sem lép pályára. Amiben majdnem biztos vagyok, hogy ha nem nyer legalább két góllal az Arsenal, akkor a zebrák masíroznak a legjobb négy közé (majd onnan a döntőbe), mert egy gólra a Juve mindig jó. A kijelölt kezdőjük azt mutatja, ők is ebben bíznak…

viei
A sötét nagyúr visszatér

Benfica – Barcelona

Ezt a párharcot 10-ből 9-szer simán megnyeri a bombaformában lévő Barcelona. De! Ha valamikor nyerhet a lisszaboni egylet, akkor az most van, hiszen a katalánoknál elfogytak a védők, így Puyol helyén pl. Rodri játszik, akiről azt sem tudjuk, hogy néz ki, honnan jött, ki fia-borja és hogy porcukorral eszi –e a káposztás cvekedlit. Látszik is a Barca középpályáján, hogy itt aztán marhára muszáj lesz gólt lőni, mert simán benne van, hogy a mostanában inkább leventéiről elhíresült Valdes kapuját beveszi a Simao (ex-Barca)- Miccoli csatársorral attakoló Benfica.
Nem rossz csapat ám a portugál. Az említetteken kívül ugye ott van a bugyinedvesítésben is élen járó Nuno Gomez, a csodálatos balossal megáldott francia Robert, valamint a portugál válogatott Petit. Ráadásul a csodaszép Luz stadion várhatóan tömve lesz betintázott halásszal, akik durván belelkesülnek, ha mondjuk az elején sikerül átütni a halovány katalán falat. Na, de félre a vészharangok kongatásával, itt bizony tovább kell mennie a Barcának, hogy aztán az elődöntőben megütközhessen a Milant oda-vissza legyaluló Lyonnal. Ez lesz a jobb meccs, de megértem, hogy élőben a másikat adják, jó mulatást kívánunk hozzá mindenkinek!

mic
Miccoli ollóz!

elvalaszto

03.26.06

Két gólos előny

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 6:34 -kor

Bosszantó, hogy a végjátékban elkövetett gyerekes hibák miatt csak két gólos előnnyel várhatjuk a Pamplona elleni visszavágót. :( Amikor a második félidő elején nekilendült az MKB szekere, még a körömrágást is abbahagytam. Ötgólos előnynél már örömsört is nyitottam, annak ellenére, hogy a meccs előtt még egy 8 gólos győzelem esetén sem vettem biztosra a továbbjutást. Jó magyar szokásához híven korainak bizonyult a jókedv, az előnyünket nemhogy tovább növelni nem tudtuk, de értelmetlen kiállítással, kihagyott ziccerekkel, és rövid sarokra kapott potyagólokkal magunkra hoztuk a spanyolokat. Feltűnő volt a játékosok hullámzó teljesítménye, bár azt meg kell adni, hogy amit pl. Iváncsik és Buday néha-néha elvállalt, az be is jött. A két lövőnk pont annyival teljesített az elvárt színvonal alatt, mint amennyire a visszavágón szükségünk lehet a továbbjutáshoz. Perez rengeteget lőtt (sajnos nem elég pontosan) Lazarov pedig el-eltűnt a pályán. Sola a meccs elején nagyon betlizett (magyarázzuk azzal, hogy felmérte az ellenség gólszerzőit) aztán pedig óriási formába lendült. Világszínvonalon, sok bravúrral fogott, de még így is becsúszott egy-két levente, újfent remélem, hogy nem ezek a gólok fognak hiányozni.

h_c_02
Ez kevés lesz, Kiro

Az esélyeinket tekintve elég határozatlan vagyok… Az eszem azt mondja, hogy ha jobban koncentrálunk, és többször megvillanunk (most is akadt néhány szemet gyönyörködtető akció!), akkor otthon is verhető a Pamplona. Lazarus igy egyre jobban játszik, ha felgyúrja magát 8-9 gólra, akkor azzal is beljebb vagyunk. Sajnos a szívem ritmuskihagyással figyelmeztet arra a tényre, hogy simán agyonfújják a hazai pályát ennek a színtársulatnak, akkor viszont kevés esélyünk marad. Nagyon kevésen fog múlni a továbbjutás…

A másik ágon Sterbikék nálunk sokkal nyugodtabban várhatják a visszavágót, hiszen a hazai meccsen 31-22-re simázták a Flensburgot. Ott már lefőtt…

elvalaszto

MotoGP 125

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 12:02 -kor

A jerez-i futammal végre elkezdődött a gyorsasági motorvilágbajnokság is. Közel fél évig kellett vasárnapi motorzümmögés nélkül élni, amiből az utolsó hetet már nagy várakozással bekkeltem ki. Ránk nézve az előjelek nem voltak bíztatóak, hiszen Talma és Tóth ‘M6’ Imi sem volt csúcsformában, ami főleg a kalandos odautazás, és egy laza influenza számlájára írható.
Az edzéseken kiderült, hogy Talma nem elégedett az új Honda csapat motorjával, bár a motorerőre nem panaszkodott, a futóművön sokat kell még dolgozniuk. Az időmérőkön Talmácsi a 7-ik helyre rúgta be magát, ami a rajtolási képességei nézve nem volt olyan rossz, de a startot most kivételesen megaludta. A szerencsétlen körülmények miatt nem tudott beleszólni az első helyek sorsába, hamar visszaesett a 8-ik helyre, ahonnan nézhette, ahogy előtte gyilkolják egymást az ellenfelek. A mezőny elejében először a vezető hármas csatáján izgulhattunk, majd amikor Bautista és Pesek meglépett, az őket üldöző Pasini-Kallio-Faubel-Simon négyes szórakoztatott minket egy langyos adok-kapokkal. Talma a 8-ik helyen nemcsak a saját, hanem a motor betegségével is küzdött, ha ezt nézzük, mindenképpen elismerésre méltó a 8 pontot érő helyezés. A huszonXedik helyen befutó Tóth Imit nagyobb balszerencse érte, hiszen a verseny utáni orvosi vizsgálaton nemcsak a gyomorrontása, hanem a kificamodott válla is komoly gondokat okozott. Úgy néz ki, kés alá kell feküdnie, amitől még nehezebb lesz valami értékelhető eredményt elérnie.
A tavalyi szezonra emlékezve én személy szerint nagyobb meccseket vártam, de sajnos nem sok jött át az előző évi tűzből. Remélem, összekapják magukat, és izgalmasabb futamokat láthatunk, akár már a következő, qatar-i versenyhétvégén.

1. Bautista (Aprilia) 2. Pesek (Derby) 3. Pasini (Aprilia) … 8. Talmácsi (Honda) … 26. Tóth Imre (Aprilia)

h_c_02
Bautista, az új csillag

elvalaszto

03.20.06

Laza végjátékok

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 1:24 -kor

Az öt nagy európai bajnokságban (macska, csiga, virsli, hal és pudingzabálók) mindenhol kb. 10 forduló van hátra és sajnos mindenhol durván eldőlni látszik a csata az elsőségért. Hacsak nem történik valami váratlan, mindenhol hazaérnek azok a csapatok, akik hol a látóhatáron túl, hol a horizonton, hol pedig még kényelmesen, de nem egyértelműen megnyugtatóan vezetnek.

1. Angliában két hete azt mondtuk volna, hogy egyértelműen lefőtt a verseny, ám azóta kicsit megtorpant az dózsavárosi hosszú utcányi előnnyel vezető Chelsea. Nem azt mondom, hogy a nyakukon liheg a Manchester, de tény, ha megnyeri elmaradt mérkőzését Fergie csapata, máris egyszámjegyű a különbség a két gigász között. Azért nagy meglepetés lenne, ha nem a londoni kékek szakítanák át a célszalagot, nem is egyszerűen azért, mert még mindig jelentős előnnyel vezetnek, hanem azért, mert tényleg ennyivel jobbak, mint a többiek. A MU kicsit fogatlan oroszlán idén, a ’Pool sajnos gyengének tűnik ahhoz, hogy komolyan beleszóljon a nagyok játékába, az Arsenal éppen a jövő csapatát építi, a többiek pedig be kell hogy érjék azzal, amit a Fulham elért a hétvégén (-Chelsea 1:0)

2. Németország mélyen elmerült az önsajnálatban. Egy éve minden a VB-ről szól, erre fél évvel az esemény előtt olyan szintű népi felzúdulás van, hogy már a parlament sportbizottsága is beidézte Klinsmannt. A pánik persze annak köszönhető, hogy nemrég az olaszok átgyalogoltak a válogatottjukon, majd kiesett a BL-ből a Bayern, majd az UEFA-ból is kipottyant néhány reprezentáns, így a német csapatok közül egyedül a Schalke tartja magát. Az a Schalke, aki kicsit izgalmasabbá tehette volna a befutót, ha lett volna szíves a hétvégén otthonában lebombázni a németek zászlóshajóját, a 8 ponttal vezető Bayernt. De nem így lett, megmaradt a Hamburggal szembeni 8 fa (a többiek már csak elmosódott pontnak látják a münchenieket: a Schalke 11, a Werder 12 pont távolságból), amit meg is kell őrizniük, hiszen itt már csak 8 forduló van hátra és egymás ellen már nem játszanak. Az már más kérdés, hogy mi lesz Ballack nélkül…

scha
Rangadó-hangulat németországban

3. Olaszországban nincsenek nyitott kérdések, a Juventus simán hazahozza a Scudetto-t. A Milan 10, az Inter 11 pont hátrányból nézi a zebrák csíkos hátsóját, így 8 fordulóval a vége előtt már inkább mindketten hátrafele nézegetnek, ahol a megtáltosodott Roma és a Fiorentina nyomul a BL helyekért. Igazán az lehet elkeserítő az üldözők számára, hogy a torinóiak úgy verik bucira a mezőnyt, hogy Nedved nincs formában, Ibrahimovics kevés gólt lő, Zambrotta nagyon hiányzik, Buffon a fél szezont kihagyta és változatlanul családi körben játsszák a hazai meccseiket. Küzdelem itt már az automatikus BL részvételért és a negyedik selejtezős helyért zajlik majd, reméljük, az majd kárpótol minden milánói drukkert. (Muhaha)

hod
Muhahaha, íme a hód!

4. Spanyolország szintén tükörsima, a Barcelona 11 forduló alatt kell, hogy megvédjen 11 pontnyi előnyt úgy, hogy az üldözők sokkal gyengébbek nála. A Real a hétvégén épp otthon maradt gólképtelen a Betis ellen, míg a Valencia hiába igazolt jól a nyáron, a katalánokat is felvonultató mezőnyben ez bizony maximum egy automatikus BL indulásra lehet elég. A szépen és korszerűen játszó Barca 20 lejátszott derbi alatt mindössze négyszer talált legyőzőre, így nagyobb esély van arra, hogy növeli az előnyét, mint hogy valaki is ráközelítsen az üldözők közül. Ami kétfelé is rossz hír, hogy a nyáron jön Henry, akivel az eddig sem gyenge támadó szekció magasan a világ legjobbjává növi ki magát, Gábika pedig nagy nehezen elveszít egy sört.

5. Franciaországban ott a szívünk csücske, a Lyon. Kicsit ránk ijesztettek, mert beengedték a Bordeaux-t 8 pontra, de a hétvégén ismét 10 fa fölé tornászta az előnyt az elmúlt négy kiírás győztese. A nagy feladat nem is a hazai bajnokság megnyerése, hanem a Milan kiejtése lesz a BL-ből, amire abszolút képesnek tartom a gólokat futószalagon szállító lyoni gárdát. Többször mondjuk, hogy bizonyos csapatok más bajnokságokat simán nyernének, igaz ez a Bordeaux-ra is, akik tényleg jó kis csapatot alkotnak, hiszen mindössze négy vereségük van, de minden valószínűség szerint nem a hátralévő 8 fordulóban törik meg a Lyon dominanciáját. Mögöttük a Lille (idén komolyat domborítottak a BL-ben), a Marseille (majd ha Zizou hazamegy levezetni, akkor!) és az Auxerre lehet esélyes, hogy a húsosfazék közelébe férjen, de annak megmerítéséhez sokat kellene erősödniük.

elvalaszto

03.17.06

Kapitány a hídon!

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 1:27 -kor

Ezt is megértük, újra van szövetségi kapitánya, a magyar fociválogatottnak… A 10 millió potenciális jelölt közül az MLSZ elnöksége Bozsik Pétert és Détári Lajost bízta meg a nemzeti tizenegy gardírozásával, lássuk, mire számíthatunk.

Bozsik Cucu fia a szememben felkészült edzőnek számít, de sajnos jobbára elméleti szinten, hiszen amióta eljött a Haladástól, nem ült kispadon, hanem inkább manageri képességeit kamatoztatta annál a Zeténél, ahol egyetlen kimagasló eredményét, a Manchester United hazai megverését elérte. Tavaly október óta még ennyi köze sem volt a focihoz, csak a Viasaton okoskodhatott a BEK meccsek közvetítésekor. Arra kíváncsi leszek, hogyan fogja feltüzelni az agyonfizetett, cserébe semmit sem nyújtó kerettagokat, de talán ez a feladat mindenki Döméjének jobban passzol.

Détáriról annyit, hogy miután körbejátszotta egész Európát (német, olasz, görög,svájci, osztrák bajnokságok, hadd ne soroljam), itthon tett elkeseredett kísérleteket edzői ismereteinek hasznosítására, persze kevés sikerrel. A kutyából nem lesz szalonna élő példája a szövetségi pályaedző, bukott a Honvédnál, kiesett a Nyíregyházával, és égett egy nagyot a görög másodosztályban. Vezetőedzőnek genetikailag alkalmatlan, viszont arra jó lehet, hogy a Bozsik és a játékosok közötti intelligenciai szakadékot áthidalja. A természetéről az hírlik, hogy nem egy könnyű eset, főleg, ha iszik, de erről személy szerint nem nyilatkoznék, hiszen a népsportblog még nem kocsmázott vele együtt (amit különben is a világos nadrágja bánna, ha értitek, mire gondolok, muhahahahaha).

Szóval örülhetünk, végre van kapitánya a magyar foci zászlóshajójának, hogy milyen eredményes lesz, azt majd az idő eldönti. Sajnos az őszi EB-selejtezők elé csak két meccs van lekötve (az előző elnökség hozzánemértését bizonyítva) , az angolok elleni Wembley-avató, és egy barátságos derbi a sógorokkal. Ennyi közös játékkal nehéz lesz összerakni egy ütőképes csapatot, mindenesetre az bíztató, hogy Bozsik nem akar Mattheus-módra átjáróházat csinálni a válogatottból, hanem 15 stabil, és 7-8, forma alapján kiválasztott bronzlábú lenne a keretben.

Ha már a keret is szóba került… Megszokhattuk, hogy az új kapitányok mindig meglepnek minket néhány ismeretlen tehetséggel, nagyon remélem, hogy Bozsik szakít ezzel a hülye hagyománnyal. Az idegenlégiósaink jobbára padoznak, vagy pedig kutyaütő bajnokságban játszanak, kivétel persze a sérült Gera Zoli, és Király Gabi. Az itthoni anyagból kellene tehát válogatni, amire a rosszmájúak a szarból várat építeni metafórát használják előszeretettel. Én azt mondom, amit Kisteleki megválasztásakor, hagyjuk a duót dolgozni, és majd az eredmények minősítik őket. Akinek pedig nem tetszik, hogy nem egy szupersztár edzőt hoztunk ide vagyonokért, az gondoljon bele abba, hogy külföldi edző még nem ért el sikert a magyar válogatottal, bár a teljesség kedvéért hozzá kell tennem, hogy az utolsó magyar fegyvertényt is a rendszerváltás elé datálják… :( Ha valamilyen csoda folytán a lottóötös beleömlene a jelenleg csontüres MLSZ-kasszába, és mondjuk idehoznák Beenhakker-t, az vajon mire lenne képes szeptember 2-ig? Megismerni, és megszokni a magyar viszonyokat nem megy egycsapásra, márpedig most időből van a legkevesebb… Tik-tak-tik-tak…

Egy szónak is száz a vége, azt kívánom Bozsikéknak (és persze magunknak :), hogy az EB-selejtezők után szerződést hosszabbítsanak velük, mert ez azt jelentené, hogy a magyar válogatott újra az öreglány legjobb csapatai közé emelkedhetne. A másik lehetőség a bukás (ezt a fogadóirodák egyelőre alacsony odds-szal adják, és nem rosszindulatból, hanem a történelem alapján), de erre igazi fociszurkoló nem is gondol…

elvalaszto

03.14.06

Gera is back?

Ezt tito irta a Olvastuk rovatba, 11:04 -kor

Ezt is megértük, több hónapi kihagyás után végre pályára lépett Gera Zoli… Ugyan nem játszotta végig a Newcastle elleni tarcsi meccset, de így is adott egy gólpasszt, és volt egy kapu mellé ragasztott lövése. Ha hinni lehet a sportnapilapnak, akkor nem volt kutya formában (mint pl. Dragoner, aki a hétvégén saját, frissen vezetést szerzett csapatától öngóllal rabolt pontot, a mérkőzés utolsó pillanatában, egy perccel a becserélése után, LOL), viszont azt nyilatkozta, hogy csak akkor tér vissza, ha már 100%-ig tudja vállalni a játékot. Tegnap este úgy szaladt ki a gyepre, hogy végignyomja a meccset, de sajnos még korainak bizonyult az öröm, csak a 65. percig bírta szuflával.

h_c_02
Itt még Fradi mezben

Gáz, hogy rétestészta módjára nyúlik a teljes visszatérés, de a WBA csak saját magának tehet szemrehányást, mert nem kellett volna az év végén sem az MU, sem a Reading ellen játszatni Zolikát, hanem inkább megvárni a teljes felépülést. Most ihatják a levét, hétről-hétre halasztják a visszatérést, miközben a csapat többet néz hátra, mint előre, hiszen mögöttük még a városi rivális, a Sunderland, és a Portsmouth is bent kíván maradni az első osztályban. Robson szerint Gera sorsa dönti el a West Brom sorsát is, hááát ez így elég nagy para, de amíg Zolikában van HIT, addig mi is bízunk! A legutolsó hírek szerint a szombati Manchester elleni derbin már az első csapatban is pályára léphet, méghozzá a szemünk láttára, hiszen a sporttévé közvetíteni fogja… Mivel tuttira a padon kezd, innen kívánunk neki minél több pályán töltött percet, és nagy formát!

elvalaszto

03.12.06

In memoriam Gyulai István

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 10:31 -kor

Amikor az embert vasárnap délelőtt síri hangulat fogadja az Eurosport-on… A két kommentátor el-elcsukló hangon méltat egy volt sportriportert, aki később az egyik legnagyobb sportdiplomata lett… A magyar atlétika mindennél többet köszönhet neki, és csak egy kérdés hangzik el újra és újra… Mégérte? :(

h_c_02
62 évet élt a sportért

elvalaszto

03.10.06

BL negyeddöntő

Ezt tito irta a Olvastuk rovatba, 4:50 -kor

Arsenal-Juventus
Lyon-Milan
Inter vagy Ajax-Villarreal
Benfica -Barcelona

Hát hoppá-hoppá, érdekes csaták néznek itt ki… A papírformát tekintve a Barca és az Ajax-Inter győztese elég alacsony odds-szal továbbjutó, a másik két meccset pedig fokozott figyelemmel követhetjük végig. Benyóka győzelembe szurkolhatja a favoritját -a Lyon-t- a Milan ellen, az Arsenal-Juve találkozókon pedig Gábimanó rághatja a körmét tövig.

elvalaszto

03.09.06

G8

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 11:55 -kor

Ha van meccs, amin nem tudod, kinek szurkolj, az a MilanBayern München! Ennek ellenére a szokásos társaság gyűlt össze a tarcali 3-ban, hogy megtekintse az utolsó német szalmaszál fájdalmas szétszakadását (ismert, hogy a Nationalelf 4-1-re gyufázott az olaszoktól, míg a Werdert a Juve verte ki – bár ők így is inkább dicséretet érdemelnek). Kapiccsal, akinek a Népsportblog nevében boldog névnapot kívántunk, talán pont a gyengébb iránt érzett önkéntelen szimpátia miatt inkább a bajoroknak, míg Péter egyértelműen a Milannak szurkolt („akkor már előbb a Milan, mint a patkány Juventus”)

Pippo ’méteresles’ Inzaghi már az elején bebólintott egy beadást, majd Sheva először kihagyott egy büntetőt (megint Ismael…), majd akcióból már nem hibázott és máris eldőlni látszott a továbbjutás. De a németeket nem azért utálja a fél világ, mert könnyen feladják… itt is gyorsan jelezték, hogy nem kívánnak asszisztálni a milánói gálához és egy Dida páncélmellényéről kipattanó labda után feljöttek egy fára. A félidő hátralevő 10 percében be is szorították a Milant, volt néhány veszélyes helyzet a kapu előtt, majd némi lökdösődés, fetrengés és egy varázslatos Sagnol-csel fért még az első 45 percbe.

kahn
Oli sportszerűen ünnepli a kihagyott tizit.

A másodikra meg kijöttek az olaszok és agyonverték, szétfocizták, megalázták a csóri Bayernt. Innentől nem volt közük a meccshez, a milánóiak azt csináltak, amit akartak és sajnos már érezni lehetett, hogy ezt a pályán lévő összes játékos is pontosan tudja. Még néhány vérszegény próbálkozásra futotta a felek erejéből, de nem volt kérdés, hogy a nyolc között már csak a vörös-feketéket láthatjuk. Nem volt rossz meccs, na. Soha rosszabbat, még Agent T is azzal kezdte a reggeli első levelében, hogy ahhoz képest egész jó volt.

A Lyon közben négyet hintett a PSV-nek, állandó témám, úgy látszik nem hagy cserben, hiszen tavaly óta mondom, hogy ezek olyan franciák, akiket lehet kedvelni, mert szépen, stílusosan és nagyon jól játsszák a focit. Egy jó sorsolással akár a döntőig is mehetnek, persze, ehhez az is kell, hogy mondjuk kiemeljék nekik a Villaeralt, vagy a Benficát.
Merthogy ott van a nyolc között a Benfica is, akik nem kisebb bravúrt hajtottak végre, mint a címvédő már-már megalázó kiejtését. Az, hogy tavaly is elsősorban a mázlijuk és a védelmük vitte be a Liverpoolt a döntőbe, eddig is tudtuk. De idén még egy Crouchnyit tudtak rontani a helyzeten, ráadásul a másik ék, Morientes meg mintha elfelejtette volna, merre van a kapu Angliában, úgyhogy ha jobban belegondolunk, talán nem is olyan nagy meglepetés, hogy rúgott gól nélkül pottyantak ki. A nyáron legalább eladhatják Gerrardot…

Igen, a hír igaz. Sajnos újabb sört vesztettem el Gábimanóval szemben, hiszen az Arsenal kiejtette a Real Madridot. Egyetlen árva idegenben szerzett gól már elég volt az ellen a csapat ellen, ahol semmi mást nem csinálnak, csak agyatlanul vásárolják a támadókat. Ráadásul pont az ellen az Arsenal ellen nem tudtak gólt lőni két meccs alatt, ahol védők tömege dőlt ki menet közben (Laurent, Cole, Campbell) és elég szedett-vedett kis hátsó alakzattal bír. Ez persze mind a londoniak dicsérete, hiszen nagyon felfújták az arcukat erre a párharcra, kíváncsian várjuk, meddig viszi őket a lendület.

becks
Ez sem a Real szezonja

Sorsolás pénteken a következő csapatok részvételével:
Barcelona, Benfica, Arsenal, Milan, Lyon, Villareal, Juventus jövő szerdán játsszák az Inter-Ajax nyolcaddöntőt (2-2-ről kezdenek).

elvalaszto

03.08.06

Meglepetések nélkül

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 11:49 -kor

Ami a fiatal csajoknak Brad Pitt, az idősebbeknek Tom Selleck, a még idősebbeknek Sean Connery, az a férfiaknak Ronaldinho. Az enyhén homo-erotikus bevezetés természetesen annak köszönhető, hogy tegnap ismét láthattuk: nincs az a meccs, amin a fiatal brazil ne villantana fel valamit abból, amit csak ő tud. A Barcelona – Chelsea derbi nem volt nagy cucc, igazából unalmasnak is mondhatnánk, ha nem a világ két legjobb csapata állt volna egymással szemben. A londoniak semmit sem tettek a továbbjutást érő gól(ok) megszerzéséért, míg a katalánoknak tökéletesen megfelelt a mezőnybeli tusakodás – amit némi Ronaldinho-show tett emészthetővé. A meccs végén történt gyors ütésváltás csak arra volt jó, hogy legalább láttunk gólt is, a lényegen azonban nem változtat: egy felejthető csörtén továbbjutott a Barcelona, így csak kicsit vagyunk szomorúak, hogy már a 16 között összekerült a két nagyágyú – miközben a nyolcba jutott pl. a Villareal.

lam
Gólszerzők egymás közt

A Juventus is majdnem elhülyéskedte. Az egy gólos hátrány, amit Brémában összeszedett nem tűnt behozhatatlannak, hiszen ha valaki, akkor az Öreg Hölgy bárkit, bármikor képes egy góllal megverni, ám némiképp átfirkálta a tervet, hogy a Werder a 13. percben két csodás passz után megszerezte a vezetést. Ment előre becsülettel a Juve, de az egyenlítésre is kerek egy órát kellett várni – nem nagy meglepetés, Trezeguet talált be. Hogy a továbbjutáshoz aztán a végig jól védő német kapus hibája is kellett, az igazából semmin nem változtat, jól tudjuk, hogy a Juve mindig begyötör egy gólt, amikor nagyon kell. Hogy most a kapuba fényévente egyszer találó Emerson trafált, az is csak azt mutatja, hogy Torinóban tényleg minden a helyén van.

treg
Trezeguet kifogyhatatlan

Többekkel egyetértésben azt gondolom, az idei kiírás győztese a Barcelona és a Juventus közül kerül ki. Nagy kár, hogy a Chelsea már nem vehet részt a további küzdelmekben, mint ahogy hiányozni fog a kiesők közül még néhány. Ezzel kapcsolatban az is szóba került tegnap, hogy valamilyen erősorrendet fel kellene állítani, hogy a ne sorsolhassák össze még egyszer a 16 között a két legnagyobb esélyest, míg a másik ágon a vérszegény Glasgow Rangers tusakodik a Villareal ellen.

elvalaszto

03.07.06

Portland az elődöntőben

Ezt benyoka irta a Gondoltuk, Néztük rovatba, 12:57 -kor

Ellenfelünk az elődöntőben a Portland San Antonio! A nép jelentős része (legalábbis a csapat honlapján tartott szavazás szerint) a Flensburgot szerette volna, abban viszont mindenki egyetértett, hogy a Ciudadot el kell kerülni. Ehhez csak annyi kommentárt fűznék, hogy a sorozatban az egyetlen vereségét a veszprémi csarnokban szenvedte el a kézilabda világválogatottként is fungáló Ciudad Real (bár a visszavágón nagyon randa csöcs lett a dologból).

pam
Szabálytalan gólokkal ellenünk nem fog menni

Szóval kik ezek a spanyolok?

A csoportkört egy vereséggel (RK Zagreb, idegenben) abszolválták, amivel hozták is a pályaelőnyt a 16-ban, ahol az egyik hazai rivális, a Leon került az útjukba. Hihetetlen izgalmak után, idegenben lőtt góllal jutottak csak tovább, amiből olyan erőt merítettek, hogy a címvédő Barcelona elleni negyeddöntőt már lendületből megcsinálták – nem kis része volt benne Nagy Lacinak, aki az utolsó három barcelonai támadás befejezését magára vállalta, de sem ziccerből, sem átlövésből nem talált be, pedig csak egyetlen gólon múlt a katalánok továbbjutása.
Gondolom, potyogott a tarhonya erősen, hogy ebben a körben is spanyol csapatot kapnak, hiszen rajtuk kívül már csak egy maradt, az pedig a Ciudad volt, de ne legyünk szerénytelenek, mindkettőnknek szerencsénk volt, hogy az MKB-t sorsolták melléjük. Nekik még pluszban annyi, hogy otthon játszhatják a visszavágót. Az esélyekről most csak annyit, hogy bizony idén nem vagyunk olyan nagyon erősek, mert hiába áll biztos lábakon a csokitlanított védelem, ha elől nem mindig jönnek össze a dolgok, lyukas a jobbszél és ha valaki megsérül, nincs minőségi csere, aki legalább közel ugyanazt hozni tudná. Talán erős, de az elődöntőt a jó sorsolásnak és a hihetetlen védekezésnek köszönhetjük, ha tehát most nem nőnek fel az urak a feladathoz, akkor ez egyben a végállomás is lesz.

mkb
Mi vagyunk a legnagyobbak!

Viszont!
Veszprémbe nem nyerni járnak a csapatok, mindenkinek mogyorókrémes a gatyája a hangulattól, ez sokat nyom a latban.
Ha a BL góllövőlistáját vezető Lazarov összekapja magát és a többiek is hozzák magukat, akár az a vicces dolog is előfordulhat, hogy abban az évben nyerünk, amikor a leggyengébbek vagyunk.

Szenyó kollégát vagyok még egy gondolat erejéig kénytelen megkövetni, Nagy Laci 82-es születésű, igazad volt!

mkb 01

elvalaszto

« Previous entries