01.31.06

Aussie Open finals

Ezt benyoka irta a Hallottuk, Néztük rovatba, 9:55 -kor

Minden hiába volt, sehol nem nyert, akinek előirányoztuk. Azért nem duzzogok, mert nem volt rossz verseny, ráadásul a jövőre nézve bíztató, hogy többen is meg tudták szorítani a világ vitathatatlan legjobbját, Roger Ferderert. A csajoknál végre összejött Mauresmonak a nagy dobás, bár a szerencse is vele volt, de tudjuk, hogy az ki mellé áll.

Érdekes dolgot hallottam Federerrel kapcsolatban az egyik közvetítés alatt (Szabó Gábor, az Eurosport egyetlen valamirevaló kommentátora hintette el), miszerint nagyon nehéz a svájciról kijelenteni, hogy minden idők legjobbja annak ellenére, hogy zsenge kora ellenére az Australian Openen éppen csúcsot állított be. Az ok pedig nem kevesebb, mint az, hogy egyszerűen nincs ellenfele. Előkerültek a Borg-MacEnroe csaták, az Edberg-Lendl ütközetek, majd pre-federikus időszakból a Sampras-Agassi meccsek, szóval az elmúlt két évtized összes nagyágyújának volt ki ellen bebizonyítania, hogy ő a legnagyobb. Federert meg lehet szorítani, nagy ritkán ki is kap itt-ott, de ennyi és nem több. Persze, kár lenne elvitatni, hogy briliáns játékos és talán azzal lehetne ezt a gondolatot lezárni, hogy igazán csak mi, nézők veszítünk azzal, hogy sehol egy állandó ellenfél Rogernek.

fede
Bank, csoki, óra… és Roger

A döntőben a ciprusi Baghdatisz nagyon szimpatikusan küzdött és én nézőként abszolút úgy láttam, hogy nyerési esély van egészen a második szett végéig, amikor a tie break-ért adogatott 5-6-os állásnál, miközben az első szett már zsebben volt. Negyven-semmije volt a bokorarcú ciprusinak, amikor Federer megrázta magát és feljött előnyre (set point) úgy, hogy közben két fantasztikus labdamenetet is végigrohantak a felek. A következő labdamenet eldöntötte a meccset: Baghdatisz kiszorított helyzetből ütött egy egyenest, melyet a vonalbíró a vonalon látott, de a vezetőbíró felülbírálta (!) és bemondta az out-ot. Federer ezzel egyenlített aztán megette ebédre a kissé megroggyant ciprusit ( a következő szett 6-0). Roger Federer nem csak azért a világ legjobb játékosa, mert a negyeddöntőtől a győzelemig 14 szettet kellett lejátszania, hanem azért is, mert mindezt szimpatikusan, látványosan és a közönséget szinte mindenhol maga mellé állítva teszi.

bagh
Hiába küzdött foggal-körömmel

A csajoknál Mauresmo (nem sütöm el többet a nagy meleges viccet, ígérem) élete második Grand Slam döntőjét játszotta (99-ben éppen itt volt kénytelen fejet hajtani az akkor regnáló Martina Hingis előtt), de hogy nagyon megérdemelte ezt a győzelmet, az egészen biztos. Úgy kezdett, hogy az első 24 pontból 19 az övé lett, így máris 5-0 virított az eredményjelzőn, innen pedig nem volt visszaút a játékot sérülten vállaló belga Henin-Hardenne számára, aki a második szettben 0-2-es állásnál fel is adta a döntőt. Mauresmo ellenfele az elődöntőben (Clijsters) is sérülés miatt adta fel a meccset, de ez semmit nem von le a hatalmas hátú Amelie érdemeiből, idén ő volt a legjobb és teljesen megérdemelten nyert, amivel máris második a világranglistán.

maur
A franciák Pierce-utódja: Amelie Mauresmo

Viszlát Párizsban, liebe tennis-freunde!

elvalaszto

01.27.06

EURO 2008

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 1:09 -kor

Most kellene valami nagyon pozitív hangvételű dolgot rittyenteni, mert mikor, ha nem most, amikor még mindenkinek ugyanannyi esélye van és még pályára sem kellett lépnünk. De valamiért nem akaródzik… azért lássuk, kiket sodort utunkba a jószerencse(jük).

Az utolsó kalapból Málta érkezett. Ez nagyjából mindegy, mert a reményeink alfája, hogy ezek ellen a csapatok ellen oda-vissza hozni kell a győzelmeket. Ez még menni is szokott, talán most is lehet belőle valami. Persze mindig bennünk van egy Liechtenstein-Izland blamázs, de legyünk pozitívak, itt meglesz a 6 pont és a mérkőzés utáni kapitányi nyilatkozat: „A mai futballban minden sikert meg kell becsülni, már nincsenek könnyen verhető ellenfelek. Büszke vagyok a játékosaimra, mert komolyan vették a feladatot és hozták a kötelezőt.”

A hatodik kalapból Moldovát dobta a gép. Na, róluk aztán nem sokat tudunk, soha nem értek el semmit, de ha valaki egyszerre orosz és román, az nem lehet jó (még neki sem). Ahhoz képest, hogy innen jöhetett volna a rossz emlékű Grúzia (nem Sztálin miatt), vagy Fehéroroszország, nem szabad elégedetlenkednünk. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy jó kis kalandtúra keretében kiugrunk Ázsiába. Én aszondom, ha innen nincs meg a 6 pont, akkor ne is akarjunk előbbre nézegetni, mert sajna a többiek le fogják gyalulni ezeket.

Az ötödik kalapból sorsoltak minket. Ez is megér egy postot.

A negyedikből jött Bosznia-Hercegovina, ami a leggyengébb csapat az ex-jugó országok közül, viszont nekik már vannak nemzetközileg is jegyzett játékosaik, nem úgy, mint nekünk. Utolsó emlékem, hogy őket vertük bucira a megyeri úti stadionavatón (update: elnézést a bakiért, természetesen Macedónia volt az ellenfél, de ha már ilyen hülye vagyok, benne hagyom), de az nem számított semmit. Volt még valami olyasmi, hogy köd miatt félbeszakadt velük is egy derbink, de arra már pontosan nem emlékszem. A lényeg, hogy ha a rendelkezésre álló játékosokból egy közepesen ütőképes csapatot ki tudunk állítani, aki nem fossa tele a gatyáját, mert rondákat kiabálnak a lelátóról a nagybajuszú csetnikek, akkor innen is ponttal lehet hazatérni. Ja, azt még nem is mondtam, hogy itthon nem nagyon veszíthetünk pontokat senki ellen… (tudom, tudom… de akkor sem.)

Norvégia a harmadik kalap nekünk rendelt tagja, amit megint meg kellene ünnepelnünk, mert innen csak Szlovákia gyengébb náluk, jöhettek volna még a szép emlékű szerbek, a mindig kemény dánok, vagy a valamiért minket mindig bealázó ruszkik. Helyettük itt vannak észak marcona favágói, akiknél két lehetőség van: ha az első pár meccs hazajön nekik, akkor végig is viszik és kijutnak, viszont ha ott becsúszik néhány baki, akkor lelazázzák a végét és inkább kísérletezgetnek. Tudunk néhány jó norvég játékosról (Carew pl. nem kifejezetten ügyetlen csatár, sok szerencsét, Juhász Roli), de azért itt is igaz, hogy ha nem csinálunk be tőlük, akkor meg lehet állítani a nem túl félelmetes északi csapásokat.

A második kalap megint kegyes volt, de ez csak a látszat. Valóban, nem az olasz-spanyol-német hármasból kaptunk ellenfelet, de a törökök mindig jók, ráadásul baromira nem fekszik nekünk, amit játszanak. Sok futás, gyors passzok… ez ellen mi csak szurkolni tudunk, az meg kevés lesz. De mondjuk, hogy sikerül a csoda és itthon fogunk egy pontot (a kinti csöcskót sajnos be lehet húzni) és mondjuk azt is, hogy nem lesz szurkolói rendbontás sem, aminek a török szurkolók temperamentumát ismerve kicsi az esélye. Szóval ne essen félreértés, egy igazi sztárcsapat a félholdas, ami ellen bravúr a pontszerzés is. Az meg, hogy megelőzzük őket…

Az első kalappal volt a legnagyobb mázlink, ez nem is vitás. A teljesen jogtalanul odakerült Görögország helye inkább a harmadik csoportban lenne, de ha már egyszer (egymillióból) megnyerték azt a rossz emlékű EB-t, akkor köszönjük szépen a lehetőséget. Főleg úgy, hogy íme a gyomorszorító lista azokról, akiket még kaphattunk volna: Portugália, Franciaország, Csehország, Anglia, Svédország, Hollandia. Na, ezek után vad ünneplésbe kellene kezdeni, hogy Hellasz legjobbjai ellen kell csatába mennünk, de én mégsem dobálom az égbe rózsaszínre kopott fireballs sapkámat. Az ok pedig tök egyszerű: még ezek ellen a mákos töketlenek ellen is annyi az esélyünk, mint kóbor macskának a római sikátorban.

Népsportblog tipp (nem valami bátor, tudom):
1. Törökország
2. Norvégia
3. Görögország
4. Magyarország
5. Bosznia
6. Moldova
7. Málta

UPDATE:
Mészöly “szerbiamontevideo, vagy mi a franc” Kálmán, akiről kollégánk is postolt a mai napon a következőket mondta a sorsolást értékelve:

Még egyszer leszögezem, óriási hibát követ el az, aki a C csoport láttán álmodozni kezd. Mi sem tesszük, inkább abban reménykedünk, hogy 2012-ben horvát barátainkkal közösen rendezhetjük meg az Eb-t”.

Hát, ha már ti sem bíztok, akkor ki a tököm bízzon???

elvalaszto

01.26.06

Svájci fricska

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 11:17 -kor

A kézilabda EB első csoportmeccsén a dánok ellene vehettünk volna lendületet, ehelyett… Hirtelen csalódottságomban mindenkit megkímélnék a mérkőzés krónikájától, de néhány gondolatot megosztok a nagyérdeművel.

Ad 1, Charlie (és most már kijelenthetem, hogy az angyalok is) mocskosul hiányzik ebből az összetákolt bandából. Nem is tudom, Skaliczki hogyan képzelte, hogy majd Illyés fogja pótolni a világ egyik legjobb átlövőjét, természetesen a nyomába sem ért. Igazából nem tudom pusztán az átlövések hiányára fogni az elbukott mérkőzést, mert itt sokkal komolyabb bajok is vannak. Nekem úgy tűnt, hogy a csapatunk nem állt össze egészen, a játékosok szóló megoldásokkal akartak előrébb jutni, márpedig ez egy Európa-bajnoki mezőnyben nem vezet eredményre. A hullámzó teljesítmény megbosszulta magát, nem találtuk a játék ritmusát, és azt is hozzá kell tennem, hogy a kapitány egyáltalán nem volt a csapat segítségére az oldalvonal mellett (micsoda meglepetés). A dán kapuban Hvidt elég jól fogott, de azért valaki észrevehette volna, hogy a lapos lövésekkel esélyünk sem volt a gólszerzésre. Futhattunk az eredmény után, a második félidőben többször is megdobbant a szívem, hátha majd most, de jó magyar szokás szerint (természetesen menetrend szerint érkezett a rossz időzítéssel kivett utolsó időkérés is) sikerült elpuskázni az összes felzárkózási lehetőségünket. Special thanks to Lendvay Péter.

h_c_02
Köszi, de nem érdemlünk tapsot

A mérleg másik serpenyőjében Buday Danit és Gyulát kell megemlíteni, akik nélkül még csúnyább lett volna az eredmény, ketten együtt dobták a góljainknak több, mint a felét. Holnap Szerbia-Montgomery ellen nyomatjuk, konkrétan az egész csapatnak fel kellene zárkózni a fent említett fotexes úriemberekhez, különben lemondhatunk kitűzött 1-6. helyezésről, amit különben is csak Skala elszállt elméjének tudok tulajdonítani. Grrr.

Dánia-Magyarország 29-25 (12-8)

Gyorshírként idebiggyesztem, hogy az imént a Zaragoza 4-2-re (!) büntette a Barcelonát a Spanyol Kupában (öt perc alatt hármat rámoltak), és hogy a Spitzmüller-Kazár páros a magyar rally történetében először 2006-os építésű Peugeot 307 WRC-vel csapassa a farát!

elvalaszto

Lemondás

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 2:54 -kor

h_c_02

elvalaszto

01.25.06

Sose lesztek bajnokok in English

Ezt benyoka irta a Olvastuk rovatba, 2:31 -kor

Aki emlékszik még az MKB - Szeged meccsel kapcsolatos zrikára, azoknak ajánlanám az alábbi szösszenetet. A háttérsztori annyi, hogy bár nem Toronto a főváros, az elsőszámú kanadai csapat mindenképpen a Leafs. Ehhez jön még annyi, hogy az elmúlt rájátszások során elég gyakran kerültek szembe az Ottawa Senators csapatával, akiket rendszeresen ki is ejtettek. A kékeket múlt héten nagy számban elkísérő szurkolóknak (nem nagy cucc, nincs 250 km.) azonban ez a beszólogatás volt az egyetlen örömük a fővárosi túrában, a Sens ugyanis a jégen 7-0-ra alázta a Leafst

“Oh three cheers for Ottawa
A lesson they’ll be taught-awa
Alfredsson and Spezz-awa
You’ll soon be golfing a lot-awa
What else rhymes with Ottawa?
Not a whole heck of a lot-awa
They’re the team we already forgot-awa
‘Cause the Stanley Cup will never go to Ottawa

elvalaszto

Arsenal-Wigan Gábinál

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 12:27 -kor

Tegnap a barátságos – 20 ellenére erőt vettem magamon és átslattyogtam kedvenc Arsenal szurkolóm albijába, hogy Gábika LCD tévéjén nézzem végig az Arsenal-Wigan ligakupa elődöntőt. Az ország legjobb hármasbéze csinált egy koktélt, majd egyből nagy bátran a szezon elemzésébe kezdett, amiből a teljességre való törekvés nélkül a következő dolgok maradtak meg:

„Ha megnyerik a ligakupát, Henry itt marad” (és persze nem megy el az addigra spanyol bajnok és BL-győztes Barcához – a szerk. )
„Volt szó róla, hogy visszahozzák Vieirát” (muhahaha – a szerk.)
„Ez a Gilberto Silva kurva gyenge” (a brazil válogatott, mellesleg világbajnoki címvédőről beszélünk – a szerk.)

Közben csordogált a derbi, a Wigan elsősorban kapusának köszönhetően őrizte az első meccsen megszerzett soványka egy fás előnyét, Gábi pedig egyre elkeseredettebben rágcsálta hol a szája szélét, hol a saját specialitásként levédett hagymás-sajtos melegszendvicset. Aztán a hajrához közeledve villant egyet a londoni gárda: a pofátlanul fiatal, valamint annál is gyorsabb Gilbert végre át merte lépni a felezővonalat és ha már ott volt, hajszálpontosan tette a labdát Henry fejére, aki 4 méterről nem is hibázott. Gábi artikulálatlan hangokkal ünnepelt és azonnal a BL döntőbe és a Chelsea elé vizionálta az övéit nem tudván, hogy a feketeleves nem a kökényes Eristoff, amit épp kortyolgat.

Hosszabítás, enyhe Arsenal fölény, de a Wigan ellencsapásaiban is benne van a gól. Wenger tényleg kicsit furcsán cserél, de azért nem annyira, mint a Gábi szája szélén megjelenő fehér hab mutatja („Fennhagyja Bergkampot? Fennhagyja???”). Henry le, Van Persie be. Neki is csak azért bocsát meg a sérült elméjű ex-fireball, mert holland, bár nem sokkal később a korábban citált előember-üvöltés is neki köszönhetően tör elő hősünk torkából. Óriási gólt ragaszt ugyanis, amivel úgy tűnik, a londoniak bejutnak a döntőbe, ám a Wigan egyetlen csatára, Roberts megelégeli, hogy vagy 10 helyzet akadt el rajta és a 11.-et bevágja. Van dramaturgiai érzéke a szénfekete centernek, az biztos: a szépítő gól a hosszabbítás legutolsó percében esett.

wig
Megérdemelten Wigadnak

Gábi vigasztalhatatlan volt (nem is nagyon próbálkoztam, sőt, Titó is ráküldött egy évődő sms-t) és a nappalitól az ajtóig 500 x mondta el, hogy „írd meg holnap, hogy Wenger egy hülye! Ígérd meg, hogy megírod!”

Szóval Wenger egy hülye.

elvalaszto

01.23.06

Aussie Open, Best of 8

Ezt benyoka irta a Olvastuk rovatba, 4:38 -kor

Kialakult a negyeddöntők mezőnye az Australian Open-en. Aki gerjed a teniszre, az nincs nagyon meglepve a női mezőny legjobb 8 játékosán, hiszen az első 8 kiemelt közül egyedül az 5. helyen rangsorolt Serena Williams hiányzik, pótlására a Jedinél is durvábban visszatérő Martina Hingis ugrik be. A férfiaknál kiesett Roddick, így szerintünk már csak Nalbandian veheti fel a versenyt Federer-el. Szívünk mostantól egy emberként a ciprusi Bagdatisz-ért dobog.

eso
Egy ritka pillanat: eső készül

A nőknél a felső ág hibátlanul teljesített, az első négy kiemelt (sorrendben: Davenport, a bálna, Sarapova, a fincsi, Mauresmo, a leszboszi és Clijsters, a nemtomki) masírozott be a nyolcba és szerintem onnan tovább a négybe is ők jutnak, bár nem bánnám, ha Hingis leverné Hewitt exnejét. A 6-7-8 kiemelést birtokló hölgyek szerintem pont ugyanazt képviselik: ha előző este megkapják a húsinjekciót, akár nyerhetnek is, de a papírforma nem mellettük szól. Talán Henin-Hardenne a legjobb közülök, de ő meg már nem olyan fiatal, kérdés, hogy birkózik meg a nagy meleggel (nem Mauresmoval, ő a svájci Schnydert kapta). Szerintem nyerjen Hingis, mert az jól hangzik, hogy két év kihagyás után fogja magát és bucira répázza a mezőnyt, meg hát van magyar vonala is a lánynak.

feder
A kaméleon, Roger Federer

A férfiaknál már egészen más a helyzet, hiszen a sok nyomorult annyira megijedt Federertől, hogy inkább kiesett korábban, csak ne kelljen a 40 fokban a svájci ellen a pályán rohangálni. Nalbandian (4) még ott van, aztán vitézkedik még a colos horvát Ljubicic (7) is, de a többiek mind az első 20-on kívül lettek kiemelve, ami nem véletlen. Kicsit örülök Grosjean jelenlétének, mert egyszer láttam egy meccsét, amin hatalmasat játszott – otthon, a Roland Garros-on. Nem esett szó Davidenkoról (5), aki a következő fordulóban megkísérli feltartóztatni a Federert. Némi reményt az adhat neki, hogy a svájci csak 5 játszmában tudta megverni a német („Nagy küzdő… elnézést, nem úgy értettem” – Knézy) Haast. Davigyenko meg orosz és ők sem szaroznak. Meglássuk.

Kiesett Szávay Ági párosban. Már korábban minden baja volt a partnerének, aki nem nagyon bírta a meleget (még mindig nem Mauresmot), lehet, hogy ennek itta meg a levét hazánk lánya. Sebaj, csak ne álljon meg ő is a fejlődésben, mint megannyi tehetséges teniszező-palántánk.

elvalaszto

01.22.06

Gokart

Ezt tito irta a Csináltuk rovatba, 5:40 -kor

Mi mással lehet egy eltüntetni a vasárnapi húsleves-rántott hús kombó nyomait, mint egy kis sporttolással? Vasárnap délután Henyával technikai sportot választottunk, abban mégsem kell annyira megszakadni, és legalább egy kis benzingőzt is szívhatunk. A mogyoródi Hungarokart csarnokba autóztunk ki, egy kis laza gokartozásra. Én már voltam ott egyszer (talán kétszer is), ezért nyugodt szívvel ajánlottam Benyoka tanult kollégájának is. Remek időzítéssel nyitás után érkeztünk, és csak azt kellett megvárnunk, hogy egy kissrác a faterjával elhagyja a pályát. Amíg apuka oktatott, felmentünk a felső szinten kialakított büfébe, és onnan vettük szemügyre a pálya vonalvezetését. A külső részei a pályának viszonylag gyors volt, a belső pedig inkább technikás.

h_c_02
A pálya, a pálya, az autópálya

Pár perc múlva eljött a mi időnk, lementünk a pályára, beöltöztünk, majd nyeregbe pattantunk. Henyának először szokatlan volt a dolog, ezért rendesen volt alkalmam azt kitapasztalni, hogy hol nem lehet előzni a pályán. Az gyorsan kiderült, hogy +30 kg birtokában sem fékúton, sem kigyorsításnál nem tudom megverni, az íveket pedig elég jól fogta. A pályabíró sietett a segítségemre, kék zászló lengetésével arra instruálta Henriket, hogy engedjen el. Ez meg is történt, innen már csak arra hajtottam, hogy minél jobb köridőket menjek, de közben mögöttem az üldöző is kezdett megbarátkozni a fizikai tézissel, miszerint ami csúszik, az lassú. A nagy nehezen magáévá tett a felismerést (nagy a kísértés a csapatásra! :)), innen kezdve köszönhetően szorosan követett, de megelőzni végül nem tudott.

7 perces menetre fizettünk be, ami a Rákóczi téren rövid időnek mondható, a gokartpályán viszont egy örökkévalóság tud lenni. 12 darab félperces kört nyomtunk, de ebből az utolsó három-négy már csak annyira esett jól, mint hóembernek a hajszárítózás (vagy hősugárzózás? :)). Az állandó kormányszorításban és tekergetésben hamar elkészül a halandó válla, karja, tenyere, és amikor az adrenalinszint visszaesik a normális szintre, akkor úgy érzi, mintha egy mosógépet vitt fel volna a nyolcadikra (a lift nem működik! :))
Mindent egybevetve azért remek időtöltésben volt részünk, rendkívül kulturált környezetben. Több emberrel nyilván élvezetesebb a meccs, mint ha csak ketten körözgetünk, ezért legközelebb magunkkal visszük a érdeklődő kispajtásokat is!

elvalaszto

01.21.06

MLSZ v1.1

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 11:31 -kor

Tegnap közgyűlést tartottak az MLSZ romjain, és ezzel megkezdődött az Újszövetség felépítése. Első lépésként egy háromtagú bizottságot állítottak fel, aminek a feladata a szövetség működtetése lesz, amíg az új elnökség össze nem áll. A csoport élére megszavazott Kisteleki folytathatja a tisztogatást, hiszen a 2012-es EB pályázat koordinálása mellett az MLSZ gazdasági ügyeibe is teljes betekintést nyert, így minden akadály elhárult az előző éra által elkövetett pénzügyi tranzakciók nyilvánosságra hozatala elöl. Úgy is van, tiszta vizet a pohárba! :)

A tett halála a beszéd, szerencsére a Tisztogató ezt másképp gondolja, gyorsan ki is tűzte az új elnökség és elnök megválasztásának időpontját. Február 9-ig lehet jelölteket keresni, és 24-én pedig feláll az új vezetőség. Sok minden el fog dőlni a következő egy hónapban, végre mindenki számára kiderül, hogy kinek milyen érdeke fűződik az MLSZ elnöki székének megszerzéséhez. Küszöb szaktárs ugyan azt szajkózza, hogy Kisteleki hajt a bőrfotelre, de szerintem ő inkább maradni fog a kaptafánál, a Liga szófája sem olyan kényelmetlen, főleg, ha egy MLSZ alelnöki poszt is társul hozzá. A szövetség élére tényleg abból a kalapból kellene egy nevet kihúzni, amelyikben kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező üzletemberek névjegykártyái vannak. A legtöbbször az OTP-vezért Csányi neve röppen fel, de felőlem akár Kulcsár Attila is lehet. Lapátoljanak gyorsan két-három IFA-platónyi pénzt a magyar a fociba, Kisteleki pedig önjelölt vizslaként gondoskodjon a nyomkövetésről, nehogy még több szerszámosfészer épüljön a Rózsadombon, és még több luxusautó gördüljön ki a szalonokból.

Szóval folytatódik a rendrakás, szép lassan kialakulnak az új erőviszonyok, és nagyon remélem, hogy ebből az izmozásból a magyar foci fog győztesen kikerülni. Egy hónap múlva újra lesz elnökség, és akkor napirendre kerülhet a kapitányválasztás kérdése is. Addig pedig szurkoljunk a Gyárfás-csapatnak, hogy a döglött lóból olyan párizsit készítsenek, amit a 2012-es EB döntőbizottsága jóízűen bekajál!

elvalaszto

01.20.06

Aussie Open

Ezt benyoka irta a Gondoltuk rovatba, 10:59 -kor

Azért a kedvencem az Australian Open a nagy teniszversenyek közül, mert ezt felsőoktatási hallgatóként mindig néztem. Egy megterhelő téli vizsgaidőszakban ugyanis az ember bármit megnéz, csak ne kelljen tanulnia. A tenisz ellen amúgy semmi kifogásom, bár kétségtelen, hogy ez is olyan, amit jobb játszani, mint nézni, de azért az év jelentős eseményeiről muszáj egy pár sorban megemlékezni.

A nőknél sokkal kiélezettebb a verseny, mint a férfiaknál. Itt ugyanis legalább 4-5 versenyző van, aki a végső győzelemre is esélyes. Én Sarapovának drukkolok, de kíváncsian várom, hogy Hingis mit tud felmutatni a hosszú pihenő után. A két szerecsen leányzóból már csak egy élte meg a 4. fordulót, a 16 között pedig épp szívünk Marijanajával játszik. (Reméljük, nem otthon készült a tornára, mert a - 40-ből a + 40-be nem valami egészséges hirtelen átruccanni.) Davenport hurkái között tuti, hogy megmihálylik a bőr ebben a dög melegben, ezért nem favoritom, bár az amcsik közül inkább őt kedveltem, mint a bugás Capriatti-t.

tenn
Balról akárhányadik nyerhet

A fiúknál már sokkal tisztább a kép: ki tudja megszorítani Roger Federert? Andy Roddick, David Nalbandian, esetleg David Ferrer? Hewitt már biztosan nem, mert hatalmas csalódást okozva kiesett. Már az első körben is 5 szettre kényszerült, a Chela elleni visszavágót azonban a harmadikban már elvesztette. Tavaly majdnem összeverekedtek, amiről akkor azt mondták, hogy ilyen soha nem fordult még elő. Roddick útja a döntő felé ezzel elég tisztának tűnik, csak nehogy elhiggye, hogy már ott is van, mert könnyen kikaphat Taróczy Balázstól, aki bombaerős szerváival rettegésben tartja… ja, nem is. Akkor viszont az Aranykezű Svájci játssza a döntőt az Acélkezű Amerikaival. (Apropó, arany, ez megvolt?)

szavay
Szávay Ági, a legnagyobb magyar

És persze ott van az ifi párosban a nyolc között Szávay Ágnes, aki a magyar tenisz legnagyobb ígérete. Sorry, hogy most erről, de a magyar csajok annyira jók, hogy nem értem, a teniszezőink miért nem azok. De sebaj, aranyos a kislány, legyen inkább ügyes, szépnek meg ott van Kiszel Tünde.

elvalaszto

01.19.06

Hétközi foci

Ezt benyoka irta a Gondoltuk, Néztük rovatba, 4:22 -kor

A hétközi meccsek és hírek közül szemezgetve:

Dagadt Cassano góllal nyitott a realban! Nem tudom, mi a francért nem hagyják békén a súlyával, a hódnak is akkora potroha van, hogy alig bír lehajolni a labdáért, de a kezdősebessége olyan, hogy két lépés alatt megver bárkit. És ez számít, kedves sporttársak, nem a kockás has meg a haskás kocc.

Megbotlott (?) a Juve. Veronában a Chievo ellen döntetlent játszani nem nagy blamázs, aki látta a meccset, azt is tudja, hogy a suszterek hátát az utolsó fél órában úgy törte a háló, hogy nekem fájt. Tanult Kollégával arról dumáltunk a 60. perc környékén, hogy tök mindegy, a végén úgyis lőnek egyet (ekkor már négy csatárral – Del Pierro, Trezeguet, Ibrahimovics, Mutu), de nem jött össze.
Üzennénk az Inter és Milan szurkolóknak, hogy mielőtt elkezdenének reménykedni, pillantsanak már a tabellára. A szezon feléig a Juve kikapott egyszer és ikszelt kétszer. Jelentős formahanyatlás nélkül ez további 7 pont elvesztését jelenti, az előnyük pedig (féltávnál, ugye) 8 pont. Grazie, az ezüstért a székházba lehet fáradni.

vie
Vieira egyenlített, pedig nem ezért tartják

És ha már szóba kerültek az üldözők: az Inter a méltatlanul háttérbe szoruló Cruz egymilliomodik góljával nyert, a Milan Inzaghi (gondolom negyvenméteres részegítő szóló után elért) góljával győzött, míg a Fiorentina-ban hiába törte meg a pár meccs óta húzódó gólcsendjét Toni, 3-1-re kikaptak.

Az Atletico Madridban az edző (Bianchi, a pampák ősz ördöge) is belebukott az újabb szar szezonba, amit az tett végérvényessé, hogy kiestek a kupából a Zaragoza ellen. Talán nem kellett volna kiszopni otthon, mert akkor az idegenben elért 2-2 továbbjutást ért volna, így azonban Madrid piros-fehér felében ismét kijelenthetik: ez a szezon is lefőtt.

elvalaszto

Kulcsár Anita emlékére

Ezt benyoka irta a Hallottuk rovatba, 11:01 -kor

A tavalyi év egyik legnagyobb vesztesége volt a rendkívül fiatal beállós elvesztése, Szenyo kolléga találta ezt az ETO honlapján. Érdemes végignézni, tényleg megható.

elvalaszto

01.16.06

NFL Sunday

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 4:55 -kor

Ez az NFL playoff már tényleg nagyon komoly. Vasárnap délben megnézhettük, hogyan ejti ki a Denver a címvédő New England-et (27-13), helyesebben hogyan veri meg saját magát a bostoni gárda. Egy árva TD-vel még a 10-0-ás playoff szériát magávé tudó NE sem tud továbbjutni a kiegyensúlyozottan játszó Broncos ellen, úgyhogy a Patriots csapata most megnézheti magát. Sajnálom, hogy nem jött ki a lépes Brady-éknek, de azt be kell ismerni, hogy a New England kiesése inkább használt az amerikai foci népszerűségének…

A Seattle hazai pályán simázta a Washington-t (20-10), ez a négy elődöntő legkevésbé meglepő eredménye. A Seahawks magabiztosan menetel a SuperBowl felé, persze az nagy kérdés, hogy eljutnak-e odáig.

h_c_02
D-kerítés!

13-0-ás alapszakaszi kezdés után sokan fogadtak az Indianapolis döntőbeli szereplésére, de sajnos ez most nem sikerült. Az utolsó egy hónapban kicsit megroggyant a Colts, a végső tőrdöfést a Pittburgh Steelers vitte be. Simán hozták a meccset, amit még Manning utolsó negyedben véghezvitt újraélesztési kísérlete (15 pontot ügyeskedett össze) sem tudott megmenteni. Sokak favoritja végül szoros meccsen (21-18) köszönt el az NFL idei küzdelmeitől.

Az elődöntők utolsó párosítása a Chicago-Carolina összecsapás volt. A Panthers idegenben hozta a formáját, a csirke Grossman vezette Bears-nek pedig hullámzó teljesítményével csak momentumai voltak. A beharangozóhoz képest pontgazdag meccsen végül a Carolina aratott 8 pontos győzelmet (21-29), és harcolta ki a konferencia-döntőben való részvétel jogát.

A folytatásban már csak a két konferencia-döntő, és maga a SuperBowl van vissza. A Denver otthon fogadja a Pittsburgh-öt, míg a Seattle a Carolina ellen izzadhatja ki (muhahaha, Seattle-ben izzasztó hőség azért nem lesz :) a SuperBowl részvételt. A detroit-i döntőbe a Broncos és a Panthers csapatát tippelem, persze az NFL közhelyszótárából idézve, a playoff-ban bármi megtörténhet. :) Egy biztos: a nézők jól fognak szórakozni.

elvalaszto

01.11.06

Curse lifted

Ezt benyoka irta a Olvastuk rovatba, 10:34 -kor

Ha mást nem is, annyit azért elért Kisteleki kolléga, hogy a magyar futball valaha volt legrosszabb edzőjétől megszabadultunk. Tény, Gellei is egy hülye (Juhár Tomi biztos nem így gondolja), Csanknak is voltak baromságai, meg persze az összes többi bohócnak is, de ilyet, mint ez a nyomorult Matthaeus, még mi sem érdemeltünk.

matyi
Verdammt und donnerwetter

Szigorúan a tréfa kedvéért, íme egy csapat azokból a játékosokból, akiket Lothar beválogatott:
Vlaszák – Tamási, Balog, Böjte, Vanczák - Kriston, Takács, Tőzsér, Priskin – Ferenczi, Kovács P.

Danke, Tschüss!

elvalaszto

01.09.06

Gábinak szeretettel

Ezt benyoka irta a Olvastuk rovatba, 2:27 -kor

Az NHL-hez 1970-ben csatlakozó Buffalo Sabres nem tartozik a szerencsés csapatok közé. A város térképen elfoglalt helye miatt olyan csoportban kénytelen évről évre küzdeni, ahol három kanadai hatalmasság (Toronto, Montreal, Ottawa) mellett még a hagyományosan erős Boston is helyet kap és mivel idén a 84 meccses alapszakasz csaknem felét (32 csörte) a csoportbeli riválisok ellen kell megvívni, egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben a szablyások.

bufi
A jobb előtt lefekszenek

Az elmondottak ellenére a Buffalo kimondottan jó szezont produkál, hiszen túl az alapszakasz felén a csoport második helyén tanyáznak és három sanyarú év után idén biztos rájátszónak tűnnek. Ha most kezdődne a playoff, a 4. helyen kezdenének, ami pályaelőnyt is jelentene (ezen idő szerint a Rangers ellen). A csapatot 8 év hűségesen szolgáló edzőnek, Lindy Ruff-nak volt baja rendesen a szezon előtt, hiszen nem sikerült megtartani a legpiacképesebb csatárt, a szlovák Miroslav Satan-t, míg az egykor Hasek által őrzött ketrec elé a taknyos Ryan Miller-t volt kénytelen beállítani. A szabadügynökök közül azért sikerült néhányat megtartani, így a csapat jelenlegi legnagyobb neve Chris Drury és az orosz Maxim Afinogenov is az Ontario déli partján maradt. Jó szezont fut a házi gólkirály Tim Connolly (33 pont) és az osztrák Satan-utódnak szerződtetett Thomas Vanek (28 pont). Utóbbi fiatal kora ellenére elég gyorsan beleszokott a nagyok játékába, de meglepetés lenne, ha feledtetni tudná szlovák kollégáját.

bufi1
Drury a győztes gólt szerzi a Pittsburgh ellen

Regisztráltam Gábikát itt (Kaszab Gabriella néven), akit további infok érdekelnek, a linken keresztül rengeteg érdekességet talál. Na, ennyit a kívánságműsorról!

elvalaszto

« Previous entries