11.29.05

Aranylabda 2005

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 1:06 -kor

Nem lehetett igazságos döntést hozni az idei Aranylabda kiosztásakor, az egyszer szent… Ugyan a szavazatok szerint Ronaldinho toronymagasan, 77 ponttal verte Lampard-ot, és 83-al Gerrard-ot, szerintem a fociszurkolók többségének néhány más variáció is megfordult a fejében. Nehéz dolog sorrendet felállítani, amikor a tavaly szezonban jónéhány játékos teljesítményétől leesett az állunk. Páran bekerültek a pixisbe, páran pedig a kedvencek körén kívül találták magukat, hát úgy kell nekik. Nekem egy kicsit fáj, hogy védők és kapusok gyakorlatilag esélytelenül indulnak harcba az elismerésért, de azért belátom, hogy a népet a gól szórakoztatja, ezért gólgyárak versenye az egész…

h_c_02
Spiderman, Sztojcskov, és Flóri bácsi

Megszédül az ember, ha a 23 pontszerző nevét nézi :) Először az jutott eszembe, hogy két fasza csapatot ki lehetne állítani belőlük, mert kilóra megvan a mennyiség, mehetne a sörmeccs, de kivel töltenénk fel a hátsó alakzatokat? :) Két kapus (Cech és Buffon), és két vérbeli védő (a nyugdíjkorhatárt feszegető Maldini és Terry) adott, de a többi poszton idegenül érezné magát a “maradék”… :) Nnna, mind1, ez csak egy kósza gondolat volt…

Ha már jubileumi, 50. az Aranylabda, akkor meleg szívvel emlékezzünk meg az egyetlen magyar nyertesről, 1967-ben Albert Flórián-t szavazták meg Európa legjobb játékosának. Cirka 38 év… Hát marhára úgy néz ki, hogy a következő 38-ban sem lesz magyar aranylabdás, úgyhogy addig be kell érnünk Ronaldhino, Sevcsenko, és Zidane utódaival.

(Flóriról eszembe jutott egy vicc, amit Peterditől olvastam: Melyik három falut nevezték el a 67-es aranylabdásról? Albertirsát, Albertfalvát, és Lábatlan-t, uh, én kérek elnézést)

elvalaszto

11.26.05

In memoriam Richard Burns

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 7:37 -kor

Nem is tudok mit mondani… Szomorúan tudtam meg, hogy megint szegényebb lett a világ egy rally-legendával… Richard Burns nem fog többet versenyautóban ülni, sajnos az agytumor erősebbnek bizonyult a fiatal angol pilóta akaraterejénél… Nyugodjék békében!

h_c_02
Richard Burns (34)

elvalaszto

Újvárosi kézimunka

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 7:15 -kor

Nagyon jó kis kézimeccset nyomott az előbb a Dunaferr és a Szeged, bár ez igazából a hazai kohászoknak volt köszönhető. A Pick a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést, hozták a várható formájukat, és alaposan elléptek. A második félidő elején már 9 fával vezettek a vendégek, de ekkor hirtelen megrázta magát a Dunaferr, és hihetetlen vágtába kezdtek. Komolyan rákezdett a hazai közönség is, a csapat pedig megérezte, hogy még lehet itt keresnivalója a sebességváltás előtt értetlenül álló szalámisok ellen. Fénysebességgel száguldottak el a vendégek mellett, és a vége előtt 5 perccel még vezettek is egy góllal. Sajnos itt egy kicsit megtört a fiatal Dunaferr lendülete, pedig Császár és Vujin mindent megtett, hogy hozhassák a meccset. A kapuban Stochl húzta le a rolót a szegedi lövések előtt, a második félidőben a szemüket is kivédte. A másik oldal hőse Perunicic volt, aki a legjobb pillanatokban hozta a találatokat, és ezzel mentve a három pontot. A utolsó percben már újra egalizált a Szeged, sőt, egy góllal vezettek is, és legvégén pedig egy óriási Szenthe védésből még megindultak, így nyertek kettővel.

h_c_02
Snoop Doggy Törő Szabolcs

Jó volt végre színvonalas magyar bajnokit látni, már úgyis kezdtünk belecsömörleni a Fotex simázásokba, bár a házunk táján nincs minden rendben, ez egy másik lapra tartozik… :( Köszi a Dunaferrnek és a Szegednek a fasza műsort!

Dunaferr-Pick-Szeged 25-27 (9-16)

Na, most megyek, mert a Portsmouth játékosai felsorakoztak Mourinho fagylaltosbódéja előtt egy-egy háromgombócos desszertért…

elvalaszto

11.23.05

Nézd végig!

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 10:10 -kor

Levél érkezett tegnap ős-sporttársunktól, Airdee-től, melyben mindössze ennyi állt:

Ha még nem látták volna az Urak, akkor tegyék meg, hogy megnézik… :-)))

Mi megnéztük, tegyenek így Önök is! ( Ha lenne Tátott Szájjal Néztük rovat, ez ott lenne)

elvalaszto

11.22.05

Quo Vadis, magyar futball?

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 10:53 -kor

hoki
Video: Quo Vadis, magyar futball?
1.9 MB, 0:16 perc

elvalaszto

11.21.05

El Classico

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 10:14 -kor

Megtettem a döntetlent egy szép összeggel, de már az első félidőben megbántam, mint Gábi szülei az elmaradt mozit. Annyival jobb volt a Barca, hogy a Real játékosai egyszerűen feladták a meccset a második félidő elején. Az vesse rájuk az első feltépett műanyag széket, aki nem így tett volna, ha az ellenfele ekkora fölényben játszik, hiszen a barcelonai egylet gyakorlatilag szétfocizta a galaktikus kutyaütőket.

A legfontosabb: a második félidő közepén azt hittem, eljött az idő. A pályán látványosan szenvedő, sem helyét, sem játékát nem találó Zidane-ról reszkető szájszéllel már ki mertük ejteni egy pár hete, hogy már nem a régi, de most azt hittem, lecserélik. Kiszáradt torokkal néztem, ahogy Baptista levetkőzik és a pálya szélére sétál, de végül Sergio Ramos-t hozta le, aki valóban egy árnyalattal még Zizou-nál is rosszabbul tudott játszani. Egy időre fellélegezhetünk, de hamarosan eljön az Olymposzról a földre költözés ideje a ritkás hajú félisten számára.

Meg persze ott volt Ronaldinho. Az első gólt Eto’o szerezte egy csodaszép lefordulást követő csőrössel, de kétség sem férhet hozzá, hogy a mérkőzés hőse a pókharapó zseni volt. A mérkőzés jelentős részében a bal szélen taposta a vonalat, de ha hozzá került a labda, a Real komplett jobb szárnyának gombóc lett a torkában. Nem is véletlenül, hiszen Ronaldinho kétszer kapta meg egy-egy gyors labdakihozatalt követően a zsugát és mindkét alkalommal a kapuig vágtázott vele (nekem a második jobban tetszett).

rona
A második

Egyszerűen jobb csapat most a Barcelona, gyakorlatilag semmi esélye nem volt a Real-nak. A hód ugyan rúgott egy lesgólt, de egyébként Puyol leradírozta, ugyanúgy, ahogy Robinho-t Van Bronckhorst. És hogy a végén még mélyebbre döfjem a kést, a 0-3-as végeredmény tökéletesen megfelel a mérkőzés képének.

elvalaszto

11.17.05

Hungaricum

Ezt benyoka irta a Néztük rovatba, 12:01 -kor

A tegnapi mérkőzésről nagyon röviden, mert még szét találnám verni a klaviatúrát: Néhány kuriózum, amit már nem lát az ember a tévében, ha focimeccset néz, mert már csak velünk fordul elő – mondhatnánk, Hungaricum.

Csak magyar játékostól látsz olyat, hogy ziccerben vezeti a labdát a kapusra, de még lövésig sem jut!
Csak magyar játékostól látsz olyat, hogy egy labdakihozatalnál addig vár a passzal, míg el bele nem tud érni egy ellenfél.
Csak magyar játékostól látsz olyat, hogy 5 méterre sem tud pontosan passzolni – és nem csak a védők!
Csak magyar játékostól látsz olyat, hogy képtelen megjegyezni, hányas számú embert kell fogni (három görög ziccer volt, ahol 5 méteren belül nem volt védő).
Csak magyar játékostól látsz olyat, hogy egy teljes félidőn keresztül nem ér labdába.
Csak magyar játékostól látsz olyat, hogy minden harmadik meccsen kiállítják.

És végül a győztes gól:
Csak magyar játékosoktól látsz olyat, ami a 92. percben történt, hiszen felállhattunk hátul, mert pontrúgás következett a kaputól 30 méterre, veszélytelen helyről. Ilyenkor (persze, nem nálunk) mindenki megkeresi az emberét, belekapaszkodik a mezébe, bemondja neki, hogy megdugta a feleségét, meg hogy a húgai nem valami szépek, aztán lökdösi egy kicsit és ennyi, lefújás. Erre mi hagytuk, hogy bepasszolják a labdát a 16-os elé úgy, hogy odagurították a labdát a tök egyedül ácsorgó Farbatosznak, aki megfordult, letette a zsugát Szopóklésznek, ő szöktette Ánusztoszt, aki már simán lenyomta az enter-t. Ez, ha jól számolom, pontosan három játékos, akit nem fogott senki, mindez a 92. percben, amikor már csak védekeznünk kellett (volna).

gre
Farbatosz

Megmondom, miért örülök még így is: mert ha véletlenül kihúzzuk egy döntetlennel, akkor jöttek volna a következők: pontot szereztünk az EB győztes otthonában, meg hogy nem adtuk fel, végig küzdöttünk az egyenlítésért, aztán erre az eredményre lehet alapozni. Na, ez most mind kuka és jöhetnek a vészharangot nagy lendülettel kongató kommentek. És bármit mondanak, igazuk lesz!

elvalaszto

11.15.05

Ez a magyar sors(olás)

Ezt tito irta a Gondoltuk rovatba, 1:59 -kor

Nnnna, az előbb megejtették a férfi kézilabda BL sorsolását. A veszprémi szurkolók fellélegezhetnek, könnyen verhető ellenfelet, a dán bajnok Aarhus-t kaptuk, oda-vissza kötelező a győzelem! Hogy az örömünk azért ne legyen teljes, szerencsétlen Pick Szegednek a Ciudad Real-t rendelte a sors. Mondjuk, én még a sorsolás előtt borítékoltam, hogy vagy az MKB kapja a Barcelonát, vagy a Szeged a Ciudad Real-t, de hogy mindkét csapat könnyedén túljusson a következő fordulón, olyan egyszerűen nincsen… :( Magyarok vagyunk, vagy mi, szerencse dolgában eléggé csehül állunk…

A fordulót december 3-4-én bonyolítják, mindkét banda itthon kezd, rá egy hétre visszavágó idegenben. Sok sikert, srácok!

elvalaszto

11.14.05

Szingliélet: hoki szombat este

Ezt benyoka irta a Láttuk rovatba, 2:04 -kor

A hétvégén két sporteseményt is megtiszteltünk jelenlétünkkel, bár Titó már pénteken kidőlt és Tanult Kollégám sem érezte magát valami jól, mégis úgy éreztünk, ott a helyünk a Megyeri úton, ahol a magyar hoki válogatott rangos tornán vett részt. Köszönet unokanővéremnek, A Pannon GSM élmunkásának a tiszteletjegyekért, bár nem lettünk volna megszorulva, ha ott akarunk belépőt venni, merthogy az alig kétezres csarnok is laza félházzal hangolt a Japán válogatott elleni csörtére.

levi
Szuper sérülése szerencsére nem komoly

Az egyik kapu mögött vertünk tanyát és T.K. még vissza sem ért a büféből (zsíros deszka, fóliás szenyó, snickers, tea = 1200 HUF), amikor már vezettünk is. Szépen és gyorsan játszott a tartalékos magyar csapat, volt néhány igazán szép megoldás is, így újra meg kellett állapítanunk, hogy a hoki király. Sajnos ritkán van szerencsénk színvonalas jégkorongot látni itthon, így minden alkalmat meg kell ragadni, mert az NHL közvetítésekben nem lehet hallani, ahogy összecsapnak az ütők és a palánknak fröccsennek a játékosok.
Persze, örömöt nem csak ez okozott, hanem a gólok is, melyeket szép számmal helyeztünk el a szintén tartalékos japánok hálójában. Sajnos egy idő után nekem is elkezdett fájni a torkom (pedig a japánokén gyömöszöltek le 7 gombócot), így a harmadik harmad közepén hazamentünk forró teát szürcsölve pókert nézni.
A mai döntőben a román válogatott ellen a torna első helyéért játszik a csapat, melyben nem vallottak szégyent a fiatalok, az öregek pedig ismét megmutatták, hogy még azért egyértelműen ők jelentik a közeljövőt.

Update 11.13!
Nagyon randán megcsináltuk a románokat!
9-0 úgy, hogy alig lőttek kapura, mi meg parádéztunk és teljesen megérdemelten nyertük meg a tornát. Hajrá magyarok, így tovább Franciaországban is!

elvalaszto

Így is tudunk

Ezt benyoka irta a Láttuk rovatba, 11:29 -kor

Szeretik az emberek a focit itthon, ez kiderült a péntek esti szeánszon, hiszen mintegy 18 ezer néző gondolta úgy, hogy látnia kell a Magyarország-Olaszország U21 EB selejtezőt. Azt a plusz 8 ezret ugyan az ingyenjegy csalta ki az Üllői útra (köztük szurkolni induló társaságom egy részét is), de a lényeg, hogy rég látott tömeg gyűlt össze a szebb napokat is látott Fradi stadionban. Időre kiértünk Gabesszal (lelkes baseball-aktivista), Kapiccsal (air-kapper, a csodakapus), Petivel (a zöldséges bombázó) és Pistivel (mégzöldségesebb mégbombázóbb), de sajnos az első 15 percet azzal töltöttük, hogy olyan helyet keressünk, ahonnan látni lehet a pályát, végül a társaság kicsit szétszakadt, de mindenki aránylag jó szögben foglalt helyet, mi például a B középben.
Jól láthattuk tehát, ahogy a magyar válogatott az első félidőben kicsit bátortalanul, de kétségtelenül nagy akarással és elszántan tusakodott a mezőnyben a lényegesen magasabban jegyzett olasz csapat ellen. Voltak kisebb helyzetek itt is, ott is, de már azt is értékelnünk illett, hogy a közvetlen olasz utánpótlás ellen is jól tartjuk magunkat, sőt, a mezőnyben egyenrangú ellenfelek vagyunk.
Jegyezzük meg, a vendégek majdnem mindegyik játékosa már stabil kezdő csapatában, bár igazán jó gárdából csak a Juventus Chiellini nevű bal bunkója érkezett. (Megér egy pár szót, hogy az évtized egyik legjobb balhátvédjét (Zambrotta-t) az ő kedvéért tolta át Capello a jobb oldalra.) Amiben viszont nem voltunk biztosak, az a felnőtt válogatottból átruccant magyar játékosok teljesítménye volt, de míg Juhász hátul, Huszti elől volt a csapat legjobbja.

huszt
Szép lövés volt, Szabi!

A szünet tehát 0-0, mi pedig arról tűnődtünk, hogy az öltözőben töltendő 15 perc alatt megmérettetik a csapat és a vezetőség bátorsága is, hiszen ezt a döntetlent lehet tartani az első félidőben bemutatott játékkal is, csak minek. Sok magyar edző kapaszkodott volna az x-be, mondván ez is nagy siker a klasszisokkal jobb, mellesleg címvédő olaszok ellen. Ám Róth Antal látta, hogy elől kell változtatni, ha akarunk valamit keresni és lecserélte az elől nem sok vizet zavaró Czvitkovicsot.
Meg is élénkült a játék, volt néhány kimondottan szép labdakihozatalunk, visszább is álltak kicsit a taljánok, mi pedig daráltunk tovább. Aztán a csapat egyik legjobb játékosa, Fülöp Márton, aki fiatal kora ellenére az angol másodosztályban véd nagyon csúnyán benézett egy vérszegény lövést. Sajnos nem tudunk mit kezdeni a másnapi magyarázatával, hogy szarok ezek az újfajta labdák, bár szimpatikusan bevállalta a hibát – nehéz lett volna másra kennie csórikámnak.
A lehúzzuk a redőnyt-nyitjuk a boltot dilemmát aztán végül Huszti oldotta meg, aki a vérfrissítő Bori által visszatett labdát suhintotta a balösszekötő helyéről a jobb alsóba. Az egyenlítés eufórikus állapotot generált a nézőtéren, a játékosok is mentek előre becsülettel, de nem sikerült újabb gólt szereznünk. Volt még büntető-gyanús ütközés (sajnos jogosan nem adta meg), lökdösődés a domináns hím posztért (döntetlen lett) és nagy mezcserés összeborulás a meccs végén.

Hogy ez a döntetlen várhatóan nem lesz elég az olasz válogatott kiveréséhez, az most nem annyira érdekes, az viszont annál inkább, hogy egy jól összerakott, nagyon koncentráltan és fegyelmezetten játszó magyar válogatottat láthattunk egy remek hangulatú, teltházas mérkőzésen.
Egy személyes megjegyzés a végére: amikor feltűnt Juhász Roli, Tanult Kollégám közölte, hogy nagyon jó kis játékos lehet belőle, amit én szkeptikusan fogadtam. Most azonban meg kell követnem a búzavirág szemű szívtiprót, hiszen Rolandunk immár nem érdemtelenül kezdő az Anderlecht-ben és ha nem sérült, a válogatottban sem. (Sok ehhez hasonló dolgon vitatkozunk, melyek mind később derülnek ki, így feszülten várjuk, visszatér –e még Zidane a Marseille-be és Figo a Sporting-ba, valamint magára talál –e valaha Saviola.)

elvalaszto

11-est kapott a Fotex

Ezt tito irta a Néztük rovatba, 11:04 -kor

Nos, ez alkalommal az a szerencsés MKB szurkoló, aki nem látta ezt a meccset… Én voltam akkora balek, hogy ébren maradjak a kezdésig, hát mocskosul nem érte meg! Pedig az első tíz percben még simán elhittem, hogy akár még egy-két góllal nyerhetnénk is, de a Fotex-ben elpattant valami, és onnan kezdve nem volt megállás a lejtőn… A Ciudad semmi exrát nem csinált, csak annyit, amennyire számíthattunk tőlük, így a nagy arányú alázást a veszprémi csapat csak magának köszönheti, sportközhellyel élve, saját magát verte meg az MKB. Rengeteg elhibázott ziccer, gyakorlatilag nulla szélső-játék (Tombor Csaba monnyon le!), és a kihagyott büntetők eredménye nem is lehetett más, mint ez az óriási zakó. Az különben is egy vicc (kíváncsi vagyok, ki nevet egyáltatlán), hogy Charlie mindössze 1 (!) gólt talált, és a többiek is csak keresték a kaput… Ilyen helyzetkihasználással nehéz lesz BEK-et nyerni, reméljük, csak egy pillanatnyi megingás volt ez a szánalmas teljesítmény. A magyarázatot azért érdeklődve várom.

Mit mondhat ilyenkor az egyszeri Fotex-szurkoló? Nézzük a dolog jó oldalát! Holnap sorsolják az egyenes kieséses párosításokat, és mivel a Szeged is csoportmásodikként végzett, így biztos, hogy nem kerülünk velük össze a következő körben. Ha még a Barcelonát sem kapjuk meg, azt mondom, jól jöttünk ki az egészből, mert a többi csoportelső nem lehet komoly ellenfél ennek a bandának. Folytatás holnap!

Ciudad Real-MKB Veszprém 34-23 (11 fa, úristen!)

Lapzártakor érkezett: Carlos Perez-nek megsérült a sarka, enyhén biceg, ezúton is jobbulást kívánunk neki!

elvalaszto

11.10.05

Magyar-Olasz Beharang

Ezt benyoka irta a Gondoltuk, Olvastuk rovatba, 1:05 -kor

Tisztelt Sporttársak!

Novemben 11-én, pénteken 20.30-kor Magyarország-Olaszország U21 válogatott mérkőzést rendeznek az Üllői úti stadionban! Tehát nem az MTK pályán (4 megállóval arrébb) és nem is az Ilovszky Stadionban (további 4 megálló). A mérkőzésre a belépés ingyenes.

Most aztán mindenki reménykedik, hogy de jó lenne megverni itthon az olaszokat. Hát persze, hogy jó lenne, meg az ingyenes orvosi ellátás és oktatás is jó lenne, ellenben a 300 forintos benzin monnyon le! Szóval a realitásokról beszéljen helyettem egy avatott szakember:
Nagyon fontos megértetni a játékosaimmal, hogy bár papíron az egyik leggyengébb ellenfelet kaptuk, valójában rendkívül nehéz mérkőzések várnak ránk, mert ezen a két meccsen a mi egész idényünk múlik – elemezte a helyzetet Claudio Gentile, az olasz válogatott szövetségi edzője. Jogos az arc, ők a címvédők, habár én láttam őket nemrég játszani és pont olyanok, mint a felnőtt csapataik: mezőnyfölényt harcolnak ki (mert képzettek), rúgnak egy gólt (mert tényleg jók), majd ráülnek az előnyre és semmit nem csinálnak (mert olaszok). Na, ez az, ami ellen mi meg nem nagyon fogunk tudni mit csinálni, de ne legyen igazam. Czvitkovics Péter például egyáltalán nem ért velem egyet: Abban biztos vagyok, hogy gólt fogunk szerezni, az pedig eddig sem volt jellemző a csapatunkra, hogy sok találatot kaptunk volna. Hiszek benne, hogy előnnyel megyünk majd az olaszországi visszavágóra. Legyen igazad, Péterem.

u211
Legalább egyszer most is, fiúk!

Én beérném azzal is, ha még maradna esély a visszavágóra, ami legalább egy döntetlent feltételez. Sajnos az U21 csapat gerincét itthon játszók alkotják, ami nem sok jót jelent, ismerve a magyar bajnokság színvonalát. De láttunk már olasz csapatot nagyon szenvedni, hátha most is bejön a dolog. Mindenesetre a felnőtt válogatottból is átruccanak páran a kicsikhez: Huszti, Vanczák és Juhász többé-kevésbé valóban erősítést jelenthet. Hát, lássuk…
Most úgy néz ki, hogy a kis csapatunk Titóból, Tanult Kollégából, Gabeszból fog állni, de bízom benne, hogy még néhányan csatlakoznak Mi tehát már megint ott leszünk, megint szurkolni fogunk és reméljük, hogy nem kapunk ki megint. Ha mégis, akkor jaguár-hiszti!

elvalaszto

11.08.05

Gabirex

Ezt tito irta a Láttuk rovatba, 2:39 -kor

Hát ezt is megértük!!! Magyar srác a gyorsasági motorsport dobogóján! Aztakurva! Talmácsi Gábor második helyen futott célba a szezonzáró valencia-i futamon, ezzel az éves értéklésben Lüthi és Kallio mögött megszerezte a harmadik helyet. Jó kis futam a 125-ös, és a hajrában egy szerencsés előzésnek köszönhetően még a második hely is összejött. Lüthi nem törte össze magát a győzelemért, pont annyit motorozott, hogy a világbajnoki cím ne kerüljön veszélybe, hagyta, hogy elöl gyilkolják egymást a sporttársak. Véletlen egybeesés, hogy Kallio öt ponttal maradt le az aranyról, a KTM vezetői verhetik a nyálukat, hogy Talma Katarban elvette a címet a finn csókától, kit érdekel? Gusztustalan módon viselkedett az osztrák istálló vezetése, alamizsnának a második KTM csapat egyik motorját szánták Talmácsinak, aki persze hülye lett volna elfogadni az ajánlatot… Ilyen managerrel könnyen beintett a KTM-nek, Favaro mindent követ megmozgatott, hogy a következő szezont a lehető legjobb feltételekkel kezdhesse a mi fiunk. A tárgyalások vége egy gyári 125-ös Honda lett, egy olyan csapatnál, ahol sokkal barátibb légkör várja Talmát. A Kopron Honda VB-s színvonalat képvisel, egy olyan opcióval, hogy ha az első háromban végez, egyenes az út a negyedliteresek közé (halkan jegyzem meg, onnan a MotoGP már csak egy lépés  ) Valamennyire azért hálásak lehetünk a Harold Bartolnak, ha nem ilyen kétszínű, akkor a Hondás szerződés is alma lehetett volna ) Végre vége a színjátéknak, le van a para a következő szezonról, napokon belül aláírják a japókkal a kontraktot, és kezdődhet a jól megérdemelt pihenés. Talma, még egyszer gratulálunk, köszönjük az egész éves motorozást, és a hátborzongató pillanatokat! Ne vedd ell!

h_c_02
Interjú? Uh, egy kicsit később…

Ezen az egyedülálló eredményen be is lelkesültünk annyira, hogy Benyokával és Henyával tegnap este kimentünk Ferihegyre, Talma fogadására. Rajtunk kívül még kb. 50-60 motorbuzi, családtag és csapattag gondolta úgy, hogy személyesen kell várnia a honi motorsport legeredményesebb versenyzőjét. 11 óra magasságában meg is jelent az ajtóban Talma, és kezdetét vette az interjúzás, és az ünneplés. Természetesen előkerült néhány üveg pezsgő is, és közben sikerült egy fotó erejéig a kezembe kaparintani a világbajnokság harmadik helyéért járó szobrocskát is. Felemelő érzés volt a kezemben tartani, nnnnna! :)

h_c_02
Jövőre még fényesebb lesz

elvalaszto

2012, a patkány éve

Ezt benyoka irta a Olvastuk rovatba, 1:46 -kor

Még anno a Fidesz (Magyar Polgári és Baráti Szövetség a Jövőért a Posztkommunisták és Liberálbolsevikok Ellen) találta ki, hogy rendezzünk olimpiát. A sok agyatlan meg egyből rá is harapott, hogy az majd milyen jó lesz. Aztán az gyorsan kiderült, hogy az olimpia nem fér bele, ezért jött az új ötlet: rendezzünk akkor foci EB-t. Szupi, szinte már látom is magam neonszínű mellényben rendezni (csak szólok, ha rendezünk, én rendezek - ha kell, ingyéé!), de azért annyira kár beleélni magunkat, hiszen finoman fogalmazva nem mi vagyunk az esélyesek.

A 2004-es EB-re is pályáztunk, de végül Portugália rendezhette meg az eseményt, mi pedig bosszúból megint nem jutottunk ki. Az a pályázat rajtunk bukott meg, hiszen az osztrákokkal közösen beadott tervekkel nem a labancok oldalán adódtak gondok, de nem is értem, miért gondoltuk, hogy a kiegyezés óta bármi változott: mi nem tudunk együtt ezekkel, na!
2008-ra már egyedül adtuk be a dolgozatunkat, de az eredmény nem változott, sőt, a korábban elmondottak bizonyítást nyertek, hiszen az osztrák-svájci közös pályázat nyert. Mi ismét az utolsó körig tartottuk magunkat, de nem vehettük fel a versenyt a svájci állami garanciával. Megint semmi.
De majd 2012-ben! Muhahaha, ez valahol vicces, mert bár most vagyunk a legszarabbak, egy hozzánk hasonlóan gazdaságilag instabil országgal, Horvátországgal együtt próbálkozunk. A post apropója, hogy a szűkítés után már csak a lengyel-ukrán, az olasz és a horvát-magyar pályázatok közül választják ki a győztest.

h_c_02
Magyarország: egy bal láb, egy kérdőjel

A lengyel-ukrán párost le tudjuk gyűrni, jobb helyen is vagyunk, nem is annyira vadkelet, meg Ukrajnát azért talán még lealázzuk (nem fociban…). Az olaszokkal már nehezebb versenyezni, de tegyük fel, hogy nem is kell, mert Kelet-Európa kapja meg a rendezést - első ízben.
Csakhogy nálunk nincsenek stadionok és a horvátoknak is csak egy van kész. Pénz talán akad itt is, ott is, de csak ha megkapjuk a rendezést, viszont fejleszteni kellene az infrastruktúrát is, ami járulékos költségként masszívan nyomja a kiadási oldalt. De még nem is ez a legnagyobb gond…
A szartömlő csapja mindkét országban máshol van. Nálunk abban, hogy nincs focink. Mondhatunk, amit akarunk, nem vagyunk világversenyre valók, mert szar a válogatottunk, szar a klubfocink és szar az utánpótlásunk is. (Ehh, ez fájt!)
A horvátok viszont jók, bárkit meg tudnak verni, tényleg jó kis csapatuk van. Viszont a szurkolóik igazi büdös bunkó balkáni banda. Akármerre járnak, mindig botrány van, még a máltai meccsükön is szétverték a stadiont (szegény máltai rendőrök, azt sem tudták, mivel pödörjék a bajszukat), nálunk is botrányt okoztak, de volt már előtte is gond bőven.
Ha ezen a két dolgon nem bukik meg a mutatvány, akkor nem is tudom… talán… esetleg, ha nagy szerencsénk lesz… vagy Olaszországban járvány lesz… vagy akármi. De az biztos! (Meg az is, hogy 2006 decemberében döntenek a helyszínről)

elvalaszto

Pofonok völgye

Ezt benyoka irta a Gondoltuk, Olvastuk rovatba, 11:32 -kor

Érdekes cikkre bukkantam, ökölvívásról meg amúgy sem nagyon írtunk még, úgyhogy itt az idő.
Szóval a nehézsúlyról lesz szó, ahol is Lennox Lewis visszavonulásával eltűntek azok a bokszolók, akik miatt leültünk megnézni egy királykategóriás csörtét. Az igazán jelentős eseményeket sosem hagyjuk ki, idén is láttuk már, ahogy Tarver elnadrágolja a jelentőset lassult Roy Jones-t, megnéztük a 3. Morales – Barrera meccset és persze elsirattuk Oscar De La Hoya-t is. A magyarokat is meg-megnéztük, bár nem mindig volt benne öröm, személy szerint ezt a Balzsay nevezetű ifjoncot tartom a legtöbbre.

roy
Egy jó meccs, szomorú élmény: Roy távozott

Na, de ebbe most ne menjünk bele, a nehézsúlyról kellene beszélni, ahol legutóbb egy Tyson – Lewis meccs miatt maradtunk fent hajnalig, azóta csak utólag értesültünk róla, hogy Rahman kiütötte Lewis-t, de hiába lett világbajnok, a visszavágón már a 4. menetben kinyúlt és Lewis nyugodtan visszavonulhatott. Egy kósza lángos sok mindent eldönt ebben a sportban, Rahman sem egy nagy eresztés, de Lewis belenézett egy spencerbe és lement tőle. Aztán a Klicsko – Lewis meccsen visszakapta a sorstól, amit korábban elveszített, hiszen sokak szerint vesztésre állt az ukrán ellen, amikor azt leléptették vérző, cipóra püffedt ábrázata miatt.

De még mindig nem ezt akartam mondani, hanem azt, hogy az imént taglalt két harcos (Rahman – Klicsko) egymás elleni ütközete immár negyedszer is elmaradt! Mindig az ukrán mondta le, hol betegség, hol sérülés, hol lassú lábadozás miatt, ezért a két héttel ezelőtti sajtótájékoztatóra Rahman egy tál csirkét hozott Vitalíjnak. Vicces gyerek, de érthető, hogy nagyon menni akar, mert neki ez az egyetlen lehetősége. Klicsko már többet veszíthet, ezért érthetően óvatosabb is, de azért nem lenne jó, ha túlzásba vinné a dolgot, mert még a magamfajta naiv szurkolók is azt gondolják majd egy idő után, hogy bemanszolt a nagydarab szerecsentől.

klics
Volt már lent Vitalij is

Muhahaha, de még mindig nem ezt akartam mondani!
Hanem azt (és ez az, amit olvastam), hogy ha esetleg Rahman megkapná a WBC övet, amire van is esély, hiszen nem miatta maradt el a meccs, akkor mindegyik nagy szervezetnél Don King embere lesz a bajnok mégpedig az alábbi leosztásban: John Ruíz (WBA - Bokszvilágszövetség), Chris Byrd (IBF - Nemzetközi Bokszszövetség) és Lamon Brewster (WBO - Bokszvilágszervezet). És megmondjam, mit tervez a mikrofonhajú promóter?

Egy körmérkőzést a négy bajnok közül, hogy kiderüljön, melyikük a király!

byrd
Szerintünk Ő (Aki osztja: Byrd)

Szóval távkapcsolókat élesíteni, sört behűteni, vekkert felhúzni, mert jönnek a nagyon komoly csaták a szorítóban. Ruiz-tól nem várunk sokat, anno Roy Jones felruccanása alkalmával is lesimázta a meglehetősen lomha kávészínű versenyzőt, Rahman-ról már írtam, hogy szerintem csak azért juthatott idáig, mert pang a kategória, Byrd-el soha nem tudom, hogy hányadán állunk, hiszen a nagyok mindig megverték, a többiek ellen meg mindig simázott. A kvartettből mellette még Brewster az, akinek tudnék szurkolni, de neki sem sikítozva.

Update 11.09.
Klicsko a mai napon folyamatos sérüléseire hivatkozva bejelentette visszavonulását. Állítólag politikai babérokra tör hazájában, Ukrajnában. Egy gonddal kevesebb, mehet a négyes körmérkőzés á lá Don King!

elvalaszto

« Previous entries