Обе стороны торговали дуновениями прямо от brosaht-, сопрягающ цель для цели в exciting отверстии. Но когда Erika Kirsner холодно округлило с венгерского counter-attack для того чтобы сделать счет 9-8 после 12 минут, Magyars пошло в овердрайв, делая русскими получку для lost владения путем вздыматься в руководство 3-qeli на midway этап первой половины. A lerohanásokkal győztek le minket, pedig pont nekünk kellett volna szétfutni őket. И когда держатели начали воевать назад, некоторый точный снимать от шикарного Anita G5orbicz помогл венграм поддерживать и после этого удлинять их руководство. Когда всегда-impressivnoe Katalin Palinger (16 сохраняют в всех) как-то, котор держат из штрафа destined для верхнего угла сети и Timea Toth (7 целей) сгорело дом другая fizzing забастовка, сторона Andras Nemeth’s неожиданно нашла 17-11 вперед после 22 минут, самого большого дефицита вечера. Amíg csupán 2.5 emberünk nyújt megfelelő teljesítményt, ne akarjunk érmet szerezni. Русские не будут чемпионами мира для ничего, однако. Grimly обусловленные, что повиснуло на их крону и выстраиванные superbly Емилиа Туреы, которое положило ее скорость и зрение к хорошей пользе, обязанности Evgeny Trefilov’s вело счет 7 целей без ответа для того чтобы возвратить инициативу на 19-18 3 минутах перед проломом. Однако, расчалка исключений 2-minuty для русских позволила Magyars украсть в руководство 22-20 интервалом.
Не познее 6 минут рестарта, Россия упала даже более дальнеишее заднее на 26-22 перед воевать назад но снова выравнивать игру на 30-30 идя в окончательную четверть игры. Szebben játszottunk, az orosz pedig jobban. Трио звезды Венгрии Palinger, Toth и игрока спички G5orbicz потянуло их back into руководство 3-qeli как раз 10 минут от конца. Но при их загонянные в угол противницы, G5orbicz и co препятствовали игре сместить, русские наматывая с 5 прямых целей для того чтобы связать clash на 34-34 с 56 минутами на часах. 2 минуты более поздно было преимуществом Россией на 36-34. Другая цель Венгрии принесла их до не познее одно прежде чем окончательная за исключением от peerless Palinger вручила им последний шанс выровнять ее вверх. Nem az oroszok nyertek, hanem mi vesztettünk. Вверх по пошла русская защитительная стена, однако, и когда венгры ые с свободно ходом на зуммере оно были временем для господствуя чемпионов отпраздновать.
Fene sem hitte volna, hogy egyszer azt kívánom, a lányok kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel játszanak végig jól, és a végén csupán a közhelyszótárba illő végjátékkal veszítsünk mérkőzést. A női kézilabda viszont mindig tartogat meglepetéseket, ebből kaptunk újabb ízelítőt a Dél-Korea elleni találkozót nézve.
Ezen a meccsen az előszótól a tartalomjegyzékig végigvettük a ’Hogyan ne játsszunk’ kézikönyvet, ezzel mindent elmondtam a negatívumokról. Több szót nem is kívánok fecsérelni erre, nagyobb büntetés, amit most saját maguk gondolnak. Inkább csatlakozzunk rá a Hubble űrteleszkópra, és tekintsük át, mi pozitívumot találhatunk ebben a szégyenteljes vereségben…
Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a németek Mikroszkóp-színpadra illő meccsen vesztettek a románok ellen, így az óriástaktikus Németh András csütörtökön megmutathatja, hogy mit talált ki az oroszok ellen. Nézzük ennek fényében a folytatást!
Öröm az ürömben, hogy ezt a végtelenül szánalmas játékot most dobta a gép, és nem a torna legfontosabb, orosz macilányok elleni meccsén. Ha zsinórban két találkozót így játszunk, akkor nem is érdemlünk jó eredményt, de ha ez tényleg csak egy botlás volt, akkor az a legjobbkor jött. Mivel Németh András láthatóan még középfokon sem picsog a lányok nyelvén, talán ez a kudarc majd észhez téríti őket, ebben bízhatunk.
A második félidőben a kapitány feladta a meccset, és amíg az A-csapat az orrát fújta, addig a B-csapat próbálta kozmetikázni az eredményt. A sminkelésben sajnos csak az alapozóig jutottak, ennek egyik említésre méltó hozománya, hogy Szücs Gabi megmutathatta, neki éppen kezd kijönni a lépés, és az egyenes kieséses szakaszban csapatunk nagy segítségére lehet. A másik, hogy az első sorunk három húzóembere pihenhetett egy félidőt, hiszen Görbicz már kezdett kimerülni, Pálingernek pedig élete csúcsformáját kell majd nyújtania az orosz bombázók ellen. Tóth Timi számomra nagy kérdés…
Az oroszok ellen az eddig hektikusan dolgozó védelmünknek nagyon nehéz dolga lesz. Az ütközéseket bukni fogjuk, az átlövésekkel pedig Pálingernek komoly gondjai lehetnek. Támadásban fárasztani, rengeteget mozgatni kell őket, amit a kedvezőbb súly-lóerő aránnyal BMI-vel meg is kell próbálni, de ebbe semmi pontatlanság nem fér bele… Vérten Orsi a szélen sok hasznos gólt szerezhetne, nem beszélve az oroszok lábába tett futómennyiségről. Eccerű, nem? Kirstenről és Mehlmann-ról már lemondtam, de abból kell főzni, ami a spájzban van. Mint az oroszok.
Magyarország–Dél-Korea 26-31 (de volt sokkal csúnyább is)
Jól láttam, hogy a pihenőnap semmit sem használt a kézis lányoknak? A lengyelek elleni meccset ott folytattuk, ahol a spanyolok ellenit abbahagytuk. Nem is tudom, mivel tudnám még minősíteni a csapatjátékunkat, hogy azért a rágalmazás vékony mesgyéjét át ne lépjem.
Eszetlen kapkodás, buta hibákból származó büntetések, elszórt passzok, kihagyott ziccerek jellemezték a játékunkat a meccs elején, nagy szerencsére a lengyelek még nálunk is gyengébbek voltak. Vezettünk hárommal is! A félidő felénél jött a menetrend szerinti hullámvölgy, és két gól hátrányban mehettek a lányok sminket igazítani. A második harminc percet lent folytattuk, de aztán hirtelen történt valami, és varázsütésre elkezdett úgy játszani a csapat, ahogy azt alsó hangon elvárjuk tőlük. 15 percig tartott a csoda, aztán újra jöttek az értelmetlen lökésekkel járó emberhátrányok. Úgy vettem észre, egész jól bírjuk a szántást, ez biztosan már a rutinnak köszönhető, hiszen a VB-n a magyar csapat kapta a legtöbb büntit, ennek a meccsnek a harmadát is csak öt mezőnyjátékossal csináltuk végig. A németek ellen nem fogjuk bírni ezt a rengeteg két percet, ezért jó lenne már megértetni a csajokkal, hogy felejtsék el a kétkezest lökéseket, amit a hazai bajnoki meccseken a sípmesterek simán elengednek. Erre csúnyán rá fogunk baszni, többet kell mozogni lábbal, nem pedig kézzel nyúlni utánuk… Kézilabdasuli, előkészítő évfolyam, első könyv, első lecke.
Támadásban sem remekeltünk, úgy tömtük a lengyel kapust, mintha muszáj lenne. Mire való a videózás? Vagy itt is csak arról van szó, hogy a csapat elfelejtette az instrukciót? Grrr.
A vicc az (bár ezen senki sem nevet), hogy minderre Németh András is felhívta a figyelmet, de úgy látszik, feleslegesen. Az interjúban csúnyán leosztotta a lányokat, amiről konkrétan az a véleményem, hogy egy elég rossz pszichológiai húzás. Még mindig képtelen rávenni őket a koncentrációra, ez pedig óriási hiba. Újra csak sportpszichológusért kiáltok! Pálinger Kati szerint a lányok nehezen viselik azt a nyomást, amit az internetes oldalakon a paraszt fórumozók csaholnak, és ettől görcsös a játék… Komolyan azt várják az ezerszeműtől, hogy ilyen játékot folytató csapatot biztassanak? Magyarhonban ez nem így működik! Fuck me running, aki kurvának megy, ne csodálkozzon, ha megbasszák.
Az pedig a szubkontra kategóriába tartozik, hogy ha egyszer képesek vagyunk úgy játszani, ahogy a fent említett negyedórában tettük, akkor ez a szellem miért nem bújik elő a palackból máskor is? Látszott, hogy mi is gyakoroljuk a világbajnoki szintű kézilabdát, csak éppen nem tudjuk a formát megtartani…
Ez egyetlen teljesítményt, amiről ócsárolás nélkül lehet beszélni, Pálinger Kati nyújtotta. Ha neki nincs ilyen remek (szüli)napja, akkor könnyen nagy zakó lehetett volna a meccsből. Más jó dolog nem is jut eszembe, csak a heavy metál. A hatvan percünket nézve semmivel sem lettem bizakodóbb a folytást illetően… Szombaton a németekkel ütközünk, de ezt a formát nézve az lesz vége, hogy a válogatottből bélyeggyűjteményt lapítanak. Arra gondolni sem merek, hogy mi lesz, ha Pálingernek nem jön ki a lépés. Kevés dologban bízhatunk, és azok is kb. olyan közhelyek, mint pl. ennél nincs lejjebb, vagy hogy rossz forma után jön a javulás… Lányok, szedjétek már össze magatokat, szeretnélek a negyeddöntőben látni benneteket!
A spanyolok ellen csoportmeccs termőbe fordította azt a pofonfát, aminek megrázása után a népsportblog elveszítheti a kispályás versenypelenkázó-csapatra való női olvasóját. A szüretig még egy kicsit várni kell, de addig is kóstoljunk bele a muliebris caterva ludicrum egyik gyümölcsébe.
A franciaországi női kézilabda VB-re éremesélyesként érkeztünk, legalábbis a világnagyságokkal tűzdelt keret erre predesztinálta a válogatottat. Az eddigi három meccset látva viszont azt mondom, ezzel a nem-játékkal maximum nyolcba férünk, hiszen ez a libafarm eddig mindössze arra alkalmas, hogy demonstrálja a papírforma, és a valóság között különbséget.
Engem nem az zavar, hogy hogy csak döntetlent játszottunk a spanyolok ellen, hanem az, hogy milyen elképzeléstelen, és lélektelen teljesítménnyel. Ezzel a játékkal szénné nyerné magát a csapat, de azt nem kézilabdának, hanem agyonkontrázott betlinek hívják. Tisztára úgy tűnt, hogy a lányok a csöppnyi kis eszüket a tranzitváróban öltözőben hagyták, és elfelejtették, mi az a koncentráció. (Hasonló hangzású edzőtáborra utalni nagyon durva? :)) Pontatlan befejezésekből, elrontott átadásokból, rossz döntésekből Dunát rekesztettek, és amikor rádöbbentek, hogy nem az ő kezükben van a gyeplő, még kiadós pánikrohamokkal tetézni is tudták a bajt. Beállósjáték nélkül és csapnivaló átlövésekkel ne akarjunk már továbbjutni… Megmondjam, mi a legszebb az egészben? Másfél perccel a meccs vége előtt még elhitették velem, hogy most az egyszer nem fogunk rácseszni a végjátékra, de még a spanyolok csetlő-botló játéka sem volt elég ahhoz, hogy élni tudjunk a lehetőséggel. A hülye persze én vagyok, hogy bízom a csodában.
Pusztába kiáltott szavak
Mielőtt a hímsovinizmus vádja érné a ház elejét, engedjetek meg egy-két keresetlen szót a kapitányról is. Németh András hiába ért el óriási sikereket a Fradival, hiába az elismert szakmai tudás, a válogatottal töltött idő rettentően kevésnek bizonyul. Aszondom, cipőt a cipőboltból, női kapitányt a női válogatott élére. Nagyon megünnepelném, ha a csapatot egy Anja Andersen-szerű kapitány vezetné, mert az világosan látszik, hogy Németh András ennyi idő alatt képtelen felkészíteni őket, míg egy nő biztosan hamarabb megtalálná a megtalálná a közös nevezőt velük, és a pszichés problémák boncolgatása helyett a taktikával lehetne foglalkozni. Nagy kár, hogy a honi kézilabdában nincsen ilyen női szaktekintély… Egyébként a tegnapi csapatunk mellé nem is kellett volna edző, mert a kapitány szerint a lányok megfeledkeztek a megbeszélt utasításokról. Hogy miért? Azt csak Németh András tudja. NOT.
Ezzel a döntetlennel ugyan csoportelsők lettünk, de könnyen lehet, hogy elhullajtott egy pont hiányozni fog a folytatásban. Holnapután ősi román barátainkkal, a lengyelekkel csapunk össze, aztán németekkel tempózunk, majd Románia és Korea a menü. Nagyon bízom benne, hogy lányok a hajcsatokhoz kapnak, és egyre javuló játékkal továbbjutunk, hogy a kieséses szakaszban körömrágással spórolhassuk meg a manikűrösre szánt kincseket.
A hétvégi, Celje elleni Fotex-fiaskó után belső késztetést éreztem, hogy magyar győzelemért szurkoljak a férfi kézilabda BL-ben, így a lenyugvó nap a Viasat előtt talált, ahol a Pick Szeged csapata a szlovén Velenje ellen próbálta meg kiköszörülni a honi kézilabdán esett csorbát. Annak ellenére, hogy ereimben MKB-színű, és magas fémtartalmú vér folyik, a játszópólós rotációban gyors cserét eszközöltem, felöltöttem a tavalyi bajnoki döntő alkalmával bugázott szögedi szurkolói pólót, és két doboz sörrel a kezemben vártam a csodát. Csodát mondok, mert ősi ellenfelünk (nna, most majdnem ősi román ellenfelet írtam, de az igazán ízléstelen szóvicc lett volna :)) bajnoki szereplése nem predesztinált elsöprő sikert… Vesztettek két pontot a Debrecen ellen, ami -ha Csokonai városának csapata a rájátszásba jut- még rosszul jöhet. Rém kíváncsi voltam a frissen igazolt román játékosokra is, hiszen olyan propaganda-hadjárat előzte meg jöttüket, mintha magát Momir Ilic-et igazolták volna le (aki egyébként tegnap délután egymaga 16 gólt vágott a Kiel-nek, ajajaj).
Kicsit paráztam a számomra tökismeretlen szlovén ezüstérmestől, de a Szeged gyorsan megnyugtatott, olyan kemény védekezést mutattak be, ami bármelyik csapatnak dícséretére válna. Benyoka kedvence, Puljezevics, szélekről fogott, mint a kék kerítésfesték, az előtte álló fal pedig akkora volt, hogy kínai névrokonához hasonlóan műholdról is látni lehetett.
It was a job for Superman
Ilyen hátországgal gördülékenyen ment a játék, elöl sorozatban gurultak le a gólok a gyártósorról. Az igazsághoz tartozik, hogy a Velenje nem játszott olyan kézilabdát, amitől hanyatt kellene dőlni, a Szegednek pedig szinte minden sikerült. Puki védései komoly támogatást adtak a csapatnak, Andjelkovicsék szárnyaltak a pályán. A hazaiak mindössze négy (4) gólt szereztek az első félidőben, míg a Pick 14-et. Bravúros!
Sajnos a második félidő nem ott folytatódott, ahol a dán bírók az elsőt lefújták. Akadozott a szegedi gólgyártás, Puljezevics kisebb hullámvölgybe került, és enyhén megnőtt a játékvezetői nyomás. Szerencsére a Szeged tizenegynéhány perc alatt magához tért, és semmi sem veszélyeztette a nagy arányú győzelmet. Matics remek ütemben hozta be a cseréket a padról, így az utolsó percekben már Puki szenzációs védéseit sem csodálhattuk tovább. (Megjegyzem, a helyére beállt Marjanac sem hozott szégyent a csapatra.) Idegenben egy tucat góllal nyert a Szeged, ami egy óriási lépés kitűzött BL csoportelsőség felé. Respect a csapatnak, és annak a nagy halom szurkolónak, aki elkísérte őket Gorenjé-be. Szép volt fiúk!
A skótok tegnap este 12 emberrel 22-t intéztek el. Párizsban a skót nemzeti tizenegy leverte a csigazabálókat, a török-magyar meccsre delegált világ legrosszabb skót vicce pedig egyszemélyes hadseregként a mi 11 aranylábú focistánkkal bánt el. Szétbasz az ideg, és higgyétek el, nem a franciák miatt.
Aki volt olyan hitetlen kutya, hogy nem nézte a meccset, annak elmondom, hogy egészen a hatvanvalahányadik percig úgy játszott a válogatott, hogy csak dícséretet érdemel. A kapitánynak sikerült átvinnie a taktikát a mágnestábláról a pályára, de amit a bíró Gera baleseténél ítélt, azzal szemben még ő is tehetetlen volt. Sajnos tudomásul kell vennünk, ahogy gömb alakú Rubik-kocka sincs, úgy a játékvezető sem fújja vissza az ítéletét, még akkor sem, ha tudja: rosszul döntött. Hajlamos vagyok osztani a Dózsa György úti Shell kút kezelőjének véleményét, aki szerint az UEFA ezt a degenerált faszt azzal az ukázzal küldte Isztambulba, hogy akadályozzon meg egy újabb tömegbotrányt, ami a városra várna vendéggyőzelem esetén. (Benyoka metálba oltott összeesküvés-elméletét az NST-n olvashatjátok.) Ennek az emberszabásúnak már úgyis mindegy, üvöltve követelhetünk örökös eltiltást, de alsó hangon kerékbetörést, két hónap múlva betölti a 45-öt, és eltűnik a focipályákról. Mondjuk, minket ez már nem fog vigasztalni. A nemlétező magyar sportdiplomácia seggét verheti a földhöz, ha csak annyit sikerülne elérni, hogy töröljék Hit Zoli eltiltását.
Ami a legjobban fáj az egészben, hogy ilyen mocskos csalással beleszartak abba a gulyásba, amit Várhidi és csapata főzött. A közvélemény végre kezdett a válogatott mellé állni, végre megérhettük, hogy a bosnyák meccs másnapján reggel nyolcra elfogyott a Nemzeti SzennySport, végre nem a fikázás volt az első gondolata az utca emberének, ha szóba került a CSAPAT, és erre jön ez a patkányba oltott atka, és egy ítélettel alaposan visszavet mindent. Maradt volna kint a büfében, ahonnan egyébként az egész esetet nemnézte, öreganyám járókerettel és 4 diptriás szemüveggel is jobban vezette volna a találkozót.
Sajnos ott még nem tart a csikókból álló csapatunk, hogy ilyen incidenst pszichésen el tudjon viselni, de el fog jönni az az idő is, amikor nem omlunk össze egy ilyen mértéktelen igazságtalanság elszenvedése után, sőt, továbbmegyek, el fog jönni az az idő is, amikor felnövünk annyira, hogy ilyen mértéktelen igazságtalanságot nem fognak elkövetni ellenünk. Dukál a repsect a csapatnak (Tóth Balázs, téged kivéve), október 13-án telt ház fog várni benneteket a Népstadionban! A magyar foci megint szép lesz, méltó régi, nagy híréhez!
A margóra még annyit, hogy azért van minek örülni is. Az U21-es válogatottunk megverte Szerbiát, és ezzel az EB-selejtező csoport élére állt. Fuck, yeah!
Tegnap este sem az idei első NFL közvetítés, sem az IndyCar chicagó-i futama nem csalogatott annyira, mint a US Open döntője. Várakozásomnak megfelelően az új csillag, Novak Djokovic, és napjaink első számú teniszezője, Roger Federer lépett a 23.000 néző elé, hogy megvívják a montreáli ATP torna döntőjének visszavágóját. Djokovic jó pár órával többet játszott ebben a két hétben, mégsem látszott rajta fizikai fáradtság, fejben viszont többször is megrogyott, de ezt írjuk be inkább az alig 20 életévnek. A svájci terminátor nem volt csúcsformában, viszont a megfelelő pillanatokban mimetikus polialoid mivolta átsegítette a nehézségeken. Sőt.
Az előző post-ban már ajnároztam eleget az új kedvencemet, úgyhogy most inkább tekintsünk előre. Már nem kell olyan sokat várni Federer egyeduralmának bomlására, ami mindenképpen jót tesz a tenisznek. Sokan elfordultak már a fehér sporttól, mondván: unalmas, mint egy brazil szappanopera… Nna, ez a tendencia a csikók feltörekvésével remélhetőleg megtörik. Mind Nadal-ban, mind Djokovic-ban rengeteg fejlődési lehetőség van, ha már csak ők ketten megcsipkedik a rettenthetetlen világelsőt, azt mondom, halleluja, mindenki a TV elé, ha férfitenisz megy!
Még egyszer gratula Novak-nak, aki minden baja ellenére partnere volt Federernek egy izgalmas, helyenként pedig kifejezetten magas színvonalú Grand Slam-döntő lepörgetésében. Sok sikert kívánok neki a továbbiakban, ti pedig mulassatok egy jót r_mag nevű olvasónk youtube-os találatán, ahol Djokovic napjaink sztárjait parodizálja. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy Federer-ről azért nem ad elő ilyen epizódot, mert szerinte a svájci a tökéletes teniszező.)
Legnagyobb sajnálatomra nem jutottam el Fehérvárra, hogy személyesen tekintsem meg a Magyarország-Bosznia mérkőzést, de így legalább azt el tudom dönteni, hogy melyik tizenegyes volt jogos és melyik nem. Silány vigasz, de ez van…
Azzal kell kezdenem, hogy bár az elején kicsit döcögött a szekér, egészen gyorsan felvettük a ritmust és tulajdonképpen néhány 5-8 perces periódust leszámítva uraltuk a játékot. Gera és Hajnal több jó passzal indították meg Dzsudzsákot és Feczesint, melyekből helyzeteket alakítottunk ki. Ugyan ezeket szépen sorban ki is hagytuk, de jó volt látni, hogy meg merjük csinálni a cselt, vagy elvállaljuk a lövést messziről is, ha nincs kinek tenni a zsugát.
Head over heels
Mindez azért különösen bíztató, mert emberhátrányban játszottunk. Tőzsér az első öt percben adott két elérhetetlen passzt, onnantól kezdve pedig hozzá sem ért a labdához, úgyhogy elképzelni sem tudtuk, hogy merre járhat. Valami elképesztően gyengén játszott, ami leginkább azért volt bosszantó, mert a padon ott ült Halmosi, vagy akár a később becserélt Filkor, de Várhidi a pályán hagyta a szerencsétlen balfaszt. Pedig pont annyi hiányzott a kiütéses győzelemhez, hogy Gera tényleg csatárt játszhasson és ne kelljen visszarohangálnia labdákért, úgyhogy megint csak hangot kell adnunk neki, hogy nem értjük, nem értjük és nem értjük, mi a tökömért kell ilyen töketlen, szerencsétlen hülye kis faszpörgettyűket néznünk egy egész meccsen keresztül.
Na, de hagyjuk ezt, csak azért írtam le, mert bosszant, de igazából annyi számít, hogy a remek teljesítményt nyújtó csapatunk győzött 1-0 arányban a csoport második helyezettje ellen. A kapuban Fülöp három bravúrt is bemutatott (az ötösről érkező atomfejes léc fölé tessékelését Anyádat, bazzeg! felkiáltással honorálta a Nyuszi sétányban összegyűlt szakértő kör), Juhász pedig amellett, hogy remekül szerelt egy párszor, jól összefogta a védelmet. Vaskó meglepően magabiztos volt, Vanczák és Szélesi pedig néha még előre is merészkedett, amiből ugyan veszély nem lett a másik kapu előtt, de érjük be annyival, hogy a miénk előtt sem.
Dzsudzsák nagyon tehetséges, de még marha sokat kell tanulnia. Jól cselez, játssza a játékot, amit mi nagyon pártolunk, de sajnos kicsit önző és van néhány magyaros baromsága is, mi mégis nagy jövőt jósolunk neki. Most is jól játszott, ha szerencsésebb (és vele együtt mi is), akkor két gól és két gólpassz a termése, ebből lett az, hogy végül csak helyzetekig jutott (lásd még: magyaros baromság). Hajnal jól játszott, nem is nagyon értjük, miért cserélte le Várhidi, mellette az ifjú Vass pedig megint rengeteget futott, sok labdát szerzett, sőt, cselekre és indításokra is vállalkozott. Mi úgy érezzük, kis termete ellenére komoly potenciál van a srácban, most is a középpályánk leghasznosabb tagja volt. Tőzsérről már esett szó, nem is kívánok a továbbiakban foglalkozni vele.
Viszont ugye Gera megint csatár volt, ami nem rossz, mert ő azért annak indult, de mi még mindig úgy érezzük, hogy akkor lennénk igazán támadó felfogású csapat, ha ő középről indulna és két csatár lenne előtte. Így most csak egy volt, nagy meglepetésünkre azonban Feczesin kifejezetten nagyot játszott. Küzdött, hajtott, lefordult, lőtt… ezek közül némelyiket jól, másokat kevésbé, de minden dicséretet megérdemel, mert végül is ő harcolta ki a büntetőt, amivel megnyertük a meccset. Azon sporttársak kedvéért, akik a helyszínen izgulták végig a meccset, a mi büntetőnk jogos volt teljesen, bár ha nem fúj bele, Hajnal az üres kapuba lőhetett volna, de mi felütöttük a Sportközhely-szótárat és azt találtuk benne, hogy mindegy, ki szerzi a gólt, csak nyerjen a csapat.
Sajnos az ő büntetőjük is jogos lett volna, Vanczák elhúzta a csatár lábát, de Tanult Kollégámmal megállapítottuk, hogy most még a bíró sem ellenünk fúj, annyira rendhagyó a játékunk. Vagy most már ez lesz mindig? Meg tudjuk ám szokni, úgyhogy nyugodtan…
Jogos büntető!
Még ki kell emelnünk Gera Zoli kapufáját, ami ha csak pár centivel lejjebb jön, akkor valószínűleg minden idők egyik legnagyobb gólja lett volna, valamint felhívnám minden kedves olvasó figyelmét, hogy Törökország 2-2-es döntetlent ért el Máltán. Szerdán megyünk Isztambulba, jó lenne meglovagolni ezt a szerencsésen alánk csapódott hullámot, mert most ad a gép. Nem azt mondom, hogy jussunk tovább a csoportból, vagy valami, csak lássuk a Vass Ádám, Filkor Attila, Dzsudszák Balázs, Hajnal Tamás és a hozzájuk hasonló tehetségek beépítését, akik talán végre megtanítják győzni is a magyar válogatottat.
Mert a játék már nem volt rossz. Tekintsünk most el a védekezésünk néhány hiányosságának taglalásától, meg a kapitány néha valóban elég furcsa meccselési és taktikai szokásaitól, örüljünk inkább most szerdáig ennek, mert most talán tényleg van minek.
A válasz: a fent említett teniszező büszke tagja a kedvenc sportolóim klubjának! A díszes társaság főként kelet-európai versenyzőkből áll, ami számomra is furcsa, hiszen hivatalból irtózom a fajtájuktól. Ugyan a szerb Djokovic nem olyan büntetnivaló, mint Sarapova vagy Iszinbajeva, nem olyan pedálgép, mint Vinokourov, viszont van stílusa! A tagságot a montreáli ATP torna után érdemelte ki, amikor három nap alatt kipicsázta Roddick-ot, Nadal-t, és a világelső Federer-t is. A tegnapi (igazándiból mai, csessze meg az időeltolódás), Monaco elleni meccs után pedig nem volt más választásom, mint felvenni a klubba.
Novak Djokovic szárnyalása tavaly kezdődött, és napjainkig még korán sem ért véget. Másfél év alatt az ATP rangsor 80-ik helyéről a harmadikra tornázta fel magát. Ez jó a teniszrajongóknak, mert végre nem kétszemélyes a férfi élmezőny, és pláne jó nekem, mert a női salakos meccsek után visszanyertem a hitemet a férfi keményborításos játékban. Djokovic olyan repertoárral játszik, hogy öröm nézni, végre nem csúcsra járatott adogatógépek tapossák a vonalakat. Igaz, ő sem kispályás szervákat küld, de ezek nem a belerakott trágyától durvák, hanem attól, hogy varázslatosan helyezi őket. Nagyon tud koncentrálni, és ehhez az idegei is megvannak, hiszen azokat a budafoki kábelgyárban sodorták. Az idegek szakítópróbája a tie-break, és ebben nagyon zsír, 8-25-ös mérlege van, ebből is látszik, hogy nyomás közel úgy teljesít, mint Federer. Nem fél bejönni a hálóhoz sem, remekül mozog a T-vonalnál, és olyan röptéket produkál, hogy az ellenfél maga alá piszkít tőle. Nem kispályás az alapvonaljátéka sem, iszonyú pontossággal lövi a széleket, és nem restell néhány igazán pofátlan emelést sem bevinni, akár szoros helyzetben sem. Emlékeztek még, a montreáli döntőben hogyan szívatta meg Federer-t? Ennek a videónak a végén újra megnézhetitek:
Nnna, hát ezért lett az új kedvencem Djokovic. De az élet nem csak játék és mese! Akad egy-két antipatikus tulajdonsága, de ezek bosszantsák inkább az ellenséget. Djoko mestere az ápolási szünetek kikérésének, amitól igencsak felmegy a vérnyomása az ellenfélnek, és az adogatás előtti uszkve 13-15 labdapattintás sem teszi a legnépszerűbb teniszezővé.
Jó-jó, a LEGO-haj tényleg egy vicc
A US Open-es szereplése eddig parádésan alakul, bár vannak kétségeim a döntőbe jutást illetően. Eddig minden férfijátékosnál több időt töltött a pályán, a Stepanek elleni, és a tegnapi (mai) maratoni, közel öt órás meccsek sokat kivehetnek belőle, de nagyon remélem, hogy a csütörtöki meccsig összekapja magát. A pálya másik feléről a spanyol Moya fog szembenézni vele, akivel eddig háromszor találkozott, de csak egyszer nyert. Ha rajta túljut, akkor jóindulattal borítékolható a montreáli döntő visszavágója, hiszen a Terminátornak nem okozhat gondot Roddick-on, és a Davydenko-Haas meccs győztesén átlépni.
Kezdjük a végén: köszönöm, srácok! Olyan élményt kaptam tőletek, ami elfeledtette velem a bedagadt boka, a fizetési felszólítások és a Barátok közt elvonási tünetei okozta rossz közérzetet is!
Fél kilenc magasságában három olasz vonatkozású dolog is versengett a figyelmemért. A Viasat-on Colombó hadnagy, a főzőlapon a sajtos fussili, az RTL Klub-on pedig a válogatott focimeccs. Jobb és bal öklöm kő-papír-olló derbijében a kaja és a foci nyert, helyesebben én nyertem az utolsó kettővel.
A válogatott meccse miatt még mindig olyan lázban vagyok, hogy az irodalmi Nobel-díjra esélyes fogalmazóképességem is cserben hagyott, képtelen vagyok egy összefüggő post-ot írni. Bocsássátok ezt meg nekem, és próbáljátok meg csapongó gondolataimból valami értelmes egészet összerakni.
Hosszú évekig néztem Várhidi Péter okoskodását a digó bajnoki meccsekről a sporttv-n, most kíváncsian vártam, hogy a gyakorlatban hogyan vizsgázik olaszból a nálam hitelét vesztett szagember. A gombfocibajnoktól ezúton kérek elnézést minden elejtett rosszindulató megjegyzésemért, a szeptemberi bosnyák meccsig nem követelem Tornyi Barnabást a válogatott kispadjára. Az igazi érdem azonban a CSAPATÉ.
Olyan önbizalommal kezdtük a meccset, hogy nem is hittem a szememnek. Én is kérnék abból a bogyóból, amit a srácok dobtak a meccs előtt, mert úgy rápörögtek a mérkőzésre, hogy öröm volt nézni.
Nem ismertem rá a csapatunkra. A neveket és posztokat (post-okat, hehehe) persze vágtam, de ez a hozzáállás eddig válogatott-idegen volt. Nem lett tele a gatya világbajnoktól, fegyelmezettek, harcosak voltunk, és olyan bátrakat húztunk, hogy szívgyógyszerért kellett nyúlnom. Amit az elején Dzsudzsák Balázs művelt a bal oldalon, attól még a felettem lakó közös képviselő is sikongatott (de lehet, hogy csak megint elszabadult egyik gekkója). Faszság, hogy az olaszok fölényben voltak, én egyértelmű pontozással magunknak adtam az első 45 percet is (mondjuk, ebben van egy adag elfogultság is, régen láttam ilyen motivált játékot.)
Amikor a második félidő elején beszoptuk a magyar balsorsra jellemző szar gólt, az álom egy kis időre szertefoszlott. Az évek alatt belémplántált forgatókönyvek alapján én is azt hittem, hogy elment a hajó, de a csapatunk jelesre vizsgázott. Juhász Rolandot is meg kell követnem, egyenlítő gólja után már nem kívántam, hogy élet végéig legyen a bakványtriznyai sertéstelep gondozója. És ez még csak a kezdet volt!
Csúsztunk-másztunk a labdákért
Bejött Filkor, beindult a big red machine, előbb Dombi-módra Priskin harcolt ki egy tizit, amit Gera értékesített, majd a hitgyüliből a válogatotthoz igazolt Gerzsonunk egy parádés head2head csata után Feczesint kínálta meg gólszerzési lehetőséggel. Emberek, tegye fel a kezét, aki emlékszik olyanra, hogy vesztett állásból három gólt szereztünk! GigaBónusz, hogy a világbajnok ellen!
DE. (Egy ‘de’ mindig van.) Lássuk be, hogy majd az EB-selejtezőkön kell így muzsikálnunk, addig annak örüljünk, hogy fiatal csapatunk ilyen világraszóló élményt szerzett nekünk. A jövőre nézve nagyon jó, hogy önbizalmat meríthethetnek a fiúk a meccsből, remélem, ez visszaköszön majd ősszel is. Viszlát szeptember 8-án, a Megyeri úton!
Két éve történt, hogy Titóval ücsörögtünk a szuperbarlangban az asztalnál és kitaláltuk (egészen pontosan Titó kitalálta), hogy írjunk sportblogot. Mondtam is neki egyből, hogy ez kurva jó ötlet, de mi az a sportblog? Mindegy, a két kulcsszó a sport és az írás, úgyhogy mehet, nem is érdekel, a technikai rész a te asztalod, Malacka.
Aki figyel erősen, az láthatja, hogy már benne is vagyunk egy hete a harmadik évünkben, de mivel az első bejegyzés pont a Loki csodálatos horvátok ellen elért győzelméről szólt, így stílszerűen megvártuk, hogy mit csinálnak most, hogy szépen keretbe foglalhassuk azt a két évet, amit többé-kevésbé blogolással töltöttünk. A szép keret elmaradt, de ez most tényleg nem a mi hibánk, hanem azoké a töketleneké, akikben még mindig rendületlenül hiszünk…
A Népsportblog nem lett világsiker, nem nyert egyetlen díjat sem, nézettsége még egy átlagos szadó-pornó oldalét sem éri el, számunkra mégis nagyon sokat jelent, még ha úgy is tűnik néha, hogy ilyen-olyan okokból elhanyagoljuk kissé. Az alábbi 442 post egytől egyig azért készült, hogy emléket állítson bizonyos dolgoknak, amiket Láttunk, Hallottunk, Olvastunk, Néztünk, Gondoltuk, vagy éppen Csináltunk és természetesen véleményünk volt róluk.
Frankómegmondók
Szóval csak annyit, hogy történjen bármi, a Népsportblog a következő két évben is mindig megmondja majd a frankót, legyen szó akár sakkboxról, lóversenyről, vagy olyan kevésbé ismert sportokról, mint például a labdarúgás.
A hatvan percünket nézve semmivel sem lettem bizakodóbb a folytást illetően… Szombaton a németekkel ütközünk, de ezt a formát nézve az lesz vége, hogy a válogatottből bélyeggyűjteményt lapítanak. Arra gondolni sem merek, hogy mi lesz, ha Pálingernek nem jön ki a lépés. Kevés dologban bízhatunk, és azok is kb. olyan közhelyek, mint pl. ennél nincs lejjebb, vagy hogy rossz forma után jön a javulás… Lányok, szedjétek már össze magatokat, szeretnélek a negyeddöntőben látni benneteket!
